Egy nap, amikor belekóstolsz az éjszakai és a nappali csajozásba

Beszámoló egy intenzív tréningről – 2. nap

Szombaton a Westendben folytattuk, és bár kissé fáradtak voltak a fiúk, de alapjában ez nem látszott rajtuk. Annyira. A tegnap estét sokan életük egyik legklasszabb estéjének titulálták és azt mondták, hogy ennyi nőt nemhogy egy hét alatt, de még egy évben sem szólítottak meg!

Ebben a hangulatban kezdtük el az elméleti részt és igyekeztünk minél mélyebbre ásni a technikák rejtekében.

Az intenzív ismerkedési tréning elméleti része

Elsőnek az elérhetőségcsere utáni szakaszokat vettük át:

  • mit érdemes csinálni, ha megvan egy lány neve, e-mail címe, telefonszáma?
  • Fb-on vagy sms-ben kell-e megkeresni?
  • mikor és milyen módon tegyük mindezt?

Érdekes visszajelzéseket kaptam a srácoktól. Néhány meglepő mondat is elhagyta a szájukat, de végül sikerült dűlőre jutnunk ebben a kérdésben. Aztán megnéztük,

  • hogyan érjük el, hogy randizzon velünk a lány?
  • mit kellene csinálni egy randin?
  • hova is lehetne vinni ilyenkor? 
  • mikor és hogyan érdemes megcsókolni?
  • mit tegyél, hogy ez minél hamarabb összejöjjön?
  • stb.

Majd ezt követően meglepetésként kicsit párkapcsolati vizekre is eveztünk, még a szeretkezés titkairól is beszélgettünk. További fontos témáink: szociális kör, baráti, munkahelyi kapcsolatok. Végül egy kis önfejlesztés is terítékre került.

Az intenzív ismerkedési tréning gyakorlati része

Majd következhetett a gyakorlás: Sima átvezető gyakorlattokkal kezdtünk, amik segítenek kicsit ellazulni, hogy hangulatba kerülj általuk ,és természetesen tudj viselkedni a lányokkal. Ez nem okozott senkinek sem nehézséget. Majd ezután több tucat lány megszólítása következett lépésről lépésre. Volt, aki információt kért, volt aki 5 lánnyal beszélgetett, de olyan is akadt, aki csak egyedül sétáló lányokhoz ment oda.

Ezt követően kicsit szoktattuk magunkat ahhoz, hogy bolondot csináljanak belőlünk, ha kell nevessenek rajtunk, ha kell, mi nevessünk másokkal együtt vagy csak mi nevetünk, mert a lányok nem mindig értik a viccet. Ez van. Később megpróbáltunk több száz millió forint boldog tulajdonosa lenni egy kisebb trükk által, és jó néhány lányt meginterjúvoltunk, hogy milyen érzés lenne ennyi pénzzel rendelkezni.

Persze többségük lazára vette a figurát és nem akadt fent a kérdéseken, de volt, aki azt hitte, hogy ez átverés, candy camera és hasonló nyalánkságok. Végezetül leültünk kicsit összegezni, hogy mi is történt ma.

Összegezzünk, hogy elmélyüljön mindaz, amit tanultunk 

Az elméleti résznél átvettük, hogy milyen lépéseken keresztül lehet elérni egy elérhetőségcsere után, hogy képes legyél randira hívni a lányt, majd mi történik egy ilyen találkozáson, és hogy kerülj ki úgy a helyzetből, hogy megálltad a helyed és a lánynak is vonzódik irántad. Aztán a gyakorlati résznél szociális gyakorlatok által növeltük a komfortzónánkat és elsajátítottuk, hogyan kell ismeretlen emberekkel ügyesen és barátságosan szóba elegyedni. Végül a gyakorlás csúcspontjaként gyönyörű lányokat szólítottunk le különböző indokokkal.

Összességében a srácok kiválóan érezték magukat és bár volt, akinek jobban bejön az éjjeli ismerkedés, elismerték, hogy ez hatalmas érték, amit itt ma csináltunk.

Második éjszaka a hétvégén!

Este egy kis ideig egymáson gyakoroltunk különböző technikákat és megszólításokat. Majd megpróbáltuk elküldeni a másikat és végül egymás testbeszédét elemeztük. Lent a csatatéren, ahol hömpölygött a tömeg, megindultak a megszólítások.

És nem indult könnyen az este. Kissé enervált volt egy-két srác, de igyekeztünk ezen is segíteni. A mosdó előtt csatakiáltást hallatva, új erő ébredt bennünk, különösen, mikor lányokat is sikerült bevonnunk a körbe. Így, hogy helyre kerültek a dolgok, a szociális gyakorlatokon végigsöpörtünk, és következtek az kicsit haladóbb megszólítások. Itt is volt, aki kapott elérhetőséget, és már nem esett nehezükre idegen lányokkal beszélgetni és egyre többször ismerkedtek meg az új és érdekes személyiségű hölgyekkel.

Számos elérhetőség és pozitív megerősítés kísért minket végig az este folyamán. Csak egy-két példát kiemelve: 15 percig beszélgetsz egy olyan lánnyal, akit aznap láttál először életedben. Vagy 25 lányt szólítasz meg egyetlen este alatt. Mindez korábban elképzelhetetlen lett volna.

Mindent egybevetve ragyogó napon vagyunk túl, és korántsem szállt el a lelkesedés. Sőt! Kipirult és feltüzelt arcokat látok, akik készen állnak, hogy holnap méltóképp zárjuk le a tréninget. Szép volt srácok! Így tovább! 

Életed egyik legtartalmasabb hétvégéje tele izgalmas kalandokkal és érdekes személyiségű emberekkel, akik között barátra, barátnőre lelhetsz! Jelentkezz még ma!

Érdekel ennél még több hasznos tanács? Hogyan kelts vonzalmat és hódítsd meg álmaid nőjét?l, Akkor ezt az anyagomat mindenképpen nézd meg most!