Sokan félnek attól, hogy ha elutasítják őket, akkor kevésbé fogják magukat férfinak érezni, s az emberek lehet, róluk beszélnek majd, kinevetik őket, ujjal mutogatnak rájuk. Különösen igaz ez, mikor természetes vagy, mint ahogy senki sem szereti úgy érezni, hogy elutasították, amiért önmagát adta. Ahogyan elképzeled, az elutasítás pszichológiai hatásai gyakran felnagyítottak, s különböző következményekhez járulnak hozzá, kezdve az alacsony önbecsüléstől a kevesebb türelemig a családtagokkal és a barátokkal szemben. Néhány ember még a kisebb állatokba is belerúg; van errefelé egy csomó sérült tengerimalac. Az elutasítástól való félelem mögött megbúvó gondolat abból a hiedelemből származik, hogy ha egy nő előzetesen elutasít, akkor ezzel a személyedet is elutasítja. Ez távol áll az igazságtól.
Félelem az elutasítástól, mögöttes működések
A vonzó nőket állandóan megközelítik a férfiak, megpróbálnák ágyba vinni őket, így amint megérzik, hogy a kezdeti szándékaid szexuálisak, gyakran védekezni kezdenek. Jobb higgadtan játszani, a radar alatt maradva, s csak akkor közölni az érdeklődésedet, ha már egyszer lecsökkent a védekező magatartásuk. Később olyan kérdésekkel is foglalkozunk, amelyek segítenek megkerülni az elutasítást és segítenek a radar alatt maradni. Tekints minderre logikusan: Hogyan is utasíthatnák el a személyedet, mikor semmit sem tudnak rólad, a múltadról, a barátaidról, arról, hogy mennyire szórakoztató tudsz lenni, s hogy milyen érdekes is vagy.
A legtöbb férfi elmondhatná, hogy a kinézete nem elég jó, s bár a külső segíthet, sok elképesztően jó külsejű férfi semeddig sem képes eljutni. A nők jobban reagálnak a játékosságra, a kevert üzenetekre és a kiváltságos magatartásmódra, mint a kinézetre.Az egyetlen dolog, ami elijeszthet téged egy csinos lánytól, a félelmed, hogy a nők leleplezik az indíttatásaidat és teljesen az irányításuk alá esel. A radar alatt maradás egyik legjobb módja ennek a félelemnek az eltávolítása azáltal, hogy megvalósítasz egy sornyi technikát annak érdekében, hogy kicselezd az elmédet, hogy az ne legyen ideges.
Félelem az elutasítástól, koncentrálj az értékeidre
Az a helyzet, hogy mindenkit ér elutasítás, még a legjobb csábítókat is. Vannak olyan nők, akiket azon az éjjelen rossz tapasztalatok értek és ezért rossz hangulatban vannak. Nem tudhatod mi történt velük, ami ilyenné tette őket. A hangulat egy másodperc alatt megváltozhat, ha mondjuk korábban egy srác valami támadót mondott nekik, vagy valami idegesítőt: „A ruhád olyan dögös, kedvem támadt kiverni.” – vagy talán csak valami rossz tengeri kaját ettek. Az ilyen dolgok mindig elő fognak fordulni bármilyen jól kivitelezett csábítás során.
Az a szexi csaj abban a miniszoknyában és a feszülős topban, akin a szemeidet legelteted, lehet akár apáca, akár leszbikus is… esetleg még egy leszbi apáca. Akárhogy is, verd ki a fejedből, s menj tovább. Ha több nővel akarsz ágyba bújni, légy hatékonyabb. Ha úgy érzed, hogy valakinél nem tudsz egyről a kettőre jutni, vagy mindez túl nehéz, akkor csak mondd, hogy örültél a találkozásnak, majd nyiss meg egy másik csoportot. Soha ne kapd fel a vizet, s ne tűnjön úgy, hogy hatással lenne rád a gorombaság. Gyakran ezek férfiaknak szánt tesztek a nők részéről. Légy laza, még akár meg is lepődhetsz, hogy miért nem akarnak veled beszélni. Az ő bajuk, belőled csak egy van, s milliónyi jól kinéző nő, az esélyek neked kedveznek.
Ragadd meg a mindennapok esélyeit! Már egyetlen délután is gyökeres változást hoz, ha tudod, ha valaki vezet és megmondja, mikor mit hogyan és miért csinálj! Ha részletekre vagy kíváncsi a leggyorsabb fejlődésről, olvass tovább »»
Tudod, Hogy Melyik 3 Kérdéssel Ejtik Szerelembe a Pszichológusok
Olvasd Úgy A Gondolatait a Nőknek, Mint Ahogyan Ezeket A Sorokat!
Adataid biztonságban vannak, nem küldünk spamet.
Ugye Te sem csak álmodozni szeretnél a gyönyörű nőkről, otthon, magányosan? Az intenzív gyakorlati tréningeken megtanítjuk Neked, hogyan szerezz magadnak barátnőt akár 3 napon belül! Válogatott, több éves terepgyakorlattal rendelkező TOP PUA trénerek mutatják be Neked az ismerkedés fortélyait. Legyen a célod barátnőszerzés vagy csajozás, a tréning hatására csökken a nőkkel kapcsolatos félelmed, növekszik az önbizalmad és olyan sikereket érsz el, melyre egyedül eddig nem voltál képes. 
Szeretnél mindent megtudni a csajozás rejtelmeiről? Profi tanácsaink segítségével megtudod, mivel és hogyan szólíts meg nőket visszautasításmentesen, hogyan ne fogyj ki a szóból többet mikor nőkkel beszélgetsz és hogyan törd át a gátakat a fejedben, melyek megakadályoznak téged a siker elérésében. 








Az ajándék könyvemből most megtudhatod, mit kell tenned, hogy egy gyönyörű barátnőd legyen 2 héten belül!