Humor némi arroganciával – Egy stratégia

 Szélsőséges humor radikális sikert vagy kudarcot vívhat ki – az arányokra fontos figyelni!

Az amerikai ismerkedési guru, David DeAngelo fejlesztette ki a személyeskedő, kicsit arrogáns humor stratégiáját. Íme a recept: “Végy egy adag arroganciát, piamszságot, némi személyeskedést és fűszerezd humorral”. Ez az úgy nevezett vicces és pimasz humorstratégia pontosan azért hat nagyon jól a nőkre, mert ebben egy nagyon is konkrét magatartás manifesztálódik: az arrogancia dominancát sugal, a humor pedig az intelligenciát támasztja alá. “Megteremtem a legszebbbb nőben azt az érzést, mintha nem lenne annyira értékes és vonzó, mint amennyire gondolja magát.” – mondja DeAngelo.

Kommunikációs csata

Ebben a stratégiában nagy szerephez jut az improvizáció és a retorikai hadviselés férfi-nő között. Célunk, hogy a nőt kicsit provokáljuk, felhergeljük. Tulajdonképpen arról van szó, hogy kinek van fifikásabb beszólása, azaz ki bírja tovább?

Ha péládul a pénztáros lánynak a Sparban odaadom a pénzt, mondhatok ilyesmit: “Mennyi pénzt akarsz ebből megtartani?” Nevetni fog és azt mondja: “Semmit… bár jó lenne, ha mindet megtarthatnám.” Erre én: “Azt hittem, hogy megtartod a 20%-át és gazdag leszel, mert akár eltarthatnál engem is. De így már nem is érdekelsz annyira. Édes vagy, de én most egy gazdag lányt keresek.”

Ez egy tipikus példája a domináns humornak: megkérdezem a nőket, hogy gazdagok-e, sikeresek vagy épp híresek-e és miután közlik, hogy egyik sem, én is közlöm velük, hogy akkor szóba sem jöhetnek reális partnerként. Ugyanakkor azt is demonstrálom, hogy mennyire magától értetődő, hogy ha elvásárásaimnak megfelelnének, természetesen szóba jöhetnének.

Nőben ébressz vágyat, hogy le se akadjon rólad!

DeAngelo még megspékelte egy kis szerelmeskedésuális áthallással is mindezt. Például: “Egyáltalán nem tudod visszafogni magad, hogy ilyen szorosan közel ülj hozzám?” De egyáltalán nem is vár választ erre, egyszerűen csak tovább beszél, mintha egy magától értetődő, mellékes megjegyzés lett volna csupán. Nem kér bocsánatot! Hátsó gondolata ugyanis az, hogy a nő, ha nem kap alkalmat, hogy visszaszóljon, akkor ezt a beszólást tudatalatt fogja befogadni.

Alapvetően megpróbálom a létrejött feszültséget nem szélnek ereszteni azzal, hogy azt mondom: csak egy vicc volt. A humor annál intenzívebben ha, minél komolyabbak maradunk közben. Soha nem nevetek például a saját vicceimen, noha ez soha nem egyszerű! Ennek a csatának egy része pontosan abban áll, hogy a nő sosem lehet biztos abban, mit és mikor gondolok teljesen komolyan. Ettől leszek misztikus.

Azt persze már most gyanítod, hogy ez a vicces és pimasz stratégia korántsem veszélytelen. Már én is kaptam vörösbort az arcomba és néhány megsértett nőismerőst. Mégis azt hiszem, hogy sokat segített, hogy a szerepjátszásba ezáltal egy erős, domináns viselkedést is bele tudtak vinni. Mindez radikális változást jelentett a korábbi félszeg viselkedésmódomhoz képest.

 

Érdekel ennél még több hasznos tanács? Hogyan kelts vonzalmat és hódítsd meg álmaid nőjét?l, Akkor ezt az anyagomat mindenképpen nézd meg most!

Visszautasítás

A legfőbb akadály: a visszautasítástól való félelem

Nézzük a képletet! Nem szeretsz fájdalmat okozni magadnak. Ezért nem teszed ki magadat olyan helyzeteknek, amik potenciálisan fájdalmat okozhatnak. A csajozásban ott a kockázat, hogy visszautasítanak és mivel a visszautasítás fájdalmat okoz, ezért teljesen érthető, ha nem akarod magadat megsebezni. Ezért inkább meg sem próbálsz kapcsolatokat teremteni, ismerkedni, nehogy még véletlenül is visszautasítsanak. De tulajdonképpen tapasztalatod sincs, milyen amikor kikosaraz egy lány, mivel félsz ennek lehetőségétől, még meg sem próbáltad. Szorongsz és még barátnőd sem lesz. Tetszik a modell? Ugye, hogy nem.

A képletben van egy alapvető hiba

A visszautasítás nem káros, hiába okoz fájdalmat. Inkább amolyan kekeckedő “izé”, ami azt akarja, hogy valóban fejlődj. A gondolkodási keret megváltoztatásával gondold át a még egyszer. Mitől is szorongsz? Hogy nem jön össze a lánnyal. Na és? Mi történt? Semmi. Jöhet a következő próbálkozás. Szerencsés esetben nem vagy celeb, hogy a holnap azzal legyen tele a Facebook, hogy visszautasított egy ismeretlen lány. És elárulok még egy titkot: a visszautasítást nem lehet elkerülni. Te kerüld azokat, akik ezt állítják. A visszautasítástól való félelmet viszont fel lehet oldani, és ha már jobban belejössz, ránézésre tudni fogod, kihez érdemes odamenni és kihez nem.

Mondani mindig a legkönnyebb: légy merész, vállald be, kockáztass, legyél magabiztos stb. De megvalósítani azoknak, akik komoly félelemmel küzdenek, egy másik dimenziót jelenthet. A férfiakat sokkal érzékenyebben érinti a visszautasítás, mivel önérzetükben és férfiasságukban érzik sértve magukat. De nézzük logikusan: ha kevés emberrel teremtünk kapcsolatot, arányában sokkal több visszautasításra készülhetünk fel, mint több lánnyal kötött ismeretség esetén.

Mitől fél az, aki félelmet érez, mikor oda kellene menni egy nőhöz?

Attól, hogy a kiszemelt lány már foglalt? Attól, hogy megalázza az emberiség előtt? Attól, hogy beletipor lelkébe és férfiúi hiúságába? Ha ez mind meg is történne, nézd a jó oldalát: egyrészt örülj neki, hogy megmenekültél egy ilyen helyzettől, másrészt stílusáról megtudtad, hogy nem ő álmaid nője, neked semmi okod szégyenkezni. Visszautasítást általában nem azért kapunk, mert valami rossz lenne bennünk. Pusztán arról van szó, hogy egymással nem illünk össze. Ám ha tovább keresel, akkor majd találkozhatsz azzal, akinek meg pont az a tulajdonságod lesz vonzó, amiért az előző hölgyemény kiadta az utadat. 

A visszautasítástól való félelem általában nem reális tapasztalatokon alapul, hanem fantáziád képzelgésein. (Akkor meg ne csodálkozz, ha meg is valósul, amit elképzelsz!) Egy jó megoldás a visszautasítástól való szorongás leküzdésére, ha azt az időt, amit a rémképek kiszínezésére fordítanál, az ismerkedésbe és leszólításba ölnél. Az az idő, amit csajozással, mint játékkal töltesz, felvértez a megszólítás előtt érzett félelemmel szemben. A sikerélmény önbizalom-növelő, tehát ha már elhiszed magadról, hogy képes vagy rá, gyerekjáték lesz. Ez az energia hajtómotorként visszakerül a folyamatba. Ahogy korábban szorongással, félelmekkel egyre lejjebb csúsztál, úgy a sikerből táplálkozó örömöd egyre magabiztosabb férfivá tehet. Jobb, ha azt is tudatosítod, hogy lehet akármilyen bombabiztos egy csajozós duma vagy módszer, ha nincs meg mögötte a belső határozottságod, a siker is elmarad.

Kikerülni a visszautasítást?

A legjobb megoldás, ha elfogadod, hogy nem kerülheted el a csalódást és visszautasítást. De megrántod a vállad és továbblépsz. Vágjunk tehát bele akkor is a dolgokba, ha félünk tőlük. Ha vissza is utasítanak, feleslegesen ne önsajnáltasd magad, de ne is üldözd ragaszkodásoddal a nőt. Foglalkozz inkább olyan dolgokkal, melyek nemcsak elterelik a figyelmedet, hanem jellemzőek is rád és esélyes, hogy mások is felfigyelnek rá. Mert mire jutunk, ha a pasik csak üldögélnek és várják, hogy álmaik asszonya csak úgy becsöngessen hozzájuk, a nők meg azt lesik, hogy szőke hercegük belovagoljon az életükbe?

Akarod, hogy megtanítsuk, hogyan szólítsd meg a nőket anélkül, hogy a visszautasítástól rettegned kelljen? Ezt a legintenzívebb fejlődés formájában meg is teheted! Katt a részletekért!

De mindig lesznek kudarcok, amelyekkel meg kell tudnod birkózni mint egy igazi férfi. Hogyan tudd a belső feszültséget feloldani és előnyt kovácsolni belőle? Ezeket a stratégiákat is megtanulhatod lépésről lépésre.

Érdekel ennél még több hasznos tanács? Hogyan kelts vonzalmat és hódítsd meg álmaid nőjét?l, Akkor ezt az anyagomat mindenképpen nézd meg most!

Szociális fóbia

Minden bajok forrása: a szociális fóbia

Ki tekinthető tulajdonképpen egészséges embernek? Ha jobban belegondolunk mindannyiunknak vannak olyan gyenge pontjai, gyenge napjai, ilyen-olyan fóbiái, amikor védtelenekké és kiszolgáltatottá válunk, amikor szinte lefolyón keresztül ömlik ki belőlünk az életenergia. Nem kell azonban ahhoz betegnek lenni, hogy ne legyünk egész-ségesek.

A férfiak túlnyomó többsége ugyanazzal a problémával küzd: önbizalomhiány, önértéktudat hiánya, kisebbrendűségi érzés, és a felszínen ennek manifesztumaként jelentkező szorongás és egy nő megszólításakor érzett félelem. A társkeresés azért jelent különösen komoly megpróbáltatást a férfiaknak, mert nem éreznek magukban akkora bátorságot és erőt, hogy bárkivel, bárhol kapcsolatba lépjenek és ismerkedjenek.

Megszólítani? Soha! Ez a szociális fóbia

Egy nő megszólítása előtt érzett félelem tulajdonképpen besorolható egy nagyobb csoportba, a szociális fóbia alá. Nem halálos betegség, nem visszafordíthatatlan, viszont ha nem “kezelik” igencsak tartós. Sőt! A szociális fóbia következtében szerzett negatív tapasztalatok beépülvén a személyiségbe súlyosan önsorsrontó erővel bírnak.

A PUA.HU-nál elsajátíthatod azokat a módszereket, amelyekkel hatékonyan kezelheted a kibontakozóban lévő szociális fóbiát. Honnan ismered fel, hogy téged is érint ez a problémakör? Szociális fóbiának tekintjük azt a szorongást, ami szociális térben, mások jelenlétében és társaságában, illetve mások figyelmének célkeresztjében (még akkor is, ha csak mi projicitáljuk ezt a környezetbe) jelentkezik. Nagyon sok élethelyzet adhat okot rá, s nagyon sokféle tünettel írható le, nem is beszélve az erősségi fokozatokról.

A vizsgahelyzetben, állásinterjún jelentkező stresszt ismerjük. Vannak akik ebben a helyzetben teljesen lebénulnak, az amúgy intelligens, művelt férfiak megszólalni sem tudnak. Másokat akkor kap ez az irreális félelem, ha esznek, megjelennek, belépnek, kilépnek, tehát, amikor saját képzeletükben minden szem rájuk szegeződik. És vannak olyanok, akik a nőkkel való ismerkedésig sem jutnak el, mert már a megszólítás fázisában lefagynak és szégyenükben a föld alá süllyednének.

A szociális fóbia komoly következményei

fóbia azért tekinthető komoly akadályozottságnak (annak ellenére, hogy szervi probléma nem áll fenn), mert akadályozza az egyén részvételét a társadalomban. A fiatal felnőttkor feladata párkeresés és társtalálás. Komoly érzelmi és intellektuális fejlődés, amikor magunkból kilépve egy másikkal osztozunk egymáson.

Ha ez a tapasztalat kimarad, majdnem ugyanolyan veszteség éri, mint ha a kisgyermeket nem hagynánk, hogy megtanuljon kúszni-mászni. Azért veszélyes a szociális fóbia is, mivel elkerülő stratégiákat dolgozunk ki azért, hogy védjük magunkat. Az elkerülés legkézenfekvőbb megoldása, ha meg sem próbálunk megszólítani és megismerni idegen, vonzó nőket. Ezzel viszont saját fejlődésünk reked meg, nagy károkat okozva.

Az Intenzív Gyakorlati Tréning egyetlen hétvégéje után a résztvevők arról számolnak be, hogy sokkal jobba értik önmagukat, és sokkal jobban meg tudják fogni irracionális félelmeik okát. Mivel ismerik, fel tudják oldani, s ezzel tulajdonképpen meg is szüntetik a szociális szorongásnak talajt biztosító közeget.

Érdekel ennél még több hasznos tanács? Hogyan kelts vonzalmat és hódítsd meg álmaid nőjét?l, Akkor ezt az anyagomat mindenképpen nézd meg most!

Csajozós Dumákra Példák

Csajozós dumák, melyek ténylegesen működnek!

Összegyűjtöttem pár használható csajozós dumát a számodra. Nagyon fontos, hogy ezeket csak kezdetben használd mankóként, és idővel törekedj arra, hogy ezeket elhagyd, és természetes módon, önmagadat adva tudj ismerkedni. Ha lehet, ne is a csajozós dumákra fókuszálj, hiszen nem ezen van a hangsúly. A cél, hogy megismerd a lányt, akit megszólítasz, keresve ezáltal azt a vonzó nőt, aki aztán később a párod lehet.

Azt is szeretném hozzáfűzni, hogy az itt felsorolt példák nem tipikus vicces beszólások, hanem letesztelt, garantáltan működő szövegek, melyekkel fel tudod kelteni a lány érdeklődését!

Mágnes nyitás csajozós dumák

  • MEX DELUXE: (* Nézz a terem másik sarkába, hogy azt a benyomást keltsd, hogy valakit figyelsz a terem másik sarkából)
  • Sziasztok, szeretnék tőletek pár tanácsot kérni, mert (*titokzatosan nézz félre)… van itt egy lány, akivel igazán szeretnék beszélni… Annyira vonzó, és muszáj odamennem, hogy megismerjem… Volt már olyan, hogy megláttatok valakit, és éreztétek azt a misztikus vonzalmat, hogy muszáj többet megtudnotok erről az emberről? Mikor nem ismeritek a srácot, de mintha valami mágnes vonzana titeket hozzá… Hirtelen arra eszmélsz, hogy vele beszélsz, de ez a mágneses érzés még mindig benned van… Szóval, ezt érzem én most… Valami nagyon jót kéne mondanom neki, segítsetek!
  • Csajok: Csak menj oda, és beszélj vele… Vagy én nem tudom (*néha konkrét tanácsokat adnak, néha csak mellébeszélnek)
  • MEX DELUXE: figyeljetek, valami olyan kell, amivel nem tűnik úgy, hogy meg akarok neki felelni, és mégis igazán jól érzi magát tőle… pozitív energiákkal kell tele legyen, hogy felhívjam a figyelmét, mert e nélkül sosem tudnám igazán magamra hívni a figyelmét… Mit mondjak… Válasszatok figyelmesen, bármit is akartok tanácsolni azzal kapcsolatban, hogy mit mondjak. (*Mikor válaszol neked, a legunalmasabb válaszokat is adhatja, de szóról szóra ismételd el neki… A csaj ilyenkor legtöbbször szórakozni akar veled, és a “biztos fájt, hogy leesett az égből” vagy egyéb ilyesmit…). Ilyenkor nézz a szemébe, és mondd ezt:) oké, máris megyek, akkoooor… Leesett az égből? Oké.
  • Csajok: Neee, nehogy ezt mondd…
  • MEX DELUXE: Jó, na odamegyek hozzá, bemutatkozom.. Annyit mondok, hogy: Szia, Mex vagyok, és meg szeretném tudni, milyen vagy valójában (* Fordulj meg, és kezdj el abba az irányba sétálni, amerre néztél.. Biztos vagyok benne, hogy le sem veszi a szemét rólad, mert aggódni fog, hogy mi fog történni… Csinálj egy nagy kört a bárban, majd menj vissza a lányhoz, és mutatkozz be neki.)

