Te, a Lány és az ikeás táska – aki hiányzik: szorongás
Érdekes találkozásom volt egy különös sráccal. Finoman szólva is vannak véleményes dolgai. Bár látszólag egyben van és semmi kivetni valót nem találsz benne, de valójában komoly nehézségekkel küszködik.
Néhány példa: idegen lányhoz lehetőleg, akkor kéne odamenni, ha egyedül van és senki sincs a közelében. Vagy például kedveli a különc dolgokat, nem márka imádó, inkább megkülönböztetés céljából a saját viselkedésével jelzi, hogy kissé más ember, mint a többiek.
Szociális szabadság tágítása
Ezért kitaláltam, hogy egy csöppet nehezítsük meg a dolgát és a mai alkalommal hoztam magammal egy ikeás óriás táskát, tudjátok azt a nagy kéket. Neki semmi nem tűnt fel. Látta, hogy nagy kék valami, nálam van, oké. Semmi reakció. Amikor viszont megkezdtük az oktatást a kezébe nyomtam és közöltem, hogy ma ez lesz a legjobb barátod és bárhová mész veled tart a mai napon.
Az első reakciója leírhatatlan volt és nem igazán tudott mit mondani az „ez most komoly?” kérdésen túl. Szó szerint meg volt rökönyödve, de akit ennyire érzékenyen érint a külső környezet válasza, az ne csodálkozzon, ha radikális megoldásokra van szükség. A következő percben alkalmazkodott is a szituációhoz, a hátára csapta és elindult a lányok felé. Ez a belevaló viselkedés! Nem nyafogott, nem csüggedt el, hogy „te jó ég, mi lesz most, ha ezt kiszúrják nálam?”. Odaállt és elkezdte.
Máshogy nem is fog sikerülni, nincs más út.
Vagy egyből beégeted magad és elfogadod, hogy ez az egyetlen recept a gyógyulásra,vagy örökké a félelmeid labirintusában fogsz bolyongani. 
Ezért értsd meg, ha egyből a legrosszabb helyzetbe hozod magad és elfogadod hogy jó, ennél már nincs lejjebb, akkor nyertél. Ugyanis onnan már csak felfelé vezet az út és bár számtalan nehézség hátráltat, de a fene egye meg, fölfelé tartasz! Nem egyre lejjebb bucskázol, hanem a csúcsra törsz!
Tűzz ki három reális célt a hétvégére és tegyél meg mindent annak érdekében, hogy sikerüljön a végén révbe érned!
Ha szeretnéd, hogy te is felfelé ívelj, mert valaki folyamatosan segíti fejlődésedet feladatokkal, lelki fröccsel és nem csak ikeás táskával, kattints ide!
Fúrja az oldaladat a kíváncsiság, hogy vajon milyen lehet szorongás és a külvilágnak való megfelelni akarás nélkül élni? Érd el ezt a szintet gondolkodásmódod megváltoztatásával. Olvass tovább, ha bővebben szeretnél erről tudni.