Vezetői tanácsadás

Az élet és a hivatás tudatos menedzselése (élet)vezetői tanácsadás után

Kutatások igazolták, hogy a sikeres vezetők a hatékonyságukat mindössze 20%-ban köszönhetik intelligenciájuknak és szakmai kompetenciáiknak. A fennmaradó nagyobb hányad egészen másról szól: az érzelmi intelligenciáról, vagyis magáról a személyiségről.

Tehát amikor valaki vezetői tanácsadásra szorul, tulajdonképpen olyan külső segítséget kap, amely tűzoltás jelleggel ugyan megoldja az aktuális szervezeti feladatokat, problémákat, azonban ennél sokkal többre irányul: személyiségfejlesztési tanácsadással készíti fel a személyt arra, hogy sikeresen menedzselje vállalkozását. Lehet, hogy ez a vállalkozás valóban a munkát jelenti, azonban a saját egyéni élet menedzselése is roppant fontos feladata mindenkinek.

A jó vezetés tanulható és állandóan fejleszthető

PUA.HU személyiségfejlesztő tréningje során akár egyetlen hétvége alatt gyökeres változás tapasztalható hozzáállásban, mentalitásban, hatékony működésben. Ez különösen fontos, ha hosszabb távra tervezünk, s önmagunk fejlesztését, egy vezetői tanácsadást befektetésnek nézzük.

Megtérül. Miben? Időben, pénzben és energiában, hiszen olyan technikákkal és rutinokkal, önbizalomfejlesztési vagy éppen konfliktuskezelési technikákkal ismerkedhet meg a jelentkező, amellyel a továbbiakban maradandó, gyorsabb és látványosabb sikereket érhet el, legyen szó egy nő meghódításáról, családi konfliktusok megfelelően higgadt elsimításáról vagy a munkavégzésről, csoportvezetésről.

Felnőni és döntést hozni – az életvezetéshez is jól jönnek a tanácsok

Életünk során gyakran kerülünk olyan szituációkba, amikor komoly döntést kell hoznunk. Akinek nincs meg a kellő magabiztossága, nem ismeri kellően saját személyiségét, gyakran érez kudarcot és bizonytalanságot a döntés felelőssége miatt.

vezetői tanácsadás ebben a szituációban jelent különösen nagy segítséget, hiszen tanáccsal olyasvalaki áll rendelkezésünkre, akinek már bőven megvan a kellő tapasztalata adott témában. Adekvát választ tud adni a problémára, rávilágít a célszerű következő lépésre és feltárja a lehetséges következményeket is, hogy a következő hasonló szituációban mindezt a most megtanultak alapján önállóan aktiválni tudja.

A PUA.HU-nál kapott vezetői tanácsadás tulajdonképpen egy tanulási folyamatba vonja bele azokat, akik meghozták életükben azt a fontos döntést, hogy változni, fejlődni szeretnének.

Mit kínál a vezetőképző tréning?

Részben működésfejlesztéssel kapcsolatos tanácsok, stratégialkotás és akcióterv kerül a résztvevők kezébe részletes útmutatóként, melyeket az élet formális és informális színterein egyaránt sikerrel alkalmazhatnak. Miben rejlik a siker kulcsa?

Az igazi vezetők abban járnak az élen, hogy jól tudnak bánni másokkal, és képesek a célokat összehangolni az eljárásokkal. Így hát a vezetői tanácsadás része a vezetői készségek és a szükséges magatartások, viselkedésmódok fejlesztése. Tehát nemcsak a “Mi”, hanem a “Hogyan” kérdéseire is ugyanakkora hangsúlyt kell helyezni.

A személyiségfejlesztésen, az érzelmi intelligencia művelésén nagyban múlik a sikeres (élet)vezetés és hatékonyan működő vállalkozás. Tudod, mi a célod? Tisztában vagy már azzal, hogy milyen feladataid vannak magaddal kapcsolatban, hogy megszüntesd azt az akadályoztatottságot, melyek akadályoznak a vállalkozásod sikerében? Miért nem jutsz egyről a kettőre a hivatali életben és miért nem sikerül megtalálnod párodat?

A vezetői tanácsadás mint megoldás mindenki előtt ott hever

A PUA.HU programban egy olyan megoldási javaslatot kínálunk mindenkinek, amely arra irányul, hogy felszínre hossza minden egyénben a benne rejlő asszertiv személyiséget. A vezetői tanácsadás lényege ez, hiszen ennek tudatos birtokában már öntevékenyen leszel képes megtenni bármit, amit csak elhatároztál.

Milyen vonások megerősítésére, fejlesztésére és kimunkálására fókuszál egy vezetői tanácsadás a pua.hu-nál? Az egyénnek létszükséglete, hogy birtokában legyen a következő képességeknek: tudja önmagát ösztönözni, legyen benne kitartás és empátia, képes legyen a kudarcok hatására is önmagát újra motiválni, legyen kiegyensúlyozott és meggyőző.

Az, hogy eredendően kiben mennyi az ambíció, az önkontroll és az önismeret, már előrejelzi, hogy milyen fejlettségi fokon áll érzelmi intelligenciája, tehát a vezetői tanácsadás tréningen honnan kell indulni. Önmagunk és társas viszonyaink irányítása kerül a kezünkbe, amely megdöbbentő sikereket hoz az általános közérzet szempontjából is.

Mi a célja a vezetői tanácsadásnak?

A képzések és a vezetői tanácsadás célja, hogy megtaláljuk mindenkinél azt az optimumot, ahogyan saját érdekeit érvényesíteni tudja, s mégse tűnjön önző, agresszív személynek. Ehhez fontos, hogy tisztában legyen mindenki igényeivel!