A szemem sarkából csajozós dumák

  • Szia, csak egy percem van, de megláttalak téged a szemem sarkából, és utána folyamatosan téged néztelek, mert nagyon aranyos vagy, mikor figyelsz valakire.

Cool szórakozóhelyekre csajozós dumák:

  • Csáó, jó arcnak tűnsz… Tudsz errefelé egy jó partyhelyet?

Irigykedve nézed a haverokat, akiknek a legkisebb gondot sem okozza, ha partizni mennek, hogy megannyi élménnyel (vagy éppen egy randiidőponttal) térjenek haza? Kíváncsi vagy, mi a titkuk? Tudni szeretnéd, hogy lehet az, hogy nem izgulják szét magukat, ha meg kell szólítani a lányokat? Elárulom, a titok: játékként kell felfogni a csajozást, s a játék egyik eszköze, hogy a legjobb csajozós dumákat aktiválod.

A legtöbb férfiban bénító félelmet okoz a nőkkel való ismerkedés, mivel már a legelső lépést, a megszólítást sem merik megtenni. Úgy gondolják, hogy szükség van egy jó csajozós dumára. És azt hiszik, hogy erre csak a kiválasztottak képesek. Manapság az interneten bárhova kattintunk, fullasztóan sok csajozós dumával lehet találkozni. Ötletnek maximum végszükség esetére hagyjuk.

Hogy mi a veszélye ezeknek a bemagolt csajozós dumáknak? Ha egy férfi rájuk akadt, biztosak lehetünk benne, hogy a nők is ismerik. Ha pedig ismerik, nem tudsz nekik újat mondani, és csak egy leszel a sok kevésbé vonzó srác között, aki bepróbálkozott náluk.

A csajozós közösségben és a pua.hu ismerkedési tanfolyamain azonban elsajátíthatod a legjobb csajozós dumákat, amelyek garantáltan sikert hoznak. Hogy mi a titok? Az ismerkedős szövegek megtanulása nem merül ki a panelek szótárszerű megtanulásában, sokkal inkább azt segítenek megérteni, hogyan szerkessz mindig a helyzetnek megfelelő, frappáns és szabadon egyedíthető csajozós dumát. Így a nők tudni fogják, hogy mindez spontán jön, még soha előtte nem hallhatta, amit most kaptak. Rád emlékezni fog. Kíváncsi vagy rá, hogy ez tényleg működik?

Érdekel ennél még több hasznos tanács? Hogyan kelts vonzalmat és hódítsd meg álmaid nőjét?l, Akkor ezt az anyagomat mindenképpen nézd meg most!

Ismerkedési szövegek

A csajozás fegyvertárának alapjai az ismerkedési szövegek

Irigykedve hallgatod a haverok sztorijait, hogy milyen jól érezték magukat a párjukkal a hétvégén? Csak bámulod, hogyan tudnak náladnál köpcösebb, kopaszodóbb srácok potenciális barátnőjelöltet találni rövid időn belül? Gyűjtöd a viccesebbnél viccesebb csajozós dumákat, habár bevetni nem mered, mert idegennek érzed hallani őket a saját szádból?

A pua.hu oldalon olvasottak alkalmazásával fantasztikus sikereket érhetsz el a nőknél azokkal az ismerkedési szövegekkel, melyek garantálják a beszélgetés kezdeményezésének sikerét és továbbszövését. Milyen hibákba esnek legtöbbször a férfiak, amikor beszélgetésbe keverednek a nőkkel? Hogyan lehet belecsempészni a bókokat az ismerkedési szövegekbe? Hogyan lehet az ismerkedés ugratás és nem kényeztetés? Hogyan lehet elérni, hogy azért legyen vége, mert indul a busz, hívja telefonon az anyja vagy zár a bevásárlóközpont és ne azért, mert már negyed órája halálra unjátok egymást? Ugye téged is érdekel?

Milyen a sikeres ismerkedési szöveg?

Hiteles ismerkedési szöveg nélkül nagyon nehezen fog összejönni egy barátnő. A csajozási közösség és a csajozást művészetnek valló Pick Up Artistok mesterei azoknak az ismerkedési szövegeknek, amelyeket megtanulva és szabadon aktualizálva az adott helyzetre sosem válnak közhellyé vagy sablonná, nem fenyegeti őket az a veszély, mint pl. a “szia cicus, van gazdád” jellegű csajozós dumákat, hogy még napokig megemlegeted a lány elhadart simogatását fültő környékén. Persze nem kizárt, hogy ennek az ismerkedési szövegnek is van helye és jogosultsága. De a mesterséghez az is hozzátartozik, hogy fel tudd mérni, kinél, mikor, melyiket és mennyire vetheted be.

Ismerkedni bárhol lehet a mozgólépcsőtől a könyvtáron át a szórakozóhelyig. Ismerkedésben tabu nincs, de az ismerkedési szöveg hatékonyságához hozzá tartozik, hogy adekvát legyen a helyzethez és a célszemélyhez. A nőkkel való ismerkedés, beszélgetés fokozatai hogyan épülnek egymásra? Megszólítás, vonzalomkeltés, kvalifikálás, komfort és bizalomépítés, fokazotos előrehaladás. Amíg el nem jön az ideje, hogy a ajkaitok közelebbről is párbeszédet folytassanak, óhatatlanul is a klasszikus módon, szavakkal kell beszélgetnetek.

Frappáns ismerkedési szöveggel elkerülni a visszautasítást

A pua.hu azt a titkot tárja fel mindenki előtt, aki maga is győzelemre akar jutni és el akarja kerülni a visszautasítást, hogy miképp lehet bevetni, alkalmazni és szabadon átalakítani azokat a módszereket és ismerkedési szövegpaneleket, amelyek megannyi tapasztalatból kristályosodtak ki és állnak most az ismerkedni vágyó férfiak okulására. 

A biztos ismerkedési szöveg egyik jellemző tulajdonsága, hogy eredeti, egyedi, kerüli a sablonosságot és hitelesen hangzik a srác szájából. Nem nyomul túl, de egyértelmű dominanciát tükröz. És félelmetes fun keretbe van ágyazva, mert nevetéssel a legveszettebb helyzetből is ki lehet hozni valami kedvezőt. Ha már felvetted a szemkontaktust a kiszemelt hölgyeménnyel, vettél egy nagy levegőt, hogy odamenj hozzá, nyitva áll előtted az ajtó, hogy tudtára add: ez most márpedig egy ismerkedés lesz. Minél váratlanabb témával, vagy minél nyíltabban lépsz fel, annál inkább felhívod magadra a figyelmedet – és ez a célod. A figyelemből lesz érdeklődés, az érdeklődésből vonzalom. A megszólításból telefonszám, a telefonszámból pedig randi. Vagy csak egy jó élmény.

Érdekel ennél még több hasznos tanács? Hogyan kelts vonzalmat és hódítsd meg álmaid nőjét?l, Akkor ezt az anyagomat mindenképpen nézd meg most!

Kapcsolatteremtés

Társas viszonyokba hálóz a kapcsolatteremtés másokkal

Mivel emberek között élünk, ezért a szociális túlélés egyik lényeges eleme, hogy képesek vagyunk-e kapcsolatot teremteni. Vannak, akiknek ez a legkisebb problémát sem okozza, mármint, hogy kapcsolatot teremtsenek bárkivel. Másoknak azonban még az is komoly akadályt jelent, hogy a munkatársaikkal beszéljenek. Az Intenzív Gyakoralti Tréning után fel sem merül benned többé az a gondolat, hogy tartanod kellene a kapcsolatteremtés bármely formájától.

A kapcsolatteremtés mindennek az alapja

A kapcsolatteremtés nagyon fontos több szempontból is. Az együttműködés alapja. Az energiatakarékosságot célozza. Érzelmi kielégüléshez vezet és saját magunkat is megismerhetjük általa. A PUA.HU-nál ezekre első körben kapsz bizonyítékot! A kapcsolatteremtés természetes eszköze a nyelv, pontosabban a nyelv részben éppen annak az igénynek a szolgálatában áll, amely a kapcsolat teremtését, fenntartását és zárását szolgálja.

A kommunikációs folyamat hármas egysége is éppen ez. De a kapcsolatteremtésnek nem csak a szavak lehetnek eszközei. Egy pillantás, egy mosoly, egy sokatmondó testtartás ugyanúgy üzen a címzettnek. Már csak az a kérdés, hogy ez a kapcsolatteremtési szándék tudatosul-e a másikban.

Viszont maradjunk most a kapcsolatteremtés prototípusánál, a megszólításnál. van egy lány a bárban, aki vonzó annyira, hogy meg akard ismerni. Nem felszedni, nem lefektetni: megismerni. Valahogyan kapcsolatba kellene lépni vele. Ez “sajnos” a való világ, ahol nem elég “bejelölni” a másikat, aki aztán elfogadja a felkérést és onnantól kezdve nyitott könyv az élete… már amit feltesz a hírfolyamra. Ez egy sokkal őskőkoribb ismerkedési út: meg kell szólítani.

A kapcsolatteremtés első lépése: megszólítás

De hogyan? Mit mondjunk neki és aztán, hogyan tovább? A férfiak nagy százaléka egy közeledéskor érzett félelemtől szenved, így a nőkkel való kapcsolatteremtés komolyan akadályozott. De azon a férfiak közül, akik a nőkkel való ismerkedésben szoronganak, lehetnek menedzserek, ügyvezető igazgatók vagy alapvetően nagyon jó szociális készséggel megáldott emberek, s mégsem tudnak felülkerekedni ezen a félelmen, csak azért, mert túlzott komolyságot tulajdonítanak a nőkkel csaló ismerkedésnek.

A szerencse mindebben az, hogy a szociális készség fejleszthető, a kapcsolatteremtő képesség pedig csiszolható. Ehhez különböző gyakorlatok és módszerek állnak rendelkezésre. Azonban azt sem szabad elfelejteni, hogy a kapcsolat teremtés nem trükközéssel lesz sikeres, hanem őszinte, magadat felvállaló kommunikációval.

Egy magabiztos, határozott kezdeményezés, melyet megsegít egy hatásos ismerkedős szöveg, csak egy kis része annak az összbenyomásnak, melynek eredménye egy randi és akár egy párkapcsolat.

“Hogyan szólítsak meg lányokat, nőket?” 

Valószínűleg ez az egyik olyan kérdésed, amelyre választ akarsz, s akár az egész internetet is feltúrod, csak hogy megoldást találj az ismeretlenre. Az a rideg valóság, hogy nem lehet egyetlen adu ászt sem adni, ami minden körülmények között, minden nővel szemben, minden férfi szájából ugyanazt az eredményt érhetné el. A hitelesség a legfontosabb, hiszen a kapcsolatteremtéskor azonnal monitorozva vagyunk: meg lehet-e bízni bennünk, férfiakban, vagy jobban teszi a nő, ha menekülőre fogja a dolgot.

A vonzó férfiaknak nincs problémájuk a kapcsolatteremtéssel és csak nevetve gondolnak vissza arra az időre, amikor még nekik is komoly gondot okozott. Szeretnél Te is ilyen lazán legyinteni jelen kétségeidre? Már egyetlen tréning is segít feloldani az alapvető félelmi gócokat, hogy aztán önfejlesztéssel számodra hihetetlen sikereket érhess el a nőkkel való ismerkedésben.

Érdekel ennél még több hasznos tanács? Hogyan kelts vonzalmat és hódítsd meg álmaid nőjét?l, Akkor ezt az anyagomat mindenképpen nézd meg most!

Legjobb csajozós szövegek és dumák

Az ismerkedés sikeréért: a legjobb csajozós szövegek és dumák

csajozós duma, csajozós dumák, csajozós szövegekÖrök kérdés: hogyan kell csajozni?

Milyen tanácsokkal lehet ellátni azokat a fiúkat és férfiakat, akik akarnak, de nem mernek, vagy akik akarnak, mernek, de mégsem megy nekik. Nem kell elkeseredni, nem létezhet olyan férfi, aki meg ne tanulhatná magabiztosan, tudatosan és könnyed eleganciával meghódítani egy nő szívét. De ahhoz, hogy valaki ismerkedjen, hódítson, csábítson, Férfivá kell válni.

Mi visz közel a női szívhez? Mivel lehet egy nőt megfogni, hogyan lehet benne a vonzalmat kellőképpen és kellő hatékonysággal felkelteni? Csajozós dumálással. A kapcsolatteremtés első lépcsőfoka úgyis a megszólítás. A lányok azonnal lepattintanak, ha az unalomig ismételt, félszeg megszólító szövegekkel támolyog hozzá valaki. Már messziről érzi, hogy ebben a csókában, ugyan semmi eredetiség és stílus nincs.

A legjobb csajozós szövegek titka

A siker az eredetiségben, a frappáns sziporkázásban, a stílusban rejlik. És ami még elengedhetetlen, hogy ne bohócnak tűnj vagy egy antik porral beszórt szónoknak, hogy természetesen és spontán hasson az a szöveg, amivel – valljuk be – le akarod venni a lábáról. Vagy legalábbis el akarod érni, hogy beszélgessetek, táncoljatok és randizzatok. Egy csajozós duma, mitől jó? Mi a célja? Hogy felkeltsd a lány érdeklődését, hogy ne érezze direkt lerohanásnak, de legyen benne valami egyértelmű szemtelenség is, amivel célodat nem rejted szőnyeg alá.

A megszólításnál, a randik során, az fokozatosság szintjein egyaránt bevethetőek a megfelelő helyen és a megfelelő időben a kellő csajozós szövegek, amikkel sikert és célt érhetsz. Ha randin bókolsz, akkor sem kell mindig és kizárólag a pozitívat és magasztalót hajtogatnod. A legjobb csajozós szövegek kizökkentik a lányt a megszokásaiból és megmosolyogtatják, a humorral pedig új gondolati kapcsolatok alakulnak ki a fejében, amivel saját személyed lesz olyan a számára, akire érdemes figyelni. A csajozós közösség és a pua.hu tanácsainak birtokában nem kell magad bőrén megtapasztalnod egy-egy frappánsnak hitt, de a gyakorlatban csődöt mondó szövegről, hogy rossz, jó vagy legjobb csajozós duma kategóriába kell-e sorolnod.

Mire figyelj a csajozós szövegeknél és dumáknál? 

Ugyanis a legjobb csajozós dumákat még az jellemzi, hogy ugyan sémákat sajátítasz el, de bármikor egyedíthetőek, aktualizálhatóak és garantáltan olyan pimasz csavart visznek a beszélgetésbe, hogy azzal mosolyt és vonzalmat csalsz elő a lányból. Sőt, a legjobb csajozós dumák nem is kizárólag a célszemélyt érik. Ha társaságban szeretnénk félrevonni a lányt, előtte meg kell győznöd barátnőit vagy a társasága férfi tagjait is. A sikeres csajozós szövegek ilyenkor nekik szólnak, de a lánynak üzennek. Rólad. Hogyan mennyire jófej vagy, mennyire vicces és mennyire figyelsz rá. A különböző módszerek, megszólítások szabadon kombinálhatóak a legjobb csajozós szövegek égisze alatt, hiszen ezek mind-mind verbális fogások a lány megismerésének érdekében. A pua.hu elméletben és gyakorlatban is segít, hogy elsajátítsd ezeket.

Érdekel ennél még több hasznos tanács? Hogyan kelts vonzalmat és hódítsd meg álmaid nőjét?l, Akkor ezt az anyagomat mindenképpen nézd meg most!

Első benyomás

Mindennek az alapja: az első benyomás

Munkakeresésnél, vizsgaszituációban, üzleti megbeszélésen unalomig skandált alapelv: figyelj az első benyomásra! Nincs ez másképp a csajozásnál sem. Hogy miért? Mert az első benyomásnak nincs második esélye.

