Eláruljuk, hogyan kerüld el a hibákat a csókban, melyeket eddig nagy eséllyel elkövettél
A csókolózás kellemes, élettanilag hasznos, érzelmileg felszabadító – kérdés akkor, hogy miért nem kiáltották még ki a rák ellenszerének vagy valami hasonló kaliberű csodatévő gyógyító szernek. Gondoljuk el: naponta három alkalommal, reggel-délben-este étkezések előtt és után egy kiskanálnyi csók az egészségért. Élveznénk a “gyógyulást”!
Sajnos bármennyire is jótékony, a csókok nem járnak csak úgy. Egy csókot elő kell készíteni, ki kell érdemelni, hogy adhasd vagy kaphasd, aztán gyakorolni kell, hogy jól menjen, majd pedig változatossá kell tenni, mielőtt bele nem ununk. Tehát nem is olyan egyszerű bánni a csókkal. Legnagyobb hátránya (azon túl, hogy egy kis náthát, egy kis betegséget is össze lehet szedni), hogy kell hozzá még valaki.
Mert miről is beszélünk, amikor a csók szóba kerül?
Két ajak összeérintése és játszadozása, általában megfelelő érzelmi háttérrel. Persze a csók családja népes társaság. Találunk itt puszikat, különböző módokat, nyelves csókot, kis harapást, nedves-nyálas csókot, első csókot és szakítást előkészítő halott csókot is.
Viszont csókolózni tudni kell, mert az első csók nagy vízválasztó a kapcsolat további alakulásában. Persze más a helyzet a mindig aktuális első csóknál az újdonsült barátnővel és megint más életed tényleg legelső csókja. Ha még vissza tudsz emlékezni rá: vagy sokkal rosszabb, vagy sokkal jobb annál, mint amit a csókról korábban gondoltál.
A legnagyobb meglepetést első csókok során az okozza, hogy kiderül a napnál is világosabban, hogy a csók során valóban nem csak az ajkak játszanak szerepet. A fogak, a nyelv, az íny, de még az arcbőr és a kezek ölelése is hozzájárul ahhoz, hogy csók legyen a folyamat eredménye és ne csak valami tettetett utánzat. Ha már nem életed első csókjára edzel, viszont nem tartod magad csókkirálynak, akkor jó úton jársz, hogy megtanuld, olvass tovább.
A vonzó férfivá válás alapja a magabiztos és határozott kiállás
Ez kell a csókhoz is. Ez pedig feltételezi, hogy szilárd meggyőződésed van arról, hogy a világon te csókolsz a lehető legjobban. Ez a marketing része. Milyen a kisugárzásod, hogy adod el magad, milyen prekoncepciói lesznek a csajnak: ő az, aki megkegyelmez és figyelmével jutalmazza epekedésedet, vagy te leszel ez. Nem mindegy a hosszútávú jövő szempontjából, hogyan dobod piacra, amit nyújtani tudsz.
A jó csókhoz gyakorolni kell. Azért ez egy fokkal kellemesebb, mint ezerkétszázötvennégyszer felírni a táblára, hogy “Jól csókolok”. Viszont nem mindegy, hogy kivel gyakorolsz. Ha egy jégkirálynő kegyeibe férkőztél, akit valójában hidegen hagy, hogy a világon vagy, akkor nem a legjobb útra tértél. A csókokban is nagyon könnyű csalódni, főleg, ha olyan elvárásokkal szemben gyűjtöd be a tapasztalataidat, amelyeket a fenti jótékony hatásokról írtam. Lehet, hogy nem a megfelelő emberrel csókolózol. (Ha a lánynak nincs kedve egész nap csókolózni, amikor kettesben vagytok a kapcsolat elején, akkor szerintem kezdj el gondolkodni.)
Csókok vonzalom nélkül nincsenek
Ugyanis a jól sikerült csókhoz, ami aztán további csókok felé nyitja meg a kapukat, elemi szükséglet a vonzalom. Vonzalom nélkül, ami részben testi, részben érzelmi, nem lesz szerencsés a próbálkozás. Már ha egyáltalán eljuttok addig, hogy próbálkozzatok. Hiába mondják, hogy a szerelem lélekből fakad és nem számítanak a külsőségek. Ahhoz, hogy legyen fizikai vonzódás, fontos, hogy be tudjon indulni a kémia. Lehet, hogy nem vagy egy Pierce Brosnan James Bond karakter külsőben, de van legalább fele olyan férfias kisugárzásod mint a 007-es titkosügynöknek, akkor egészen nyugodtan lehetsz pocakosan mackós vagy kopaszodó. Nem ez számít.
