Érezted már úgy, hogy megrekedt az életed?

Van úgy, hogy néha számotvetsz az életeddel és nyomsz egy resetet

A mai oktatás sok témát érintett, de egy téma különösképp megmaradt a fejemben, ami mindannyiunk életében eljöhet egyszer. Erre nem lehet felkészülni és valószínűleg kisebb-nagyobb mértékben mindannyian találkozni fogunk vele. De együtt könnyebben megtaláljuk a mindenkinek egyénre szabott válaszát, amit érez, de nem mert eddig kimondani. Tudj meg többet erről a támogató segítségről >>

Ez az úgynevezett életközép válság. Amikor életünk feléhez közeledve, mélyebben is belegondolunk, hogy milyen is az út, amin éppen járunk, hogy honnan hova jutottunk el és vajon mennyi lehet még vissza vagy hogy vajon egyáltalán ez-e a helyes út?

Vissza kell vagy lehet-e még fordulni (NEM!)? Milyen variációk jöhetnek szóba? Jól csináltam idáig vagy teljesen rossz irányba mennek a dolgaim?

Az élet középső szakasza minden ember számára a változásról szól, kicsit mérleget vonunk magunkkal, hogy mi jó és mi rossz, vagy hogy mit is lehetne még másképp csinálni a jövőben. De vannak, akik baljósan látják a jövőt, illetve elkésettnek egyes cselekedeteket. Hogy már késő, már végleg elrontottam (NEM!), nincs visszaút (ez igaz).

István úgy érzi, hogy bár látszólag nem sok minden változott a célkitűzéseiben és az élete menetében, de mintha mégsem úgy mennének a dolgai mint régen. Úgy érzi, a céljai elvesztették jelentőségüket és nem igazán tudja, hogy mihez kezdjen a „hogyan tovább?”-ot illetően. Kissé olyan a helyzete, mint annak hajósnak, aki szeretne hazajutni szeretett otthonába, de fogalma sincs, merre van a helyes irány.

Megrekedt mind a magánélet, mind a karrier terén és új kihívásra lenne szüksége. Az állását ott akarja hagyni, mert elege van, hogy mindig mások érdekeit tartsa szem előtt és a saját életére akar koncentrálni. Élményekkel, valódi tartalommal megtöltve azt.

Nincs egyszerű helyzetben, már csak életkoránál fogva sem, hiszen ritka állatfaj a 30 körüli egyedülálló vonzó férfi a piacon. Mostanáig a munka volt a mindene, még a munkából hazaérve is dolgozott. Ha kivett három nap szabadságot, akkor is a munkájának élt.

De eltervezte, hogy felmond és a saját vállalkozásával akar foglalkozni. Korlátok és kötöttségek nélkül. Hogy végre ne mások mondják meg neki, hogy mit tehet és mit nem. A magánéletében pedig megnyomja a reset gombot és újraindítja a rendszert. Vérfrissítés. Elsőnek fogja magát és kimozdul heti kétszer legalább. Közösségbe jár, ismerkedik idegen nőkkel. Új élményekbe veti bele magát, ismeretlen helyekre utazik el és eddig kipróbálatlan dolgokba vág bele. Nem számít, mibe kerül, de a boldogságát, a harmóniáját, a saját békéjét nem adja fel. Bármibe is kerül, küzdeni fog és itt kezdődik az út. Életének egy új szakasza, mely kimozdítja a holtpontról és nem teherként, hanem ajándékként éli meg a mindennapokat. Nincs többé küszködés, mostantól megállíthatatlan lesz. Vagyis játékban marad.

Te mihez kezdenél, ha hasonló helyzetben lennél?

Ahhoz, hogy életeddel harmóniába kerülhess, előbb belül kell rendet teremtened. A gondolkodásmódról, annak energiatörvényeiről és technikáiról most sokkal többet fejlődhetsz a legintenzívebb tréningünkön! Részletek ITT >>

Tanuld meg elengedni magad!

Mi történik, ha január óta nem tudtál foglalkozni ilyen-olyan okok miatt a Pua-val? Mi történik, ha úgy érzed, kétségbe vagy esve, mert nem tudod, mi vár még rád és nagyon szerencsétlenül látod a jövődet? A válaszom: semmi. Nem kell megijednek, ugyanis bármikor felébreszthető benned az erő, ami ahhoz kell, hogy nekiállj és gyakorolj.

Nézzük mit kell tudni az újrakezdőknek:

  •  Semmivel sem rosszabb a helyzeted, mint annak, aki még sosem csinált ilyet. Elárulok egy titkot: 10-ből 8 srác nem szokott odamenni lányokhoz. Őket már ki is lőhetjük. Szóval a helyzeted máris kecsegtető.
  • A másik jó hírem, hogy ha már csináltál ilyet, akkor jó esetben az alapok már benned vannak és csak elő kell hívni őket! (Ez csak gyakorlással fog menni, meditálással és emlékképek felidézésével nem sokra megyünk.)
  • Ne gondold azt, hogy mindenki azzal foglalkozik, hogy téged néz!

Az már önmagában is vicces gondolat, hogy az emberek téged fontosabbnak tartanak, mint önmagukat. Ha jobban belegondolsz, attól, hogy két órán belül többször látsz valakit, hogy megállít embereket és beszélget velük, még nem fog jobban érdekelni, mint az, hogy este mit kéne csinálni a barátaiddal. Senki nem tudja, hogy mit csinálsz.

  • Mi van, ha ismerősbe botlasz? Vagy egy ismerős meglátja, hogy mit csinálsz éppen? (Beszélgetsz szép lányokkal 🙂 )

Semmi gond, pár mondat erejéig elbeszélgettek és mindenki megy a dolgára. Ha meg meglát, akkor azt fogja gondolni, hogy szép lányismerőseid vannak, akikkel beszélgetsz és nevetgéltek. Neki meg sem fordul a fejében, hogy olyan őrült srác légy, hogy idegen lányokkal ismerkedsz fényes nappal! Ez nem hétköznapi, nem átlagos. Ilyen sose fordulna meg az emberek fejében.

 E félelmek sokunk fejében benne voltak

Iyen gondolatok jártak Dani fejében is, aki eljött hozzánk. Míg korábban napokig csak azt gyakorolta, hogy kell kialakítani szemkontaktust az emberekkel vagy épp megpróbált egyet-egyet megállítani, addig most másfél óra alatt kb. 10 lánnyal beszélgetett és volt, amelyikkel percekig sikerült kialakítani és fenntartani (!) egy fun szituációt.

A gyakorlás után nem akarta elhinni, hogy ez így ment neki és ő hónapok után végre még hozzá is mert érni a lányokhoz.

„Imádtam!”

Ahogy én is. A mai nap legnagyobb tanulsága: tanuld meg elengedni magad!

Ezt sokkal könnyebb úgy, ha mások is vannak veled, akikben megbízol és kirángatjátok egymást a kínos helyzetekből, anélkül, hogy összeroppannátok. Dani sikerei a tiéid is lehetnek, akár már holnap délután. Részletek »itt«!

Előtte szeretnél felkészülni és az alapokat megtanulni, hogyan szólíts meg lányokat és mit találnak a nők viccesnek, de mégis hogyan szurkáld őket pimaszul? Az Intenzív Gyakorlati Tréningen mindent megtanulhatsz rengeteg példán keresztül!