Szexelés

Intim együttlét, azaz áldozás a gyönyörök oltárán

“Pedig milyen jó is egy kis reggeli szeretkezés!” – sóhajt fel sóváran megannyi férfi (és megannyi nő). Ha már úgyis ott a vágy mindkét nem részéről, miért kell sóvárogni, miért nem lehet tevőlegesen kedvezni a helyzetnek. Ja, hogy nincs kivel? Legyen. (Könnyű azt mondani?) Persze ne csak ezért akarj párt találni. Mert nem is mondani kell, hanem elindulni, fejlődni, kilépni a komfort zónából, tágítani a szóciális hálót és keresni a számodra ideális nőt. Ahhoz, hogy társra leljünk, akivel utána megélhetjük az intim együttéátet, nem árt, ha birtokában vagyunk a képességnek, hogy hogyan kommunikáljunk egy nővel. Nem kell semmi rettentő bonyolult szuperképességre gondolni, de nem árt tisztában lenni azzal sem, hogy a csajozás, ismerkedés tanulható, és vannak ennek olyan mesteri művelői, mint a Pick Up Artistok, akik nemcsak művelik, de oktatják is ezt a “mesterséget”.

Az intimitásig vezető út

Egy nővel való ismerkedés az érdeklődés és a vonzalom felkeltésével indul. Viszont egy ismerkedési folyamat a folyamatosan fokozódó fizikai érintkezések során mélyül a verbális kommunikációtól a testi felé, a szavakkal való simogatástól a csókon át a szexuális örömszerzésig. Egy intim kapcsolat, egy szeretkezés ma már nem függ az egyházi áldástól és egy boldogító igentől.

És még ha egy barátod még tapasztalatlan, ezek után te adhatsz neki tippeket a párjával való együttléthez. Mennyi sok szó van arra, hogy jellemezzük a szeretkezést! A szerelmeskedés vagy a szeretkezés inkább a dolgok érzelmi oldalával összekapcsolódó, mély, spirituális gyönyört szokta megnevezni, viszont az együttlét “egészségügyi” pozitív hatásai sem elhanyagolhatóak.

Szeretkezés és az egészség

Miért is ne? Szeretkezni egészségügyi szempontból sem hátrány, hiszen bizonyítottan stresszcsökkentő, növeli az endorfin szintet, jót tesz a hormonháztartásnak és pszichésen is bizonyít férfiasságot és nőiséget. Az örömszerzés csúcsa, amikor testileg és érzelmileg is átéli egy pár az orgazmust. De van, hogy a gyönyör éppen abban rejlik, hogy vad szenvedéllyel kényezteted a barátnődet egy hosszú nap után.

Természetesen a felelősségteljes együttlétet is fontos kihangsúlyozni, még mielőtt a tervezettnél korábban bekövetkezik az apaságba esési eset. Mindez szép és jó, csak ha éppen továbbra sincs kivel, akkor itt a lehetőség, hogy változtass a helyzeten. Hogy megtanulj ismerkedni, tanácsaid, ötleteid pedig ne a fantáziád meddő mezején pörögjenek. A csajozási közösség éppen azért jött létre, és vált mára már mozgalommá, hogy csak akkor kelljen társ és intim együttlét nélkül maradni, amikor az egy tudatos döntés eredménye és nem általános létállapot.

 

Szexuális élet

Mi hiányzik az elégedett szexuális élethez?

Már-már ciki bevallani mennyire siralmas a szexuális életed? Talán elköveted azt a hibát, hogy még mindig az exeddel találkozgatsz? Valójában szégyenkezésre csak azért van okod, mert nem tűnik úgy, hogy saját kezedben tartanád az életed irányítását. És ebből kifolyólag szexuális életed sincs kontroll alatt.

Milyen tanácsokat tud adni a PUA.HU annak érdekében, hogy a helyes mederbe tereld szexuális életedet?

Először is ha még nincsen párod, akkor a legfontosabb: cselekvés, aktivitás. Természetesen ne csak emiatt akard megtalálni életed szerelmét, de attól, hogy a legnagyobb lelki nyugalomban az univerzumra bízod a sorsodat, és arra vársz, hogy egyszer majd rád ír a facebookon vagy becsönget életed nője, aki mellett aztán semmi panaszod nem lehet szexuális életed felpörgetésére, arra nagyon csekély esélyt látok.

Ahhoz, hogy haladjon és fejlődjön az életed, és hogy megtaláld a hozzád illő nőt, fontos, hogy tegyél érte, dolgozz a helyzeteden és magadon, különben leéled az életed, és csak távolról integethetsz a lehetőségeknek, amik szemtelenül elúsznak az orrod előtt.

Kik azok, akik általában a párkeresés útjára tévednek?

Mindenki vágyik egy társra, akivel aztán a szexuális élet, az intim együttlét fellendítése is sok férfi gondolati között központi szereplővé válik. Nem élünk erkölcsi kalodában, hogy elítélendő lenne az önkielégítés, azonban mit ér a gyönyör foka, ha azt nincs kivel megosztani. Tehát a kielégítő szexuális élet fontos hozzávalója a párod.

De hogy ha még nincs, akkor meg kell találni. Még mindig nem lehet kapni környezetbarát vákuumcsomagolt barátnőt a hipermarketekben, ugyanúgy ahogy végkiárúsításon sem árulják. Ez olyan dolog, amiért tenni kell, ugyanis annál élvezetesebb, annál értékesebb lesz, minél több energiát fektettél abba, hogy részesülj benne.

Ismerkedni és szexuális életet élni, de mikor?

A csajozás, nőkkel való ismerkedés tehát nem megkerülhető. Sokaknak van önbizalom-problémájuk. Ezt kell előbb feloldani, majd társat találni, mielőtt nekilátnánk a szexuális élet-projektnek, hiszen ha már az ismerkedés is csak véletlenül jön össze, akkor a párkapcsolat sem teljesedhet ki. A szorongás, a magabiztosság teljes hiánya, az önbizalom deficitje nemcsak érzelmi, de fiziológiai szinten is megmutatkozik. Kell említenem a férfi népbetegséget, az impotenciát? Vagy legalábbis ennek gyanúját, amely csak esetek kis százalékában magyarázható valóban élettani problémával, legtöbbször azonban lelki eredetű gondok okozzák.

Ma már csak nagyon szűk körben él az a felfogás, hogy házasság előtt nem élnek a fiatalok szexuális életet. Kis iróniával azt is lehet mondani, hogy több évi házasság után nem élnek már a párok szexuális életet. Viszont az is tény, hogy a mai fiatalok, szinte még gyerekek, de már komoly tudással rendelkeznek a szexuális élet rejtelmeiről. Amikor egy szülő úgy gondolná, hogy ideje 12-13 éves gyerekét felvilágosítani a gólyáról és a méhecskékről, rá kell, hogy jöjjön, hogy a gyerek már rég mindent tud, s csak remélheti, hogy a szexuális élet gyakorlati tapasztalataival még nem rendelkezik.