A nők gyorsan döntenek, hamar elhelyeznek egy kis dobozban a fejükben és ebből nagyon nehéz kitörni. Nincs mit tenni, így működnek. De a lehetőség mindenki számára ott vár, hogy ha már dobozolni fognak, legalább egy kedvező dobozba jussak. Miért döntenek ilyen gyorsan a nők? Mert megtehetik. Egy nőies, vonzó nő, aki saját magával rendben van és ezt sugározza is a külvilág felé, nem véletlenül ragadta meg a figyelmedet (látod, benned is kialakult róla az első benyomás). De, ha a te érdeklődésedet felkeltette, más férfiakét is felkelti. Ez napi és heti szinten igen sok ismerkedési helyzetet generál. Igen sok első benyomással. Valljuk be, már elképzelni is unalmas lehet. A nők ingerküszöbét tehát meg kell haladni minden egyes első benyomással, ha azt akarja az illető, hogy legyen is valami ebből az egészből.

Hogyan lehet kedvező képet kialakítani mindjárt első alkalommal?

Ehhez nagyon fontos és alapvető követelmény, hogy saját magaddal rendben legyél, ismerd értékeidet, tudd ki vagy és tudd, milyen vagy. Ez alá beletartozik a fizikai megjelenéstől kezdve a kommunikáció verbális és nem verbális szintjén át sok-sok terület. Például ha magas cingár alkatod van, vagy éppen mackós, vagy tanulós tudós alkat vagy, nem pedig a társaság középpontja, akkor fogadd el, mert vannak csajok akiknek kifejezetten ez, másoknak kifejezetten az jön be. A hiteles első benyomás kialakításához lényeges, hogy kongruens legyél önmagaddal. Áll mögötted egy szilárd életmód, amit képviselsz? – így még könnyebb a dolgod. Emellett persze nem elhanyagolható az sem, hogy milyen a fizikai külsőd – és itt leginkább ápoltságodra, egyéniségedre, stílusodra gondolok.

Holdudvarhatás az első benyomás kialakításában

Hiába mondják, hogy nem a ruha teszi az embert, a saját magára igényes férfiak és nők gondot fordítanak ápolt hajukra, körmükre, ruhájukra. Nem kell százezreket költeni és nem kell teljes ruhatárcserére gondolni, elég néhány ízléses, stílusos kiegészítővel feldobni, hogy kitűnj a tömegből. Hogy észrevegyenek. Pszichológiai kutatások igazolják, hogy a holdudvarhatás mennyire tudja torzítani egy másik személy bennünk kialakult képét. Hajlamosak vagyunk arra, hogy a vonzó külsőhöz értékes és “jó” belsőt feltételezzünk és ne egy sorozatgyilklost. Ez a társítás kiküszübölhetetlenül előítéleteket generál, melyek könnyen megvezetnek. Persze a csajok szeretik a kellemes csalódásokat, de ehhez nekik is kitartónak kell lenniük.

Az első benyomás kialakulása a szempillantás műve és alapvetően kommunikáció. Mit mondasz, azt mennyire hitelesen (magadtól mondod, vagy a “tankönyvi szöveg” hangzik el), hogyan fogsz kezet, helyzetnek megfelelő bókot ejtettél-e el, hogy felkeltsd érdeklődését, faggatózás vagy beszélgetés lesz-e a társalgásból, meg tudsz-e értelmesen szólalni jelenlétében stb. Szóban, testben, illatban, vizuális élményben egyszerre jön létre egy kép, amire a nő már ragasztja is a címkéjét.

Érdekel ennél még több hasznos tanács? Hogyan kelts vonzalmat és hódítsd meg álmaid nőjét?l, Akkor ezt az anyagomat mindenképpen nézd meg most!

A megszólításkor érzett félelem legyőzése

A nőktől való félelem megszüntetése

Mindannyian ismerjük a 3mp-s szabályt. Nos, ez félmegoldás mivel az érzés nem tűnik el.

Csak elnyomjuk, és amit ha nem tudunk kontrollálni, negatívan befolyásolhatja az ismerkedés menetét. Ez a módszer amit megosztok veletek, ellentétben a 3mp-es szabállyal, nem elnyomja hanem megszünteti a megszólítás előtt érzett szorongásotokat. A módszer stabilizálja a vérnyomást és a szívverésed!

Bármilyen dolog okozza is, a stressz az stressz, lehet munkahelyi, vezetési, stb, de a mi esetünkben a lány megismerésének első lépéséből fakadó stressz.

A stresszt nem más mint a TEJSAV okozza. Ez a módszer ennek a feloldására szolgál. Az első rész az maga a gyakorlat a második pedig a mindset bekalibrálása, a gondolkodásmód, vizualizáció tökéletesítése, fókuszálás.

Első lépésként gondolj el egy helyzetet ahol rendkívül erősen érezted ezt a félelmet korábbi alkalmak során. Engedd hogy igazán valóságossá váljon, hogy érezd, képzeld el a helyzetet teljes valóságában.

Vegyél egy kis levegőt. Ha átlagos a tüdőkapacitásod akkor fele annyit, mint amennyit egy normál légvételnél szoktál. Ha atléta vagy vagy jógázol akkor csak a tüdőkapacitásod 25%-át, tehát negyedét.

Most tartsd a levegőt. Egy átlagos férfi 4-7 mp múlva elkezdi érezni a bennragadt levegő nyomásást. Engedd hogy átjárjon a fájdalom, olyan érzés ez mikor víz alá rántanak és megfulladsz. Hagyd hogy fájjon! Ez egy pánik helyzetet fog kiépíteni benned! Érezd ahogy éget! Félelmetes és stresszes érzés.

Tartsd addig amíg bírod, ( ezt szó szerint) és utána lassan és nyugodtan lélegezd ki. A kilégzésnek fontos, hogy nyugodtnak kell lenni, ne siesd el, relaxálj. Elérted a kívánt állapotot, mostmár lazíthatsz.

Lélegezz normálisan, hagyd hogy ki-be járjon a friss levegő. Ha kell vegyél egy-két nagyobb lélegzetet és utána normálisan lélegezz megint. Mosolyogj. Ez fontos.

Most mit érzel?

Van aki ettől megnyugszik, valaki feltöltve érzi tőle magát, készen áll cselekedni. Sok ember sok féle érzés, de egy közös. a félelem megszűnt. A stressz a feszültség és a szorongás eltűnt.

Megszabadultál a tehertől, aggodalom nélkül készen állsz az ismerkedésre. Ezáltal a gyakorlat által a nagy oxigén igényű félelem központját leblokkoltad az agyadnak. A módszer a szimpatikus-paraszimpatikus idegek működésének az egyensújozásáról szól. A növekvő széndioxid mennyiség a tüdődben, a növekvő tejsav szintet egyensújozza

Egyszerű és 100%-osan működik. Nem személyfüggő, mindenkinél működik mivel mindannyian így vagyunk teremtve.

Ezt a gyakorlatot végezd miközben elképzelsz egy szituációt, ahol előjön belőled az megszólításkor érzett félelem. A gyakorlatot 5X ismételd meg. Tehát a gyakorlatsorozat 6-10 percig tart csupán. Habár az 5 szakasz ugyan az a gyakorlat, mégis ahogy csinálod, egyre könnyebb és másabb lesz. Egy újfajta érzés kerekedik felül a testeden, magabiztosabban érzed magad, kiegynsújozott az energiaszinted. Csináld sokszor és egyre nagyobb irányítást szerzel az állapotod felett.

Érzed?

Egy nap csináld a gyakorlatsorozatot 2X.  3 napon belül túl leszel mindenféle múltbeli félelmeiden, stresszeden. Egy héten belül úgy fogod érezni mintha újjászülettél volna.

A módszert ismerkedés közben is használhatod. Ennek is megvan a magyarázata.

Képzeld el a lányt, akivel össze szeretnél jönni, de nem mersz odamenni hozzá a növekvő félelmed miatt. A növekvő fájdalom a stressz majd az ellazulás élménye, amit a gyakorlat nyújt, azt fogja éreztetni a tudatalattival hogy megbirkóztál a helyzettel, vége van, és már nem izgulsz.

Menj és próbáld ki élőben! Meglátsz egy lányt, akit megszólíthatsz, nagyszerű! De mikor ráveszed magad a szokásos félelmed előjön! Az agyad elkezd pánikolni hogy mit mondj, mit fog gondolni a lány stb. A szívverésed felgyorsul. Visszahőkölsz. És magadban azt mondod hogy “A francba!”.

Állj félre, vedd elő a telefonod és eközben csináld meg a gyakorlatot (a telefonnak semmi köze a gyakorlathoz, csak egy példa, hogy addig vmivel foglald el magad), a félelem eltűnik, készen állsz, mi másért mentél volna ki, ha nem azért hogy megismerkedj végre azzal a lánnyal?

Mostmár megszólíthatod, bármivel, az ismerkedés is a fejedben dől el. Használd!

Próbáld ki! Működik!

Összegzés:

1. Vegyél fél kapacitásnyi levegőt.

2. Tartsd addig amíg a fájdalom kibírhatatlanná válik.

3. Kilégzés közben mosolyogj.

4. Lassan lélegezz.

Érdekel még ismerkedési tanács? Mit mondj, hogyan csókold meg, mit csináljatok a randin stb.? Mindezt megtanulhatod az 3 napos Tanfolyamon.

Érdekel ennél még több hasznos tanács? Hogyan kelts vonzalmat és hódítsd meg álmaid nőjét?l, Akkor ezt az anyagomat mindenképpen nézd meg most!

A tökéletes első benyomás

„Nincs második esélyed első benyomást tenni” Hányszor hallottad ezt a kifejezést?

Ez igaz, ha tetszik, ha nem. Attól a pillanattól kezdve, mikor egy emberrel elöször találkozol, erős feltételezéseket vél rólad az alapján, ahogy kinézel. Rájöttem, hogy ez érvényteleníti az összes csodálatos dolgot, ami a belsődben van. De az az igazság, barátom, hogy mások a külsőddel találkoznak először – csak utána a belsőddel…

Úgy vélem, amikor valaki találkozik veled, három kategória egyikébe rak be:

  • 1. Átlagos benyomást keltesz (valószínűleg ilyen a legtöbb olvasó). Nem hagysz erős nyomot az emberekben. Lehetséges, hogy elfejeltenek, vagy elveszel a többiek tömegében. Azért megfelelőnek ítélhetnek a további beszélgetésre. Remélhetőleg hosszú távon be tudod pótolni a dolgokat.
  • 2. Negatív benyomást teszel. Az illető, akivel találkoztál, elhatározza, hogy minél kevesebbet akar veled kommunikálni. Nagyon nehéz, ha nem lehetetlen, hogy ezzel a személlyel kapcsolatot hozz létre.
  • 3. Erős benyomást teszel. Amerre csak jársz, észrevesznek az emberek. Nagyra becsülnek, és értékesnek tartanak. Ezen a ponton az emberek örülni fognak a figyelmednek.

Állj. Képzeld el, hogy belépsz egy szobába, és először találkozol saját magaddal. Melyik kategóriába tennéd magad?

Ha nem a harmadik kategóriába tartozol, nem csinálod elég jól. Miért rövidíted meg magad?

Gyakran találkozunk srácokkal, akiknek nagyszerű személyiségük van, és rendben van az életük. Ők sokat tudnak nyújtani egy nőnek, de egyszerűen nem tudják, hogy csinálják ezt erőteljes és vonzó módon. Ezen dolgok irányításával azonnal jobban érezhetik magukat a bőrükben, feltöltődhetnek magabiztossággal, és így drámaian nőnek az esélyeik.

Az első benyomások általában három dolgon múlnak: öltözködés, testbeszéd, hangszín.

Jó első benyomást akarsz kelteni? Azt akarod, hogy a nők észevegyenek, és sikeresen párt találj? Sikeres karriert, és társasági életet akarsz? Ha igen, figyelj erre a három dologra… és urald az első benyomás erejét!

A jó hír, hogy ezt a három területet könnyen fejlesztheted, és azonnal hozzá is láthatsz.

Az első dolog, hogy figyelj oda az öltözködésedre, és a hajadra. Ez a terület a külsőségekről szól.

A második a testbeszéd. A te testbeszéded mit árul el rólad?

Erőt és magabiztosságot sugárzol? Miért nem?

Emeld fel a fejed, nézz az emberek szemébe végig. Mindig tartsd a tekinteted egy másodperccel tovább, mikor valakinek a szemébe nézel.

Sose nézz le, vagy elfele, ha valaki hozzád beszél, még akkor se, ha egy kicsit ijesztő. Ez a gyengeség egyik jele. Figyelj erre, és hagyd el ez a rossz szokást.

El tudod képzelni, hogy olyan domináns emberek, mint Arnold Schwarzenegger vagy John F. Kennedy ilyet csinálna? Soha!

Másik jellemvonás, ami közös ezekben az emberekben, hogy a mozgásuk megfontolt és magabiztos.

Egy CEO-t sosem látsz, hogy a körmét rágja, idegeskedik, vagy széles karmozdulatokkal artikulálja a beszédét. Maradj nyugodt, hűvös, és összeszedett. (CEO – ügyvezető igazgató)

Kerüld el ezeket a dolgokat: mindig zsebrerakott kezek, a hajad folyamatos igazgatása, gallérod húzgálása, az idő ellenőrzése percenként, és vakarózás.

Legyél olyan pontos, mint a tudósok, amikor a testbeszéded használod.

Végül, a hangod. Dadogsz olyan szituációkban, amikor egy kevéske nyomás is van rajtad? Vagy férfiasságot, határozottságot sugárzol a lassú és egyenletes beszédeddel?

A gyenge hang biztos jele az alacsony önbecsülésnek. Csavard fel a hangerőt, és tedd magad hallhatóvá!

Amikor első benyomást teszel, ne felejts el mosolyogni. Ez segít barátságossá, magabiztossá, és megközelíthetővé tenni. Az emberek jobban jobban akarnak majd beszélni veled, ha érzik, hogy barátságosan fogadod őket.

A három terület fejlesztésével jó úton leszel a sikereidhez.

(by Memphis)

Érdekel ennél még több hasznos tanács? Hogyan kelts vonzalmat és hódítsd meg álmaid nőjét?l, Akkor ezt az anyagomat mindenképpen nézd meg most!

Tudd előre, hogy mit fogsz mondani a nőnek

Kezdőknek mindig ajánlom, hogy ha most kezded tanulni az ismerkedés művészetét és elkezdesz kijárni, akkor az első alkalmakkal mindig tudd előre, hogy mit fogsz mondani!

Miért?

Azért, mert még valószínüleg szokatlan számodra ez az egész, és mikor meglátod majd a lányt, akihez oda akarsz menni, akkor ráeszmélsz, hogy nem tudod, mit mondj neki.

Leblokkol az agyad és nem mész inkább oda.

Viszont ha tudod előre, hogy mit fogsz mondani, legyen az

nyílt: – Szia! Őrült aranyos lánynak nézel ki… meg akarlak ismerni. Én vagyok az Ádám!

vagy

közvetett: – Szia. Kérlek segíts nekem. Nem tudom hol van a McDonald’s, kérlek segíts megtalálni.

akkor nem fogsz leblokkolni, hanem egyből odamész, hogy kipróbáld a saját szöveged, amit előre megírtál magadnak.

Ezt csak addig kell csinálnod, míg el nem jutsz egy olyan szintre, hogy magadtól ki tudod találni helyben, hogy milyen frappáns dumával szólítsd meg a lányt.

Nincsenek még saját dumáid és unod mások szövegeit mondogatni?

Abszolút megértlek!

Írj magadnak sajátot!

Hogyan?

Ezt elárulom neked egy következő blogbejegyzésben!

Sok sikert a terepen!

Mex

Érdekel ennél még több hasznos tanács? Hogyan kelts vonzalmat és hódítsd meg álmaid nőjét?l, Akkor ezt az anyagomat mindenképpen nézd meg most!

