4. nap a PuaCampen

Voltak, akik különösen a táncoktatásra voltak leginkább kíváncsiak. Egy igen hosszú délutáni szekció során professzionális tánctanárok vállalkoztak arra, hogy versenytáncost faragjanak a megjelent fiatalemberekből. Persze nem. Hiszen nem is ez a cél, hanem pontosan az, hogy a tánctéri ismerkedés se legyen ismeretlen terep azok számára, akik azért jöttek el ebbe a táborba, hogy végérvényesen búcsút intsenek félelmeiknek és egy teljesen új habitussal, szinte önmagukat meghazudtoló lazasággal néznek ezek után tükörbe nap mint nap.

A táncoktatás nem bizonyos tánctípusok megtanítását tűzte ki célul, mint ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Sokkal inkább egy olyan mozgáskultúra kialakítására fókuszált, amivel vonzalomkeltő módon lehet jelen lenni a buliban.

Hatalmas fun volt, a srácok nagyon élvezték a gyakorlatokat, az olykor konkrét bohóckodást! Hiszen a tánctéri ismerkedés sikere is abban rejlik, hogy hogyan érezzük magunkat! Látszik-e rajtunk, hogy jól vagyunk a bőrünkben? Ez aztán majd szó szerint vonzza a nőket.

Olyan elhanyagolhatatlan tanácsokat is kaptak, amelyek napnál is világosabbá tették számukra, hogy eddig miért nem akartak a lányok táncolni velük. Csípődörgölés, tipitapi… ugye ismerős? Ezekre az érett lányok szánalommal tekintenek… Van helyette sokkal szórakoztatóbb és vonzóbb mód is, hogy az érdeklődés vágyát hatékonyan kifejezzétek a táncparketten a kiszemelt lánnyal.

Ha be akarok számolni mindarról, amit éjjel bemutattak a tanultak alapján a srácok, akkor azt kell mondjam, végre beérni látszik az a gondolati keret, hogy érezd jól magad és ez kihat majd a lányra is. Olyan természetességgel szólítanak már le lánytársaságokat, mintha világ életükben ezt csinálták volna, s nem 4 nappal ezelőtt kóstoltak volna bele sokan életükben először abba, milyen érzés flörtölni és érezni a kémiát egy vonzó hölgy társaságában.

Sokaknak ebben a táborban legmerészebb álmaik válnak valóra és megtapasztalják, hogy eddig valódi, felszabadult énjüket rabságban tartották. Holnapra igazi tűzijátékkal számolhatunk egy ilyen fantasztikus hét zárásaként!

Ha szeretnél jövőre Te is ekkora sikereket és fejlődést elérni a következő PuaCamp Csajozási Táborban, siess a jelentkezéssel, mert akár 100.000 Ft kedvezménnyel is jöhetsz! Kattints IDE a részletekért! »»

Érdekel ennél még több hasznos tanács? Hogyan kelts vonzalmat és hódítsd meg álmaid nőjét?l, Akkor ezt az anyagomat mindenképpen nézd meg most!

Női ítélő bizottság – csajozás éjjel

Miért nehéz átjutni a női teszteken

Végre elérkeztünk Dáviddal az első éjjeli oktatáshoz! Ez nem kis dolog, mivel nagyon tartott tőle. Sok elméleti magyarázat, gyakorlás és nappali terepen végzett munka előzte meg ezt az estét.

Nappal vagy éjjel könnyebb ismerkedni ismeretlen nőkkel?

Amit fontos tudni, hogy nappal szerintem egyszerűbb elkezdeni gyakorolni és jóval több megerősítést és pozitív visszajelzést lehet gyűjteni, mint éjjel. Ugyanis annak ellenére, hogy éjszaka az emberek döntő többsége felfokozott hangulatban van és sokkal nyitottabb, mint nappal, mégsem olyan egyszerű az ismerkedés.

Pedig mondhatnánk, hogy itt mindenki ugyanazért jött le és mi sem egyszerűbb ennél, hiszen annyi sok jó lehetőség közül lehet megtalálni a legjobbat.

