Játék i-indul!

Ismerd meg a játékszabályokat és kezdd el élvezni a folyamatot!

Ismét elérkeztünk a következő intenzív ismerkedési tréninghez. Három résztvevővel indultunk, akik igen változatos tervekkel és elhatározásokkal érkeztek hozzánk. A pénteki elméleti áttekintésnél számos témára kitértünk. Aktívak voltak a srácok, jó volt olyanok közt lenni, akik nem csak érdeklődve hallgatnak, de kérdeznek is, ha arra van szükség vagy ha valamit nem tudnak.

Ilyen kérdések merültek fel:

  • mi van, ha félek, hogy visszautasítanak?
  • mi történik, ha hirtelen nem tudok mit mondani vagy lefagyok?
  • mi történik, ha úgy érzem, nincs mit mondanom, nem kíváncsi rám a lány?
  • mi van, ha van barátja? hogy derítem ki róla?
  • mivel lehet vonzalmat kelteni és hogy?

Roppant pezsgő három órát töltöttünk együtt. Ahogy az egyik résztvevő – Attila – meg is jegyezte (nem mellesleg jegyzem meg, a szlovákiai Losoncról érkezett): „ez nagyon jó volt, végre választ kaptam olyan kérdésekre, amik mindig is foglalkoztattak, de nem tudtam, hogy kit is kérdezzek meg róluk.”

Pár órával később az egyik közkedvelt éjjeli mulatóhelyen találkoztunk.

Itt az első egy órában intenzív gyakorlatok segítségével végigvettük, hogy mit is szeretnénk csinálni és hogyan érjük el ezt. Mire számíthatunk a lányoktól és hogyan cselezhetjük ki a tesztjeiket? Építettük a beszélgetést és könnyedén szórtuk a megszólításokat.

Aztán lementünk és csináltunk egy őrült jó hangulatot. Az elején még kissé félszegek és félénkek voltak a srácok, de aztán látták, hogy a helyszínen lévő srácok többsége nem foglalkozik velünk és fogalma sincs arról, hogy mi mit is csinálunk, ezért elkezdtek magukra figyelni és gyakorolni.

Egyre jobban belejöttek.

Az elején még nekem kellett odalökdösnöm őket a lánytársaságokhoz vagy külön megszólítgatni, akit lehetett. Aztán már erre sem volt szükség. Elmúlt a feszültség, feloldódtak és több tucat lányhoz mentek oda. Ez a szám nem a „köszönök és elküld a fenébe” kategória, hanem akivel legalább egy percet tudtak beszélgetni!

Mindent egybevetve az este tempós és előremutató volt, nem hagyott kétséget bennem a felől, hogy ennél még jobb dolgok várnak ránk a további napok során. Te is velünk tartasz? Ha szükséged van valakire, aki a kezdeti lökést ugyanúgy megadja, jelentkezz a következő tréningre!

Tuningold fel a beszélőkédet! Néhány módszert részletesen bemutatunk az VIP Coaching-on, ITT >>