A kisugárzás, a karizma, az, hogy legyen stílus és egyéniség abban a 160-210 cm-es alakban, aki vagy. Hiszen eleve minden nőnek más szépségideál él a fejében a férfiakkal kapcsolatban, nem felelhetsz meg külsőségekben mindennek. A külsőségekre való koncentrált figyelem mélység nélkül amúgy is csak felszínes kapcsolatot eredményez. Bár kérdés mi a a célod. Remélhetőleg egy kis csókolózás után már nem akarod lefektetni a lányt, hogy aztán mindenki menjen tovább a maga útján. Másképp kell hozzáállnod, ha párkapcsolat vagy feleség-projektben vagy. Nincs ez másképp a csókoknál sem.
Az első csók miről üzen?
Az első csók előtt tudatosítsd magadban, hogy a lánynak is ez lesz az első csókja veled, tehát nem csak te vagy az, aki izgulhat. Persze az izgalom inkább kelt normál esetben érdeklődést, mint bénító szorongást. Ezért tanácsos nem mindjárt lerohanni, hanem puhatolózni és lassacskán összecsiszolódni.
Él az a városi legenda a köztudatban, hogy egy csókból a nők jósnői tehetségüket latba vetve képesek megmondani, hogy mit várhatnak a férfitól egy kapcsolatban. Ezek inkább előítéletes kategorizálásnak minősülnek, semmint realitásnak, tény viszont, hogy rögtönítélő bíróságként sok esetben elvághatja magát egy férfi a további csókoktól. Vagy azzal, hogy túl határozott, vagy azzal, hogy túl határozatlan. A nők elvárják, hogy egy Férfi csókolja meg őket.
Áldás vagy átok, de ha a kölcsönös vonzalom már egy jó ideje izzik köztetek, akkor biztosra veheted, hogy fantáziált már arról a csaj, hogyan fogod megcsókolni. Ha nem így történik, akkor kicsit csalódik, éppen ezért érdemes biztosra menned és lenyűgöznöd, hogy ez a kapott élmény felülírja minden előzetes elvárását.
Csók mint technikai tudás
A csókolózás alaptechnikáját nem nehéz produkálni, hiszen amolyan velünk született képességről van szó. Más kérdés, hogy ezt a csók-képességet hogyan tudot művészi készségszintű tudássá fejleszteni. A titok a technikában keresendő. Hogyan táncolj azon a hajszálvékony határon, ami még a nyomuláson innen, de a férfias dominancián túl van.
Például melyek azok a tipikusan elkövetett hibák, amelyek negatívan hatnak vissza a csók élményre? Az egyik ilyen, ha nyelvedet szinte a torkán akarod ledugni, mert azt mondták a haverok, hogy a lányok szeretik a nyelves csókot. A haveroknak igazuk volt, de csak részben. Nagyon sokféle csók típusról lehet beszélni, s a nyelves csók is létező, kedvelt formája ezeknek. Viszont csak majd később a hálószobában, vagy legalábbis a hálószobába vezető úton és nem az utcán és nem is az első találkozáskor. A lányokat inkább riasztja, ha hirtelen egy ficánkoló hústömeget találnak a szájukba az aktuális első alkalommal. Joggal gondolhatják, mennyire leszel önző pl. az ágyban.
Csókig való fokozás
Az igazi férfi meghódítja a nőt, mielőtt a csókra kerülne a sor. Az fokozási folyamatban a verbális csábításon keresztül egyre szorosabb lesz a kontaktus. Szavak mellett egyre inkább megjelennek a fizikai érintések, először csak véletlenül, majd egyre tudatosabban, szándékoltabban. Nagyon fontos, hogy tudd, mit csinálsz: a határozottságnak, vagyis az igazi férfiasságnak ez az egyik ismérve. Ha tudod, hogy meg fogod csókolni a lányt, mert meg akarod csókolni, akkor ne várd, hogy majd megnyílik a föld és Gabriel arkangyal jelt ad vagy édesanyád felhív, hogy csókra rugdosson.
Amit tipikusan elkövetnek a férfiak a csókkal kapcsolatban, az pont az, hogy nem teszik meg. Nőknél egy nagyon érzékeny övezet alakul ki, amikor fogékonyan, már-már elvárják, hogy elcsattanjon végre a csók. Erre számtalan non-verbális jelet is küldenek. Ám sokszor mindez nem több, mint falra hányt borsó, mivel a férfiak nem tudnak olvasni ezekből a jelekből. Honnan is tudnának, nem tanítja senki. Ha ezt elmulasztja a férfi, akkor le is út, fel is út, mehet a barát zónába. Persze más kérdés, ha taktikai megfontolásból húzod a csókot, hogy még kielégítőbb legyen a beteljesülés, s a nő szinte már kifejezetten jutalomnak vélje, melyet tőled kaphat. A pua.hu tapasztalt csajozási tanácsadói segítenek mindebben neked.