Örökre elfelejtheted azt a 3 szót: nekem-nem-megy

Vasárnap azért már egy picit gyűröttebb arcokat láttam magam előtt mint korábban. De hát valljuk be ez azért természetes figyelembe véve az elmúlt két nap történéseit. De mindenki mosolygott, volt aki a tegnap megismert lánynak próbálgatta már a most kitalált sms üzenetet, volt aki azon agyalt, hogy mihez kezd majd ezzel a tudással odahaza és hogyan lehetne a leghatékonyabban felhasználni majd.

Nincs kecmec: irány a gyakorlás

Most nem vesztegettünk sok időt a beszélgetésre, mindenkinek csak a gyakorláson, az éles bevetésen járt az esze. De azért gyorsan végigmentünk az elmúlt két nap alatt megtanult dolgok java részén. Majd gyakoroltuk a korlátlan beszélgetés elsajátítását és miként lehet elérni, hogy a beszélgetés legalább addig tartson, amíg szeretném.

Itt is kell a bemelegítés

Aztán jöttek a szociális gyakorlatok. Ezek a feladatok szolgálnak arra, hogy növeljék a komfortzónát, és ezáltal minél több dolgot tudjunk elviselni, elfogadni és még megvalósíthatónak tartani. Ezek szolgálnak arra, hogy az idegen emberekkel könnyedén fel tudd venni a kapcsolatot, vagy hogy pár perc után kedves ismerősként távozzatok egymástól. Illetve ezek az átmozgató gyakorlatok azok, amik elengedhetetlenek ahhoz, hogy kellőképp hangulatba jöjj, és képes legyél a nagyobb,összetettebb célok elérésére. Ezt követően megszólítások jöttek, ahol már sokkal fesztelenebbül haladtunk, mint egy nappal korábban. Nem okozott nehézséget, kényelmetlenséget, teljesen képtelen témákkal megállítani embereket. De megérte! Mert ezt követően nem volt gond, ha egy vonzó lányt kellett megszólítani és ő elküldött, vagy azt mondta, hogy menj el, van barátom. Meg se kottyant.

Megszólítások és elérhetőségek

Ez kellett nekünk, az ilyen hozzáállás! Aztán még telefonszámot is kaptunk. Volt, aki a supermarketben, volt aki a ruhaüzletben, de olyan is akadt, aki parfümmel tudott ismerkedni. Nem kis szó ez, mivel most jó pár újabb gyakorlattal bővültek a feladatok, így nagyobb kihívást jelentett a srácoknak. Akadt, aki egyedül vágott neki a feladatoknak, akadt aki párosával haladt, kinek mi volt az, ami jobban bejött.

A nyavalygásnak nincs helye 

De olyan egy sem volt, aki azt mondta volna, hogy én erre nem vagyok képes, nem tudom megcsinálni és hasonló szólamok. Mivel ez nem igaz. Ha összeválogatok véletlenszerűen 6 embert az országból és te vagy az egyik, mindenki hasonló tudással, hasonló gondokkal küzd és látod, hogy 5 ember simán megcsinál olyan dolgokat, amiket korábban a LEHETETLEN kategóriába sorolt, akkor te sem mondhatod ezek után azt, hogy neked ez nem fog összejönni.

Azért nem mondhatod, mert ez nem fog menni! Minden csak akarat és elszántság kérdése. Emberek versenyeznek olimpián valódi lábak nélkül és akkor te azt akarod mondani, hogy nem mernél odamenni egy ismeretlen lányhoz elmondva neki őszintén, ami benned van?!

Ez még viccnek is rossz. Minden fejben dől el, ahogy ez ma is kiderült számomra és a rengeteg megerősítő visszajelzés csak még inkább megacéloz a gyengébb napokon.

Ma megint nagy dolgokat csináltunk és szuper napon vagyunk túl, minden résztvevőnek köszönöm, hogy itt volt és velem csinálta a tréninget! Te is részese lehetsz a következő alkalommal mindennek! A helyek korlátozottak, itt tudsz foglalni »»