Önkontrollált szexuális élet

A szexuális élet intenzitása, ha folyamatos partnercserével történik, ugyanolyan önpusztító, mint a több éves önkéntes cölibátusba vonulás. Mivel a szeretkezés az egyik legintimebb együttlét forma férfi és nő között, ezért különösen fontos, hogy a kielégülés ne csak testi síkra koncentráljon, hanem érzelmileg is involváltak legyenek aktus közben. Mert különben? Jön a kiégés.

Ha nagyon sok inger ér, ahhoz ugyanúgy hozzá lehet szokni, mintha semmi nem ér. Az ingerküszöb feljebb tolódik, még annál is nagyobb inger kell, hogy valami hatást váltson ki belőlünk. A mohóság így felülírja a minőséget, s nagyon könnyen kéjhajhászatba csaphat át, mivel nem tud kielégülni.

Testi-lelki kielégülés

Az egészséges szexuális életben nem csak a test éli meg a gyönyöröket, hanem az érzelmek és a szellem is azáltal, hogy teljesen egymásra van hangolódva két ember. Persze a hűség nem jelenti azt, hogy a szexuális életet a monotónia kell, hogy jellemezze. Egymásra figyelés és egymás folyamatos meglepetésekkel való elhalmozása nagyon dobhat egy-egy szeretkezésen.

Szexpózok tömegei várják, hogy új életre keljenek a ti hálószobátokban is. Gyertyafényes vacsora, habfürdő, szexmentes szeretkezés? Ezekkel mind-mind fel lehet dobni a szexuális életet akár évek múltán is. Ahhoz, hogy megtanulj igazán elbűvölni egy nőt és megadd neki, amire régóta vár, a pua.hu csajozási tréningjei segítenek hozzá.

Vagina

Vagina monológok és dialógusok

A vagina, vagyis hüvely a női külső nemi szerv része. Irigylésre méltóan multifunkcionális. A vagina funkciója részben befogadni a hímvesszőt, hogy csatornába ágyazottan biztosítsa a hímivarsejtek útját a méh és a kilökődött pete felé, hogy egy új élet kezdődhessen. Ha pedig az új élet elkzdődött, akkor a vagina lesz szintén az a szakasz, ami a szülőcsatornát is részben alkotja, hogy a kisbaba világra jöhessen. Ha pedig nem kezdődik meg az új élet, akkor a vaginán keresztül távozik a méhfal nyálkahártyája minden hónapban.

Misztikus női mélység: vagina

A női ölek misztikus mélységű barlangja a vagina. Elnyel és gyönyört fakaszt – él ez a szakrális gondolat még mindig bizonyos kultúrákban. Élettani szempontból a nő külső nemi szervei közé tartozik ez a 6-10 cm hosszú, nyálkahártyával bélelt és simaizommal körülvett cső. A méreteit látva azonnal álljunk meg egy szóra: a férfiak többsége már-már komplexust fejlesztett ki magában azzal kapcsolatban, hogy nem elég nagy a pénisze. Mivel a vagina maga is korlátozott méretű, ezért ez a félelem alaptalan. Ha valamin múlik, az biztosan nem a hossz. A túl hosszú sem jó, a túl rövid sem – erre bliccelik el sokan a kérdés: a játékosságon múlik. De legalábbis az átmérőn.

Titkos erogén zónák a vaginában

Ugyanis a hüvely falában jóval kevesebb érzőideg található, mint mondjuk a csiklón vagy a mellbimbón, mint erogén zónán. Ezért van az, hogy sok nő frusztrálódik, ha azt hallja, hogy meg kell tanulnia a hüvelyi orgazmus, mert a klitorális orgazmus csak nagyon alap szint. A vaginát az emeli kitűntetett helyzetűvé, hogy bizonyos erogén zónák találhatók benne. Ilyen a G-pont vagy ilyen az A-pont is, amelyek izgatása sokkal mélyebb és hevesebb kéjhez jutattatja a nőket, mint a klitorisszal való játék. A G-pontból indított orgazmus felelős azért a jelenségért, amit női ejakulációnak neveznek. A prosztata kiválasztotta ondó távozásával ellentétben ez nem a vaginán keresztül ürül, hanem a húgycsövön keresztül.

Szeretkezésre hangolódva

A szexuális együttlét előfeltétele, hogy a nő befogadóképes legyen. Ha nem elég nedves a vagina, akkor mind a nőnek, mind a férfinak komoly fájdalmakat okozhat a behatolás, nem is beszélve a pszichés sérülésről. Ebből látszik, hogy milyen jelentősége van az előjátéknak. A ráhangolódást tehát nemcsak emocionális értelemben, hanem fiziológiai szinten is értjük, így lehet megteremteni a kellően kívánatos vaginát az egyesülésre. Persze a túl nagy izgalmi állapot sem optimális, hiszen ez esetben a vagina falának mirigyei által termelt váladék olyannyira síkossá teszi a hüvelyt, hogy a közösülés ingerszegény marad.

Hálószobai pózok

Változatos szexpózok a hálószoba gyönyöréért

Íme az egyik alapigazság: a változatosság gyönyörködtet. És most természetesen nem arra gondolok, hogy különböző partnerekkel kell ágyba bújni. A nemi életet egy kis fantáziával soha nem lehet megunni, még ha már évek óta is ugyanaz a lány ébred reggel mellettünk. Sőt, az összeszokott páros kísérletező, felfedező kedve komolyan hordozza a függőség kockázatát. Van a vágy és a lehetőség, hogy éljük az életet, méghozzá az aktív szexuális életet. Viszont egy idő után kopik az újdonság varázsa, tudod, hogyan és hol kell hozzáérned barátnődhöz, hogy jól érezze magát, már ő is megtanulta, hogyan szereted a kényeztetést.

Szexpózokkal felpezsdülni?

Ez jó is, de azért évek múltán mint férj és feleség könnyen bele tudtok fásulni a napi, később heti rutinba. A megszokás pedig vágyölő. Ezt senki, aki szeret szeretkezni, nem akarja még rémálmaiban sem megélni. De nincs is semmi eredendően elkönyvelve, ugyanis egy kis fantáziával fűszerezett játszadozás olyan szenvedélyes energiákat csempész bele a kapcsolatba és az együttlétekbe, hogy magad is meglepődsz erőforrásaitokon még a hosszú együttélés/együttalvás után is. Ugyanis a változatosság elérésére alsó hangon is végtelen számú szexpóz áll rendelkezésetekre. Van néhány alapelem, amit már szinte észre sem vesztek, annyira automatikus, de ezeket mindaddig lehet kombinálni, felbukkanó új ötletekkel színesíteni, amíg csak bírjátok erővel.

