Testbeszéd tanfolyam

A testbeszéd tudatos fejlesztése azoknak, akik változni akarnak

A kommunikációs folyamatot hajlamosak vagyunk hanyag eleganciával csupán a verbális közlések alapján tekinteni. Holott az információcsere a kutatók szerint csak kis százalékban zajlik ezen a szinten. Jóval nagyobb arányban kapjuk és adjuk a testbeszéd által a lényegi tudást partnerről, témáról és a témához, illetve a helyzethez való hozzáállásról.

Tudatos fejlődés testbeszédben, érzelmekben – így válj vonzó férfivá

A PUA.HU-nál nagy népszerűségnek örvend az az önfejlesztő tréning, meeting, melynek célja, hogy minél hatékonyabb kommunikációt sajátítsanak el a résztvevők. Tulajdonképpen minden személyiségfejlesztéssel kapcsolatos tanítás egyben testbeszéd tanfolyam is. Ha meglátunk valakit az utcán, vagy beszédbe elegyedünk bárkivel, a pillanat tört része alatt formálunk véleményt a személyről: mennyire domináns, mennyire határozott, milyenek lehetnek nagyjából a külső tulajdonságai alapján a belsők stb.

Nem véletlen tehát, hogy a személyiségfejlesztő tanácsadók különösen nagy jelentőséget tulajdonítanak az első benyomás tudatos előkészítéséhez. Ha valaki egy testbeszéd tanfolyamra iratkozna be, nagy eséllyel a tréning ideje alatt kevés tartalmas szót kellene mondania. Enélkül kellene ugyanis mindent elmondani, ami a kommunikációs partner számára információ.

A testbeszéd ott van a köszönésben, a fülelő figyelésben, a kapcsolat felvételében, fenntartásában és lezárásában, az érzelmi viszonyulásban, a valós szándék felszínre hozásában és még megannyi apró dologban, ami felett hajlamos a hétköznapi ember elsiklani. A hétköznapi ember, de nem egy vonzó férfi.

Mire számíts egy testbeszéd tanfolyamon?

Az Intenzív Gyakorlati Tréningen megtanítjuk, hogyan kell olvasni és hogyan kell játszani a nonverbális jelekkel és jelzésekkel, aminek tapasztalatai egy nővel való ismerkedés közben is hasznosíthatók lennének. Ha például egy csoportot akarsz megszólítani, akkor érdemes felmérni a testbeszéd árulkodó jeleit, hogy milyenek lehetnek az erőviszonyok. Kinek milyen élénk a gesztikulációja, ki kivel áll szorosabb kapcsolatban, kinek mit tükröz a mimikája s személyközi helyzetekről.

A testbeszédet manipulálni sokkal nagyobb tudatosságot igényel, mint amit tisztességes ember megtesz. Ezért érdemes összhangban figyelni mindazt, amit a másik mond azzal, ahogyan mondja. De ami mindenit érdekel, hogy egy testbeszéd tanfolyam megtanít-e arra, hogy hogyan udvarolj, hogyan üzenj a lánynak és hogyan értelmezd helyesen az ő jelzéseit.

Testbeszéd tanfolyam mint a tudatosodás lépcsőfoka 

A helyzet az, hogy nem tanítani, hanem tudatosítani kell csupán ezeket a jelzéseket. Hiszen mi mást üzenne egy férfi a nőnek, mint azt, hogy vonzónak találja, amikor övbe, vagy zsebbe dugott hüvelykujjal, kihúzott mellkassal és teljes testtel a nő felé fordulva kelleti magát. Nem tudja mit csinál, de ezt súgják az ösztönök.

Azt azonban tisztázni érdemes, hogy egy jó testbeszéd tanfolyam semmiképpen sem azt tanítaná meg, hogyan kell tudatos, manipulatív jelzéseket leadni a nők felé, hogy őket minél egyszerűbb legyen elcsábítani.

A férfinak nem azt kell kommunikálnia, hogy a vele szemben álló nőben egy csábító prédát lát, akit meg akar szerezni, hanem sokkal inkább azt kell sugároznia, hogy ő maga egy magabiztos és vonzó férfi, akiért a nőnek is tennie kell, mert vele csak gazdagodhat az élete.