Az ismerkedés körülményei és hangulata

Az ismerkedés alfája és omegája: megkérdőjelezhetetlen vonzerő

“A vonzerő az, amivel úgy kapunk pozitív választ, hogy nem is kérdeztünk semmit” – mondta egyszer Albert Camus. A vonzerő maga az ismerkedés mámorító atmoszférája. A vonzerő nem más, mint annak a művészeti készsége, hogy mások észrevegyenek, akarjanak minket. Pontosan ez teszi lehetővé, hogy a vonzó férfiak nem tűnnek olyan élősködőnek, akik pusztán hiúságból és önzőségből kiszipolyoznák kiszemelt áldozataikat. A nők igazából észre sem veszik, amikor éppen lelkük legmélyére szállunk. Túlságosan el vannak foglalva a saját hiúságukkal. A világ hemzseg az olyan emberektől, akik csak magukkal képesek foglalkozni!

Vonzerő és ismerkedés törvényei

Ha sikerül egy nő önértéktudatát megemelnem, cserébe belém szeret. Ha a beszélgetést az ő személyisége, vágyai, félelmei és érzései köré szervezem, figyelmet fog nekem szentelni. Én vagyok számára az a biztos pont, ahol megpihenhet és erőt gyűjthet. Én vagyok az a színpad, amelyen megjelenhet mint primadonna.

Az ismerkedés legelején tulajdonképpen még egyáltalán nem is fontos, milyen érzelmeket váltok ki belőle. A fontos az az, hogy egyáltalán érzelmileg felfokozott állapotba hozzam. Megtehetem, hogy elszomorítom vagy elgondolkoztatom, esetleg felhergelem vagy éppen izgatottá teszem. A lényeg, hogy érzelmeit megmozgassam, s ezzel csak még fogékonyabbá tegyem majd bókjaimra.

“Ádám, te egy igazi sármőr vagy!” – Hogy milyen gyakran kaptam már meg ezt a mondatot egy nőtől! Legtöbbször azok a nők mondják, akik érzelmileg már kellőképp felfokozott hangulatban vannak, kipirult az arcuk és még a fülcimpájuk is elvörösödött.

Bókokkal jutalmazni

Én meg csak nyugodtan hátradőlök és hagyom, hadd beszéljen. Úgy szövöm tovább a szálakat, hogy az az ő vágyait és kívánságait elégítse ki. Már csak fel kell ismernem, hogy mit akar hallani, azaz merre tereljem a beszélgetést. Netán egy meleg fészek vagy éppen sok gyerek után vágyakozik?

Avagy inkább az énekes karrierjében akar a csillagos égre törni? Mert akkor ezt mondom neki: “ a te hangoddal énekesnőnek kellene menned! El sem hiszem, hogy egy ilyen nő, mint te egyszerűen irodában dolgozik. Emberek millióit boldogtalanná teszed így, ha nem hallhatnak énekelni.”

Avagy meg akarja hódítani a luxus és az érzékiség világát? “Ismerek egy indiai szállodát, ahol virágsziromokban úszhatsz és 40 féle virágfajta közül pontosan választják ki számodra, amelyek éppen neked van szükséged. Azt hiszem, te amolyan rózsa-orchidea típus lehetsz!”

Pontosan rá szabom a neki szánt bókomat. Már Schopenhauer is megmondta, hogy “az udvariasság az embereket olyan hajlékonnyá teszi, mint a meleg a viaszt”. Mire tökéletesen megteremtem a fantáziavilágát, amivel már képes túlélni a szürke hétköznapokat, addigra már meg is nyertem magamnak a lányt.

 

Érdekel ennél még több hasznos tanács? Hogyan kelts vonzalmat és hódítsd meg álmaid nőjét?l, Akkor ezt az anyagomat mindenképpen nézd meg most!

Bókolni és továbblépni, mintha mi sem történt volna

Most megtudod, hogyan bókolj mintegy mellékesen, hogy ne zavarba, hanem pirulásba hozd a lányt

Soha vissza nem térő első másodpercekről beszélünk, amikor egy nő megérzi, hogy valóban érdeklődöm-e iránta. Tehát nemcsak a külső fogott meg, hanem a belső tartalom is. Az a legjobb megszólítás, amelyik mindig egyedi, megismételhetetlen, alkalmazkodik a pillanathoz, a nőhöz és az adott helyzethez. Higgye el, hogy amit mondok, az ismerkedési szöveg, azt tényleg nem mondtam még másnak.