A szexpózok katalógusa

A szexpózok kézikönyve koronként és kultúránként is változik. Az ókorban született szexuális tanácsadó iratok keletről például nemcsak a testi vágy kielégítésének céljából íródtak. Ott a szeretkezés és a szerelem egy magasabb erő, egyfajta szentség szolgálatában álltak. Az igazi gyönyörrel és örömszerzéssel az univerzum erőit lehet megtapasztalni. Ezért forgatják azóta is előszeretettel és igen elterjedt mértékben pl. a Káma Szútrát, amely a partnerek tiszteletén, meghódításán keresztül vezeti végig az olvasót a gyönyörök könyvébe, ahol már a szexuális játszadozás és a szexpózok katalógusából lehet szemezgetni.

Mely szexpózokat vessük be és mikor?

A szexuális együttlétnek is vannak tér-idő koordinátái. Hol akarjuk csinálni, mikor és egyáltalán mennyi időnk van rá? Tévedés azt hinni, hogy a nők mindig csak az elnyújtott, hosszú, gyengéd szerelmeskedést vágyják, hiszen az ő fantáziájukban is ugyanúgy villog a gyors, vad szeretkezés felirata extrém vagy a lebukás feszültségétől izzó helyzetekben. És a férfiakra sem igaz, hogy ők szintén csak arra vágynak, hogy ajtóstul a házba, durr bele a lényeg közepébe. Ezzel szemben viszont vannak olyanok is, akik csak a hálószobában, csak este és csak sötétben, csak a hagyomáynos szexpózban élvezik az egymást.

A helyszíntől nagyban függ, hogy milyen szex pózt lehet bevetni a kölcsönös gyönyörért. Álló, ülő vagy fekvő, elölről, hátulról vagy oldalról… (három dimenziós világunk jótékony hatását élvezzük itt is.) Ki az aktív, és ki a befogadó fél? Mivel a férfiakat sokkal könnyebben lehet izgatni vizuális ingerekkel is, ezért egy szeretkezésben, amelyben az alkalmazott szexpózban a nő van felül és ő az aktív, s láthatóan még élvezi is, különösen fokozza a gyönyört. Ha a férfi szüntelen megerősítéssel és bókolással bíztatja erre a jó szokására párját, biztos nem marad “jutalom” nélkül.

Nincs megszabva, hogyan élvezd

A szexuális életben a szexpózok bevetésére nincs normaszabályozás vagy elváráslista. A testhelyzetek megítélésében sincsenek örök érvényű szabályok. Míg korábban az orális szex viszolygást keltett, ma már szerves része a szexuális életnek és a vele kombinált szexpózoknak (pl. franciázás). A leghagyományosabb szexpózként számon tartott helyzet, amikor a nő a hátán fekve várja, hogy a férfi behatoljon. Misszionárius póznak nevezik – könnyű kitalálni, hogy történelmi háttere miatt. További standard póznak tekintik az ún. kutya pózt, amely a hátulról való közösülés hagyományos formája.

Azonban mindezeket nem kell lebecsülni. Számtalan variáció ered belőlük, attól függően, hogy a nő picit megemelkedik-e, vagy hogyan tartja a lábát, máris változik a behatolás szöge és ezzel együtt az élmény intenzitása is. A pornóipar termékei láttán esélyes azt gondolni, hogy csak az akrobata végzettséggel rendelkező pasik és csajok képesek egymást gyönyörre juttatni. Nem kell erőművésznek sem lenni, hogy kéjes pozitúrákat találjatok egymás örömére. Van, hogy csak kialakul (és jól megjegyzitek), de van, hogy előjáték gyanánt egy közös fantáziálás hevében osztjátok meg egymással az azonnal tesztelhető legújabb szexpózt.

 

Prosztataorgazmus

A férfikéjért prosztataorgazmussal

A prosztata szó hallatán a legtöbb férfinak összeugrik a gyomra. Vagy azért mert már volt kalandja az urulógián, vagy azért, mert már hallott egy-két nem épp kellemes sztorit erről. A prosztata vagy dülmirigy a férfi nemi szervekhez tartozik és általában akkor tudatosul létezése, amikor gond van vele. Pedig, ha egy férfi aktív szexuális életet él, folyamatosan találkozik a prosztata áldásaival, már ami a férfi orgazmust és magömlést jelenti. A dülmirigy felel ugyanis részben azért, hogy a kilövellő hímivarsejtek számára biztosítsa az ondót. Tehát a prosztatához igencsak kellemes élmények is köthetők, már csak azért is, mert a csúcsra jutás érzése éppen ennek a kilövellésnek az eredménye.

De ha máshonnan nem is, az amerikai tinifilmek már-már klasszikusnak számító darabja, a Cooltúra néhány jelenetében is ország-világ előtt nyilvánosságra hozzák, hogy a hátsó fertály mélyreható ismeretével micsoda térdrogyasztó kéjhez lehet juttatni férfiakat pár pillanat alatt. Tehát a prosztatával való közvetlen érintkezés cseppet sem mondható kellemetlen érzésnek. A prosztataorgazmushoz vezető prosztatamasszázzsal feldobott együttlét azonban nem a hétköznapi standard szeretkezés élvezőinek elfoglaltsága. Csak azért mert valaki férfinak született, még nem kell genetikailag kódoltan élveznie, ha barátnője a hátsó részeknél kalandozik. De ha ezzel szemben különlegesen jó érzéseket vált ki belőle mindez, akkor meg szintén ne hallgassa el. Csak azért mert valaki szereti, ha elöl is, hátul is örömet okoznak neki, még nem kell attól a felmerülő gyanútól tartania, hogy biztos a másik oldalon játszik.

Hogy miért okoz különösen élvezetes gyönyört?

A prosztata néhány centiméterre van a végbélnyílás mögött, s ez a diónyi nagyságú belső nemi szerv különleges helyzetet foglal el: a hólyagalapon helyezkedik el és körbeveszi a hólyagnyakat, valamint a húgycsövet, de ami a kéjérzés miatt lényegesebb, hogy közelében futnak a péniszt ellátó és a merevedésben kulcsszereplő idegek. Az ánuszon keresztül elérve és megfelelő intenzitással masszírozva nagyon heves és gyors orgazmushoz lehet eljutni, mivel közvetlenül az ejakulációt idézi elő. Amit a nőkön G-pontnak nevezünk, na az a férfinak a prosztata. Anélkül lehet a gyönyör egy mély fokát megélni, hogy a külső nemi szerveket mégcsak ingerelni sem kell – bár megbeszélés kérdése, hogy ki hogyan szereti, ha partnernője odaadóan kényezteti.

