Hogyan vedd le némi FUN-nal a lányt a lábáról?

Az ásítás ragadós, de a jókedv még inkább

Istvánnal az oktatás elején átbeszéltük, hogy milyen események történtek vele a napokban, hiszen több randija is volt, amiken nagyon érdekes lányokkal találkozott. Sőt több olyan megerősítést is kapott, amelyek hozzájárulta a személyiségének fejlesztéséhez, viszont nem érezte azt, hogy valamelyikükkel lehetne folytatás.

Külön kitértünk arra, hogy mi az, amit jól csinált és miben lehetett volna kissé előrelátóbb.

Az egyik találkozó három órásra sikeredett, ami elég sok, hiszen egy átlag randi időtartama két óra. De ott sem egyszerű elérni, hogy végig fenntartsuk a vonzást és a lány érdeklődését. Ezért ez nagy szó, csak azokban az esetekben jöhet szóba, ahol nem a férfi az, aki egyedül invesztál a beszélgetésbe és próbál nyitni a másik felé vagy némi értéket sugallni a másiknak. Nagyon nehéz, amikor csak te kérdezel, te próbálsz érdeklődni és a lány meg passzív, nem igazán reagál rád.

Sőt ilyen esetekben még a végén ki is jelentheti, hogy végig te kérdezgettél, őt nem is hagytad kibontakozni vagy te alig mondtál magadról valamit … és hasonlók. Szóval Uraim, csak óvatosan! Mindig tervezzük meg az éppen adott randit és sose bízzuk a vakszerencsére vagy a véletlenre magunkat

A tettek mezeje a biztos fejlődés színtere

Az oktatás második felében egészen érdekes dolgokat sikerült véghezvinnünk. Olyasféle megszólításokra gondolok, mint hogy viccgyűjtőversenyt rendeztünk az egyetemen és tiéd lehet most a nap vicce, amivel két adag hatalmas ölelést kaphatsz ajándékba. A másik versenyszám, hogy elmondjuk a napi top 3 viccet és ha sikerül megnevettetnünk, akkor egy puszi vagy egy ölelés a jutalmunk. Bármennyire is hihetetlen faviccekkel álltunk elő, nem is voltak igazán ütősek, de a lányok az előadásmódot és a próbálkozást, az igyekezetet értékelték.

Nem amiatt lett sikerünk, mert annyira viccesek voltunk, hanem azért mert jól tudtuk kommunikálni, hogy bár nem vagyunk annyira viccesek, de eközben még jófejek tudunk lenni, ha kell.

Itt is volt egy klassz párbeszéd, ami közben elhangzott részünkről egy érdeklődő kérdés:

“Van -e barátod?”

“Igen.”

“Na és jól megvagytok?”

“Hát, nem tudom, mi számít jónak?” – ezután pedig kitörő nevetés a társaság többi tagjától, pedig ez nem túl hízelgő a lányra nézve.

De itt is jól jöttünk ki a szituációból és egy eredményes napot hagyunk magunk mögött.

Te próbáltál már mókázással, viccel, stand up-pal levenni a lábáról egy lányt? Ha eddig nem volt bátorságod, gyere el, mert együtt még nagyobb fun!

Csajozós Dumák

Csajozós dumák, melyek ténylegesen működnek!

Összegyűjtöttem pár használható csajozós dumát a számodra. Nagyon fontos, hogy ezeket csak kezdetben használd mankóként, és idővel törekedj arra, hogy ezeket elhagyd, és természetes módon, önmagadat adva tudj ismerkedni. Ha lehet, ne is a csajozós dumákra fókuszálj, hiszen nem ezen van a hangsúly. A cél, hogy megismerd a lányt, akit megszólítasz, keresve ezáltal azt a vonzó nőt, aki aztán később a párod lehet.

Azt is szeretném hozzáfűzni, hogy az itt felsorolt példák nem tipikus vicces beszólások, hanem letesztelt, garantáltan működő szövegek, melyekkel fel tudod kelteni a lány érdeklődését!