A bók ereje a valóságban rejlik

Ha meg akarom ismerni a lányt, akkor minden pillanatban lebegjen a szemem előtt, hogy ő egyedülálló, utánozhatatlan, és ezt adjam is tudtára. Általában a férfiak a személyközi kommunikációnak nem tulajdonítanak nagy jelentőséget. Pedig ez az az érzékenység, ami a nők számára nagyon fontos.

Ha egy nővel beszélgetek, folyamatosan tárom fel pozitívumait. Megpróbálok találni valamit, ami tetszik nekem. Ha megvan, azonnal bókba ültetem. Ha nem találok semmit, újból nekiszaladok. Ami nagyon fontos: légből kapott bókokkal nem traktálom. Egy bóknak akkora az értéke, amekkora az igazságtartalma. Annyi rengeteg sablonbók van a földön (“Szépek a szemeid”)! Ezek mind csak degradálják a bókolást.

A nők vonzalmát kevésbé a külsőre irányuló bókokkal lehet fenntartani, mint pl. a tetteinek, gondolatainak értékeléséve: “Szeretem, ahogyan gondolkodsz.” És ezek után egyébként tudat alatt arra is vágyni fog, hogy megfeleljen ennek a bóknak. De persze a külsőségekből is lehet egyedi bókokat faragni:

  • “Nagyon szép a tartásod, csak nem jógázol?”
  • “A körmöd színe illik az ajkaidhoz. Tetszik.”
  • “Elragadó a mosolyod!”
  • “Olyan jó illatod van!”
  • “Szép a hangod.”
  • “Nagyon kecses a mozgásod.”

Láthatatlan apróságok megfigyelése

Különösen erős hatást lehet kiváltani azokkal a bókokkal, amelyek valami olyasmit dicsérnek, amit a nő nem nagyon szeret magán/magában. Keressünk valamit, ami nem annyira szembetűnő. Például egy nőt hatalmas gyönyörű kék szemekkel már biztosan több tucat férfi szólította meg azzal, hogy milyen szépek a szemei. Ehelyett mást ajánlok: olyasmit fordítsunk át bókba, amit a lány minden bizonnyal saját gyengeségének tart. Minden részletet megnézek rajta, és biztosan találni valami kis imádnivaló apróságot, amelyet még egyetlen férfi sem fedezett fel azelőtt. Ha például a lánynak vékonyszálú, ritkás a haja, azt mondom neki, hogy milyen szép esése van a hajának.

A bók erősebben hat akkor, ha utána egyszerűen csak témát váltunk és beszélünk tovább, mintha mi sem történt volna. Egy bók ne álljon egymagában, mert különben úgy hat, mintha azt mondanám, hogy tessék, erre várok megerősítést. A bókjad legyenek mentesek mindenfajta hátsó gondolattól. A nő nyugodtan elraktározhatja, amit kapott.

Bók tettet, a tett bókot generál

A nő minden egyes tette további bókokhoz vezet. A szemtelenül szép nők esetében más fókuszpontot választok. Meg szeretné kapni a lehetőséget, hogy demonstrálhassa, olyan személy, aki megérdemli, hogy szeressék. Nincs is annál rosszabb a szép emberek számára mint folyton a külsőjükért szeretni őket. Be kell bizonyítania, hogy több annál, mint egy szép kiállítási tárgy. Hogy ő valóban egy olyan személyiség, aki iránt egy karizmatikus, magabiztos, vonzó férfi, mint te valóban érdeklődhet. Tehát például azt mondhatjuk: “Kezdetben azt hittem, hogy csak őrülten aranyos vagy, de most már látom, hogy nagyon jó veled beszélgetni is.”

Tudj meg még többet a bókokról és a pimaszul vicces stílusról! Jelentkezés a 3 Napos Intenzív Gyakorlati Tréningre!

Érdekel ennél még több hasznos tanács? Hogyan kelts vonzalmat és hódítsd meg álmaid nőjét?l, Akkor ezt az anyagomat mindenképpen nézd meg most!