Ahhoz, hogy egy férfi prosztataorgazmust élhess át, nem kell feltétlenül egészségügyi végzettséggel rendelkező párt találni. “Laikus” barátnőddel is próbálkozhatsz. A férfi számára ugyanúgy meg kell tanulni ezt az érzést élvezni. És megtanulni okozni is ezt a kéjt, mivel ez “feladat” a lányokra hárul, tekintve, hogy saját magunknak nehezen férnénk hozzá testünk ezen kis kéjközpontjához. (Megjegyzendő, hogy a végbélnyílás környéke sokkal gazdagabban van beidegezve, mint pl. a női hüvely felső kétharmada, szóval teljesen érthető, ha valaki nem akarja megfosztani magát az örömszerzés ezen formájától.)

Mielőtt kísérletezésbe fogtok…

Nagyon fontos figyelni a higiéniai körülményekre. Feküdj a hátadra vagy hasadra, a lényeg, hogy a térdeidet minél inkább húzd fel, mert így túdja barátnőd legkönnyebben, és leginkább mentesen a kellemetlen kezdeti érzéstől erősen síkosított ujját felvezetni az ánuszodba. Ha megfelelő ritmusban, intenzitással masszírozza a dülmirigyedet hamar bekövetkező csúcspontot élsz meg, melynek eredménye is egyetlen kilövellésben távozik. Érdemes tudni azt is, hogy potencianövelésre is alkalmas ez a technika, tehát érdemes fiatalon begyakorolni, hogy viagra helyett, ha szükség lesz rá inkább ezzel a természetes módszerrel fokozd állóképességedet.

 

Orgazmus

Mi az az orgazmus?

Nem azt várom vissza, amit a tankönyvből megtanultunk, hanem azt, amit tapasztalati úton elsajátítottunk. Van ilyen? Őszintén!

Az orgazmussal kapcsolatban könyvtárnyi irodalom született: hogyan legyen többszörös, hogyan legyen sorozatos, hogyan legyen egetrengető orgazmusa páromnak. Legyen akár nő, akár férfi a magazin vagy weboldal olvasója, érdeklődéssel futja át a sorokat, hogy vajon milyen használható információt talál annak érdekében, hogy a következő légyott alkalmával, valóban elmenjen a kedves.

Nincs is abban semmi, ha örömet akar szerezni egymásnak férfi és nő, de vajon ebben a gyönyörhajszolásban mennyi az, amit egymásért, és mennyi az, amit a kulturális nyomás enyhítéséért tesz meg. Hiszen, ha van tapasztalatunk arról az érzésről, ami nagyjából belefér az orgazmus definíciójába, akkor egyértelműen látszik, hogy nem arról van szó, amit az erotikus filmekben bemutatnak. Ha kiegyensúlyozott a párkapcsolat és kiegyensúlyozott az egyén, akkor könnyed mozdulattal figyelmen kívül hagyja ezt a tényt.

Azonban, ha valaki görcsösen vágyik a testi gyönyörre és frusztrált abban, hogy vajon kielégíti-e párját, akkor tévesen címkézheti azt, amit átél, és amit lát, hogy a másik átél. Az orgazmus ugyanis nem egy kis kéjgombbal beindítható folyamat, melyet csak a kiváltságosok művelhetnek. Nem csak a testi adottságok, a szexuális pózok adnak hozzá, hanem az érzelmi biztonság. Mennyire tud egy nő feloldódni egy férfi karjában, mennyire figyelnek egymásra, mennyire tudják szinkronba hozni vágyaikat.

Ugyanis, ha látszólag elmarad az elvárásban szereplő orgazmus, akkor a szégyen, a csalódás és a másik ki nem mondott hibáztatása elkezdi tágítani a szakadékot férfi és nő között.

Orgazmus, mint tabu

Az orgazmust férfiak is nők valami elérendő tetőpontként kezelik a szexuális együttlétek alkalmával. Fiziológiailag azt állapotot nevezzük orgazmusnak, amikor a szexuális ingerlés miatt kiváltott fizikai és emocionális érzések hatására örömérzetet élünk meg. Maga a szó pedig a görög ‘duzzadás’ szóból származik. Manapság számos férfi és nő küzd kielégítetlen szexuális vágyaival, igényeivel, sokan elkövetik a hibát, hogy hajszolják a gyönyört, csak valahogy úgy érzik nincs benne részük. A média és az erotikus filmek közvetítette orgazmusélmény lenne egyfajta etalon? Valóban a nő ablakrepesztő sikolya és vonaglása jelenti az igazi és hiteles orgazmust? Ha ilyet látsz partnernődnél első együttlétetekkor – hacsak nem vagy valóban a legtökéletesebb lepedőkirály – élj a gyanúperrel, hogy nem teljesen őszinte.

Az igazi orgazmus nem tart sokáig, kellemes, megnyugtató érzés férfiban és nőben, amit a szexuális feszültség felvezető szakasza után a fizikai stimulálás és az azt követő elernyedés kontrasztja jellemez. Mitől függ hát az orgazmus? A méretektől? Az izgatás helyétől? Persze ezek is kellenek hozzá valamelyest. Ám az orgazmus is, mint általában minden: fejben dől el. Ami elsősorban befolyásolja az az izgalmi szint és magára a gyönyörre való koncentrálás. Egy emlékezetes együttlétet ezért tud megalapozni már a ráhangolás (romantikus környezet), az előjáték. Persze az is unalmassá válik egy idő után, ha mindig az előre kiszámítható forgatókönyv szerint zajlik egy-egy légyott. A szexuális izgalmat és vágyat, ami kell a férfi és a női orgazmushoz egyaránt, a meglepetések, eredetiség, kreatív játékosság és a spontaneitás csak még inkább felhevít.

Hatalmas tévhit a férfiak körében a nőkkel kapcsolatban, hogy a nők nem szeretnek szeretkezni

Ha nem is mondják, megkockáztatható, hogy még többször fantáziálnak, mint a férfiak. Ezek a fantáziák pedig kielégítésre vágynak. Orgazmushoz tehát fantáziálással is el lehet jutni. Hogy milyen fiziológiás tünetek jelzik, hogy bizony ez most Az Orgazmus? Megemelkedik az inzulinszint, növekszik a pulzusszám és szaporodik a lélegzetvétel, a nemi szervek pedig ritmikus összehúzódással jelzik a tetőpontot. A közbeszédben, ha az orgazmus szóba kerül, általában egyet jelent a nők orgazmusával. És mindenekelőtt ennek problémájával. Mintha csak hallgatólagos megállapodásunk lenne, hogy a férfinak úgyis mindig van orgazmusa, azoknak egyszerű, elég nekik két cici, formás popsi, meg két szétterpesztett láb, aztán nincs is gond a továbbiakban. (Hangoztatják ezt sokszor a kielégítetlen nők.) Ez az egyértelműsítés azért alakulhatott ki, mert a férfi orgazmus többnyire egyszerre érkezik az ejakulációval, amit nagyon nehéz lenne tettetni vagy akár elhallgatni. Azonban ez a két dolog nem ugyanaz.