Mágnes nyitás csajozós dumák

  • MEX DELUXE: (* Nézz a terem másik sarkába, hogy azt a benyomást keltsd, hogy valakit figyelsz a terem másik sarkából)
  • Sziasztok, szeretnék tőletek pár tanácsot kérni, mert (*titokzatosan nézz félre)… van itt egy lány, akivel igazán szeretnék beszélni… Annyira vonzó, és muszáj odamennem, hogy megismerjem… Volt már olyan, hogy megláttatok valakit, és éreztétek azt a misztikus vonzalmat, hogy muszáj többet megtudnotok erről az emberről? Mikor nem ismeritek a srácot, de mintha valami mágnes vonzana titeket hozzá… Hirtelen arra eszmélsz, hogy vele beszélsz, de ez a mágneses érzés még mindig benned van… Szóval, ezt érzem én most… Valami nagyon jót kéne mondanom neki, segítsetek!
  • Csajok: Csak menj oda, és beszélj vele… Vagy én nem tudom (*néha konkrét tanácsokat adnak, néha csak mellébeszélnek)
  • MEX DELUXE: figyeljetek, valami olyan kell, amivel nem tűnik úgy, hogy meg akarok neki felelni, és mégis igazán jól érzi magát tőle… pozitív energiákkal kell tele legyen, hogy felhívjam a figyelmét, mert e nélkül sosem tudnám igazán magamra hívni a figyelmét… Mit mondjak… Válasszatok figyelmesen, bármit is akartok tanácsolni azzal kapcsolatban, hogy mit mondjak. (*Mikor válaszol neked, a legunalmasabb válaszokat is adhatja, de szóról szóra ismételd el neki… A csaj ilyenkor legtöbbször szórakozni akar veled, és a “biztos fájt, hogy leesett az égből” vagy egyéb ilyesmit…). Ilyenkor nézz a szemébe, és mondd ezt:) oké, máris megyek, akkoooor… Leesett az égből? Oké.
  • Csajok: Neee, nehogy ezt mondd…
  • MEX DELUXE: Jó, na odamegyek hozzá, bemutatkozom.. Annyit mondok, hogy: Szia, Mex vagyok, és meg szeretném tudni, milyen vagy valójában (* Fordulj meg, és kezdj el abba az irányba sétálni, amerre néztél.. Biztos vagyok benne, hogy le sem veszi a szemét rólad, mert aggódni fog, hogy mi fog történni… Csinálj egy nagy kört a bárban, majd menj vissza a lányhoz, és mutatkozz be neki.)

A szemem sarkából csajozós dumák

  • Szia, csak egy percem van, de megláttalak téged a szemem sarkából, és utána folyamatosan téged néztelek, mert nagyon aranyos vagy, mikor figyelsz valakire.

Cool szórakozóhelyekre csajozós dumák:

  • Csáó, jó arcnak tűnsz… Tudsz errefelé egy jó partyhelyet?

Irigykedve nézed a haverokat, akiknek a legkisebb gondot sem okozza, ha partizni mennek, hogy megannyi élménnyel (vagy éppen egy randiidőponttal) térjenek haza? Kíváncsi vagy, mi a titkuk? Tudni szeretnéd, hogy lehet az, hogy nem izgulják szét magukat, ha meg kell szólítani a lányokat? Elárulom, a titok: játékként kell felfogni a csajozást, s a játék egyik eszköze, hogy a legjobb csajozós dumákat aktiválod.

A legtöbb férfiban bénító félelmet okoz a nőkkel való ismerkedés, mivel már a legelső lépést, a megszólítást sem merik megtenni. Úgy gondolják, hogy szükség van egy jó csajozós dumára. És azt hiszik, hogy erre csak a kiválasztottak képesek. Manapság az interneten bárhova kattintunk, fullasztóan sok csajozós dumával lehet találkozni. Ötletnek maximum végszükség esetére hagyjuk.

Hogy mi a veszélye ezeknek a bemagolt csajozós dumáknak? Ha egy férfi rájuk akadt, biztosak lehetünk benne, hogy a nők is ismerik. Ha pedig ismerik, nem tudsz nekik újat mondani, és csak egy leszel a sok kevésbé vonzó srác között, aki bepróbálkozott náluk.

A csajozós közösségben és a pua.hu ismerkedési tanfolyamain azonban elsajátíthatod a legjobb csajozós dumákat, amelyek garantáltan sikert hoznak. Hogy mi a titok? Az ismerkedős szövegek megtanulása nem merül ki a panelek szótárszerű megtanulásában, sokkal inkább azt segítenek megérteni, hogyan szerkessz mindig a helyzetnek megfelelő, frappáns és szabadon egyedíthető csajozós dumát. Így a nők tudni fogják, hogy mindez spontán jön, még soha előtte nem hallhatta, amit most kaptak. Rád emlékezni fog. Kíváncsi vagy rá, hogy ez tényleg működik?

Legjobb csajozós szövegek és dumák

Az ismerkedés sikeréért: a legjobb csajozós szövegek és dumák

csajozós duma, csajozós dumák, csajozós szövegekÖrök kérdés: hogyan kell csajozni?

Milyen tanácsokkal lehet ellátni azokat a fiúkat és férfiakat, akik akarnak, de nem mernek, vagy akik akarnak, mernek, de mégsem megy nekik. Nem kell elkeseredni, nem létezhet olyan férfi, aki meg ne tanulhatná magabiztosan, tudatosan és könnyed eleganciával meghódítani egy nő szívét. De ahhoz, hogy valaki ismerkedjen, hódítson, csábítson, Férfivá kell válni.