Csakhogy a lányok pajzsot húznak maguk elé, amiken nem olyan könnyű áthatolni. És pontosan amiatt, hogy tudják, mindenki ezért jött le, hogy kiválasszák a legmegfelelőbbet. Ezért tesztelnek, versenyeztetnek és rostálják, hogy kiderüljön ki a legjobb pasi. Ha az elején elhasalsz – véged.

Plusz a lányok többsége olyan srácnak tart majd, aki csak azt akarja, hogy lefeküdjenek vele a nők, és hogy neked semmi másra nem kellenek. Be kell bizonyítanod, hogy te ennél különlegesebb vagy, és sokkalta értékesebbnek találod személyét annál, hogy máris az alsó fertályakról legyen szó. Mutasd meg, hogy értékeled, nagyra tartod (ha már látod, miért) és érdeklődsz iránta. Intellektuálisan is! Ebben az esetben meccsben maradsz, és esélyed van a végső díjra. Ha ezeknek az elvárásoknak nem tudsz megfelelni, kihullsz a rostán.

Megmerítkezés a mélyvízben

Dáviddal a pultnál egy üdítő mellett kezdtünk el beszélgetni, mikor egy kis idő elteltével egy két fős lánytársaság került a közelünkbe. Szemrevalóak és jókedvűek voltak, kell-e ennél több? Megszólítottuk őket, honnan ez a bolondság, mit ünnepelnek? Kiderült, hogy a barátnőjüknek szülinapja van és mennek este Corvinusos buliba csak lejöttek melegíteni. (Mi is.) Majd szó szót követett és még erotikus témákról is beszélni kezdtünk. Végigvittük a folyamatot elérhetőségcseréig, majd továbbindultunk. Irány a tánctér, ahol sok lány volt és a hangulat is pont megfelelt.

Második bevetés

Itt is a pultnál kezdtünk, táncoltunk, majd visszamentünk inni egy mentes vizet. Erre két lány ért mellénk a pulthoz. Már bent is kiszúrtam őket, annyira nem tulajdonítottam nagy jelentőséget nekik, bár tetszettek, de minek kapkodni. Dávid egy határozott szemkontaktussal leszólította az egyiküket, majd egy perc múlva már könnyed társalgás indult.

Alkohol nélkül felszabadultan és bátran!

A lányok próbálnak tesztelni, hogy miért vizet iszunk, milyen már, koccintsunk stb., de mi hajthatatlanok maradunk. Közben a testbeszédre figyelve finom érintésekkel jutalmaztuk a lányok közeledését. Látszik rajtuk, hogy fura fazonnak tartanak minket és kíváncsivá teszi őket, hogy keveset árulunk el magunkról, de mégis viccesek vagyunk és érdekes témákat dobunk fel. Bementünk táncolni, ezek a lányok nagyon jól táncoltak. Egy kis csípőmozgás, finoman a fülébe suttogsz, leköveted a mozgását és kész is a recept. Néhány elejtett megjegyzés fokozhatja a hangulatot, mint például: 

  • “nagyon finom a mozgásod”,
  • “érződik, hogy jó a mozgáskoordinációd”,
  • “tetszik, hogy ilyen dinamikus a táncod”,
  • “látszik, hogy tudsz bánni a testeddel”.

Az ilyesmik általában megteszik a hatásukat és kedvelik a lányok. De ez csak a példa kedvéért mondtam, nyugodtan egyénileg is lehet ötletelni. Itt is ügyesen végigvisszük. Egyúttal meg kell, hogy emeljem a kalapom Dávid előtt, mert nem gondoltam volna róla, hogy ilyen teljesítménnyel rukkol elő. Szóval gratulálok Dávid, ez fantasztikus este volt!

Ha neked is hiányzik az igazi lendület, hogy bele tudd vetni magad sikeresen az éjszakai életbe, gyere el és bulizzunk, miközben mindent megtanulsz! Jelentkezz, amíg van hely! ITT »»

Mit csinálj a megszerzett telefonszámokkal? Használd ki az sms-ben rejlő lehetőségeket is, mint a profik! Ötletek és tanácsok a VIP Coaching-on! »»

Érdekel ennél még több hasznos tanács? Hogyan kelts vonzalmat és hódítsd meg álmaid nőjét?l, Akkor ezt az anyagomat mindenképpen nézd meg most!