Nemi aktus során a hímvessző megmerevedik, így válik képessé a behatolásra, ahol a mechanikai ingerlés és a szexuális vágy előidézi a magömlést. Ennek során a hímivarsejtek távoznak a szervezetből abban a váladékban, amelyet a prosztata és más mirigyek termelnek a hímivarsejtek számra. Így van biztosítva evolúciósan a fajfenntartás. Tehát a nagy isteni terv a férfit ebből a szempontból valóban “egyszerűbb lénynek” teremtette, azonban tegyük hozzá, hogy fajfenntartás szempontjából kinek az orgazmusára van kizárólagosan szükség? A férfiére. A nő megtermékenyül így is, úgy is, még ha időnként sajnos elő is fordul, hogy semmi örömét nem leli benne.

Túl a nagy evolúciós forgatókönyvön

Míg az a mítosz kering, hogy a nők többszörös és sorozatos orgazmushoz képesek eljutni egyetlen aktus alatt, addig a férfiak általában egy együttlét során egy orgazmust produkálnak. Azonban, ha a férfi ritkább időközönként él nemi életet, a benne feszülő szexuális vágy miatt az ejakulációt követően hamarabb bizonyíthat újra állóképességével. A férfi orgazmusnak egy egészen különleges élménye, amikor az ánuszon keresztül proszatamasszázzsal kényeztetik. Ez közvetlen, gyors és heves kielégüléshez vezeti a férfit. Ugyancsak érdemes visszanyúlni a keleti tanításokhoz, ahol a szex, szerelem és a szentség közös fogalomkörben mozogtak. Ezek szerint a férfinak minél több orgazmusra kell törekednie az egészsége érdekében anélkül, hogy magját, vagyis életerejét vesztegetné egy olyan szeretkezésben, amelynek nem a gyermeknemzés a célja. A férfi multiorgazmusasem legenda, lényege és alapja, hogy szét kell választani az orgazmus élményét az ejakulációtól. Ezt kis gyakorlással, pontosabban a PC-(pubococcygeus-) izmok edzésével és az önkielégítés során szerzett rutinnal a korai magömlés ellen hamar el lehet érni.

A PC-izmok a medencében vannak és orgazmus közben lépnek működésbe. A hétköznapokban pedig akkor találkozhatunk velük, amikor a vizelési ingert kell visszatartani. (Ezek a pillanatok például éppen megfelelőek ezen izomcsoport trenírozására.) Ezeket Kegel-gyakorlatoknak hívják Arnold Kegel orvos után, aki felfedezte ezen izmokat. A gyakorlatok lényege, hogy erős PC-izmokkal vissza lehet tartani a kilövésre váró ondót, így a férfi nem merül ki szexuálisan, képes újabb orgazmus átélésére.És ez még kifejezetten hasznos abból a szempontból is, hogy a nők és a férfiak általában nem egyszerre jutnak el a csúcsra, a férfiak javára. A női orgazmus jóval összetettebb, nehezebb és lassabb, mint a férfié. Sőt. Míg a férfi számára az első hajnali magömlés óta biztosított az orgazmus elérése, addig a nőknek bele kell tanulniuk. Ha élvezi magát, nagyobb öröme lesz a szexuális együttlétekben és a kedve is csak fokozódni fok. Ebből meg szintén a férfi is profitál.

A nők orgazmusához sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetni a körülményekre, az érzelmekre

Nem érdemes ajtóstul rontani a házba és a lényegre térni. (Kivéve, ha a hirtelen leteperés nem hozza tűzbe.) Mert a női testnek szüksége van az élvezethez arra, hogy felizgassák és a hüvelykörnyéki nedvesedés sikamlóssá tegye annyira, hogy az ölelés valóban kéjes legyen. Nőgyógyászok és szexológusok szerint fiziológiailag egyféle női orgazmus van, amelyet az jellemez, hogy a hüvelykörnyéki és az alhasi, ill. a gáthörnyéki izomzat ritmikusan ismetlődő, spontán összehúzódik és ellazul, ha nem éri ismételt inger. Ezzel szemben úton útfélen arról lehet olvasni, hogy a nők hányféle és milyen változatos intenzitású orgamzus átélésére képesek. A klitorális, a vaginális vagy a G-, netán U-pont orgazmus szerepel a repertoárban. Ám a férfiirigység elkerülése végett le kell szögezni, hogy ezek mit sem jelentenek, ha nem tanulják meg akár egyedül, akár partnerükkel élvezni.

A női orgazmus legkönnyebben elérhető és kiváltható helye a csikló, mely élettanilag a férfi péniszével azonos. Míg a hüvely igen csekély idegvégződést tartalmaz, addig a csikló rettentően érzékeny része a női szeméremrésznek. Érdemes tudni, hogy felizgult, orgazmushoz közeli állapotban nagyon érzékennyé válik, még a legkisebb érintés is kellemetlen lehet. Viszont a megfelelő kényeztetéssel a nők kedvében lehet járni vele. A vaginális orgazmus tanulandó. Mivel a hüvelynek nem elsődleges funkciója az örömszerzés, ezért az itt átélt gyönyör sem jön magától. De ha már a hüvelyi orgazmust tanulmányozzátok, érdemes figyelmet szentelni a hüvely hasi falán lévő erogén zónának is, a G-pontnak. Az itt átélt orgazmus eredménye lehet a női ejakuláció, amely a Skene-mirigyek termelte váladék húgycsőbe való kilövellését jelenti.

A párkapcsolatban a szerelmi együttlétek célja, hogy a férfi és a nő egyszerre érjen a csúcsra és élje meg a gyönyör pillanatait. Ez fokozza a kéjérzetet is, hiszen a férfiak és nők nemi szervei, intim izomzata ritmikusan összehúzódik egymás örömére. Ez viszont csak a gyakorlás, az érzelmi biztonság és a másikra való odafigyelés alapjain jöhet létre.

Az orgazmus a kéjes élvezet és a szexuális együttlét csúcsa, ami nagyon sok irányból megközelíthető és szerencsés esetben el is érhető. Kell hozzá, hogy tudjuk: nem csak a testünk érez és nem csak a testünket kell akcióra tüzelni, hogy a gyönyörben részesüljünk. Csalóka, hogy a férfiak az orgazmust és az ejakulációt legtöbbször egy időben élik meg, s ez olyasvalami, amit igen nehéz lenne eltitkolni. Ellenben a nőknél nem látványos, gyakran puszta udvariasságból megjátsszák, hogy elmentek. Tehát a férfiakat újfent egyszerű lényekként kezelik, mivel ami problémás szokott lenni, az a nők orgazmusa és annak titka.

Ahhoz, hogy orgazmust éljünk át, még arra sincs feltétlenül szükség, hogy beható szexuális ismereteink legyenek. Egy aktusig nyújtott petting vagy az előjáték maga is eljuttathat a csúcsra. Ezzel tehát máris megdől az az elképzelés, hogy orgazmushoz akkor juthatunk, ha a partner testi adottságai képesek beindítani bennünket. Általában itt is a nőkről beszélnek, megerősítve azt a mítoszt, hogy nekik több minőségű orgazmusra kalibrált központjuk van, mégsem tudják átélni, mert a férfi nem juttatja őket csúcsra.