Mi visz közel a női szívhez? Mivel lehet egy nőt megfogni, hogyan lehet benne a vonzalmat kellőképpen és kellő hatékonysággal felkelteni? Csajozós dumálással. A kapcsolatteremtés első lépcsőfoka úgyis a megszólítás. A lányok azonnal lepattintanak, ha az unalomig ismételt, félszeg megszólító szövegekkel támolyog hozzá valaki. Már messziről érzi, hogy ebben a csókában, ugyan semmi eredetiség és stílus nincs.

A legjobb csajozós szövegek titka

A siker az eredetiségben, a frappáns sziporkázásban, a stílusban rejlik. És ami még elengedhetetlen, hogy ne bohócnak tűnj vagy egy antik porral beszórt szónoknak, hogy természetesen és spontán hasson az a szöveg, amivel – valljuk be – le akarod venni a lábáról. Vagy legalábbis el akarod érni, hogy beszélgessetek, táncoljatok és randizzatok. Egy csajozós duma, mitől jó? Mi a célja? Hogy felkeltsd a lány érdeklődését, hogy ne érezze direkt lerohanásnak, de legyen benne valami egyértelmű szemtelenség is, amivel célodat nem rejted szőnyeg alá.

A megszólításnál, a randik során, az fokozatosság szintjein egyaránt bevethetőek a megfelelő helyen és a megfelelő időben a kellő csajozós szövegek, amikkel sikert és célt érhetsz. Ha randin bókolsz, akkor sem kell mindig és kizárólag a pozitívat és magasztalót hajtogatnod. A legjobb csajozós szövegek kizökkentik a lányt a megszokásaiból és megmosolyogtatják, a humorral pedig új gondolati kapcsolatok alakulnak ki a fejében, amivel saját személyed lesz olyan a számára, akire érdemes figyelni. A csajozós közösség és a pua.hu tanácsainak birtokában nem kell magad bőrén megtapasztalnod egy-egy frappánsnak hitt, de a gyakorlatban csődöt mondó szövegről, hogy rossz, jó vagy legjobb csajozós duma kategóriába kell-e sorolnod.

Mire figyelj a csajozós szövegeknél és dumáknál? 

Ugyanis a legjobb csajozós dumákat még az jellemzi, hogy ugyan sémákat sajátítasz el, de bármikor egyedíthetőek, aktualizálhatóak és garantáltan olyan pimasz csavart visznek a beszélgetésbe, hogy azzal mosolyt és vonzalmat csalsz elő a lányból. Sőt, a legjobb csajozós dumák nem is kizárólag a célszemélyt érik. Ha társaságban szeretnénk félrevonni a lányt, előtte meg kell győznöd barátnőit vagy a társasága férfi tagjait is. A sikeres csajozós szövegek ilyenkor nekik szólnak, de a lánynak üzennek. Rólad. Hogyan mennyire jófej vagy, mennyire vicces és mennyire figyelsz rá. A különböző módszerek, megszólítások szabadon kombinálhatóak a legjobb csajozós szövegek égisze alatt, hiszen ezek mind-mind verbális fogások a lány megismerésének érdekében. A pua.hu elméletben és gyakorlatban is segít, hogy elsajátítsd ezeket.

Kérdezni is tudni kell

Hogyan válik a kommunikáció beszélésből beszélgetéssé?

Tulajdonképpen a flörtölés során sincs másról szó, mint egy állásinterjúról. Már ami a gondolati keretet illeti. Hogyha túlságosan nagy értéket tulajdonítasz a lánynak, úgy hogy még nem is ismered, akkor ezáltal kevésbé fog vonzódni hozzád. Ilyen esetben segíthet, ha elképzeled, hogy a lány megpályázott egy asszisztensi állást a cégvezetésnél, az ügyvezető igazgató pedig te vagy. Tehát te vagy az, aki dönt. Persze valójában egyenrangú felek vagytok, és ez nem jelenti, hogy ne mutathatnád meg számára, milyen remek, előrelátó és laza srác vagy. De mindenképpen segít neked, ha egyszerűen csak azt képzeled: te vagy a főnök. A kapcsolatban is a férfi az, akinek a nő vágyait figyelembe véve vezetnie kell.

Ha egy szemernyi kétség is felmerül benned, hogy a lány irántad vagy az iránt, amit mondani fogsz neki, nem érdeklődik, akkor nem is fog érdeklődni. A nők úgy megérzik a bizonytalanságot, mint a kiképzett nyomozókutyák az elrejtett kábítószert!

Kínáld fel a témát!

