Egy házasság után is kezdheted tiszta lappal

Hozzáállás kérdése, hogy a pohár félig tele vagy féli üres

Zolival egy belvárosi kávézóban találkoztunk, hogy végigbeszéljük az előttünk álló oktatást. Zolinak korábban volt egy több évig tartó házassága, ám az elmúlt pár évben sikerült egy teljesen új életet kialakítania.

Új alapokat építeni

A házasságból adódóan éveket töltött egyetlen nő mellett a húszas éveiben, de rengeteget változott pozitív irányba a személyisége. Míg korábban az is teljességgel elképzelhetetlen lett volna számára, hogy egy szórakozóhelyen több lányhoz odamenjen alkohol nélkül, addig most fényes nappal ismeretlen nőket szólít meg.

Míg mindez korábban megvalósíthatatlannak tűnt számára, addig most az oktatások és a kitartó gyakorlás következtében egy kifejezetten eredményes sorozatot tudhat maga mögött. Mára már eljutott odáig, hogy képes a számára vonzó lányokat megszólítani (nagyon válogatós!) és 5, 10, 15 percen keresztül természetesen beszélgetni, ha a kedvező hangulatot sikerül elérnie.

Ez nagy szó és eszméletlen mennyiségű munka eredménye!

Nála most már az a cél, hogy ne tegyen különbséget szép és nagyon szép lányok között, egyszerűen oldódjon fel a beszélgetésekben és semmiféle szorongás ne legyen benne amiatt, hogy mit gondol róla a lány vagy hogy neki kéne megfelelnie neki.

Lépjünk a tettek mezejére!

A gyakorlásnak kifejezetten pocsék állapotban állt neki, ma úgy érezte, hogy nem az ő napja, és sajnos az a típus, aki ilyenkor finoman szólva is felnagyítja a problémákat. Mondok egy példát. Tegyük fel, hogy 10 lányt megszólított szinte hibátlanul, majd a tizenegyedik elküldi és közben meg sem áll neki. Erre ő nem azt veszi észre, hogy 10 lánynál simán jó lett volna, hanem azt látja, hogy ez az egy elutasítja, és ez neki ma nem igazán megy. Hihetetlen, hogy sokan milyen szinten vannak kitéve a mindennapi hangulatuknak!

Ilyenkor közbe kell avatkoznom, hogy kapjon már a fejéhez, nehogy már valami kétbalkezes tuskónak állítsa be magát csak azért, mert egy lánnyal nem jött össze. Mi történik, ha egy idegen lányelutasít, elküld, visszautasít?

– „Semmi.”

Hogy miért?

– „mert fogalma sincs ki vagy, nem ismer, ezért nem számít mit mond neked vagy rólad.”

Ezért az, hogy mit mond, számodra másodlagos, menni kell tovább. Majd a következő elég értékesnek fog találni ahhoz, hogy értékeljen. Élvezd, csináld és soha ne állj meg!

Neked is kell valaki, aki végre felnyitja a szemed és kellő pillanatban beolvas, amiért éppen elrontod az egészet? Itt most ezt is megkaphatod…

A hozzáállásodon változtatni szükségszerű, ha hasonló önsorsrontó gondolatok tartanak fogva. Ha érdekel, hogyan küzdj meg ezekkel a negatív érzésekkel, olvass tovább