Bevetés a táncparketten

A táncparkett ördögévé válni sem ördöngős feladat

Elérkeztünk a következő intenzív tréninghez. Ebben a hónapban már harmadik alkalommal! Négyen voltak, mindegyikük más és más. De egyvalamiben mégis hasonlóak. Egy dolgot nagyon akarnak tudni: mi a Titok.

“Mondd el… Hogyan lesz valaki mestere az ismerkedésnek?”

Ez elég hamar ki fog derülni számukra, hiszen látják majd, hogy a nagy sikerek és csinos barátnő mögött olyan szavak rejlenek, mint kisugárzás, karizma, szorgalom és akaraterő.

Ezek azok a tulajdonságok, amiket egy életre magadba kell építeni. Sziklaszilárd hit, rendíthetetlen akaraterő, duzzadó önbizalom és korlátok nélküli lét.

A három órás elmélet izgalmasan telt, hiszen záporoztak a kérdések felém.

  • Mi történik majd a tánctéren?
  • Mi van, ha nem tudok táncolni?
  • Mit mondjak a lánynak miután megszólítottam? stb.

Az elmélet és a gyakorlat csak elméletileg…

Nagyon fontos megérteni, hogy az elmélet arra szolgál, hogy összeálljon a fejetekben egy kép arról, hogyan is épül fel maga az ismerkedés. Milyen szerkezetben helyezkedik el és hogyan csatlakoznak egymáshoz az egyes alkotóelemek. Átlátod a vázát, így képes leszel jobban elhelyezni magad a nagy egészben. Eloszlanak a fehér foltok az egyes részekről és letisztul a kép számodra.

Az este nem indult zökkenőmentesen. Ketten is visszajöttek már az elején, hogy nekik ez ma nem megy, nem érzik… valahogy nincs meg az energia. Energia? Butaság! Ez csak a süket duma, amivel magukat mentegetik, ha nem sikerül.

De ez téves gondolkodás, ugyanis az egy helyben való toporgásnak ad csupán termékeny táptalajt. Ezzel pedig csak pazarolod az idődet, ami nem neked dolgozik.

“Kelj fel és járj!”

Egy alapos fejmosást követően, illetve egy jó példa bemutatása helyrerázta őket. Immár együtt mentünk oda a nőkhöz 3-4 alkalommal, ami már elég jó eredményeket hozott, így az önbizalmuk is a kellő szintre emelkedett.

Elég volt csak körülnézni, hogy lássuk: sok srác a szórakozóhelyen csak nézett ki a fejéből, keresve a megfelelő indokot, hogy ma miért is nem megy oda lányokhoz. A végén úgyis mindig csak a pia marad válaszként. Ez szomorú és fájdalmas dolog, ráadásul egyedül ér véget.

Ha a vége jó…

Voltak hullámvölgyek az este folyamán, de együttes erővel ezeken hamar túllendültünk és már volt, aki telefonszámot is cserélt a második részt követően. Az estét egy nagyszerű tánctéri produkció zárta, amivel felkerült az i-re az a bizonyos pont is.

Két résztvevő sem tudott táncolni állítása szerint, mégis úgy fejezték be az estét, hogy 4 lány társaságában ugrándoztak fantasztikusan érezve magukat.

Nem, nem tanultak meg táncolni 3 óra alatt, csupán elhitték, hogy nem is olyan nagy gond, ha valakinek nincs kiváló mozgása vagy ritmusérzéke. Így is lehet érvényesülni és sikereket aratni. Érdekel pusztán a csajozási táncoktatás? Nézz el ide ««

Ismerj meg hozzád hasonló arcokat az intenzív ismerkedési tréningeken, mert együtt sokkal nagyobb fun lesz az ismerkedés! Profi oktatók vezényletével gyerekjáték meghódítani álmaid nőjét. Itt találod a részleteket!

 

Érdekel ennél még több hasznos tanács? Hogyan kelts vonzalmat és hódítsd meg álmaid nőjét?l, Akkor ezt az anyagomat mindenképpen nézd meg most!