Ahhoz, hogy igazán nagy fordulatot vehessen az életed, az alapvető gondolkodásmódodat kell megváltoztatni.
Minden fejben dől el, és ha belül helyrerakod a dolgokat, akkor pillanatokon belül minden nő a barátnőd akar majd lenni. Rossz alapokra nem lehet házat építeni, és hidd el, az emberek döntő többsége nagyon rossz hozzállással és gondolkozással indul. Nem is várhatunk mást, hiszen a csapból is ez folyik: Minden romantikus amerikai filmben a főszereplő kigyúrt, magas, kék szemű colgate-mosolyú bankár srác többheti randizás és esdeklés után elhajt a naplemente fényeiben egy cabrio mercedes-ben, oldalán szíve hölgyével. Mi másra is hagyatkozhat manapság az ember?
Az apák már nem nagyon emlékeznek arra, hogy hogyan csajoztak, ráadásul az egy más kor volt, más szokásokkal, más lehetőségekkel, a 20-30 évvel ezelőtti világ nem is mérhető napjaink felgyorsult modern sodrásához. Azt várják tőled, hogy legyél mindig mindenkivel udvarias, segítőkész, hogy halmozd el ajándékokkal a lányt, vagy vidd el drága étterembe. Aztán vedd feleségül, legyen három szép gyereketek, egy fehér kerítéses házatok a kertvárosban, két kutyátok és egy nagy családi autótok, amibe mindezt be tudod pakolni amikor a nagyszülőket látogatjátok vidéken. El akarják veled hitetni, hogy a kigyúrt test, a sok pénz, a menő kocsi az egyetlen módja annak, hogy barátnőd lehessen.
Miért vezetné félre a gondolkodásmódunkat a társadalom?
Azért, mert a társadalom célja az, hogy fogyassz és vegyél meg mindent, amit a TV-ben látsz. Azt hiteti el veled, hogy csak akkor lehetsz boldog, ha úgy élsz, ahogy diktálja neked. Mert így te is egy fogyasztó leszel, egy bárány, aki együtt megy a nyájjal és az egész életét annak szenteli, hogy sorra vásárolja azt a rengeteg dolgot, amire semmi szüksége nincs. A társadalmi szabályok sajnos a legtöbb férfit meggátolják abban, hogy képes legyen a nőkkel megfelelően ismerkedni. Biztos hallottad már, hogy egy nővel úgy a legkönnyebb dumálni a szórakozóhelyen, ha előtte meghívod egy italra. Sajnos sokan ezt a módszert is követik, valljuk be sikertelenül, mert én is próbáltam anno.
De aztán rájöttem, hogy ez nem járható út, és utólag több száz nő mesélte el nekem, hogy utálják azt, ha egy srác meghívja őket egy piára, mert akkor lekötelezve érzik magukat, hogy dumáljanak vele, mikor nem is akartak. Itt az ideje, hogy a rengeteg rád rakódott rózsaszín maszlag mögül kitörj, és megvalósítsd saját álmaidat. A saját céljaidat, és nem azokat, amiket a környezeted elvár tőled. Azzal, hogy változtatsz a gondolkodásmódodon, eléred azt, hogy a színfalak mögé láss, hogy helyesen tudd mérlegelni a szituációkat és minden helyzetben az a domináns, magabiztos személy lehess, aki mindig is lenni akartál.
Egy férfi, aki tiszteletet kelt az emberekben maga körül, aki vezető a saját környezetében, legyen az egy munkahely, egy iskolai osztály, egy nyelvi kurzus vagy akár egy táncóra. Akinek határozott céljai vannak, amit önmagának állított fel, és amikért csak önmagának tartozik felelősséggel. Nem kell többé szenvedned a tanárok vagy a szüleid elnyomásától, mert végre felállítod a saját értékrendedet, amiért megtanulsz küzdeni, és megtanulod el is érni a saját céljaidat.
Tudom, hogy ez nem egyszerű.
Nekem is sok időbe telt mire sikerült elfogadtatnom a környezetemmel, hogy mostantól a saját fejem és gondolkodásmódom után megyek és nem idomulok hozzájuk. Rengeteg konfliktusom volt a tanárokkal, a volt osztálytársaimmal, ismerőseimmel emiatt. Nem tudták elfogadni, hogy többé már nem irányíthatnak, mint egy marionett bábut, hogy nem érdekel a véleményük, hogy többé nem hagyom, hogy elém álljanak a büfében, hogy nem hagyom, hogy lenyúlják a tízóraimat vagy hogy nem másolhatják le a matek házimat óra előtt. Mindehhez rengeteg kitartás és akarat kellett, de ha nekem sikerült, akkor neked is biztosan fog, hiszen már kitapostam az utat, amin végig kell haladnod. Lépésről lépésre fogod megtanulni, hogy milyen rossz szokásokon, beidegződéseken kell változtatnod. Tudatosan, új szemüvegen át fogod szemlélni a környezeted és képes leszel arra, hogy minden helyzetet uralj.