Íme egy példa, hogyan ajánlhatunk fel egy lánynak egy témát.

Ádám: “Mi volt ebben az évben a legszebb élményed eddig?”
Lány: “Egy csodás hetet tölthettem Mexikóban egy spanyoltanfolyam keretében.”

És innen már az ő szavain haladunk tovább:

Ádám: “Jézusom, tudod, hogy évek óta spanyolul akarok tanulni! Hogyan kell azt mondani spanyolul, hogy éppen egy őrült helyes, jófej sráccal beszélgetek és csak arra vágyom, hogy minden percem vele tölthessem? 🙂

Egy témajavaslat sémája

Amit most láttál, az a legegyszerűbb szerkezet: felkínálok a lánynak egy témát, s ezzel mintegy továbbviszem a beszélgetést. De figyelek arra, hogy mennyire involváltan, érzelmileg mennyire felajzva reagál. Ha “bekapta a csalit”, megpróbálom összekötni magunkat ennek a témának a kapcsán. Tehát már csak az a kérdés, hogy melyik csalira fog ráharapni. Hogy mi legyen a jó csali? Ezt már finom érzékkel kell kiválasztani.

Íme néhány téma, amelyeket sikeresen vethetsz be a beszélgetésekben:

  • “Miért szeretik magukat az emberek?”
  • “Miért van két emberi nem?”
  • “Mi magunk meg tudjuk-e határozni gondolatainkat?”
  • “Már részt vettem korábban egy izgalmas masszázstanfolyamon.” (Tulajdonképpen minden nő vágyik rá, hogy végre jól megmasszíroznák.)
  • “Ha egy másik történelmi korba utazhatnál, hova kívánkoznál szívesen és ki lennél?”

Mestere szeretnél lenni a beszélgetéseknek és soha többé nem akarod megtapasztalni, milyen az, amikor a kínos csönd két vállra fektet?

  • A korlátlan beszélgetés stratégiái…
  • a turbó mondat példákban gazdag bemutatása …
  • és még rengeteg beszélgetési téma, ötlet, csajozási szöveg

… tehet téged is sikeresebbé, ha beveted a gyakorlatban mindazon hasznos információkat, amelyeket a PUA Egyetem módszer tartalmaz.

Hogy pontosan mi mindent tanít a PUA Egyetem módszer, itt olvashatsz bővebben.

Transz szavak

A szavakra különös hangsúlyt helyeznek a lányok. Vannak szavak, amiket gyakran ismételnek. Ezeket a szavakat megjegyezve képes leszel a lánnyal úgy kommunikálni, hogy közvetlenül a tudatalattijába juttasd az üzenetedet. Az NLP bővebben foglalkozik a transz szavakkal és magával a jelenséggel. Tanulmányozd. »Bővebben a verbális technikákról pedig itt tanulhatsz!«

Read moreTransz szavak

Dánia rutin

Ez egy másfajta ESP rutin. Itt nem számot fogsz kitalálni.

Felvezeted a lánynak, hogy játszotok egy olyan játékot, amiben te megpróbálod kitalálni azt, hogy ő mire gondol. 3 szót fogsz keresni az elméjében. Ez nehéz, mert olyan, mint egy hirtelen felgyúlló, majd kialvó gyufa fényében kellene memorizálni egy szoba berendezéseit.

Read moreDánia rutin

Vidéki vagyok megszólítás

Ez az megszólítás főleg Pesten jöhet jól, de teszteljétek nyugodtan nagyobb városokban is. Kihívás elé állítod a társaságot, demonstrálod, hogy te nem vagy egy gyanús idegen, valamint azt, hogy egy igazi társasági lény vagy.

Read moreVidéki vagyok megszólítás

Csók megszólítás

A legtöbb véleménykérő megszólításnak van egy problémája. A kérdések, amiket felteszel csak a lányokra vannak kihegyezve, miközben a legtöbb társaság vegyes. A következő megszólítás azért zseniális, mert nem csak a lányokat szólítja meg, hanem a társaság férfi tagjait is, ráadásul semlegesíti a konkurenciát azzal, hogy szembe állítja őket a társaság női tagjaival.

Read moreCsók megszólítás

Maszturbálós rutin

Erotikus töltetű rutin

  • Tudtad, hogy a nők 93%-a maszturbál a zuhany alatt, a maradék 7% pedig énekel?
  • Nem.
  • Na és tudod mit énekelnek?
  • Nem.
  • Ezek szerint a 93%-ba tartozol!
  • Avril-t.. akármi.
  • Hát nem, ezek szerint te is a 93%-ba tartozol

Ha sokáig tart míg elmondod, lehet ráun, elveszti a rutin a varázsát, szóval frappáns legyen!