Kit és hogyan érdemes megszólítani

Ha eddig elrontottad a megszólítás első lépést, íme néhány szempontot, hogy kiket és hogyan érdemes megszólítani

Érdekes, de egy szórakozóhelyen vagy bárban nem mindig a legszebb nők azok, akiket leggyakrabban megszólítanak. Hogy kikkel ismerkednek szívesen a férfiak, az attól függ, hogy ki adja a legtöbb bátorító jelzést feléjük. Hogy mire kell gondolni? Bíztató, kacér mosolygásra, egy beszédes pillantásra, a fej hátravetése vagy arra, ha a nő a hajával játszik.

Az a helyzet, hogy a férfiak többsége csak ahhoz a nőhöz mer odamenni, akin egyértelműen felfedezik az érdeklődés jeleit és a nyitottságot az ismerkedésre. Mindenki mást, legyenek bármilyen gyönyörűek, érzékenyek, szerények, ámde félénkek, szinte semmibe vesznek.

A legtöbb férfi nőkkel szemben nagyon is passzívan viselkedik. Hagyják magukat, hogy a nők kiválasszák őket. Vállalva, hogy ez a magatartás erősen korlátozza is a választás lehetőségét. A vonzó férfiak szintén beleszólnak a ebbe a választásba. A nőknek is értékelniük, örülniük kell annak, hogy kölcsönös az érdeklődés.

 

Ahogy a férfiak általában megszólítják a nőket

Egy a sok közül: “Gyakran jársz ide?”

Lány: “Igen. Péntekenként mindig.”

Egy a sok közül: “Szeretsz táncolni?”

Lány: “Persze. Régen sokat táncoltam.”

Egy a sok közül: “Egyébként Olivérnek hívnak. Téged?”

Lány: ”Lilla vagyok”

Egy a sok közül: “Mivel foglalkozol, Lilla?”

Lány: “Egy biztosítónál dolgozom.”

Egy a sok közül: “És pontosan mit csinálsz ott?”

Lány: “Iskolai adminisztrátor vagyok.”

Egy a sok közül: “Pesti vagy, amúgy?”

Lány: “Ahham…”

Ismerősen hangzik ez a kis párbeszéd? Volt már, hogy te is valami hasonlót műveltél? Készítettél már interjút ismerkedésnek álcázva egy nő életéről, munkájáról, mindennapjairól? Játszottad már, mintha egy rendőrségi kihallgatáson lennétek? Igen? Na, akkor elmondanám, hogy ezzel nem vagy egyedül. A férfiak többsége a nőkkel amolyan interjúmódban beszélget, és az egyik legnagyobb hibája a nők megszólításának.

Három sikeres stratégia egy nő megszólításakor 

  • Az őszinte módszer: “Megláttalak és bejött a kisugárzásod. Meg akarlak ismerni.” – üzenettel
  • Az ártatlan módszer: “Szia. Gyakran jársz ide?” alapállással
  • A szemtelen módszer: “Fogadjunk, hogy az asztal alá tudlak inni!” – vagánykodással

Az eredmények azt mutatják, hogy az első módszerre igen nagy arányú pozitív válasz született, és ebből arra következtettek már sokan, és a tapasztalatok is alátámasztották, hogy annál sikeresebb a fellépés, minél őszintébben adják elő.

A mi szempontunkból az a lényeges, hogy megjegyezzük: a siker sokban múlik a jól kiválasztott stratégián. A vonzó férfiak számára ez a három módszer sima ügy. A három módszer végeredményben három stratégia is, ahol közvetlenül a lényegre térünk, illetve ahol a nő szinte észre sem veszi, hogy éppen mi is történik, továbbá a harmadik stratégia, amikor lényegében egy véletlen helyzetet idézünk elő.

Most Te is megtanulhatod személyre szabott formában, hogyan is válj mesterévé bármelyik megszólításnak!

Mi lenne, ha soha többé nem okozna gondot ismeretlen lányokat megszólítani bárhol, bármikor?! A VIP coachingon csak veled foglalkozik az oktatód és saját bőrödön tapasztalod, hogyan kell profin csinálni!

Jelentkezz most a VIP coachingra, hogy a sikerélmények mielőbb kamatos kamatozzanak!

Érdekel ennél még több hasznos tanács? Hogyan kelts vonzalmat és hódítsd meg álmaid nőjét?l, Akkor ezt az anyagomat mindenképpen nézd meg most!

Beépülni a társaságba

4 lépés, hogyan épülj be a társaságba, ami páncélként védi a neked tetsző nőt

A legtöbb férfi fő problémája, hogy nem tudják, mit kezdjenek egy olyan nővel, akit a saját társasága szinte bástyaként övez. Hány lehetőség úszott el csak azért, mert nem volt elég bátorsága a férfiaknak, hogy odamenjenek egy társasághoz. Pedig ez sem nehezebb, mint megszólítani egy nőt egy szál magában. A társaság megszólítása után jó eséllyel be is tudunk épülni ebbe a társaságba.

Mi a további teendő ilyenkor, hiszen a cél, hogy a kiszemelt nővel kicsit kettesben maradjunk?

1# Első lépésként érdemes kinyomozni a csoport társas dinamikáját.

Ki, kivel, mennyire és hogyan? Igyekezzünk minél jobban megismerni a csoport társas hálóját, hiszen a királyi út egy lány megismeréséhez, ha éppen egy hiteles személy, mondjuk a jó barátja mutat be neki: “Ő Ádám, a magyar randiguru.”

Egy sor ártatlan kérdéssel, pl. “Honnan ismeritek egymást?”, “Jól látom, hogy ők együtt vannak?”,  számos értékes információt lehet gyűjteni róluk. Ha pl. munkatársak, nagyon diszkréten kell eljárnunk. Nagyon kevés nő hajlik arra, hogy a kollégái előtt ismerkedjen.

2# Második lépés a társaság meghódítása.

Az elsődleges dolog, amiért odamentem hozzájuk, hogy jobban megismerjem a társaság egy női tagját. A többiek, mind férfiak, mind nők, ha nem viselkedek megfelelően, akkor ebben megakadályozhatnak. Ezért nem követhetem el a hibát, hogy megszólítom a legszebb lányt, és a többiekkel meg nem foglalkozom. Ha a társaságon belül valaki is úgy érzi, hogy figyelmen kívül hagyják és rosszul bánnak vele, akkor máris ront az esélyeimen az ő hangulata és értékítélete.

Abból kell kiindulnom, hogy más emberek, akikkel a számomra tetsz lány együtt van, nagyobb befolyással vannak rá, mint amit nekem 10 perc alatt sikerült felépítenem. Ezért azon fáradozom, hogy a társaság többi tagjával is minél szívélyesebb kapcsolatot alakítsak ki. Sármos vagyok és megnevettetem őket.

A kevésbé vonzó nők ismerik már azt az érzést, hogy megszólítják, de aztán hamar faképnél is hagyják őket. Az ilyen lányok hajlamosak tudat alatt féltékennyé válni, és mindent megtenni, hogy megvédjék a barátnőjüket, és rávegyék arra, arra, hogy téged visszautasítson .Éppen ezért egészen egyszerűen összebarátkozom a barátaival, így biztosítom be magam, hogy senki nem fog keresztbe tenni nekem, amikor végre a kiszemeltem felé fordulok.

3# Harmadik lépés: a nő megismerése.

A szép lányoknál jól bevált stratégia, ha olyan sokáig hagyom látszólag figyelmen kívül, amilyen hosszan csak lehetséges, mialatt a barátaival foglalkozom. Egyértelműen demonstrálom szociális értékemet. Sármos és vicces fiú vagyok. Beszélgetek a csoporttal, megnevettetem a barátnőit, valamit a mellette álló fülébe súgok. Minden szép nő ahhoz szokott hozzá, hogy minden figyelem őket illeti, úgyhogy ez a helyzet most kellően idegen és érthetetlen a számára. Minden esetben, amikor egy pasi a csoportba érkezik, a szép nő felé fordul. Na, én épp az ellenkezőjét teszem.

4# Negyedik lépés: a lány félrevonása.

Ha már legalább 30 percet beszélgettem a lánnyal, csak ennyit mondok neki: “Gyere, keressünk egy nyugodtabb helyet, ahova leülhetünk.” Megpróbálom tehát a szórakozóhelyen belül megváltoztatni a helyszínt. A nő számára ez egy egészen egyértelmű gesztus, sőt ugyanilyen egyértelmű a barátnőinek is. Nekik így szólok: “Elrabolhatom egy kicsit az xy-t?”

Egy másik hihető alapja a helyváltoztatásnak: “Szívesen bemutatnám neked a barátaimat.” Ha már félrevontam a lányt, a szociális gátlások is leomlanak. Sok nő nem akar nyilvánosan a barátnői előtt ismerkedni, ezáltal könnyen megszerezhetőnek tűnni vagy akár csókolózni.

Próbáld ki mielőbb a gyakorlatban, hogyan ismerkedj a lánnyal a társaságon keresztül! A következő Intenzív Ismerkedési Tréningen erre lehetőséged is lesz profi oktatói felügyelettel!

Jelentkezz az Intenzív Ismerkedési Tréningre, hogy ne kelljen hónapokat várnod a sikerre!

Érdekel ennél még több hasznos tanács? Hogyan kelts vonzalmat és hódítsd meg álmaid nőjét?l, Akkor ezt az anyagomat mindenképpen nézd meg most!

Nézed csak az életedet a párnák közül tunyán vagy meg is éled az ismerkedés lehetőségeit?

Megszólítás előtti félelem és az elszalasztott lehetőségek

Szinte érthetetlen, de már-már népbetegség, hogy miért is esik annyi férfi nehezére, hogy megszólítsa a nőket. Némi izgatottság minden alkalom előtt ott marad az ember gyomrába, de ez nem az a fajta bénító görcs, hanem a harcra kész állapot. Amikor megszólítunk egy nőt, testünk adrenalint bocsát ki. Ennek köszönhető, hogy teljesen éberek vagyunk, és maximálisan jelen tudunk lenni. Ez a félelem valóságos doppingszere testünknek.

A félelem mélyre kúszó gyökerei

A legtöbb férfiban azonban nagyon mélyen gyökerezik ez a félelem. Mivel a jelenség nem egyedülálló, viselkedéskutatók kultúrtörténti-társadalmi magyarázatokat kerestek rá: az emberek korábban mikroközösségekben éltek, ha tehát egy férfi megpróbált magába bolondítani egy nőt, arról majdnem mindenki tudott. Nagyon rizikós lett volna kudarcot vallania, mert azzal mintegy férfiasságáról, pontosabban férfiatlanságáról állít ki bizonyítványt. Ha pedig ez így esik, annak közösségen belül drámai következményei lettek volna. Tehát a férfiaknak túl sok próbálkozási esélye nem volt akkoriban. Az ismerkedésnek szó szerint életbevágó fontosságot tulajdonítottak. És tulajdonítanak mind a mai napig.

Félelem elleni antibiotikum

Az élet tele van elszalasztott lehetőségekkel. Minden nő, akit nem szólítunk meg csak azért, mert azt gondoljuk, hogy ez nem a megfelelő hely és nem a megfelelő idő, a lehetőség már ki is csúszott a kezünk közül. Feláldoztuk kicsinyes félelmünk oltárán. Létezik  egy szabály, miszerint egy nőt pár másodpercen belül meg kell szólítani. Ez egy érzékeny türelmi időzóna. Tehát, ha meglátunk egy nőt, aki megtetszett, azonnal menjünk oda hozzá, és szólítsuk meg.

Ez a három másodperc persze nem stopperórával mért idő, sokkal inkább arról van szó, hogy a pasik ne totojázzanak, mielőtt megszólítanak egy lányt. A habozás csak kétségeket és kibúvókat szül. Aztán meg jön az elemző bénultság a maga összes csodálatos érvével, miért is nincs éppen most kedvünk és időnk ehhez az egészhez.

Jobb, ha tudod: a nő lát téged. Akkor is, ha nem szándékosan kerülsz látóterébe. Lát, megnéz magának, valamilyennek megítél. Érzi, hogy ha mellette állnál, fontolóra vennéd-e, hogy megszólítsd. A nők látják az ilyesmit. Minden perccel, amit várakozással töltesz, elveszted saját szociális presztízsedet. Ki kell használnod a szemkontaktus adta lendületet!

A férfiakban működő program

A férfiak alapjáraton érdeklődnek a vonzó nők iránt. Minden szép nő egy lehetőség. Éppen erre vagyunk programozva. De ezzel egyidejűleg ott van az a mélyről eredő gátlás is, ami szerint soha nincs itt a megfelelő pillanat megszólítani egy nőt: zavarban jöhet, lehet, hogy van pasija, vagy lehet, hogy leszbikus. Lehet, hogy semmi kedve beszélgetni. Millió és egy oka lehet, amiért nem szólítjuk meg a nőket. De nincs bocsánat. Ha látsz egy nőt, azzal a lendülettel szólítsd is meg. Mindig. Aki csak megtetszik. Amíg meg nem találod azt az egyet, aki igazán megérint.

Nem csak azért kell megszólítanod egy lányt, mert görcsösen barátnőt akarsz vagy mert minden áron életed asszonyát kutatod. Az ismerkedés abban is segít, hogy minél jobban megismerd, hogyan is működnek a nők. Minden nő, akivel csak beszélsz, megtanít arra, hogyan kell bánni velük.

Gondoltál már arra, hogy a nőknek eszébe sem jut, hogy a férfiak sokszor félnek odamenni hozzájuk és megszólítani őket? Te mit gondolnál magadról az ő helyükben, amikor szorongva lépsz oda hozzájuk?

Az 3 Napos Intenzív Gyakorlati Tréningen kapsz a félelmek legyőzésére egy mindig működő receptet, mely alkalmazása során csökken majd pedig megszűnik a megszólításkor érzett félelmed!

Jelentkezz most és életed 180 fokos fordulatot vesz >>

Érdekel ennél még több hasznos tanács? Hogyan kelts vonzalmat és hódítsd meg álmaid nőjét?l, Akkor ezt az anyagomat mindenképpen nézd meg most!

Megszólítás őszintén

Néhány trükk, hogyan lépj fel mindenki mást megelőzve határozottan és magabiztosan

“Vonzónak talállak és szeretnélek megismerni.” Így indít az, aki a ezzel a módszerrel ismerkedik. Többet nem is kell tudnia a nőnek. Nem kell hátulról, alattomosan megkörnyékeznem, ürügyet keresnem. Ezzel a módszerrel mindjárt az elején felfedjük lapjainkat. Fontos, hogy megértsd: soha nem kell szégyenkeznünk, ha megszólítunk egy nőt. Megvan a bátorságunk, hogy nyíltan megmondjuk a nőnek: érdekel bennünket. Ez az alapja annak, amikor erről a módszerről beszélünk. Vonzó férfiként nincs olyan nő, aki ne örülne, ha megszólíthatnánk.

Mi a PUA.HU-nál azt valljuk, hogy mindez csupán arról szól, hogy valakinek van-e határozott kiállása, amivel a dominanciát sugározza, avagy nincs. Ebből az következik, hogy a módszer haszna abban rejlik, hogy gyakorlásával meg lehet tanulni, hogy valóban mennyire sok múlik a testbeszéden és mennyire változatosan lehet játszani hangunkkal, testünkkel stb. Az első kiejtett mondat ugyanis kevésbé fontos, ahhoz képest, ahogyan a legtöbb pasi gondolja. A sikeres megszólítások közel 93 %-a a testbeszéden, a hangszínen és az időzítésen múlik.

Sok a duma, de hol vannak a tettek

Valószínűleg az a legnagyobb előnye ennek a módszernek, hogy rögtön az ismerkedés elején egyértelművé tesszük, hányadán is állunk. A lány azonnal tudja, hogy miről szól a fáma, és mindjárt fel is tudja mérni a kilátásokat. A hátránya ennek a módszernek, hogy kvázi egyszerre akarjuk megugrani az ismerkedés első 10 lépcsőfokát. Néhány nő elutasítóan reagál erre, mert úgy lettek otthon programozva, hogy a pasit az első alkalommal még vissza kell utasítani. Így illik.