Miért fontos ez?
Mert a nők valójában nem a pénzre, kigyúrt testre, nagy autóra vagy még nagyobb szerszámra buknak, hanem arra, aki magabiztos, tudja mit akar és ezt hogyan fogja elérni, aki határozott és aki természeténél fogva született vezető. Ez genetikailag beléjük kódolt, hiszen még az állatoknál is az a hím a legesélyesebb a szaporodásra, aki vezeti a falkát, mert az őt követő 20 másik hím egyedből nem lehet mi alapján választani.
Mi a PUA.HU-n segítünk neked elsajátítani ezt a gondolkozást, mely hatására a fejedben rendeződnek a dolgok és automatikusan vonzalmat generálsz bármely nőben.
A gondolkodásmód életirányító funkciója
Függetlenül attól, hogy vallásos vagy-e vagy sem, hiszel-e a ma egyre divatosabb spirituális irányzatokban vagy sem, racionalista vagy-e, akinek csak a matéria számít, érdemes elgondolkodnod azon az állításon, miszerint minden a fejedben dől el. Ha már rendelkezel ezzel kapcsolatban tapasztalattal, az még jobb!
Életminőséged alapja: gondolkodásmódod
A gondolkodásmód ugyanis a nyitja és az alapja az egész tanfolyamnak, melynek a vége, hogy egy általános elismertségnek örvendő, magas társadalmipresztízzsel rendelkző vonzó férfivá válj. Tévednek, akik azt állítják, ha Te erre vagy arra a lépésre nem vagy képes. Nagyot tévedsz, ha elhiszed magadnak, pontosabban negatív gondolataidnak, hogy nem vagy képes megszólítani egy nőt, nem vagy képes meghódítani azt, akivel kapcsolatban meg vagy győződve, hogy életed nagy Ő-je.
A pozitív gondolkodásmód befolyásolja a tetteidet, világhoz való viszonyodat és az egész kisugárzásodat, ami képes vonzani vagy taszítani az embereket.
A vonzó férfivá válás nem csak azt jelenti, hogy csalogatod és bevonzod az életedbe a szebbnél szebb és okosabbnál okosabb nőket, hogy kiválaszthasd, akivel hosszú távon együtt szeretnél lenni, hanem azt is, hogy az optimizmussal elhiteted magaddal – és környezetedben másokkal -, hogy semmi sem lehetetlen: munka, karrier, hobbi, sport, nyelvtanulás, ismerkedés. Egyre megy.
Gondolatok teremtő ereje
A gondolkodásmód teremti meg az alapot ahhoz, hogy hiteles, pozitív kisugárzású ember légy, akivel szívesen vannak mások, hiszen az általad közvetített energiából szeretnének részesülni ők is. Milyen előnye van, ha pozitív, optimista és önértéktudatod birtokában felépített gondolkodásmóddal vágsz neki nap mint nap az előtted álló feladatoknak? Lesz energiád, sőt lesz annyi, hogy másoknak is jut belőle.
Nem fecséreled el a felesleges, önsorsrontó aggodalmaskodásra és kétségekre. Türelmesebb is leszel a környezeteddel, hiszen össze tudod hasonlítani immár külső szemlélőként, milyen az, amikor valaki szívja el mások életenergiáit, mert neki nincs, hiszen nem táplálja saját pozitív gondolkodási kerete.
Továbbá képes vagy öntudatlanul is bevonzani életedbe azokat, akik hasonlóan látják a világot, akik hasonló gondolkodásmóddal érzelmi biztonságot adnak: lesznek barátaid és lesz társad. Nem utolsó sorban pedig képes vagy emelt fővel, az önértékelésed sérülése nélkül túllépni egy-egy kudarcon és visszautasításon.
Ugyanis képes vagy átkeretezni a történteket: nem kudarc, nem te vagy kevés, hanem egy feladatot kaptál az élettől, amit meg kell oldani. Mint egy ördöglakatot. Ahogy a rejtvények, az ördöglakatok is épp elég rafináltak ahhoz, hogy törd a fejed, de nem rohansz el vert kutyaként, ha nem sikerül. Sikerül legközelebb és onnantól kezdve csak analógiát kell alkalmaznod.
Gondolkodásmódod kódolt mechanizmusai
Gondolkodásmódodba beépülnek a zsákutcás megoldások, folyamatos tanulási és alkalmazkodási folyamaton belül pedig fejlődsz. Minél tudatosabban, annál látványosabban és energiafelhasználást tekintve annál gazdaságosabban.
A gondolkodásmód az, ami alapján egy fél pohár vízre vagy azt mondod, hogy elfogyott már a fele, vagy azt, hogy ez tele van: félig levegővel és félig vízzel van tele. Kíváncsi vagy milyen lehet pozitívan nézni a világot? Már egyetlen intenzív tréning is maradandó nyomokat hagy a gondolkodásmódodban.