És gyakran szintén a férfikat okolják – elsősorban a női szaklapok szerint -, ha nekik sem sikerül elmenniük az együttlét végén. Impotencia, párkapcsolati probléma, elhidegülés, megcsalás – ezek a szokványos okkeresési címkék. Vajon hányunkban merült már fel a gondolat, hogy az orgazmust is meg kellene tanulni?

Csábítós játékok

Hálószobatitkok csábítós játékai

A csajozás és az ismerkedés nem más mint egy igazán élvezetes, ám nagyon komplex felnőtt társasjáték. Amíg ismerkedtek, amíg a kapcsolat csak a kísérletezés, puhatolózás szakaszában van, más játékszabályok érvényesülnek, mint amikor már egy párként jegyez benneteket a környezet. A hódítás mindenesetre annál több sikerrel kecsegtet, minél rafináltabban, játékosabban közelíted meg. A rugalmasság és a lazaság mellett a domináns férfierő az, ami a barátnődben felkelti a vonzalmat és csatlakozik a játékhoz. A flörtölés, a bókolás, a húzd meg, ereszd meg csábítós játékok még ártatlan huncutkodást jelentenek csupán ahhoz képest, amit később csak a hálószoba négy fala mesélhet a csábítós játékaitokról. Aki bejáratos a csajozási közösség tudástárába, az nemcsak saját kútfőből merítheti az ötleteket a minél lehengerlőbb siker érdekében.

Csábítós játékok a hálószobában

Áldozni a gyönyörök és a szerelem oltárán csak kifejezésében szakrális. Hiszen éppen a legsikamlósabb, legerotikusabb tevékenységről van szó. A tartós és kiegyensúlyozott párkapcsolatban is alap a kielégítő szexuális élet. És nemcsak arra kell gondolni, hogy sok hónap, akár év kényszerű cölibátus után végre van egy lány, aki partner az erotikus játszótéren, de gondoljunk bele, hogy ugyancsak hónapok és évek múltán már mennyire unalmassá válhat, ha mindig minden csak ugyanolyan forgatókönyv szerint zajlik.

A menetrendszerinti szexuális együttlétet már mi tudná felvillanyozni, ha ismereteitek legjavát beleadtátok a pózokba, a testtájaitok felfedezésébe. Ahhoz, hogy kielégítő szexuális életet éljetek, mozgásba kell lendíteni a fantáziát. Erre valók a csábítós játékok. A felnőttek is játszanak papásmamást, csak kicsit másképp. A csábítós játékoknak a fantázia szabhat határt.

Példaként olyasmire lehetne gondolni, mint a szerepjátékok akár jelmezben. A barátnőd nővérkének, rendőrnőnek öltözve előszeretettel kényeztethetik párjukat. És ha már rendőrnő: igen kedvelt és elterjedt játékszer például a bilincs. Na éppen nincs kéznél, sállal vagy a kioldozott nyakkendővel ugyanúgy izgalmassá lehet tenni az együttlétet. Barátnőd szemét bekötve kényezteted testét csókkal, simogatással. Érzékeitek bújócskáznak egymással. De a csábítós játékok kínálatát végtelen hosszúra nyújthatják a szexuális segédeszközök, melyek nemcsak szóló akciókra tartogatnak kellemes perceket.

De ilyen játékötlet még, ha pl. kártyáztok és a vesztesnek egy ruhadarabja bánja, vagy éppen szókirakóból csak pajzán jelentés jöhet ki eredményül, ezzel is fokozva az izgalmi állapotot.

Csináld magad csábítós játékok

De csábítós játékot magatok is készíthettek valós, táblás társasjáték formájában is, ahol a dobások sorra alkalmat adnak a legcsábítóbb szexpózok kipróbálásra vagy a lakás helyszíneinek váltakoztatására. Ha férfiként felmerül is a gondolat: nem túl macsós társasjátékot barkácsolni vasárnap délután a garázsban, hát elég ha az ötlete veted fel párodnak. A nők szeretik átvenni ilyen téren az irányítást.

A szexuális élet feldobásának érdekében minden bevethető, ami csak eszetekbe jut, egyetlen szabály, hogy mindketten élvezhessétek, hiszen még mindig ez a cél. Nem biztos, hát, ha az erotikus és szexfilmek mintáit akarjátok leképezni saját hálószobátokban. Lehet, hogy egy kis előjátékkal vagy erotikus masszázzsal pont eleget tettetek csábítós játékként a gyönyöröknek.

Ejakuláció

Ejakuláció és a férfi teremtőerő

A szexuális együttlét alapvető célja, hogy orgazmushoz juttassuk párunkat, és mi is átéljük a gyönyöröknek ezt a csúcsát. Míg a nőknél az orgazmus mindig bizonytalan, addig a férfiaknak látszólag egyszerű érdemben orgazmust produkálni. Már amennyiben úgy tekintünk az ejakulációra, vagyis a magömlésre, mint az orgazmus “tünetére”.

A férfivá válás és az első ejakuláció serdülőkorban

Az első ejakuláció a fiúknál olyan mérföldkő az érési és pszichoszexuális fejlődési folyamatban, mint a lányoknál a menstruáció megjelenése. Serdülő srácoknál nem szokatlan, hogy reggel valami ragacsos cuccban ébrednek… “innentől kezdve egyre kellemetlenebb, ha anya ébreszt. Hiszen már nem vagyok kis tökös!”

A férfiak és nők orgazmusa és ejakulációja közötti különbség evolúciósan is magyarázható. A nő a befogadó, aki a hónapnak csak bizonyos szakaszában képes a megtermékenyülésre, így a férfiaknak szükségszerű, hogy mindig bevetésre készen álljanak és az első adandó alkalommal továbbörökítsék magjukat. Valahogy célba kell hát juttatni, ezért nem elegendő a férfiak esetében egy-két nagy sóhaj a csúcsról, mert az maximum a gólyához juthat el üzenet formájában, arról viszont már bebizonyították, hogy nem ő hozza a gyereket.

Biológiai működés

Fiziológiailag az ejakuláció az ondó távozása a hímvesszőből, miután az erekciót követően ingerlés hatására termelődik ez a testnedv. Legegyszerűbben a hímvessző izgatásával érhető el, azonban serdülőkorban már a szexuális fantázia, álmok is előidézhetik alvás közben, avagy prosztatamasszázs során is eredményre lehet jutni.

Egyéntől függ, hogy az ejakuláció során távozó ondó mennyisége és minősége, illetve kilövellésének erőssége hogyan alakul. Függ attól, hogy mennyire rendszeresen él szexuális életet az illető, mennyire gyakorlott az önkontrollban, mennyire egészséges a szervezete, mennyi idős, mennyire van érzelmileg bevonva az eseménybe stb. Átlagértéket tekintve egy felnőtt férfi ejakulátuma 1,5-5 ml között mozog.