Aki Férfi akar lenni, muszáj, hogy legyen bátorsága nőket közvetlenül és egyértelműen megszólítani. A párkeresés sikertelenségének egyik alapvető hibája, ha nem határozottan és nem magabiztosan környékez meg valaki egy lányt. Ha szorongva közelítik meg a nőket, kizárólag egy nyomasztó érdeklődést üzennek, amivel a nőknem tudnak mit kezdeni. Jobb lenne, ha ehelyett az erőteljes vonzerőt sugároznák. Nem valakire, csak úgy mindenkire. Ahogy ez természetesen jön. Mint egy James Bondnak.

Íme még néhány stratégia, amelyek a módszerhez tartoznak:

  • A kacsintós trükk: Ha látok egy nőt, aki rám néz, még ha csak a szeme sarkából is, én visszamosolygok és rákacsintok, mintha már ismernénk egymást. Ez egy remek alapot nyújt ahhoz, hogy majd később odamenjünk hozzá és teljes magabiztossággal mondhassam: “Én vagyok a Mex.”.
  • Ünnepi hangulatban: “Nyertem egy milliót a lottón és éppen keresek valakit, akivel megoszthatnám a nyereményemet.” Ennek a megszólítási módnak az a nehézsége, hogy semmiképpen ne a pénzen, hanem az ünnepi hangulaton legyen a hangsúly!
  • Mex Nobel-díja: “Elnyertem a Nobel-díjat a megszólító dumámmal, lenne kedved meghallgatni?” De már a fülébe is súgod: “majd csak később mondhatom el neked, mert meg kell győződnöm, hogy 100%-ig meg tudok-e bízni benned. Hogy hívnak?”
Most még több lehengerlő csajozós dumát és ismerkedős megszólítást, csajozós játékot és humoros beszólást tanulhatsz, ha elvégzed az Intenzív Gyakorlati Tréning 3 napos tanfolyamot! Bővebben az 3 Napos tanfolyamról itt olvashatsz!

Érdekel ennél még több hasznos tanács? Hogyan kelts vonzalmat és hódítsd meg álmaid nőjét?l, Akkor ezt az anyagomat mindenképpen nézd meg most!

Megszólítás véletlen helyzetben

Mi már tudjuk, hogy véletlenek valóban nincsenek, csak jól alakított megszólítási helyzetek

Ha megkérdezzük a nőket, hogyan képzelik el az álmaik pasijával való találkozást, általában egy egész helyzetképet festenek le előttünk. A férfi ezekben az elképzelt történetekben mindig véletlenül és meglepetésszerűen bukkan fel a nő életében. Akárcsak egy herceg a fehér lován. Sőt mi több, maga a szituáció nagyon romantikus és magától értetődő. Mint a tündérmesékben. Egyetlen nő sem írt még le valószínűleg olyasvalamit, amiben egy pasi a klubban szólítaná le, és rögtön az első éjszakát együtt töltik. Ez a valóság. A leszólítással való ismerkedés a nők romantikussági skáláján igen alacsony posztot foglal el.

Amikor megadjuk egy nőnek a véletlen illúzióját

A csajozó művészek nem szólítanak le nőket. Ők úgy lépnek fel, mintha egy csodás véletlen sodorta volna őket a nő útjába. A sors rendelte így. Például leejtünk valamit pont a nő lába elé. Ő felemeli, mert jólnevelt lány. Nagyon megköszönjük a segítségét. Ekkora valami hirtelen szemet szúr rajta. Egy ékszer. Valami a ruháján vagy a tartásán. Elkezdünk beszélgetni. Ugye pont úgy hangzik, mint egy beállított jelenet a moziban, ahol Meg Ryan vagy Julia Roberts életébe toppan be a nagy Ő.

Aztán egy nap, amikor már a barátnőnk lett, már csak mosolyogjunk magunkban ezen az egész helyzeten, de csak ennyit mondjunk: „Azt hiszem ez a találkozás nem volt véletlen. Ez a te balsorsod“. Ki az a nő, aki erre ne csókkal válaszolna?

A csajozás nem versenyfeladat

A csajozás nem úgy működik, mint a toronyugrás vagy a lovaglás. Nem arról szól, hogy minél nagyobb akadályokat küzdjünk le, hanem éppen ellenkezőleg: legyen minél egyszerűbb. Ez azt jelenti, hogy csak meg kell próbálni egy olyan helyzetet teremteni, amelyben lehetőség szerint nagyon könnyen menne egy nőt megszólítani. Csak arra van szükség, hogy be tudjuk saccolni a viselkedését, hogy ez alapján lehessen kialakítani a körülményeket. Ennyi az össz titok.

Bővíteni a helyzetrepertoárt

Annak is van értelme, ha minden eshetőségre kidolgozunk egy-egy cselekvési modellt. Ha arra játszik bárki is, hogy valamit az utolsó pillanatban majd kigondol, és bízik abban, hogy majd spontán helyzetben is jól fog működni, akkor borítékolható, hogy nem sok sikerrel tér majd haza.  Mibe kerül elkerülni ezt a lehetőséget? Az igazán jó csajozós szöveg akkor jut majd eszedbe, amikor a lány már messze jár.

A legjobb, ha természetesen generáljuk a helyzetet, amelyben a nő aktív lehet. Csak annyit mondok: kutyakölykök. Nem létezik olyan nő, aki, ha meglát egy kicsi kutyakölyköt kibírná felkiáltás nélkül:

Csaj: “Atyaisten, milyen édesek! Hogy hívják a kicsit?”

Ádám: “A neve Gusztáv. De nagyon szégyenlős. Tulajdonképpen fél az idegen nőktől, akiknek nem tudja a nevét. Hogy hívnak?”

Ha ezt követed, úgy halad az ismerkedés, mint a leányálomban. Hogy ne álljon meg a tudomány, ha a lány odaadja a telefonszámát, hogy tudd, mikor milyen sms-t írj neki, hogy vonzalmat kelts benne és hogy végérvényesen befészkeld magad a fejébe, összegyűjtöttünk negyed DVD-ken egy nagy adag ismerkedési módszert részletes magyarázattal, hogy bármikor egyedi lehess!

Ha bővebben érdekelnek az Ismerkedési DVD-k, olvass tovább!

Érdekel ennél még több hasznos tanács? Hogyan kelts vonzalmat és hódítsd meg álmaid nőjét?l, Akkor ezt az anyagomat mindenképpen nézd meg most!

Zúzunk az éjszakában – ismerkedés szórakozóhelyen

Kösd össze a kellemeset valami még kellemesebbel: ne csak bulizz, ismerkedj is

Az alapvető ismerkedési és megszólítási stratégiákat majdnem minden helyszínen be lehet vetni. Van, aki inkább egy zárt térben, pl. szórakozóhelyen vagy könyvtárban szeret jobban ismerkedni, van, aki pedig nyílt terepen, utcán, parkban. Vannak helyszínek, amelyek éppen azért adnak hozzá az ismerkedés varázsához, mert a nők nem számítanak arra, hogy éppen ott szólítják meg őket. Minden helynek megvan a maga előnye (és hátránya), de egy csajozó művész számára nincs olyan hely, ahol ne lenne a mindig bevetésre kész.

Tipikus helyszín: a szórakozóhely

Az éjjeli szórakozóhelyek tökéletes terepet biztosítanak a nőkkel való ismerkedésre. Itt a szép nők száma sokkal magasabb, mint bármilyen más helyen. A nők teljes harci díszben jelennek meg: sminkeltek, rendbe tették magukat, órák hosszat álltak a tükör előtt, egész addig, amíg végül saját magukat is vonzónaktalálták. Nem kell nagyítóval keresni a különböző kiegészítőket, ruhadarabokat, amik csak azért vannak rajtuk, hogy felkeltség az érdeklődésed. Mindezt nem tennék meg akkor, ha a szórakozóhelyen nem lennének megtalálhatóak: a pasik. Tehát értelemszerűen induljunk ki abból, hogy csak miattunk csípték így ki magukat. Mi másért, ha nem azért, hogy hatást gyakoroljanak ránk.

Kölcsönös a kereslet-kínálat

Előkészületeik sikeresek, hiszen ők tetszenek is nekünk. Adjuk hát meg nekik a lehetőséget, hogy megismerhessenek bennünket. A nők megerősítésért mennek szórakozóhelyre. Ez pedig a mi feladatunk, hogy megadjuk nekik.

De nem mindegy, hogy egy adott szórakozóhely minőségében hol áll a skálán. A kisváros diszkójában valószínűleg mindenki ismeri a másikat, az egyetemi klubokról is gyanítod, hogy ki a célközönség, az elegáns és exkluzív klubokról pedig feltételezed, hogy nem akárki jelenik meg ott, hiszen az ajtónállók már egy szűrőfunkcióval bírnak.

Megszólítás bárban vagy klubokban

Sajnos nagyon sok érzékelten alakot lehet találni a szórakozóhelyeken, akik a nőket felháborítóan ostoba módon szólítják le. Untatnak és idegesítik őket. “Szia Cica, gyakran jársz ide? Kérsz egy italt?” Csoda hát, ha erre a legtöbb valamirevaló nő ingerülten reagál? Ez a magyarázata, hogy a nők többsége tesztel és húzza az időt pont azért, hogy tudat alatt különbséget tudjanak tenni az igazi, vonzó férfiak és a szokásos csókák között, akik kiidegelik őket. A nők ezeken a szórakozóhelyeken olyanok, mint egy páncél mögé rejtett tünemény. Nekünk csupán túl kell törnünk magunkat ezen a borításon.

És még egy jó hír: ez egyáltalán nem nehéz feladat. Mármint a nők megszólítása. Mivel jellemzően a pasik többsége csak támasztja a bárpultot vagy áll a tánctér körül és minősíthetetlen beszólásokkal kommentálja mindazt, ami a tánctéren történik. Amit kerüljünk el, hogy mi is besorolást nyerjünk ebbe a csoportba.

Ha szórakozni megyünk, itt az alkalom, hogy megragadjuk a kezdeményező szerepét. Mindenkivel foglalkozzunk valamennyit. Mindenkivel, akinek van kedve cseverészni velünk. Tulajdonképpen olyan bennfentes magabiztosság ez, mintha mi lennénk a házigazdák: mi felelünk azért, hogy a szórakozóhelyen mindenki jól érezze magát.

Egyedül nem mersz bulizni menni vagy fogalmad sincs, miért kerülnek ki a nők? A VIP coachingon oktatód 100%-ban veled foglalkozik, hogy megértsd, mit és hogyan változtass! Akár már egyetlen alkalom is kifordítja a helyéből kényelmes világodat, ne hezitálj, részletek a VIP coachingról itt!

Érdekel ennél még több hasznos tanács? Hogyan kelts vonzalmat és hódítsd meg álmaid nőjét?l, Akkor ezt az anyagomat mindenképpen nézd meg most!

A társaság megszólítása

Íme az elméleti háttere, miért bukott meg sokszor a csajozásod, ha a kiszemelt lányt folyton egy egész társaság védte

A szép nők ritkán vannak egyedül, általában baráti társaságban találjuk őket. Ez alapvetően nem jelenthet problémát. Csak egy sajátos stratégiára van szükségünk, hogy egy ilyen csoportosulást fel tudjunk oldani azért, hogy a kiszemelt lányt megismerhessük.

Egy emberen át bejutni a társaságba

A táraságból mindig azt a személyt szólítsuk meg, aki a legvidámabbnak és a legnyitottabbnak tűnik. Gyakran ez éppen egy férfi. És innentől mehet minden, mint a karikacsapás, hiszen mi sem egyszerűbb mint egy másik férfival beszélgetni. Foci, kocsik, tévé. Örök témák. A pasik egyszerű, de nagyszerű lények: ugyanúgy gondolkodnak, mint mi magunk.

Akkor is, ha társaságban sok nő és csak egyetlen férfi van, a férfit szólítsuk meg. Sőt gyakran van olyan érzésem, hogy az a pasi, aki ennyi szép nővel van körülvéve, még örül is, ha végre – a változatosság kedvéért – egy másik férfival beszélgethet. Fontos, hogy azonnal vállaljunk szolidaritást a férfitárssal. Ő ugyanis a belépőjegyünk a nőhöz.

Ha jól megy, a lányoknak éppen ő fog tálalni minket: “Bemutathatom nektek az új cimbimet?” Viszont, ha a nők elkezdenek velünk beszélgetni, semmiképpen ne essünk abba a hibába, amibe oly sokan: az új havernak azonnal hátat fordítunk és kizárólag a nőkkel foglalkozunk. NE! Mert vigyázzunk: a nők mindig megítélik a társas viselkedést.

Megszólítás tettestárssal

Egy olyan társaság, ami pusztán két nőből áll már sokkal kínosabb felállás, mert a beszélgetés során az egyik nő biztosan el lesz hanyagolva. Ha a nő mellett ott van a barátnője, akkor azt javaslom, vigyél magaddal egy havert, aki majd „feláldozza magát” és foglalkozik addig a Barátnővel. Ha egy nőt vagy több nőt megszólítunk, becsületbeli dolog, hogy a barátunk segítsen ebben és ne tegyen keresztbe pont a kiszemelt nőnél, hacsak nem kifejezetten megkérjük erre. Egy nagyobb társaságnál az a feladata, hogy a barátnőkkel foglalkozzon, hogy mi minden figyelmünket nyugodtan a számunkra szimpatikus lánynak szentelhessük. A barátom szerzi meg nekünk a szociális presztízst, mert ő tükrözi, hogy mennyire jófej fickók vagyunk.

Szerepleosztás a nők megszólításakor

Alapvetően érvényes, hogy egy nőkből álló társaságot sosem ketten szólítunk meg. Ez amolyan axióma. Barátom vár, amíg beépülök a társaságba. Aztán jön ő, bemutatom és csatlakozik a beszélgetéshez. Ha a barátom az a valaki, aki a nőket megszólítja, akkor utána ő hoz be azzal, hogy pár szóban spontán bemutat, milyen remek srác vagyok, milyen eredményeim vannak stb. Érezzük, ugye, hogy ha saját magunkról mondanánk mindezt, hencegéssel vádolhatnának. De egy férfitársnak szabad dicsérnie.

Akár egyedül, akár haverokkal mentek ismerkedni, fontos, hogy legyen terved, hogyan szólíts meg egy vagy akár több lányt!

Hogy soha ne hozhasson zavarba egyetlen nő sem és végig kontroll alatt tartsd a helyzetet, most megtanulhatod rejtett kamerás videók elemzésével!

Részletek a PUA Egyetem programról itt!

Érdekel ennél még több hasznos tanács? Hogyan kelts vonzalmat és hódítsd meg álmaid nőjét?l, Akkor ezt az anyagomat mindenképpen nézd meg most!

Megszólítások fajtái

Az a megszólítástípus, amit itt meg fogsz tanulni, a világ minden más megszólításától eltér. Ennek oka, hogy ez egy folyamat, mely arra lett tervezve, hogy segítsen férfivé érni, olyan férfivé, aki sikeres halad párja megtalálása felé, miközben a lehető legkevesebbet is teszi. A cél, hogy a lehető legkisebb erőfeszítéssel a legjobb eredményt érjük el.

Egy nőhöz odamenni lehet direkten és indirekten is. Mindkét módszernek vannak előnyei és hátrányai.

Egy indirekt megszólítás bármikor megeshet, mikor a férfi egy ártalmatlan dolgot használ fel ürügyként, hogy egy nővel szóba elegyedjen. Egy ártalmatlan ürügy lehet bármi, ami nem tűnik fenyegetőnek úgy, mint megkérdezni az időt, útbaigazítást kérni, vagy véleményt.

Egy direkt megszólítás bármikor megeshet, mikor a férfi nem kísérli meg elrejteni beszélgetésének valódi okát a nő elől. A direkt megközelítések intenzitásban változhatnak a langymeleg: „Mi a helyzet?” – től a meleg – „Ide kellett jönnöm, hogy rád köszönjek.” – szövegen át, egészen a parázsló – „Úgy gondolom, hihetetlenül szerelmeskedési vagy.” – megnyilvánulásig.

Megszólítás, indirekt

Az indirekt megszólítások előnye, hogy olyan férfiak is használhatják, akik kevés tapasztalattal rendelkeznek egy nő megmegszólítása terén, így elrejthetnek bármilyen ismerkedési szándékot. Megengedi a férfinak, hogy a megmegszólítás néhány lényeges elemét gyakorolja, anélkül, hogy idegesnek, zavartnak, vagy félénknek érezze magát, a mondókáját illetően.

