Az érintések létrája

A hódítás lépcsőfokai: az érintések létrája

Aki már elhatározta, hogy véget vet kórosan ingerszegény szerelmi életének és vonzó férfivá változik, akinek nem okoz gondot az ismerkedés és barátnőtalálás, az inkább előbb, mint utóbb a csajozási közösség tanácsaival felvértezve lép akcióba. Aki pedig ebben a témában olvas vagy tanulmányoz, az nagyon hamar elsajátít bizonyos kulcsfogalmakat és szakterminológiát. Valahol erről is szól a csajozás mint művészet tudományos művelése.

A csajozás kulcsfogalma a fokozatosság

Hogy mit értünk ezalatt? Azt a folyamatos fokozást jelenti, ami a kapcsolat felvételével, a megszólítással kezdődik, a verbális érintkezéssel folytatódik és a testi kontaktus apró lépésekben, de folyamatos bevezetésével – erős kölcsönös vonzalom esetén – a csókig, majd később még annál is tovább “fajulhat”. De nemcsak kommunikációt tekintve haladhatunk, hanem a helyszínt vagy a kommunikáció csatornáját (élőszó, facebook chat, sms) tekintve is.

Ugye azt mondtam, hogy folyamatosan és fokozatosan haladni kell. És itt a hangsúly a folyamatoson van! Ugyanis a lányokra jellemző, hogy hamar gondolják saját hipotéziseiknek, elvárásaiknak megfelelően túl a dolgot. Sőt többnyire már van bennük egy tudott vagy öntudatlan határ arra vonatkozóan, hogy mikor szeretnék (már), ha a srác a következő szintre lépne. Tehát a fokozatosság azt jelenti, hogy mindig újra és újra szintet kell lépni a lánynál, mert ha kiesel abból az érzékeny periódusból, amíg izgatott feszültség van benne az eszkaláció következő lépcsőfokával kapcsolatban, akkor vagy azt fogja hinni, hogy bátortalan vagy, vagy pedig hogy csak barátkozni szeretnél. Egyik sem kedvező ítélet terveidet illetően.

Hogyan is néz ki egy átlagos fokozási séma?

Szemezel vagy csak rögtön odamész a kiszemelt lányhoz. Megszólítod, felkelted az érdeklődését, beszélgettek, majd a verbális érintkezés után jön a testi. Előbb “ártatlanul” megfogod a vállát, vagy adsz neki egy pacsit, vagy ha nagy a tömeg, elhúzod az útból. Aztán egyre célirányosabban fogod meg a kezét, búcsúzáskor puszit adsz az arcára, majd később – amikor biztos vagy a vonzalmában – jöhet egy kísérlet a csókra. Ha már többször eljutottatok oda, hogy kettesben töltötök otthon egy estét és pl. a program a filmnézés, akkor a következő lépcsőfoka lehet az egymáshoz bújás, simogatás, csók és a többi.

De mi van akkor, ha nem kapsz pozitív megerősítést?

Ennek lehet az az oka, hogy még nincs elég szilárd vonzalom köztetek, vagy nincs elég komfort, ami miatt nem érzi teljes biztonságban magát melletted. De az is lehet, hogy hiányzik még a megfelelő mennyiségű és minőségű érintkezés, hogy pl. megcsókolhasd. (A csók előtt fontos, hogy intenzívebben haladj. Vonzalom esetén csak fűti vágyát. Ha meg nem akar csókolózni, legalább már az érintések létrája egy alacsonyabb szintjén közli és nem akkor, mikor már csókra nyitod szádat.) Ha visszautasít, ne csüggedj. Nem kosarat kaptál, csak várakozási időt. Ne görcsölj rá, inkább ereszd el a füled mellett és nevettesd meg. Ne lássa rajtad, hogy kizökkentett, hiszen lehet, hogy éppen ő az, aki tesztel.

A pua.hu segítségével nemcsak elméletben értheted meg a csajozós szakirodalom alapterminusát, hanem számos gyakorlati példával illusztrálva bármikor sikerrel bevetheted. Erre mondja a népmese: ha nem hiszed, járj utána!