A herezacskóban termelődő ondó a húgycső ritmikus összehúzódásával távozik, melynek megvan a maga ritmusa és időbelisége. Ez mind része a férfi orgazmusának, hiszen ez a belső érzékeléssel felfogott mozgás is önmaga stimulálásaként fokozza a kéjes érzéseket.

A psziché, ejakuláció és az orgazmuskészség

Azonban a férfiak esetében az ejakuláció gátló tényezőként szerepel a sorozatos vagy többszörös orgazmus megvalósításához. Mivel energetikai szempontból az ejakulátum a nemzést szolgálja, ezért sok energiára van szükség a termeléséhez. Ha ez szabad utat nyer, szándéktól függetlenül beteljesítette a célját, így a férfi kimerül, időre van szüksége, hogy újra bevetésre kész legyen. A keleti tanítások hangsúlyozzák elsősorban az orgazmus és az ejakuláció közötti egyenlőségjel áthúzását: a szexuális együttlét ejakuláció nélkül is gyönyörteljes lehet.

Számos technika van arra vonatkozóan, hogyan lehet késleltetni a magömlést, hogy minél tovább lehessen élvezni az együttlétet – pusztán önmagáért az együttlétért. Aki gyakorlott szexuális életet él, avagy serdülőként az önkielégítés során kellő gyakorlatra tett szert az önkontrollban, az már tudja, hogyan irányítsa úgy saját magát, hogy minél tovább bírja.

Azonban ott a másik véglet is, amikor valamilyen szorongás vagy pszichés akadályozottság miatt sikerül ejakulációt produkálni. Legritkább esetben magyarázható ez biológiai problémával, lelkiekben kell feloldani. Ugyanis a fel nem oldott zavarok, csak felhalmozódnak és súlyos következményeik lesznek párkapcsolaton belül. A nőkből is komoly frusztrációt vált ki, ha az tapasztalják, hogy nem sikerült párjukat csúcsra juttatni. Ez még a legnagyobb szerelemben is válóok lehet.

Férfi G pont

A férfiak gyönyörgombja, a férfi G-pont

Mielőtt az igazságtalanság érzése felmerülne bennünk, jobb, ha tudjuk, hogy nemcsak a nőknek vannak ilyen meg olyan, U- és G-pontjaik a szeretkezés változatos élvezésére. Merthogy valóban bosszantó érzés, hogy nekik egyrészt ott van egy külön befogadó szervük az örömökre (de ne feledjük azért a gyerekszülés “gyönyöreit” sem), másrészt a szakirodalom alapján is legalább 4-féle orgazmushoz lehet szerencséjük, nem is beszélve az anális és a mellorgazmus lehetőségéről… és mindezek ellenére még panaszkodni mernek a kielégítetlenségről. Ha barátnőddel már igazi, tapasztalt felfedezők vagytok egymás testén, tettetek azért, hogy ő megismerje erogéntérképét, akkor itt egy új pont, amit meg lehet találni, csak éppen rajtad. Ez a férfi G-pont. (Az elnevezés a női G-ponthoz való hasonlóságból ered, nem Grafenberg felfedezésének tiszteletére.)

Hogy hol van, merre keressétek a G-pontot a férfin?

Nem kívül, ugyanis a prosztatáról, vagy más nevén dülmirigyről mint férfi belső nemi szervről van szó. Ez a kb. diónyi nagyságú mirigy különleges helyzetű és működésű, mivel simaizomból és mirigyállományból áll és mindennapos szerepe az ejakulátum váladékának a termelése, mely megteremti a megfelelő környezetet a megtermékenyítendő petesejt számára. Magának a gyönyör csúcsának az érzése is az, amikor a prosztata kilövelli termékét. Helyzetét tekintve a hólyagnyak és a húgycső körül található, s közelében futnak azok az idegek, amelyek felelősek az erekcióért.

A keleti gyógyászat és a szexualitást tanító írások megjegyzik, hogy a férfi testén a herezacskók és végbélnyílás közötti szakasz különösen érzékeny terület. Vannak, akik ezt a területet is a férfiak G-pontjának tartják, a kínaiak viszont Millió Arany-pontnak nevezik. Ennek a zónának az ingerlése amellett, hogy igen kellemes érzést nyújt, még hasznos is, ha a hosszan tartó, elnyújtott orgazmust szeretnétek elérni. Ezen a szakaszon fut végig ugyanis az ondóvezeték, melynek finom stimulálása késlelteti az ejakulációt.

A férfi G-pontját hogyan lehet izgatni?

Semmivel nem nehezebb megtalálni, mint a női testen, viszont azon sem kell túlzottan meglepődni, hogy az első próbálkozás nem lesz szó szerint kirobbanó élmény. A nők megszokták már, hogy olykor tesznek magukba valamit, de ez a befogadói szerep egy férfi számára merőben új, idegen, talán még ellenérzést is kivált. De ugye a szeretkezésben mindent lehet, amit a partnerek egyaránt szeretnének, és különös előnye, hogy semmi sem kötelező. Van, aki szereti, ha a hátsó fertályon kalandoznak a csaj fürge ujjai, mások idegenkednek ettől.

A férfi G-pontot tehát a végbélnyíláson keresztül lehet megközelíteni nagyon óvatosan, erősen síkosított ujjakkal, hogy öröm legyen az élmény, ne fájdalom. Könnyebben hozzáférhetővé válik, ha a lábaidat a mellkasodhoz közel húzod. A kitapintható diónyi mirigyet nem túl erős, de határozott nyomással, masszírozással lehet izgatni, melynek hamar meg is látszik az eredménye. A prosztatamasszázs következményeként a magömlés is más érzést nyújt, így hát a férfiakról is végül csak kiderül, hogy nem is olyan egyszerű lények, lehet nálunk is variálni az orgazmus jellegét illetően.

 

Hogyan kell szexelni?

Szexelve az egészségért

Tipikusan az téma, amiről nem írni kell, hanem csinálni. És emellett jöhet még a vád, hogy aki nem tudja, biztos az tanítja. Nade. A kielégítő szexuális élet az egyik alapja egy tartós párkapcsolatnak. Mondhatjuk azt is, hogy az egészséges életmód része. És így már nem is furcsa a kérdés: hogyan kell szexelni? Hogyan, hol, hányszor kell vagy lehet szeretkezni egy héten, egy nap, egy éjjel?