A legtöbbcsajozási iskola indirekt nyitásokat fog tanítani neked a társalgási előnyei miatt; valami előkészített szöveggel mész oda a társasághoz, ami gyakran tompítja ennek a helyzetnek az élét. A módszer részeként nem ez az elsődleges indok, amiért használni fogod ezeket a megszólításokat. Arra fogod használni, hogy gyakorold az előadásmódodat.

A megközelítés non-verbális szempontjai közé beletartozik a szemkontaktus, a hang kontrollálása és a testhelyzet. Három dolog, melyeket legvalószínűbben nem fogsz észrevenni, mivel számodra túl nyilvánvalóak és távol állnak a világrengető dolgoktól.

Egyike az indirekt megmegszólítás legfőbb árnyoldalainak, hogy előidézi, hogy a férfi elrejtse a valódi szándékát, holott egy sikeres párkereséshez egy olyan férfira van szükség, aki felvállalja. A megszólítás az egész interakció mivoltát meghatározza és mikor egy férfi megpróbál „radar alatt maradni”, utólag kell nagyon tudatos erőfeszítéseket hoznia, hogy felkapcsolja a különféle vonzalmi kapcsolókat, miáltal a nő társként tekinthet rá, s nem pusztán barátként.

A második hátrány, hogy függetlenül attól, hogy milyen okosan rejted el az igazi szándékaidat, a vonzó nők elég jó társasági intelligenciával rendelkeznek ahhoz, hogy felfogják, miért is vagy itt. Csak tudd, hogy még mielőtt kinyitnád a szádat, a nő már azt feltételezi, hogy a szándékaid nem plátóiak, hacsak nem ő kérdezi tőled, hogy akarsz-e tejet, vagy cukrot, papírlapot, vagy ragasztót.

Természetesen rengeteg módszer van arra, hogy elkészítsd a saját indirekt megmegszólításodat. Az olyan ismerkedős szövegek, mint: „Szerinted lehet hinni a horoszkópokban?” – rögtönzöttebbnek tűnnek, talán egy bizonyos fokig a nő valóban el fogja hinni, hogy ez csak színtiszta véletlen, hogy befejezted vele a beszélgetést. Azonban, mikor elsajátítod a megközelítés non-verbális szempontjait, eljön az idő, hogy megkérdezd magadtól, valóban ebben az irányban akarod-e folytatni. Itt beszélsz egy gyönyörű nőhöz, akit a bárban minden egyedülálló férfi figyelemmel kísér. Magabiztos férfiként fokoznod kell az intenzitást és nem elijedni attól.

Megszólítás, direkt

Itt a végső cél egy direkt megmegszólítás („Megláttalak téged itt, s ezért ide kellett jönnöm, hogy rád köszönjek.”) anélkül, hogy ez az egész ne egy átlagos, kanos fickó próbálkozásaként jöjjön át. Ezért van szükséged arra, hogy indirekt megszólításokkal kezdjél. Az indirekt megszólításokat nem használja egy kanos srác, ezek csupán kérdések, amik lehetővé teszik, hogy kikapcsold az agyad és a szemeidre, a hangodra és a testtartásodra gondolj. A célod nem az, hogy beszélgetésbe keveredj vele, nem is az, hogy azonnal feleségül vedd. A célod, hogy megszólítsd, feltedd a kérdésedet, fordíts különleges figyelmet a fentebb említett három dologra, majd kiszállj.

Miért szállj ki? Mert az indirekt megszólítások nem a legmagabiztosabb, vagy leghatékonyabb módjai egy beszélgetés elkezdésének. Talán alávalónak érzed magad amiatt, hogy legbelül benned van ez a titkos motiváció, s tudod, hogy előbb vagy utóbb elő kell jönnie. Mindez idegessé tehet, amit észre fognak venni azok a nők, akikkel kapcsolatba kerülsz.

A direktség elképesztő mennyiségű időt spórol meg neked, nem csak azért, mert az idő kevesebb, mint 5%-ában utasítanak el (ha jól csinálod), de azonnal meg is tudod mondani, hogy érdeklődnek-e, vagy nem, s gyakran azon kapod magad, hogy beszélgetsz vele 20 percen keresztül.

Minden ilyen eredmény pusztán azon múlik, hogy elkezded a megszólítást indirekten, kérdéseket teszel fel, kialakítod a non-verbális kommunikációdat, majd, ha már kialakultak, elmozdulsz a direkt megszólítások irányába.

 Tanulj mások példáiból és találd ki saját megszólításkor bevethető csajozós dumáidat!

Ehhez minden segítséget megad az Intenzív Gyakorlati Tréning, amit már el is végezhetsz 2 vagy 3 nap alatt!

Esetleg kifejezetten a megkapott telefonszámból akarsz randit összehozni?! A csajozás sms-ben művészetére most rengeteg példán keresztül tanítunk meg!

Érdekel ennél még több hasznos tanács? Hogyan kelts vonzalmat és hódítsd meg álmaid nőjét?l, Akkor ezt az anyagomat mindenképpen nézd meg most!

Az indirekt megszólítások fajtái

Ezek a megszólítások első fajtái, amelyek a megfelelő előadásmód kialakításában segítenek. Az indirekt megszólítások előnyeivel bírnak. Ahhoz, hogy sikerre vidd őket, őszintén érdeklődnöd kell a téma iránt (vagy jó színésznek kell lenned). Ráadásul, ha gondot okoz a megszólítás, vagy a társasági horogpont elérése (mikor mindkét fél ösztönözve érzi magát a beszélgetés folytatására), akkor le kell bontanod a megközelítésedet még apróbb lépésekre, hogy igazán pontosan meghatározhasd, hol hibázol.

Az utóbbi pár évben megkérdeztem sok alapból vonzó srácot és csajozási gurut, akivel csak találkoztam, hogy: „Hogyan mész oda ahhoz a társasághoz? – és – Mit mondtál?” A legjobb srácok mindig ugyanazt a választ adták:

„Nem tudom… csak megtettem… igazából nem is emlékszem rá, mit is mondtam.”

Hosszútávon ez a legfrusztrálóbb dolog, amivel találkoztam, mert semmi olyat nem adott nekem, ami segítséget nyújthatott volna.

6 évvel ezelőtt, mikor elkezdtem ezt az egész csajozást, rájöttem, hogy ebben a válaszban több van annál, mint amit eddig gondoltam. Nem az számít, mit mondasz, hanem az, hogy hogyan mondod és hogyan adod át mindazt. De mi történik akkor, amikor az agyad ledermed és szüksége van valamire, ami megóvja ettől az állapottól, amire támaszkodhat?

Az indirekt megszólítások fajtái, problémák és megoldás

Egy hibátlan megszólítási módszert mutatok, ami segít neked a radar alatt maradni, s kiterjed arra is, hogy a kiszemelet lánynak soha ne is legyen esélye sem arra, hogy védekező állást vegyen fel.

A probléma ez volt: Egy szituációs megszólítás használata (egy vicces, vagy érdekes észrevétel, vagy megjegyzés a környezetedre, pl.: rámutatni egy össze nem illő párra és annyit mondani: „Váó, fogadok, hogy Ők a neten ismerkedtek meg.”) el fog indítani egy beszélgetést, de nem fogja azt fenntartani. Másrészről a véleménykérő megszólításoknál van egy előre elkészített témád, amiről megkérdezhetsz valakit (pl.: Hé, járnál valaha együtt a legjobb barátnőd exével?) ám, ha nem adod elő teljes meggyőződéssel, az emberek gyakran odafordulnak hozzád és annyit mondanak: „Mi? Kit érdekel, miért tőlem kérdezed ezt? Felmérést végzel, vagy valami ilyesmit?” S miután a véleménykérő, vagy szituációs megszólítás el lett mondva és meg lett válaszolva, hova lépsz tovább?

Az indirekt megszólítások fajtái, ezekre koncentrálj

Ha te is véleménykérő megszólításokat akarsz használni, akkor:

• Őszintén foglalkozz a témával.

-VAGY-

• Tedd világossá, hogy a véleménykérő megszólítás csak egy ürügy arra, hogy beszélgess a lánnyal. (Ebben az esetben tedd fel a kérdést, majd gyorsan változtass témát.)

Egy gyakori buktató a véleménykérő megszólítással kapcsolatban, hogy a srácok elbuknak a megszólításuk „eredeztetése” során. Ezzel csupán ebbe a könyvbe kerültél be, ehelyett viszont inkább alapozd meg a megszólításodat, adj neki némi célt. Csak feltenni egy kérdést mindenféle háttér nélkül el fogja téríteni a másik embert, s azon fognak tűnődni, hogy miért kérdezed ezt tőlük.

Ha azt mondod: „A társaim és én próbálunk Ferinek némi tanáccsal szolgálni. Járnál valaha a legjobb barátnőd exével?” – akkor adsz némi hátteret a megszólításodnak. Most már van okod arra, hogy ott legyél, s így már nem valószínű, hogy azt mondják: „Miért kérdezed ezt tőlem? – vagy – Könyvet írsz, vagy valami ilyesmit?” (Erre csak igennel felelhetsz.)

Próbáld ki ezeket a megszólításokat egy profi oktatóval a hátad mögött, aki minden helyzetben segít, hogy holnap már egyedül is menjen! Mikor, hol, hogyan? Bővebben már egyetlen óra vip coachingról »itt olvashatsz«!

Érdekel ennél még több hasznos tanács? Hogyan kelts vonzalmat és hódítsd meg álmaid nőjét?l, Akkor ezt az anyagomat mindenképpen nézd meg most!

Amikor közelítesz…

Amikor közelítesz, dőlj hátra!

Minden alkalommal, amikor lemész egy klubba, vagy bárba, lesz ott legalább 10 srác, akik már odamentek egy lányhoz és ragaszkodóak voltak.

Szemből közelítve, úgy, hogy szemtől szemben vagy a lánnyal, legtöbbször szembesítően hat, és rászorulóként tüntet fel. A férfiak ugyancsak hajlamosak előre hajolni, mikor úgy érzik, hogy szükségük van az elfogadásra. Mindkét dolog rászorultságot sugároz, ami nagyon nem vonzó.

Oldalról közelíteni, hogy szinte a vállad felett beszélsz, ki tudja javítani az első szempontot. A második szempontot, ami a bedőlést illeti, ki lehet javítani, egyenesen állással.

Lehet, úgy hangzok, mint édesanyád, de hallgass rám.

Az egyenes állás kijavíthatja, hogy rászorulónak tűnj, de ez még nem juttat előnyhöz. Fontos, hogy kissé dőlj hátra, mintha egy sportkocsi ülésén ülnél. Így csinálsz is valamit, ahelyett, hogy nem tennél. Magabiztosnak és közömbösnek látszódsz ahelyett, hogy csak nem rászorulónak tűnnél.

Kezdetben, amikor odamész valakihez, ne legyél túl közel, tartsd a távolságot 0,5-1 méter között. Állj egyenesen, próbáld azt képzelni, hogy egy fémkaró van hozzád rögzítve a nyakadtól a hátad alsó részéig. A cél, hogy ne legyél merev, de inkább legyenek a vállaid hátra eresztve, a mellkasod kidomborítva (miként a görnyedt testtartás ellentéte) és emeld meg az álladat is olyan 2,5 centivel a normális állapotához képest. Szinte ugyanazt a fajta pózt veszi fel a felsőtested, mint amikor el akarsz valamit érni egy magas polcról.

Nem akarod, hogy másokra rászorulóként tűnj fel. Tartózkodj attól, hogy a fejedet közelebb told, mikor nem értesz valamit, vagy hogy hátulról közelíts. Ha nem hallod őket, ahelyett, hogy előredőlnél (hintázásnak nevezik), egyszerűen csak húzódj az egész testeddel közelebb, bele a személyes terükbe és pozicionáld a szádat a fülük mellé. Oldalról közelíteni szinte olyan, mintha vállad felett beszélnél velük.

Ha csak egyszer a felsőtestüket feléd fordítják (más szavakkal a testük szembe néz veled) tedd te is ugyanezt, s aztán kezdj el beszélgetni, ahogy normál esetben szoktál. Amikor oda vagy fordulva valaki felé, de ő feléd nem, akkor te leszel a szociálisan alacsonyabb értékű. Azok az emberek, akik a hallgatást választották, tudat alatt nagyobb hatalommal rendelkeznek a beszélőhöz képest. Mutasd meg azt, hogy benned nincs meg az a sóvárgás, hogy beszélj a többiekhez. Akarsz beszélni, de nem vagy rászorulva. Csak gondolj rá így: valahányszor előredőlsz, az Isten büntetésből megöl egy aprócska kiscicát.

Amikor közelítesz, használd a hangodat helyesen

A kimért és nyugodt beszéd nagyon hatékony, ha valaki meggyőzéséről van szó, ez megmutatja, hogy rendben vagy magaddal, a környezeteddel, szocializálódsz, annak ellenére, hogy vonzódsz másokhoz.

A túl gyors beszéd, a dadogás, az ö-zés, de még egy kicsiny remegése is a hangnak, mind árulkodó jelek mások számára, hogy „valami zavar téged”, s ez a valami, nyilván nem a türkmenisztáni olajárakkal kapcsolatos. Ha a hangod élénk, az érdeklődést kelt, de ha folyamatosan magas fordulaton pörgeted a szavaidat, az emberek úgy vélik, hogy rászorulsz másokra. A rászoruló emberek gyorsan beszélnek, mivel úgy hiszik, ha az emberek jobban megismerik őket, akkor el fogják fogadni őket. Annak módja, hogy megismertessék magukat jobban az emberekkel, hogy beszélgetnek velük, s abban a pillanatban, amint úgy érzik, hogy egy interakció kicsúszik a kezükből, kényszert éreznek arra, hogy minden információjukat átadják, amilyen gyorsan csak lehet. Azt hiszik, ameddig kifröccsentik magukból az anyagot, amilyen gyorsan csak lehet, az rövid idő alatt rálátást ad majd az embereknek róluk, (oly rövid idő alatt, ami csökkenteni fogja az elutasításukat). Mindez még helyes is bizonyos értelemben.

Azonban hibás felvetés.

Úgy is kockáztatsz, ha azt teszed, amit én: olyan magas energiával ütsz rajta az embereken, hogy félnek hozzájárulni a beszélgetéshez, mivel félnek, hogy képtelenek lesznek azt fenntartani. Ugyancsak nem egy jó dolog túl gyorsan beszélni, mert az embereknek nem lesz esélye hozzászólni.

A lehető legnyugodtabban kell beszélned, mintha csak a helyi zöldségessel beszélgetnél, s egy zacskó narancsot kérnél. Nem vagy nyugtalan, mert lassan, kimérten és jó tempóban beszélsz, ahol a hangtónusod nem ingadozik az idegesség miatt.

Amikor közelítesz, szemek

Az erős szemkontaktus a harmadik alapfeltétel, nagyon kézenfekvő és gyakran elfeledett vonás. Időnként félrenézni rendben van, de sose nézz lefelé. Amint lenézel azt kommunikálod, hogy ideges vagy, vagy pedig szégyenkezel.

Ha nehéznek találod fenntartani a szemkontaktust, szegezd a tekinteted egy pontra az illető emberek homlokán. Nekik ez pontosan ugyanúgy tűnik, mintha a szemükbe néznél, neked pedig segít megnyugtatni az idegeidet.

Amikor közelítesz, az ellenőrzőlista (testbeszéd!)

• Dőlj hátra

• Beszélj összefüggő tempóban és hangszínnel

• Nézz mások szemébe

Az esetek 90%-ában sikert érsz majd el.

Ez csak néhány nagyon fontos szempont volt, ami hozzájárul a párkeresés sikeréhez! De igazán csak élőben, személyre szabottan lehet fejlődni: hogyan közelíts a boltban vagy a klubban. A következő 3 napos Intenzív Ismerkedési Tréning egyik legnagyobb előnye ez!

Itt jelentkezhetsz az Intenzív Ismerkedési Gyakorlati Tréningre, mielőtt betelnek a helyek!

