Lehengerlő sikerek és egy új szint a csajozásban (haladóknak)

A haladók már élvezik, ahogy fejlődnek

Alig vártam már a mai napot, hiszen Zolival találkoztam, aki már részt vett egy komolyabb tréningen nálunk. Most azonban visszatért némi kihagyás és szerelmi kalamajka után, hogy még többet tudjon meg és egy magasabb szintet érjen el.

Gyakorlatok egy fejlettebb önfejlesztőnek

Nála már egészen más gyakorlatok és feladatok vannak, mint egy kezdőnél. Bemelegítésnek a szociális gyakorlatok helyett most egy egészen váratlan kérést intézett hozzám.

– „Kezdjünk valami nagyon ütőssel. Ami már hardcore feladat.”

– „Ám legyen!” – gondoltam.

Egy forgalmas, fűvel borított téren álltunk éppen, ahol fiatalok hada igyekezett ellazulni vagy kihasználni még a maradék időt a szünetből. 

Kiszúrtunk egy nagyobb társaságot. Lehettek vagy’ tizenketten. Három srác, kilenc lány. Olyan 23-25 évesnek néztek ki. Odamentünk és megszólítottuk őket. Tizenkét embert egyszerre tarts szóval legalább 10 percen keresztül úgy, hogy ők is és te is jól érezzétek magatokat, majd pozitív legyen a lezárás és ha lehet, még akár valami folytatást is kieszközölj valahogy.

A terv és a megvalósítás – nice!

Hát, mi erre készültünk 🙂 A lányok mint egyfajta időzített detonátor úgy kaptak röhögőgörcsöt, mikor közöltük, hogy szerelmeskedésuális felmérést végzünk az emberek intim szokásairól. A srácok próbáltak minket lepattintani, de azért az nem megy ilyen könnyen.

Így két gyors visszaszólást nyomtunk (pl. te olyan vagy nekem mint ha a family guyból lennél valami klón, de azért jófej vagy) és a srácok érezték, hogy itt jobb lesz visszavonulót fújni, mert hazai pálya ide vagy oda, ezen a meccsen alaposan kiütötték őket.

Aztán jöttek a figyelemfelkeltő kérdések, irányított véleménykérés és elképesztő sztorik, hogy fenntartsuk az érdeklődést és a legérdekesebb lány vonzalmát. A lezárás pedig egy fantasztikus, vicces, közös kiáltás lett.

Zoli reakciója: „Ezt nem hiszem el! Ilyen nincs! Ezt még egyszer! Már ezért érdemes volt eljönni!”

Telefonszámcsere önleértékeléssel

Aztán mentünk tovább és kiszúrtunk két csodás lányt, akik a 25 fokban szőrős mellénykében gallopoznak a főutcán. Máris léptünk és cukkolva megszólítottuk őket: számunkra érthetetlen hogy’ képesek ilyen cuccban itt sétálgatni. Elképesztő, oroszok talán? Vagy a reptérről jöttek egy kevésbé meleg országból? 

Aztán némi testbeszédelemzés után elmondtuk, hogy mi is egy másik országból jöttünk vagy a jövőből? Ki tudja? A lényeg, hogy az érdeklődés és a figyelem a markunkban… Ezt követően már csak ügyes lavírozás következik a témák közt. Majd jelentős mennyiségű érintés és végül egy telefonszámot is cseréltünk.

Csakhogy az egyik lány- miután megcsörgettük – kiderült, hogy kamu számot adott meg. Megfelelő mennyiségű piszkálás után elválunk a lányoktól és elégedetten nyugtázzuk, hogy ez nem semmi volt.

Benned is ott a lehetőség

Egy észrevétel a végén. Ha elkéred egy lány számát, mindig csörgesd meg azonnal és mindezt úgy, hogy a szemed előtt csörögjön ki a telefonja! Aztán otthonról meg már „ostromolhatod” is néha random sms-sel, ha megfogott, és szívesen találkoznál még vele. Nincs ötleted, mit írj? Ha érdekel több tucat kipróbált és észbontó sms mindenféle szituban, akkor kattints IDE!

Szívesen fejlődnél úgy a nőkkel való ismerkedésben, hogy megtaláld a párod, miközben életed legjobb élményeit gyűjtöd és halál jól szórakozol? Ez neked sem lehet akadály a következő coachingon!