Szarkazmus és irónia

Eredeti a szöveged? Fűszerezd!

Pontosan a csipkelődő szövegeknél döntő fontosságú a helyes arány megtartása. Sértegetésbe nagyon egyszerű átcsúszni. Ha máskor nem, majd akkor biztosan rájössz, amikor fájdalmasan csattan a lány elhadart simogatása. Bevallom, magam is szívesen esek túlzásokba, hogy aztán a megérdemelt szidások záporozzanak rám. Kifejezetten örömet okoz, hogy a megfelelő arányt a hülyeségek és a próbálkozások útján magam tapasztalhassam meg.

Meddig terjed a sértés és meddig az ugratás?

Ami fontos: egy csipkelődő beszólás nem sértegetés, hanem sokkal inkább egy kedves, flörtölő megnyilatkozás. Csak akkor lehet sikeres, ha a megfelelő mosollyal adod elő magadat. Tehát az ugratásnak sosem szabad rosszindulatúnak lennie. Az ironikus beszóláson mindig át lehet látni, így a dolgokat sokkal mélyebben lehet szemlélni, mint amilyennek elsőre tűnnek.

Tabudöntés

Azonban el kell, hogy mondjam: még soha nem volt jó tapasztalatom az olyan ugratással, amikor a beszólás a lány alakjára irányult. A nők, még akkor is, ha modellalkatuk is van, alapjáraton túl kövérnek tartják magukat. Tehát felejtsd el az olyan dumát, hogy “imádom a kis hurkákat a hasadon”!

Az ugratás csak azoknál a kivételesen vonzó nőknél hatásos, akik ahhoz vannak hozzászokva, hogy a pasik rendszerint körbeudvarolják és istennőként tisztelik őket. Alap tény: minél vonzóbb a lány, annál gátlástalanabbul lehet ugratni.

Azoknál a nőknél, akik nap mint nap megélik, hogy minden figyelem rájuk szegeződik, az első és leghatásosabb ugratási mód, ha egyszerűen csak ignorálod, semmibe veszed őket. Ha úgy teszel, mintha egyáltalán észre sem vennéd. Én például ilyenkor utánuk sem fordulok. Nem leszek ideges szépségük láttán sem. A barátnőikkel beszélek. Ő szimplán untat engem.

Negatív bók és vonzalom

Persze tanúsítok valamekkora figyelmet a lány felé, de pont hogy nem egy kedves bókkal adom ezt tudtára, hanem inkább valami olyasmit mondok, amitől elbizonytalanodhat. Vonzónak mutatkozom, de nem olyannak, aki odáig lenne a érte. És pontosan ez az, ami engem megkülönböztet attól a megszámlálhatatlanul sok csodálójától, akik különben is körberajongják. A lány így gondolhatja magában, hogy micsoda egy sajátos ízlése van ennek a pacáknak!

Lássunk egy példát: a lány tegyük fel, hogy fotómodell. Magas. Karcsú. Szőke. De pont, hogy nem természetesen szőke, csak festett. (Ezt könnyen ki lehet deríteni a sötétebb szemöldökről vagy szempillákról.) Így szólok hozzá: “Imádom a szőkeségeket. Márha igaziak.” Be kell, hogy ismerje, hogy nem igazi szőke. Erre persze mondhatod: “Na ja, de azért egész jó”. Demonstrálod: szép-szép, de nem elég jó neked!

 

Intenzív gyakorlati tréning
2019.05.18.
Intenzív gyakorlati tréning
2019.04.13.
Bevezető Tréning
2019.04.27.
Bevezető tréning
2019.04.07.