Érdekel ennél még több hasznos tanács? Hogyan kelts vonzalmat és hódítsd meg álmaid nőjét?l, Akkor ezt az anyagomat mindenképpen nézd meg most!

Direkt megszóltások: A végső cél

A véleménykérő megszóltásokkal az a probléma, hogy nem hosszú távú megoldások. Rövid távon segíteni fognak neked a megszóltásban, egy beszélgetés elkezdésében, de általában ez az interakció véget ér, mivel ha a lány egyszer elmondta neked a véleményét, többnyire azon fog tűnődni, miért is vagy ott. Körülbelül az esetek 60%-ában tudod folytatni a beszélgetést, azonban a direkt megszóltással történő kezdeményezések sikerességi rátája közelít a 95%-hoz, amikor az adott helyzet fenntartásáról van szó.

Direkt megszóltások: A végső cél, miért működik jobban

Az ok, amiért az olyan direkt megszóltások, mint: „Hé, megláttalak téged onnan és ide akartam jönni, hogy beszéljek veled.” – működnek, mert az előadásmódod és a testbeszéded tökéletesítve lett az indirekt megszóltások gyakorlása által.

A nők társasági szempontból is okos teremtmények. Bármely srác elhadarhat egy felszedő szöveget, de ez önmagában nem fogja őt megkülönböztetni a többi férfitől. Mivel ez a dolog könnyen lehet hamis, vagy lemásolt, s a nők ösztönösen nem fognak beleesni ebbe a csapdába. A testbeszéd többnyire nem hamisítható meg, mivel az embereknél természetüknél fogva megmutatkozik az, amit helyesnek éreznek. Talán ez mind helyesnek érezhető, de gyakran hibás.

Direkt megszóltásokkal az emberek ráébreszthetők a szándékaidra, s aztán már inkább figyelhetnek a beszélgetésre, minthogy ott üljenek és azon tűnődjenek, hogy valóban érdekel-e a téged a „fiúk többet hazudnak a lányoknál” féle kérdés, vagy ennél komolyabb céljaid vannak. A szándékaid kezdeti világossá tétele le fogja csillapítani az emberek gyanakvását afelől, hogy a későbbiekben meg akarsz tőlük valamit kaparintani, s rólad is leveszi a nyomást, ami miatt úgy éreznéd, hogy valami illetlen dolgot művelsz.

Egy direkt megszóltás többnyire nincs kapcsolatban a nyílt indíttatásoddal, hogy a későbbiekben esetleg párkapcsolatot létesíts ezzel a személlyel, hanem tudtukra adja, nyilvánvalóvá teszi számukra a szándékodat. „Érdekesnek tűnsz, ide akartam jönni beszélni veled. Megláttalak téged amonnan és ide akartam jönni, hogy rád köszönjek. – és (több fős társaság esetén) – Kölcsönkérném a barátnőtöket egy percre, 30 másodperc múlva visszaadom nektek.” – mind direkt megszóltások.

Direkt megszóltások: A végső cél, a folyamat

Kezdd 30 véleménykérő megszóltással, s koncentrálj tisztán a vonzó testbeszédre, használd a hangodat megfelelően s az előadásmódodat is. Ez idő alatt, ne aggódj a társalgásban szerzett jártasságaid miatt, ezek később jönnek. Kérdezz a véleménykérő megszóltással, várd meg rá a választ, folytasd a beszélgetést, ha lehetséges, s ha nem, akkor távozz és kezdd újra.

Most, hogy az előadásmódod fejlődött, belekezdhetsz a direkt megszóltásokba. Közelíts szemből, dőlj hátra, tarts erős szemkontaktust, egy enyhe mosollyal mondd: „Megláttalak amonnan és ide akartam jönni, mert aranyosnak tűntél. Én vagyok az Ádám!” A lány leginkább azt fogja válaszolni, hogy: „Oké – vagy – Hi” – s utána te feltehetsz neki egy kérdést, hogy mozgásban tartsd a beszélgetést.

Most már rengeteget tudsz arról, hogyan menj oda egy lányhoz! De az igazi tudást azzal nyered, ha oda is mész, meg is szólítod! Ha eddig nem sikerült legyőznöd a megszólítás előtti félelmedet és szükséged van szakértő segítségre

… akkor ezt akár már holnap délután is megkaphatod a személyes, VIP coachingon! Bővebben »itt«!

Érdekel ennél még több hasznos tanács? Hogyan kelts vonzalmat és hódítsd meg álmaid nőjét?l, Akkor ezt az anyagomat mindenképpen nézd meg most!

Direkt megszólítások

Ezek azok a megszólítások, amelyek a leggyorsabban eredményhez vezetnek, s amelyekhez a leghatározottabb szándékkal kell rendelkezned ahhoz, hogy hatékonyak legyenek.

Ha a lány félénk, vagy nem vetett rád érdeklődő pillantást, akkor nem fog pozitívan válaszolni a direkt megszólításodra. Ugyanakkor, ha érdeklődést, vagy izgalmat mutat, akkor ez a legjobb módszer, mivel egy vélemény lehűtené a kedélyeket és egy szituációs megszólítás pedig azonos szinten lenne a lány érdeklődésének jelével – noha a direkt megszólítás csak egy kicsi előrelépést jelent és a tempót állíthatod be vele.

Habár ezeknél nagyobb az elutasítási ráta, gyorsabban lesz belőle randi, mivel hamarabb kezd érdeklődni a lány, vagy gyorsabban adja ki az utadat, ennélfogva kevesebb időt fogsz olyan lánnyal beszélgetni, aki nem szeretne ismerkedni.

Direkt megszólítások, mire figyelj oda

Megközelítéskor finoman érintsd meg a lány karját, s amint odapillant, kezdj el beszélni. Állítsd be magad olyan emberként, aki hozzáér másokhoz. Ne adj esélyt arra, hogy elhadarjon egy beidegződött választ (pl.: Ismerlek téged?), miközben te beszélsz. A testbeszéded lassuljon le, ne tégy ideges kézmozdulatokat, ehelyett mozgasd őket egyenletes tempóval és jelezd a gesztikulációddal, akitől a választ várod. Legyen nyitott a testbeszéded és legyenek látható helyen a kezeid kezdetben.

Ne mosolyogj túl sokat, helyette jókor mosolyogj. Használj időnként egy érdeklődő félmosolyt és/vagy egy szünetet, vagy egy bátorító teljes mosolyt. A legkönnyebb módja az emberek beszélgetésbe való bevonásának, ha “jutalmazzuk őket” a részvételükért. Jutalmazd őket hamar, amilyen sokszor csak lehet, a mondandójukkal kapcsolatban.

Pl.: Ha a lány azt mondja: „A nevem Enikő” Válaszolhatod azt, hogy: „Klassz név.” Ha azt mondja: „Ma egyedül mentem vásárolni – mondhatod rá – Remek, hogy nem érzed szükségesnek, hogy segítsenek.”

Ne hadarj, a hangod kényelmes tempót diktáljon. Ha gyorsan beszélsz, az az alacsony önbecsülésnek és az alacsony értéknek a jele.

Ne kérdezz olyanokat, ami annak a jele, hogy elégedetlen vagy magaddal. Pl.: „Be kéne festenem a hajam szőkére?” Ez azt mutatja, hogy boldogtalan vagy azzal, ahogyan élsz és nem tudsz dönteni az életed felől. Ha ezt az irányt erőlteted, akkor egy jobb alternatíva: „Mit gondolsz azokról a srácokról, akik szőkére festik a hajukat, de a sötét hajtövük kilátszódik? Szereted látni a hajtöveket, vagy jobb, ha az egész szőke?” Még egyszer, ez ellentétes hatást kelt, s hiteltelen is ilyet kérdezni, ha tulajdonképpen nem is fontolgatod, hogy befesd a hajadat.

Ahhoz, hogy biztosan felkeltsd mindenki érdeklődését, használhatod a kézfejedet, hogy megérintsd a többieket, amikor belekezdesz a mondandódba. Ugyancsak beléphetsz a társaság személyes terébe, így természetellenesen közelivé zsugorodik a távolság köztetek, más szavakkal juss be a terükbe, ez kényelmetlen érzéssel tölti majd el őket és abba fogják hagyni a beszélgetést. Abban a pillanatban, amint elhallgatnak, lépj visszább egy normális beszélgető távolságra és folytasd, amit elkezdtél. Ha mindezzel problémáid adódnak, végezz el egy tanfolyamot, vagy kérd meg egy barátodat, hogy menjen el veled ismerkedni, és segítsétek egymást.

Kissé dőlj hátra, mintha egy sportautót vezetnél. Ez megmutatja, hogy nyugodt vagy, és hogy nincs szükséged arra, hogy beszélj a lányhoz; nagyon vonzó finoman azt kommunikálni, hogy máshol is jól el tudsz szórakozni, ha szükséges.

Szólítsd meg először a csoport vezetőjét. Ő általában az a személy, akinek a legmagasabb az energiája és mindig, minden szem őrá tekint. Ha megragadod a vezető figyelmét, akkor a többi már gyerekjáték. Úgy találod majd, hogy a többi barátnő nem fog elfordulni és saját beszélgetésbe belekezdeni, vagy elküldeni téged.

Tudj meg még többet a direkt közeledésről és a társaság megszólításáról exkluzív rejtett kamerás videofelvételek elemzésén keresztül a PUA Egyetem Programban!

Érdekel ennél még több hasznos tanács? Hogyan kelts vonzalmat és hódítsd meg álmaid nőjét?l, Akkor ezt az anyagomat mindenképpen nézd meg most!

Szituációs megszólítások

Egy hatásos szituációs megszólítás abból áll, hogy felfigyelsz valamire a környezetedben, amire aztán egy szellemes, vagy egy váratlan megjegyzést fűzöl. Pl.: mikor egy igazán magas fickóra utalsz, aki egy alacsony nővel van: „Egy egész szerszámosládányi eszközre lenne szükség ahhoz, hogy számukra a szeretkezés működőképes legyen.”

Ha látod, hogy valami megragadja a figyelmüket, akkor koncentrálj erre, ami már eleve érdeklődéssel tölti el őket. Sokkal valószínűbb, hogy olyan dologról fognak beszélni, ami foglalkoztatja őket. Mondjuk, hogy lent vagy egy diszkóban és a lány pedig próbálja a kezével elhessegetni maga elől a füstöt. Ez egy tökéletes alkalom arra, hogy egy szellemes szituációs megjegyzést tegyél, amivel megszólíthatod őt. Pl.: „Ha le akarsz inteni egy taxit, előbb el kéne hagynod a klubbot.”

vagy itt egy másik példa:

– Nem csak a szaga rossz a füstnek, de még a ruhádban is ott marad egész éjjel.

(szituációs megjegyzés)

– Ja, tudom, gyűlölöm is.

-Mi a rosszabb, megcsókolni egy dohányost, vagy úgy bűzleni, mint aki maga is dohányzik?

(véleménykérő megszólítás)

– Úgy bűzleni, mint aki dohányzik, senki sem akarna ilyen ember lenni.

– Én szeretnék ilyen ember lenni (nem egyetérteni a lánnyal, hogy megmutasd, hogy nincs szükséged arra, hogy imponálj), amikor olyan embereknek mutatnának be, akiket nem akarok megölelni, megbüntetném őket egy jó kis Marlboro-s fuvallattal.

– Ha-ha szép munka.

– Tudod, mikor legutóbb ilyen füstös helyen voltam, akkor volt a kollégáim huszonötödik…

(turbo mondat folytatódik ….)

Szituációs megszólítások, légy egyedi és kreatív

Ha valami egyedi dologhoz akarsz megjegyzést fűzni a lánynál, akkor kérdezd meg magadtól, hogy vajon minden más férfi is ezt a megjegyzést fűzné, vagy fűzte hozzá. Ez lehet egy tetkó, egy furcsa kézitáska, egy szokatlan hajfrizura, testi hiba, vagy bármi más, amivel szemben a lány eleve óvatos. Ha van egy hupikék törpikék tetkó a homlokodon, akkor mennyi az esély arra, hogy ne említse meg valaki, ha egyszer találkoztok? Közel nulla.

Elkülöníted magad a többiektől, ha nem a nyilvánvaló utat választod, ami arról szólna, hogy a kirívó dolgokról kezdenél beszélgetni. Ha eszerint cselekszel, akkor azonnal barátságosabb feltételek közt találod magad, mivel a lány barátai sem említik meg az ilyen dolgait, mert megszokott a számukra.
Próbáld előrelátni valakinek a viselkedését, amikor megfogalmazod a szituációs megszólításodat. Nem csak néhány extra másodpercet ad ez neked arra, hogy kitalálj valamit, de ugyancsak közbeszúrhatsz egy dolgot, ami a lány tevékenységével kapcsolatos, hogy a közeledésed még gördülékenyebbnek látszódjon.

Szép, szép, hogy ennyit olvasol a témáról, hogyan kell megszólítani biztos sikerrel egy lányt, de valójában csakis akkor fogod megtanulni és magadévá tenni, ha kipróbálod és rugalmasnak alkalmazkodsz a helyzethez!

Az Intenzív 3 napos Ismerkedési Tréningen célzottan erre gyúrunk! Jelentkezz most, ha fél év kudarcait meg akarod spórolni magadnak!

Érdekel ennél még több hasznos tanács? Hogyan kelts vonzalmat és hódítsd meg álmaid nőjét?l, Akkor ezt az anyagomat mindenképpen nézd meg most!

Ülő társaságok megszólítása

Az olyan társaságok megszólításának művészete, ahol az emberek ülnek, két dologtól függ: a szemkontaktus fenntartásától és attól, hogy tudd előre, hova fogsz leülni.

Miután elmondtad a megszólítószöveged, továbbra is tartsd a szemkontaktust a csoport minden tagjával, húzz magad alá egy széket és ülj le. Ugyanaz az alapelv, mint amikor megérintesz egy lányt, abban a pillanatban, amint odapillantasz, ahová a kezedet teszed, vagy arra az ülőhelyre nézel, ahová le fogsz ülni, kényelmetlenné teheted a helyzetet, s így az már többé nem tűnik természetesnek. Azt kell kommunikálnod, hogy olyannyira kényelmes számodra csupán leülni oda, ahová csak akarsz, hogy még csak rá sem kell pillantanod arra az ülőhelyre, most már ez is természetes a számodra.

Ha leültél, akkor hogyan tovább? További társalgási jártasságot szerezhetsz, hogy soha ne fogyj ki a témákból, ha megtudod, mi a korlátlan beszélgetés trükkje!

Bővebb információkat erről itt olvashatsz!

Érdekel ennél még több hasznos tanács? Hogyan kelts vonzalmat és hódítsd meg álmaid nőjét?l, Akkor ezt az anyagomat mindenképpen nézd meg most!

Az első három perc

Ez a cikk kifejezetten kezdőknek szól. Haladóknál a megszólítás már máshogyan zajlik le legtöbbször.

A nők az első három percben fogják eldönteni, hogy vonzó vagy-e a számukra, s ezért fogjuk részletesen venni ezt a kritikus időszakot. Alább néhány saját elképzelésem olvasható, ami segíteni szokott a félelmem leküzdésében.

Az első három perc, szólítsd le azonnal

Amint meglátsz egy nőt, oda kell menned, abban a pillanatban, amint eldöntötted, hogy vonzónak tartod. Ha 5 másodpercnél tovább habozol, akkor egyre inkább teret engedsz a negatív gondolatoknak. Ne adj esélyt az elmédnek arra, hogy meggyőzzön arról, miért fog az ismerkedés elbukni. Ha hagyod, ez felerősíti az összes negatív okot, hogy miért ne szólítsd meg, míg végül meghátrálsz. Valamint, ha mégis odamennél olyan idegesen, vagy bénán szólítanád le, hogy beégnél, s ez tökéletes anyagot szolgáltatna arra, hogy azt mondd: „látod, megmondtam, nem vagyok jó a nőknél.”

Már csak egyedül azáltal is fejlődni fogsz, ha megtanulod, hogyan kezeld a félelmet. Higgy hát jobban, s gyakorolj. A gyakorlati alkalmazások nélkül nem fogsz túl messzire jutni.