Azért ez a kérdés csajokban, pasikban szüntelenül felbukkan. Élethosszig tartó tanulás a trendi manapság, miért lenne ez alól kivétel a szexuális élet? Ahány ház annyi szokás, és ez szeretkezésre még hangsúlyosabban igaz, hiszen annyira más igényekkel, vágyakkal feltüzelve gabalyodik össze két ember. Hiszen mennyire mást film pereg le, amikor az ötödik korsó után már a harmadik haver kezdi el mesélni, hogy a barátnőjével legutóbb mikor feküdt le, és milyen jó lenne már ismét szeretkezni végre egyet, bár sosem olyan jó a szerelmeskedés, mint mikor még az exszel volt… Minden esetre semmiképp sem szabad a dolgot a tárgyiasítás irányába elvinni.

Minden a szeretkezés körül forog

Tévedés azt gondolni, hogy csak a férfiak gondolnak sokat a szexre. Legjobb védekezés a támadás, tehát ezt a tévképzetet valószínűleg olyan nők találhatták ki, akik el akarták terelni a figyelmet arról, hogy ők is mennyit pörögnek, vagy legalábbis pörögnének a témán, ha lenne kivel. Úgyhogy hogyan is kell jól szexelni? – jó fizikai állapotban, mert párodat, a gyengébbik nem gyönyörű, jeles képviselőjét ki kell elégíteni. Nem egyszer, nem kétszer… És sose feledd, hogy azért nagyon fontos az ösztönös szexet inkább a mély együttlét irányába elvinni. Viszont ahhoz, hogy változatos legyen a szexuális életetek, és ne unjatok egymásra, mert már azt hiszitek, hogy a másik minden porcikáját, gyenge pontját ismeritek, érdemes utánaolvasni trükköknek, tanácsoknak, hogy mindig valami újat kipróbálva okozhass barátnődnek kellemes perceket. És ne lepődj meg, ha ő is igen izgalmas érzésekkel jutalmaz ezek után.

A kielégítő szexelés körülményei

A “Hogyan kell szexelni?” kérdéskörébe beletartozik a helyszín, a póz, a számszerű mennyiség, a játékok stb. Vannak, akik másképp nem is tudják elképzelni az együttlétet, mint lekapcsolt villany mellett a hálószobában, hagyományos pozícióban. Mások szeretik extrém helyszíneken szeretni egymást: tóparton, városi parkban, liftben, munkahelyen túlóra után stb. Vannak, akik szeretik húzni és úgy gondolják, hogy akkor jó a szex, ha végtelen sokáig tart. Mások inkább gyakran, de gyors menetekkel élvezik az estét. Egyeseket izgat a meglepetésszerű spontán letámadás, mások inkább a tervezést és utalgatásos rákészülést tartják vérpezsdítőnek.

Aki párjával már gyakorlott az ágyban, annak bizonyára számos tapasztalata van, amelyet élmény szintjén kamatoztathat a párjával. Legyen vad vagy legyen gyengéd a szeretkezés, a lényeg, hogy mindkét félnek élvezetes legyen. Eretnek gondolat vagy sem, egy párkapcsolatban nem jó, ha tabu beszélni a szexről. Végül is miért ne lehetne megkérdezni néha pasiknak is barátnőjüket, hogyan csinálják, hogyan lehet még jobb az együttlét. Tehát lehet, hogy nem a netre kell beírni a hogyan kell szexelni fogós kérdését, hanem csak együtt fantáziálni A barátnővel. Közös orgazmus? Naná.

 

Magömlés

A férfi orgazmus látványos eredménye a magömlés

Serdülés során minden srác megtanulja, hogy milyen az, amikor magömlése van. Kezdetben ez pusztán egy erotikus vágy, egy kéjes álom vagy fantáziálás eredménye is lehet, azonban a saját test tudatosítása és a szexuális energia egy másik személy irányába történő koncentrálása kialakítja a kellő önkontrollt, hogy csak a szexuális együttlét során tapasztalja meg a férfi a magömlést.

A magömlés vagy ejakuláció akkor következik be, amikor a férfi nemi szerveket izgalmi állapotba hozzák, s a herékben és a prosztatában termelődő hímivarsejtek és ondó az orgazmussal egy időben ritmikus mozgással távozik. Alapvetően a gyermeknemzés a célja, ugyanis így jut be az örökítőanyag a nő méhébe.

Korai magömlés mint probléma

Ha magömlésről van szó férfi körökben, akkor általában az a probléma merül fel, hogy túl korai vagy a másik végletként, elmarad a magömlés. Általában ezek a problémák legritkább esetben fakadnak biológiai okokból. A magyarázatot a lelki eredetű gócok között érdemes keresni. Egy harmonikus, kiteljesedett párkapcsolatban, ahol a kommunikáció is gördülékenyen folyik, illetve ahol aktív a szexuális élet, amely az egymásra való odafigyelésben nem szenved hiányt, ott kevésbé fordulnak elő ezek a problémák.

A magömlés késleltetésére, ha csak pusztán az élvezet elnyújtása miatt vágyik egy férfi, akkor meg tud tanulni számos technikát, amivel ezt sikerre viheti. És itt jön a képbe az önkielégítés, mint “edzés”.

Ugyanis abban rejlik a titok nyitja, hogyan lehet kinyújtani a magömlés előtti időt, vagy orgazmust átélni magömlés nélkül, hogy tudatosítani kell azokat a testi érzeteket, amelyek az orgazmus pillanatában az ejakuláció előtt elárasztják a testet. Ha ez a tudatosság megvan, akkor már ki lehet alakítani a kontrollt is ezen folyamatok felett. Hiszen ki irányítja a saját életedet és a saját testedet, ha nem te? 

Hogyan késleltesd a magömlést?

A gyakorlás tehát szólóban kezdődik. Meg kell találni azt a pillanatot, amit már a magömlés követne. S ekkor kell egy megfelelő szorítást alkalmazni a péniszen, hogy a kilövellés ingere elmúljon. Ha ez már jól megy, a barátnőddel is gyakorolhatsz, amint ős ingerel és ő szorít. Ha már ebben is megvan a kellő biztonságérzet, közösülés során is lehet gyakorolni. S kellő rutinnal már elegendő lesz pusztán gondolati szintről irányítva késleltetni a magömlést.

Akiknek helyén van az értékrendjük a nőkkel való ismerkedésben, azoknak nem az a céljuk, hogy minél több lányt megfektessenek, hanem komolyabb ismerkedésre vágynak. Mégis tanácsos felkészülni a szexuális energia tudatos irányításával arra, hogy bármikor egy olyan szakaszba léphet az életed, amikor a pároddal rendszeres lepedőakrobatává válasz. Ha már tudod, hogyan szólítsd meg a lányokat, hogyan szerezz telefonszámot, hogyan fokozd a helyzetet randiig, amiből akár párkapcsolat is lehet, akkor nem árt, ha azon a bizonyos napon ezt a magömléssel kapcsolatos képességedet is megvillogtatod. Biztosan emlékezetes beszédtéma leszel másnap a barátnők körében, hiszen nem mindennapi képesség a tiéd. A pua.hu trénerei abban segítenek, hogy azt a lányt tudd meghódítani, aki aztán halhatatlanná teszi képességeidet!