Társalgás

A társalgás mint a társas kapcsolatok hajtómotorja

Az elmúlt századokban nagy hagyománya volt a szalonéletnek, amikor az emberek pusztán önmaguk szórakoztatására összegyűlve, teljesen “haszontalan” témákról folytattak órák hosszat világmegváltó eszmecserét, mint művészet, irodalom, építészet, boldogság forrása, élet értelme. A gyerekek ebben a társalgó, társalkodó környezetben nőttek fel… mondhatni nőttek bele anélkül, hogy bárki tudatosan tanította volna őket arra, hogyan kell kulturált és értékteremtő társalgást folytatni. Manapság ez nem dívik.

Társalgás: az meg mi?

Ha elnézünk egy közéleti beszélgetést, egyrészt az a benyomásunk támad, hogy a társalgó felek meg sem hallják partnerük szavait, másrészt nem strukturált beszélgetést visznek, hanem érzelmekből indított szitkozódást. A beszélgetés helyett párhuzamos beszélés, sokszor párhuzamos monológok röpködnek egymás mellett.

Ezzel szemben mi lenne egy társalgás? A PUA.HU programnak nagyon fontos része, hogy megtanítson mindenkit arra, hogyan adjon hangot gondolatainak, és hogyan szervezze ezeket beszélgetéssé. Mondhatjuk persze, hogy nincs időnk, rohannunk kell, nem érünk rá holmi felesleges időpocsékolásra, mint társalgás, s mégis azt tapasztaljuk, hogy mennyire fontos készségről van szó.

Szerencsére tanulható, fejleszthető, tehát senkinek sem kell csüggednie, aki hiányát érzi a társalgási képességének, mivel akár már egyetlen hétvége alatt is megtanulható, hogy milyen szilárd alapokra, milyen jól körülhatárolható és konkrét elvek mentén lehet létrehozni egy prototipikusan jó beszélgetést.

Honnan tudod, hogy jó a társalgás?

Egyik ismérve, hogy hirtelen az az érzésünk, hogy előre ugrottunk az időben ahhoz képes, amikor találkoztunk, másrészt egy megfoghatatlan szellemi kielégülés, avagy lelkesült érzelmi állapot kerít hatalmába.

Sok férfi azért küzd a nőkkel való ismerkedés terén a megszólítás előtt érzett bénító szorongással, mert félnek attól, hogy beszélgetniük kell velük. Feszélyezve érzik magukat a társalgás, csevegés gondolatától, mivel úgy tekintenek magukra, mint akik “nem a szavak emberei”. A megszólításhoz is kell bátorság, de az csak a pillanat műve.

Egy igazán nagy kihívás a “Hogyan tovább?” kapcsán merül fel. Melyek azok a témák, amelyekkel el lehet indítani egy beszélgetést? Mit kell tenni azokban az esetekben, amikor vakvágányra terelődik a narratív szál és hirtelen fenyegető közelségbe kerül az a bizonyos kínos csönd? Mivel lehet érdeklődést kelteni a nőkben és hogyan lehet bemutatni saját magunkat a beszélgetésen, társalgáson keresztül, ha még alapvetően nem ismerjük egymást és alapvetően nem vagyunk határozott kiállásúak sem?

Társalgás akadályozottságának feloldása 

Már egyetlen tréning után ezek a kérdések megválaszolva lesznek, a többi csak rajtad múlik, hogyan tudod átültetni a valóságba, a gyakorlatba, a hús-vér élő helyzetbe azt, amit a fejedben olyan jól lejátszottál.

Beszélgetni meg kell tanulni. Ez ugyanis a legfontosabb szakasza és tevékenysége az ismerkedésnek. A társalgás közben nemcsak egy téma kerül a boncasztalra, amit közösen fel tudtok dolgozni a beszélgető partnereddel (legyen szó egy vonzó nőről vagy az új munkahelyeden a kollektíváról), hanem közvetve be is mutatod saját magadat: milyen a gondolatvilágod, milyen a személyiséged, mennyire vagy magabiztos, milyen értékrendet képviselsz, pozitív vagy negatív az alapbeállítódásod, hogyan tekintesz a világra stb.

Egy közös tevékenység (pl. társalgás) sokkal hitelesebb képet rajzol rólad, mint amit pl. egy interjú során magadról el tudnál mondani. És érdemes is ezekre a visszajelzésekre figyelni, hiszen ez alapján csiszolhatod önismeretedet is. Ha változáson esel át, beszélgetéseiden is meglátszik, akár pozitív, akár negatív irányú változásról van szó.