Az első három perc, hadd oldjam meg minden közeledési félelmedet

Megközelítésnél a kulcs, hogy az egészet apró lépésekre bontjuk le. Találd ki, számodra mit kényelmes megtenni, majd lépj eggyel tovább, hogy épphogy kikerülj a komfortzónádból. Ha nem érzed magad kényelmetlenül, vagy félszegül, nem is fogsz fejlődni. Például, ha úgy érzed, hogy túl nehéz azzal kezdeni, hogy odamész egy lányhoz és megkérdezed a véleményét valamiről, akkor ehelyett találd ki, hogy mi az, ami kényelmes a számodra, pl.: megkérdezni tőle az időt, majd egy lépést tenni előre, pl.: megkérdezni az időt, majd kikérni valamiről a véleményét. Ez közelebb visz téged a célodhoz, ami a célzott megszólítás.

Szóval, ha kényelmes megkérdezned az időt, de véleménykérő megszólítást kezdeményezni nem, akkor közepes szintet érhetsz el. Ehelyett, menj oda, kérdezd meg a nőtől az időt és bókolj neki valamire. Érdemes ezt hússzor megismételni ismeretlen vonzó nőkön. Idővel, ha ezt teszed, garantálom neked, hogy nem fogod többé kellemetlenül érezni magad, amikor – megszólítasz egy nőt..

  • kényelmes
  • megkérdezni az időt
  • idő + bókolás
  • kényelmetlen
  • véleménykérő megszólítás

Mondjuk, hogy megcsinálod 20 alkalommal, most már természetes a számodra, folytasd hát a munkát, hogy közelebb kerülj a célodhoz; csináld újra. Most menj oda egy nőhöz és azonnal kezdj bókkal, függetlenül attól, hogy megkérdezed-e az időt. Tedd ezt 20 alkalommal. Most már meg lehetsz elégedve ezzel, egy véleménykérő megszólítás már kivitelezhetőbbnek tűnik. Elérted a célodat.

Az első három perc, mentségek és felvetések

Minden srácnak állandóan lesznek mentségei, hogy miért nem kéne megszólítani a lányokat. Egy kifogás sem jogos, hacsak nem visel a lány menyasszonyi ruhát. A leggyakoribb mentségek, amiket hallok: „Ez a lány, nem nekem való. Plázacicának/foglaltnak/barátságtalannak néz ki.” – más szóval a srácok feltételezéseket gyártanak valakiről, mielőtt még megismernék az illetőt. Ugyanez van a társaság férfi tagjaival is: általában a félelmetesen kinéző fickók ténylegesen a leggyávábbak.

Sok helyzetben, amit láttam, volt egy magas, vagy egy izmos férfi, és az idő nagy részében egy „szelíd óriásként”, vagy egy „mackóként” lehetett rá tekinteni.

A megoldás? Kitartás.

Minél tovább maradsz egy társaságban, annál több esélyed lesz arra, hogy megállapítsd, vajon azon sztereotípiák szerint cselekszenek-e, mint amiket előzőleg hittél róluk. Sokszor a további cselekedeteiket az fogja meghatározni, hogy hogyan tekintesz rájuk. Tudják, hogy az emberek általánosságban, bizonyos dolgokat feltételeznek róluk (pl.: ellenségesek, felvágósak, félénkek), de neked megvan az erőd arra, hogy mindezt elutasítsd.

Egy jó barátom, a legkedvesebb, legszívélyesebb és legkevésbé ijesztő srác, akit ismerek, de úgy néz ki, mint egy gengszter. Évek alatt rengeteg ember rémült meg tőle, minden ok nélkül, még akkor is, miután megismerkedtek vele. Ő tudja ezt, s ha akarja, előveheti a „rémisztő vagány fickó” képét, s időnként él is vele, hogy ilyennek gondolják őt és használja csupán viccből is, hogy összezavarja a fejeket.

Mint sok lány, aki felvágós a kapcsolatba lépésetek kezdetén, ha normálisan kezeled őket, s nem esel bele a csapdába, úgy fogod látni, hogy normális, kedves emberekké válnak olyan tíz percnyi beszélgetés után.

Fejleszd magabiztosságodat és legyen néhány bármikor bevethető trükk a tarsolyodban, hogy bárhol és bármikor képes légy lazán odamenni ismeretlen lányokhoz! Bővebben az Intenzív Gyakorlati Tréninghen tanulhatsz erről! Jelentkezés itt »»

Érdekel ennél még több hasznos tanács? Hogyan kelts vonzalmat és hódítsd meg álmaid nőjét?l, Akkor ezt az anyagomat mindenképpen nézd meg most!

Valóban mozdulj ki

A legtöbb ember, aki tanul valami újat, ami még akár távolról ijesztőnek, vagy másnak tűnik, sohasem mozdul ki és gyakorolja. Azzal áltatják magukat, hogy tudják, mit kell tenniük, s talán képesek megtanítani másokat, hogyan legyenek eredményesebbek, csakhogy soha nem volt gyakorlati tapasztalatuk. Bizonyos taktikák alkalmazása annak érdekében, hogy párt találhass, rémisztő; minden férfit megijeszt (kivéve Chuck Norrist) életük egy bizonyos pontján. A legjobb módja, hogy biztos legyél abban, hogy gyakorolni fogod a tanultakat, ha elmondod a barátaidnak, mielőtt kimozdulnál, hogy azon az éjjelen 10 lány megszólításá tervezed. Muszáj számszerűsítened ezt, mert, ha nincs meg a szám egy bizonyos idő alatt, sehová sem fogsz jutni.

Sokkal könnyebb magad számára csalódást okozni, mint másnak, főként most, hogy az egód múlik rajta. Olvastam egy srácról, aki leszokott a dohányzásról úgy, hogy száz névjegykártyát osztott ki a legközelebbi barátainak mondván, hogy le fog szokni. Most, hogy mindenki tudott a dologról, már nem engedhette meg magának, hogy csalódást okozzon az embereknek, s újra kezdje. Tehát a párkeresés szemszögéből nézve, mondd el a társaidnak, mielőtt kimozdulsz, hogy legalább 10 nőhöz fogsz odamenni azon az éjjelen, vagy, hogy nem fogsz egyáltalán sörözni, vagy magadhoz nyúlni, míg meg egy jót nem beszélgetsz egy nővel. Ez arra fog ösztönözni, hogy kimozdulj és azt tedd, amit kezdetben egyikünk sem élvezne. Néhány hétnyi ügyetlenkedés alacsony ár azért, hogy megtaláld a hozzád illő nőt.

Valóban mozdulj ki, a félénkség

Ha igazán félénk vagy, próbálj úgy közeledni a nőkhöz, hogy hétköznapi dolgokról beszélgessetek, majd innen építkezz tovább az adott beszélgetéseknek megfelelően. A 3 Napos Pua tréningen az összes tanítvány legyőzi a félelmeit. Minden nap egy kicsit nehezebbé vált, útbaigazítást kellett kérnünk a nőktől, bókolni nekik, majd leülni velük valahova, azután megérinteni őket, stb.

A cél, hogy miután megszólítottad az első 20 embert, olyannyira elégedetté válj az elutasítást és a félelmedet tekintve, hogy többé jogtalanul nem is fogsz kárhoztatni semmit, s úgy fogod érezni, hogy a félelmed fokozatosan megszűnik.

Hadd takarítsak meg neked némi időt és vázoljam fel röviden mi a teendő:

  • Kérdezzetek meg 30 nőt fejenként (te és a partnered) egy idő alatt.
  • Kérdezzetek meg 30 nőt fejenként (te és a partnered) egy idő alatt, miközben az órát is figyelitek.
  • Kérdezzetek meg 30 nőt fejenként (te és a partnered), s kérjetek útbaigazítást.
  • Bókoljatok 30 nőnek fejenként (te és a partnered), pl.: „Ez a legdivatosabb top, amit ma láttam.” – majd folytasd a sétát.
  • Bókoljatok 30 nőnek fejenként, mialatt izgatottak vagytok. Képzeld el, hogy izgat, hogy megtudd, mit fognak válaszolni, gondolj vissza arra az időpontra, amikor fel voltál csigázva, s érezd ugyanezt a testedben, majd menj oda egy nőhöz.
További gyakorlatok kifejezetten neked azonnali visszajelzéssel és hibaelemzéssel! Részletek itt »»

Érdekel ennél még több hasznos tanács? Hogyan kelts vonzalmat és hódítsd meg álmaid nőjét?l, Akkor ezt az anyagomat mindenképpen nézd meg most!

Közeledési félelem

Ahhoz, hogy teljesen leküzdd a közeledési félelmet, ahelyett, hogy letagadd, vagy, hogy egy kevés megbújjon a fejedben, apró lépésekben kell haladnod. A legtöbb csábítási tanács azt mondja, hogy menj oda egyenesen és szólíts meg egy vonzó nőt egy szokásos „Helló Mex vagyok”-féle szöveggel, vagy valami konzerv véleménykérő kérdésebb: „Ki a könnyűvérűbb, Britney vagy Christina?”

Ez segít enyhíteni az elutasítástól való félelmedet és a közeledési szorongást, ha már pár százszor csináltad, bár a srácok 90%-a sosem jut el erre a szintre, mivel képtelenek hat vagy hét elutasításnál többet kezelni.

Közeledési félelem, gyakorlat a leküzdésére

A 3 napos intenzív ismerkedési tréning, ami segít túltenni magadat a közeledéstől való félelmen, minden résztvevő min. húszszor közelít meg embereket két órán belül, minden nap. Szokásos dolgokat csináltunk, megkérdeztük az időt, útbaigazítást kértünk, még akár kávézásra is invitáltunk.

Habár ez egy kicsiny része a pua tréningnek, bőven megtérül, nem csupán azért, mert elégedett lettél önmagaddal, mivel kiléptél a megközelítéstől való félelem köréből, hanem megtanultad, hogyan legyél jártas a társalgásban (minderre a kongruens jelzővel is utalnak). Miután megkérdezed a legvonzóbb nőt, újra és újra ugyanarra a dologra eszmélhetsz rá, hogy a reakcióik tisztán az előadásmódodon alapulnak, s kevésbé azon, amit mondasz.

Arra ösztönözlek téged, hogy mozdulj, ki és gyakorold ezt a kis feladatot egy barát társaságában, s incselkedj az arcjátékoddal, a szemkontaktussal s a testbeszéddel. Számodra néhány gyors tipp:

  • Mosolyogj, de ne túl sokat, képzeld el, hogy a legjobb barátod épp most nyerte meg a lottót, s hogy milyen megnyilvánulásaid lennének: ez az a mosoly, amit akarsz.
  • Kissé ráncold a homlokodat (nézz meg bármilyen Pierce Brosnan, vagy George Clooney mozit, hogy elképzelésed legyen róla).
  • Összefüggő tónussal beszélj, ne hadard el a szavakat, légy nyugis.
  • A kezeid legyenek szabadon, hogy gesztikulálhass és tartsd távol minden olyan dologtól, amivel idegesen babrálhatnának.
  • Testhelyzet: a vállak ne essenek előre, mellkas kidomborít és a legfontosabb, az állad olyan másfél centit legyen följebb, mint általában, így szinte le tudsz nézni rá.

Ha a gesztikulálás nehezen megy, próbáld meg futólag zsebre tenni a kezeidet. Ez arra késztet, hogy többet használd a mimikádat. A legfontosabb, hogy mindez az „engem aztán nem izgat” tekintethez vezet, amit imádok. Arról viszont győződj meg, hogy ne ess össze; még mindig szükséged van a nyitott vállra és a hátradőlt testhelyzetre. Még a hüvelykujjaidat is beakaszthatod a zsebeidbe, szóval a hüvelykujjad a zsebedben van, a többi ujjad meg azon kívül.

Fontos, hogy ezt ne akkor csináld, mikor idegesnek és feszültnek érzed magadat, mert a kezeid a zsebben ezt is jelenthetik.

Ha elérkezett a pillanat, hogy kezedbe vedd a saját életedet és ne fotelból elmélkedj, hogyan kellene leküzdeni a közeledési félelmet, hanem oktatókkal a hátad mögött eredményesen akarsz fejlődni, akkor erre a következő 3 napos Intenzív Ismerkedési Tréningen lesz rá alkalmad! Részletek »itt«!

Érdekel ennél még több hasznos tanács? Hogyan kelts vonzalmat és hódítsd meg álmaid nőjét?l, Akkor ezt az anyagomat mindenképpen nézd meg most!

Általános tanácsok megszólításhoz

Amikor megközelítesz egy társaságot, kezdd azzal a lánnyal, akiről úgy érzed, hogy a legfogékonyabb. Ez általában az az ember, aki nézelődik, vagy aki a legjobban szórakozik. Finoman érintsd meg a karját, hogy felkeltsd az érdeklődését és folytasd egy rövid megszólítással (legyen alapja – pl.: „Hé, a barátaim és én tanácskozunk és kíváncsi vagyok mi lenne a véleményed.”) Most, ha lefuttatod a megszólításodat, észre fogod venni, hogy a csoport többi része gyanakvó pillantásokat vet rád.

Mielőtt a csoport válaszolna, nézz rájuk. Mindezzel hatástalanítod a védőpajzsukat (megmutatod nekik az ártalmatlan szándékodat) azzal, hogy be akarod őket is vonni, s interakcióba hozni őket magaddal. A következő percben ezt a sorrendet ismételheted, megismétled a csoportnak, majd rámutatsz egy csoporttagra (szó szerint), akitől választ szeretnél várni az állításodra/kérdésedre. Váltogasd a tagokat, szólíts meg különféle embereket; oszd el a szemkontaktust és a reagálási lehetőségeket a csoport tagjai között egyenlően, míg készen nem állsz arra, hogy elkülönítsd a lányt.

Általános tanácsok megslításhoz, légy spontán

Egy hatalmas hiba, amit az emberek elkövetnek, hogy eldöntik, melyik megszólítást fogják használni, mielőtt még találnának egy lányt, akinek elmondhatnák- Ez olyan, mint egy gránáttal focizni: talán szerzel pontot, de jó esély van arra, hogy felrobbansz. Inkább fel akarod mérni a lány állapotát, majd aztán alkalmazni egy megszólítást, ami megfelelő ehhez az állapothoz. Megéri azon dolgozni, hogy a megszólításod passzoljon ahhoz, amit kiolvasol a lányból. Ha ismerkedésre nyitottnak érzed a lányt, akkor kevésbé leszel sikeres azzal, ha egy gyors női véleményt kérsz ki valamiről, mint ha egy őszinte, vagy szituációs megszólítással indítanál. Hasonlóan, ha egy lányt félénknek ítélsz meg, akkor valószínűleg elijedne egy direkt megszólítástól, míg egy gyors vélemény kérésre válaszolna.

Használd fel azt, amire összpontosítanak az emberek. Ha egy nő a zöldpaprikákat nézi a zöldséges boltban, akkor vedd bele a megszólításodba a zöldpaprikákat. Ha egy nő egy bárban van és a koktélválasztékot nézegeti, akkor a megszólításod álljon kapcsolatban a koktélokkal. Ha ráfigyelnek egy dologra, akkor az iránt a dolog iránt fognak érdeklődni, s a beszélgetésed lényegesen könnyebben fogja megragadni őket.

Ha véleményt fogsz kérni, akkor kérdezz valami fontos dolgot, ami téged foglalkoztat. Nem szeretem megkérdezni, hogy ki szerelmeskedésibb, Pókember, vagy Superman, mert nem érdekel – a lányok ezt meg is tudják mondani – mivel nagyon könnyen megérzik az ilyet. Bizonyára be tudnád gyakorolni, be tudnád tanulni, hogy úgy tűnjék, foglalkoztat a dolog, de minek vesződnél vele? Mennyire hasznos dolog meggyőzően átlagos kérdéseket feltenni? Ha véleményt fogsz kérni, vagy kérdéssel fogsz indítani, akkor olyat kérdezz, ami foglalkoztat. „Nemrég voltam Prágában és kaptam ezt a karkötőt, szerinted helytelen lenne elajándékoznom egy ismerősömnek, ha már egyszer hordtam?” – stb.

 

Érdekel ennél még több hasznos tanács? Hogyan kelts vonzalmat és hódítsd meg álmaid nőjét?l, Akkor ezt az anyagomat mindenképpen nézd meg most!