Randizás

Randizás a kapcsolat elején

Régi-új témakör: randizás. Adjunk szabad utat az ötletbörzének – kinek mi jut eszébe erről a szóról, erről a jelenségről, hogy randizás? A szüleink még randiztak. Legalábbis ezt állítják. Manapság már azt mondjuk, hogy járunk valakivel. Smárolunk meg kavarunk, de, hogy randiznánk? Ez valami igen elavult dolog lehet – hangzásából ítélve legalábbis. Pedig mégsem elavult, hiszen a hollywoodi filmgyár futószalagjáról sorra kerülnek ki a szaftos limonádék (főként nőknek címezve). Középpontjukba a kapcsolat kialakítása kölcsönös vonzalom esetén, vagyis a randizás. Ott van például Az 50 első randi, a Randiguru, de hogy a magyarokat se hagyjuk említés nélkül, 9 és ½ randi, Kaméleon stb.

A randizás tanulása

Vajon a randizás etikettjét hol tanítják és kitől lehet elsajátítani? Saját fájdalmas tapasztalatokból? Vagy a szerencsésebbek egy nagybácsitól, aki mindig is könnyen talált barátnőt? Ki tanítja fiúknak és lányoknak, hogyan viselkedjenek és mit csináljanak az első randi alkalmával, ha szeretnének másodikat, harmadikat? Ez nem része a Nemzeti Alaptantervnek – sokan meg is buknak az első vizsgákon.

Pedig a randizásnak is vannak hallgatólagos elvárásai és illemkódexe. Ez persze kultúránként változik, de azért vannak bizonyos normái. Ilyen például az is, hogy az első randin ne beszéljünk rejtett, perverz fantáziákról vagy kényesen intim részletekről, ne vesézzük ki az exek krónikáját se tematikusan, se kronologikusan, és lehetőleg ne tervezzünk közös alvást sem első alkalmakra, se vágyálmainkat a közös esküvőről.

Hogy lesz ebből randizás?

De, ha ezt mind ne, akkor mit igen? Mire is való a randizás? Nagyon jó alkalmat teremt a másik megismerésére. Valamilyen kapcsolat már van köztetek – a forgatókönyv szerint. Vagy azért, mert a netes társkeresés áldásainak köszönhetően már leveleztek, sms-eztek, és most koronázzátok meg (vagy ítélitek azonnali halálra) a kibontakozóban lévő kapcsolatot egy személyes találkozással. Vagy azért, mert valaki, valahol, valamiért már bemutatott benneteket egymásnak, avagy ti magatok léptetek kapcsolatba a másikkal és íme, most a randizás ingoványos talajára léptek. Sőt az is lehet, hogy már régóta barátok vagytok, csak egyszer jött egy áldott átkos szikra és most muszáj egymást arról a bizonyos másik oldalról is megismerni. De persze van vak randi is – itt már maga az izgalom adja a lendületet.

A randizással kapcsolatos tippekkel, trükkökkel, tanácsokkal és alapszabályokkal tele van a net. Nem is csoda, hiszen a mai világban, amikor mindenki karriert épít és élethosszig tanul, dolgozik, nem ér rá a magánéletére. Kompenzál is, hiszen valamiért nem sikeres ki-ki a nőkkel, pasikkal való ismerkedésben – aztán csak legyint: ráérek, most alapozom meg a leendő családom egzisztenciáját. na persze. Aztán telnek az évek, jön a kapuzárási pánik 30 évesen és az ember segítségért kiált. Nem véletlen, hogy a randizás, csajozás, ismerkedés és társkeresés igen sikeres és virágzó biznisznek számít.

A net nem randipótlék, de segíti a találkozást

Az internet adta lehetőség sokban liberalizálta a társkeresés és ezzel a randevúzás fogalmát. Ismeretlen ismerősként van lehetőségetek részt venni az első találkozáson. Ez azért is jó, mert csak támogatja azt az unalomig szajkózott elvet, hogy ne egy klisének kedvezzetek és csak egy italra/teára/kávéra üljetek be valahova, hanem valamilyen aktív tevékenységben ismerjétek meg a másikat. Hiszen már van némi lövésetek, hogy mi érdekelhet mindkettőtöket – vagyis nem lesz zsákbamacska ez az első randizás.

Persze a randizáson sok múlik. Nem egy baráti találkozó, hiszen a szándékok napnál is világosabbak: itt a cél a pár megtalálása. Aztán vagy összejön, vagy nem. A randizást sokan stresszesnek állítják be. Hogy ez miért lehet így? Önértékelési gyengeségek. Hiszen egy randi nem arról szól, hogy vizsgafeladatként kápráztasd el a nőt, aztán ő majd osztályoz. Ez oda-vissza folyamat. Tehát nemcsak az a célod, hogy ő jól érezze magát, hanem az is, hogy te. Hiszen az is bőven informatív, ha ízlésetek más síkon kerüli messze egymást. Persze ez a kitétel nem mentesít attól, hogy figyelmesnek illik lenni, és lehetőleg fokozni a bimbózó szimpátiát.