A társalgási lét feltételei

A társalgáshoz elengedhetetlenül fontos, hogy kellően művelt legyél. Nem kell több diplomával rendelkezni és vezető beosztást betölteni ahhoz, hogy műveltséged fény legyen a társaságban. Tájékozott vagy-e a világ dolgaiban, rendelkezel-e érdekes gondolatokkal, olvasott vagy-e. Ezek a felröppenő témához való viszonyodban, kompetenciádban és társalgási stílusodban is megnyilvánulnak.

Technikákat és stratégiákat a VIP Coaching nyújt a számodra, azonban a tartalom mindig aktuális lehetőségeit magadnak kell naprakészen tartanod. Sokan azért nem mernek közeledni nőkhöz, mert attól tartanak, hogy kevesek lennének mellette. Objektíven hiába látjuk azt, hogy okos, művelt, széles látókörű, kellemes társaság, mégsem bízik saját magában, nem vállalja fel véleményét, érzelmeit és gondolatait, inkább bele sem bonyolódik egy társalgásba, nehogy konfrontálódnia kelljen. Fél, hogy kiderül: inkompetens. Fél, hogy kiderül: nem ér semmit.

A PUA.HU tanfolyamon pontosan ezt tanulhatod meg. Értékes vagy, amit merj megmutatni másoknak. A társalgás erre kiváló lehetőséget biztosít, hiszen ahogy a fogalom elnevezése is mutatja: társalgásról van szó. Társas interakció, amelyhez mindenki hozzátesz, mindenki profitál. Ma is az egyik legjobb szellemi fejlődési utat jelöli ki, s az érzelmi gazdagodásnak is kimeríthetetlen forrásául szolgál.

Társalgási útmutató: alapszabályok

A kulturált társalgásnak van néhány fontos alapszabálya, amelyeket betartva máris sokat tehetsz, hogy élvezetes beszélgetőtárs legyél. A téma részletes boncolgatása a képzés szerves része. H. Paul Grice közismert könyvében, A társalgás logikája c. műben fontos maximákat fektetett le. Ezek az együttműködési alapelvek univerzálisan szabályozzák a kulturált társalgási normákat.

Melyek ezek? A minőség, a mennyiség, a modor és a relevancia maximája. A minőség alatt azt értjük, hogy igaz és őszinte kommunikációt folytassunk kerülve a manipulációt, a hamisságot, a szándékos átverést. A mennyiség alapelve értelmében korlátozzuk mondandónkat arra, ami szükséges és helyénvaló, tehát se többet, se kevesebbet ne mondjunk ennél.

A modorral kapcsolatban a társalgás nem verbális elemeit értjük, a beszédstílustól kezdve a testbeszéd közvetítette hitelességen át az udvariasságig. A relevancia pedig arra vonatkozik, hogy a kommunikációs folyamat tényezőihez (helyszín, időpont, hallgatóság, szándék stb.) maximálisan illeszkedjen mondandónk.

Most pedig a társalgás elméletéből irány a gyakorlatba!

Íme néhány téma és tanács, melyek vázolják, hogy a tréning során milyen tényezőkre kell majd koncentrálni ahhoz, hogy a kulturált társalgás alapvető normáit mélyen elsajátítsd.

Témaválasztással kapcsolatban lényeges, hogy a pusztán személyes természetű témákat jobb kerülni. Persze nem jelenti azt, hogy csak a személytelen objektivitást lehet mozgósítani, inkább arra vonatkozik, hogy mérjük fel, mikor válik terhessé partnerünk számára az, hogy rólunk, gondjainkról, egészségünkről esik szó. Van, amikor ennek helye van, s van, amikor jobb elkerülni. Ehhez kapcsolódik az is, hogy a beszélgetést ne sajátítsuk ki!

Ne élvezzük a hangunkat, inkább legyünk kíváncsiak a másikra is. Ha témát dobunk be, a másik véleménye érdekeljen jobban, mint hogy mi mindenáron referátumot akarjunk tartani. De arra is figyelj, hogy a beszélgetést az különbözteti meg részben a beszéléstől, hogy reflektálsz az elhangzottakra. Véleménykifejtő kérdés megfogalmazása néha sokkal többet ér, mint egy sima kérdés megválaszolása.

Ha nem is értesz egyet az elhangzottakkal, nem célszerű direkt módon ellentmondani. Hogyan? Erre jó részletes útmutatást kapsz az Intenzív Gyakorlati Tréning hétvégéjén. Talán mondani sem kell, de mégis fontos: ne szakítsuk félbe a másikat és egy jó beszélgetésbe ne húzz cezurát a hirtelen témaváltással. Ennek is megvan a maga helye is ideje.

Mind közül a legfontosabb tudás, ami nem is megerőltető egy kevésbé szószártyár férfi számára sem: aktív érdeklődés tanúsítása a hallottak iránt. Meglepődnél, igaz, ha azzal köszönne el az éppen megismert nő, hogy milyen jót beszélgettetek, holott te egyetlen szót sem szóltál, csak fülelve figyeltél és érdeklődést mutattál? Nem lehetetlen.

