A változás: minőségileg jobb lehetsz

Egy igazi sikertörténet záróakkordjához értünk

Ádámmal elérkeztünk az utolsó nappali gyakorláshoz. Három hónapot töltöttünk el azzal, hogy egymást fejlesztve és inspirálva kibontakoztassuk a benne rejlő képességeket. Emlékszem, első nap, mikor találkoztunk, egy roppant félénk és visszafogott srác ült velem szemben. Bár nem tartotta magát félősnek, ám az álarc mögött ő is érezte, hogy nem hiába van most itt velem. Első alkalommal még úgy kellett odalökdösnöm a lányokhoz, mert annyira idegen volt számára a helyzet, hogy idegen nőket szólítunk csak “így” meg.

“Csak ennyi?” – kérdezte.

“Igen!” – a válasz pofonegyszerű és mégis lenyűgözően összetett.

Nyilván, ha pár óra alatt el tudnám magyarázni, hogy mi is az az ismerkedés és hogyan fejleszd a leghatékonyabb szintre, akkor nem lenne szükség három hónapos tréningekre. Ennél kissé tekervényesebb. De megéri belevágni! Lehet, hogy neked néhány óra megmutatja, mi a hiányzó láncszem! Tudd meg, így van-e! Részletek >>

Sok mindenen mentünk keresztül és állíthatom, hogy nem volt egy kéjutazás. Voltak holtpontok, konfliktusok és bizonytalankodások. De mindig akadt olyan pillanat, ami miatt kijelenthettük, hogy “na, ezért érdemes volt eljönni! Már ezért megérte! Ha nem én csinálom, ezt el sem hiszem!”

A három hónap alatt talált magának barátnőt

… és mégsem adta fel! nem hagyta abba!), új kihívásokat, hobbikat, olyan célkitűzéseket valósított meg, amiket korábban el sem mert képzelni. Egy új ember, egy magabiztos, határozott férfi áll már előttem. Olyasvalaki, akinek bár ugyanúgy vannak kétségei, vagy félelmei, de ezeket képes helyén kezelni és megbirkózik az ezzel járó felelősséggel. Ha kell, rámenős tud lenni, ha kell higgadt, de legfőképp mindig tudja, mit akar és ennek a célnak képes mindig mindent alárendelni. A nosztalgiázást félretéve még futottunk egy kört, hogy egyfajta közönségi játékként még egyszer ugorjunk neki a feladatoknak.

Egy kis gyerekjáték felnőtteknek

Persze a bemelegítés nem ment olyan könnyen. Sokszor elkalandozott a beszélgetés vagy az irány, mégis elég jó hangulatban sikerült nekiállni a gyakorlatoknak. Most nem volt kétkedés, tökölés, minden klappolt, a lányok elsőre megálltak hibaszázalék nélkül és a gyanakvó tekintetet pillanatok alatt sikerült átalakítani egy sokkal barátságosabb fogadtatássá. Aztán jött néhány jól ütemezett feltételezés vagy húztuk kicsit az agyukat. Volt pár kellő időben elhelyezett érintés és már könnyedén “belső” emberek lettünk számukra. Egy különös idegenből, egy ismerős idegen lesz, méghozzá úgy, hogy ezt észre sem vették. Ebben az esetben használd ki (jó értelemben!), hogy jóhiszeműek és naivak.

Te hogyan szoktad gyakorolni, hogy sikerüljön a személytelen beszélgetésből személyeset csinálni?

A változás ott kezdődik, amikor kimondod, változni akarsz. Ennek a technikai hátterében tudunk segíteni: megszólítások, piszkálások, testbeszéd olvasása… És még sok minden másról is tanulhatsz bővebben! Ha érdekelnek a részletek, kattint IDE >>