Vin Dicarlo

Ryan Kowalski, azaz Vin Dicarlo mint hivatásos randiguru, ismerkedési tanácsadó 2006-ban tűnt fel a színen Connecticutban. Ő is úgy került kapcsolatba a csajozási közösséggel (először még Woodhaven néven), mint oly sokan, akik nem vonzó férfiként látták meg a napvilágot, hanem a belső, szunnyadó értékeket kellett felszínre hozniuk. Ő is pontosan úgy kezdte, mint oly sokan a hétköznapokban: sikertelen volt a nőknél, nem tudott csajozni, megcsalták, főiskoláig még a szeretkezéshez is csak intellektuális szinten értett.

Amikor rálépett a változás útjára, legelőször Ross Jeffries és David Deangelo tanításával találkozott, nem véletlen, hogy az ő férfias vonzereje is főleg a kommunikáció terén mutatkozik meg. Ráharapott az ismerkedés művészetére, s olyan sikeresnek bizonyult, hogy Sebastian Dimitri Drake-kel közösen megalapították 2005-ben a The Approach elnevezésű vállalkozást, hogy szemináriumaikon neveljék a következő generáció pick up artistjait. 2007-ben Vin Dicarlo kivált és útjára indította immár saját cégét, a DiCarlo DisClassified-t.

Amit Vin DiCarlo tanít, az tökéletesen a természetes hozzáálláson nyugszik: hogyan legyél önmagad legjobb verziója. Az ismerkedéshez szükséges alappillérek szerinte a következők: elkötelezettség, belső szilárdság/magabiztosság és egyéb természetesn vonzó elemek. A lazaságot, a nyílt őszinte hozzáállást tanítja, ami kizár mindenféle hazugságot, színészkedést vagy vetítést. A leghitelesebb, ha mindenki önmagát adja, saját magára csiszolja a nőkkel való ismerkedés pua tudományát. Legyen elég magas a mérce egy nővel szemben, felesleges beérni egy olyan lánnyal, aki nem álmaid nője, amikor egy valódi társ megtalálása is csak egy karnyújtásnyira van előttünk. 2010-ben útjára indította a Pandora’s Box System projektet is, amivel még jobban ki tudta tágítani a csajozás szakmai és piaci határait.