Nincs is jobb társalgó, mint az érdeklődő hallgató! Az Intenzív Gyakorlati Tréningek elméleti és gyakorlati részeiben megbizonyosodhatsz arról, hogy a legkedveltebb és a legsikeresebb társalgók azok, akik kérdeznek. Hogyan legyen azonban a beszélgetésből társalgás és ne kérdés-felelet interjú? A képzés során megtudod, részletekért kattint ide.

Kifogysz a szóból és nem tudod, milyen témával maradj benne a társalgásban?

Az ember társas lény, tehát szüksége van a saját jól-létéhez szociális interakciókra. A társalgás kifejezés is ezt hordozza magában, mivel lényegében bármilyen témában, bármilyen helyzetben történő eszmecseréről van szó. Ha társalgásról beszélünk, akkor többről van szó puszta információcserénél.

Mi különbözteti meg a társalgást a beszéléstől?

A mindennapi kötetlen nyelvhasználati stílust is társalgási stílusnak nevezzük. De hogy milyen témákat lehet felhozni? Bármit, ami a beszélgetőpartnerek kölcsönös érdeklődésére számot tart, vagy legalábbis annyira érdekes, hogy képes bevonni és véleménynyilvánításra késztetni az addig passzív feleket is.

A repertoár igen széles, mivel az irodalomtól a közéleten át a tudomány vívmányain vagy elméletek kitalálásán át bármiről lehet társalogni.

Azonban egy ilyen folyamatban, ha ez az ismerkedés során bukkan fel, általában a személy megismerése a cél. És ezt hivatott kikövetni az a sok érdekes társalgási téma, aminek segítségével abban reménykedik minden férfi, hogy a nő érdeklődését felkelti, fenntartja és érzelmileg is felé fordul majd.

Ebből a szándékból kiindulva érthető, hogy miért félnek annyira a férfiak a nőkkel való beszélgetéstől, és hogy miért esnek bele újra és újra a leghétköznapibb társalgási csapdákba. Aztán már inkább csak azon kell csodálkozni, ha a nő ad újabb esélyt a találkozásra.

Melyek azok a tipikus hibák, melyek társalgási témától függetlenül a legtöbb férfi elkövet?

Először is a randiból pillanatok alatt egy vallató interjú lesz, némi kínos csenddel fűszerezve. Ismerős? A legtöbb férfi attól a problémától hajszolva keres megoldást ismerkedési sikertelenségére, hogy nem tudja, hogyan és pláne miről beszélgessen. A gond ott kezdődik, hogy a beszélgetés, vagyis társalgás messze nem ugyanaz, mint a beszélés és a beszéltetés.

Egy kezdődő kapcsolatban, amikor láthatóan a férfi érdeklődik jobban, nem reális elvárás, hogy “majd a nő úgyis visszakérdez és akkor én is elmondhatom, ki vagyok, milyen vagyok”. A randinak úgy lehet vége, hogy a nő kibeszélte magát, de semmit meg sem tudott lovagjáról. Társalgási témák ide vagy oda, a kérdezgetés nem jó stratégia.

A PUA.HU képzésein megtanulhatod, hogy kérdések helyett állításokkal lehet szinte észrevétlenül spontán társalgást kezdeményezni úgy, hogy a nő is érdekeltté válik abban, hogy részt vegyen ebben az interakcióban.

Megoldási út, hogy soha ne fogyj ki a társalgási témákból

Szemléletbeli különbséggel kell megalapozni azt, hogy bármilyen társalgási téma esetén emlékezetes legyen a diskurzus: nem a nőt akarom szórakoztatni, hanem magamat akarom jól érezni és közben a másikat megismerni.

Témát felvetni nemcsak a semleges halmazból lehet, mint irodalom vagy közélet (ez utóbbi egyébként is kényes disputává fajulhat), hanem a személyes szférából is: munka, hobbi, család. Mindezt úgy, hogy kerüljük a nyelvvizsgákon megszokott direkt kérdés-válasz helyzeteket.

Ha állításokkal irányítod a beszélgetést, kiküszöbölheted a rövidebb csend után mintegy mentőövként bedobott “És van tesód?” című kérdésből fakadó kellemetlen helyzetet. A leghitelesebb visszajelzés a stratégia sikeréről, amikor a nő lesz az, aki kíváncsiságától hajtva elkezd interjúztatni. Az Intenzív Gyakorlati Tréningek elvégzése után azonnal érezhető lesz a különbség, pedig csak egy apró csavart helyeztünk át a gépezetben.