Megközelítési félelem és az elszalasztott lehetőségek
Szinte érthetetlen, de már-már népbetegség, hogy miért is esik annyi férfi nehezére, hogy megszólítsa a nőket. Némi izgatottság minden bevetés előtt ott marad az ember gyomrába, de ez nem az a fajta bénító görcs, hanem a harcra kész feltüzelt állapot. Amikor megszólítjuk a nőket, testünk adrenalint bocsát ki. Ennek köszönhető, hogy teljesen éberek vagyunk, és testileg maximálisan jelen tudunk lenni. Ez a félelem valóságos doppingszere testünknek.
A félelem mélyre kúszó gyökerei
A legtöbb férfiban azonban nagyon mélyen gyökerezik ez a megközelítési félelem. Mivel a jelenség nem egyedülálló, viselkedéskutatók kultúrtörténti-társadalmi magyarázatokat kerestek rá: az emberek korábban mikroközösségekben éltek, ha tehát egy férfi megpróbált magába bolondítani egy nőt, arról majdnem mindenki tudott. Nagyon rizikós lett volna kudarcot vallania, mert azzal mintegy férfiasságáról, pontosabban férfiatlanságáról állít ki bizonyítványt.Ha pedig ez így esik, annak közösségen belül drámai következményei lettek volna. Tehát a férfiaknak túl sok próbálkozási esélye nem volt akkoriban. Az ismerkedésnek szó szerint életbevágó fontosságot tulajdonítottak. És tulajdonítanak mind a mai napig.
Félelem elleni antibiotikum
Az élet tele van elszalasztott lehetőségekkel. Minden nő, akit nem szólítunk meg csak azért, mert azt gondoljuk, hogy ez nem a megfelelő hely és nem a megfelelő idő, már ki is csúszott a kezünk közül. Feláldoztuk kicsinyes félelmünk oltárán. Létezik egy szabály, miszerint egy nőt pár másodpercen belül meg kell szólítani. Ez egy érzékeny türelmi időzóna. Tehát, ha meglátunk egy nőt, aki megtetszett, azonnal menjünk oda hozzá, és szólítsuk meg.
Ez a három másodperc persze nem stopperórával mért idő, sokkal inkább arról van szó, hogy a pasik ne totojázzanak, mielőtt megszólítanak egy csajt. A habozás csak kétségeket és kibúvókat szül. Aztán meg jön az elemző bénultság a maga összes csodálatos érvével, miért is nincs éppen most kedvünk és időnk ehhez az egészhez.
Jobb, ha tudod: a nő lát téged. Akkor is, ha nem szándékosan kerülsz látóterébe. Lát, megnéz magának, valamilyennek megítél. Érzi, hogy ha mellette állnál, fontolóra vennéd-e, hogy megszólítsd. A nők látják az ilyesmit. Minden perccel, amit várakozással töltesz, elveszted saját szociális presztízsedet. Ki kell használnod a szemkontaktus adta lendületet!
A férfiakban működő program
A férfiak alapjáraton érdeklődnek a vonzó nők iránt. Minden szép nő egy újabb lehetőség. Éppen erre vagyunk programozva. De ezzel egyidejűleg ott van az a mélyről eredő gátlás is, ami szerint soha nincs itt a megfelelő pillanat megszólítani egy nőt: zavarban jöhet, lehet, hogy van pasija, vagy lehet, hogy leszbikus. Lehet, hogy semmi kedve beszélgetni. Millió és egy oka lehet, amiért nem szólítjuk meg a nőket. De nincs bocsánat. Ha látsz egy nőt, azzal a lendülettel szólítsd is meg. Mindig. Minden nőt, aki csak megtetszik. 
Nem csak azért kell megszólítanod csajokat, mert görcsösen barátnőt akarsz, vagy mert mindegyiktől egy egyéjszakás kalandot szeretnél. De nem is azért kell ismerkedned, mert minden áron életed asszonyát kutatod. Ismerkedhetsz pusztán kíváncsiságból, vagyis azért, hogy minél jobban megismerd, hogyan is működnek a nők. Minden nő, akivel csak beszélsz, megtanít arra, hogyan kell bánni más nőkkel.
Gondoltál már arra, hogy a nőknek eszébe sem jut, hogy a férfiak sokszor félnek odamenni hozzájuk és megszólítani őket? Te mit gondolnál magadról az ő helyükben, amikor szorongva lépsz oda hozzájuk?
Tudod, Hogy Melyik 3 Kérdéssel Ejtik Szerelembe a Pszichológusok
Olvasd Úgy A Gondolatait a Nőknek, Mint Ahogyan Ezeket A Sorokat!
Adataid biztonságban vannak, nem küldünk spamet.
Ugye Te sem csak álmodozni szeretnél a gyönyörű nőkről, otthon, magányosan? Az intenzív gyakorlati tréningeken megtanítjuk Neked, hogyan szerezz magadnak barátnőt akár 3 napon belül! Válogatott, több éves terepgyakorlattal rendelkező TOP PUA trénerek mutatják be Neked az ismerkedés fortélyait. Legyen a célod barátnőszerzés vagy csajozás, a tréning hatására csökken a nőkkel kapcsolatos félelmed, növekszik az önbizalmad és olyan sikereket érsz el, melyre egyedül eddig nem voltál képes. 
Szeretnél mindent megtudni a csajozás rejtelmeiről? Profi tanácsaink segítségével megtudod, mivel és hogyan szólíts meg nőket visszautasításmentesen, hogyan ne fogyj ki a szóból többet mikor nőkkel beszélgetsz és hogyan törd át a gátakat a fejedben, melyek megakadályoznak téged a siker elérésében. 








Az ajándék könyvemből most megtudhatod, mit kell tenned, hogy egy gyönyörű barátnőd legyen 2 héten belül!