Ahogy említettük, a cél az asszertivitás kikristályosítása. Ez egy olyan viselkedést jelent nagy vonalakban, amely együttműködésre törekszik: önérvényesítés és mások érdekeinek figyelembe vétele egyensúlyban van.

Ki ne szeretne határozott, magabiztos lenni? Ki ne szeretné végre elérni, hogy szorongás nélkül kiállhasson érzéseiért, gondolataiért és érdekeiért? Ki ne szeretne végre reális önértékeléssel bírni? A PUA.HU képzés célja, hogy hozzásegítse a férfiakat, hogy elégedett, magabiztos, asszertív egyénként legyenek sokkal sikeresebbek az életben.

Szingli nők

Szinglidivat női alanyai

A kifejezés divatos, nem kell tagadni. Sejtjük mit jelent, de általában csak a Szex és New York képkockáin látott öntudatos, független, mégis társra vágyó nőket juttatja eszünkbe.

Kik tartoznak a szingli kasztba?

Aki a facebookot angolul használja, az hozzászokhatott a kis szívecskéhez, amikor valamelyik ismerőse “went to single” állapotváltozáson ment keresztül. Tehát, ha lefordítjuk, akkor megkapjuk a jelentést: egyedülálló. Mindenki boldog, mehetünk dolgunkra. Csakhogy a szingli nők kifejezés ennél többet sugall. Vajon mit? Intuíciónk van ezzel kapcsolatban, de próbáljuk feltárni, hogy kik azok a lányok, akik céltudatosan elmennek egy szingli partiba és zöld karszalaggal jelzik, hogy “Uraim, szabad a pálya, gyorsan startoljanak, mert szingli is csak most vagyok”.

A magyar egyedülálló kifejezés hallatán a fogalmi mező azon része aktiválódik, amelyben a válás után gyerekekkel egyedül maradt nő képe jelenik meg. Vagy az a matróna, aki egész életében várta a szőke herceget meg a fehér lovat, de valamilyen adminisztratív probléma miatt mégsem találkoztak. Az egyedülálló nő sokszor önmagában hordja a női és a férfi princípiumokat is: véd és táplál, mint a nők, de szabályoz és irányít, mint a férfiak. Régen talán a vénkisasszony kifejezés is illet rájuk, de ugye ma már ez nem kicsit sértő bélyeg lenne a homlokukon. Maradjunk hát annyiban, hogy egyedülállóak, akik képesek egyedül is menedzselni az életüket, csak nem szeretik.

Magyarul: a szingli nők

Emelett vannak a szingli nők, pontosabban elmagyarosodás előtti elnevezésben a single-k, akikről már első hallomásra is az jut eszünkben, hogy magas sarkú, sportos alak, feszes kosztüm, több diploma, vezető beosztás, akinek az életébe nem fér meg egy társ, akinek egyéni nyűgei is vannak. S akkor már a gyermekáldásról se beszéljünk, amely inkább gyeremkátok a single nők szemében.

És akkor jönnek az igazi szinglik, akikről ki kellene találni, hogy kik is, milyenek is, mi az a közös tulajdonság, ami összetartja ezt a csoportot. Talán úgy lehetne leírni őket, hogy a “független nők”. Nekik még nincs párjuk, de nem is igen törekszenek arra, hogy szisztematikus kutatóvadászatot indítsanak gyermekük apja után. A szingli nő jól érzi magát a bőrében, vannak céljai az életben, van véleménye, akarata és egyénisége. Van stílusa is. Nem ritka az sem, hogy gondolkodási keretébe belefér a semmi sincs véletlenül axióma, könnyedén rábízza a Sorsra, hogy ha kell, majd az élet összehozza a nagy Ő-vel.

Milyen a szingli?

És ez az egyik fő jellemvonása. Azok a nők, akik saját magukat is szingliknek nevezik, már szakítottak a tradicionális értékekkel, nem ítélik el önmagukban sem, ha belebonyolódnak egy-két egyéjszakás kalandba, vagy éppen tartós viszonyt folytatnak. Természetesen nekik sem ezt az utat érdemes követniük, hiszen egy mély, meghitt párkapcsolatot találni sokkal nagyobb értéket jelent. Viszont nem ritka, hogy a szingli nőknek az életében van egy olyan férfi, kivel barátok, haverok, programokra járnak, szeretkeznek, ám, ha megkérdezik tőle, hogy akkor most járnak-e, akkor felháborodottan szögezi le, hogy “á, dehogy, én szingli vagyok”!

A szingli nők is várnak a saját hercegükre, csak ugye nem zárkóznak el a tapasztalatgyűjtéstől és ismerkedéstől. Miért ne lehetnél éppen te az, aki megváltoztatja egy ilyen nő életét? Az a valaki, akinek köszönhetően egy pua.hu képzés után, végre egy ilyen nő is örömmel változtatja meg facebook állapotát?

Társat keresek

“Mit csinálsz? Társat keresek!” Földön, vízen, levegőben

Tűvé teszed az internet és a szórakozóhelyek rejtett zugait is, és mégsem találod meg a számodra megfelelő társat. Elképzelhető, hogy nem jó a módszer, ahogyan társat keresel? A PUA.HU-nál megtanulhatod, mi az egyetlen biztos módja annak, hogy a társkeresés ne szorongást keltő és siralmas eredményt felmutató folyamat legyen, hanem egy élvezetes és szórakoztató – már-már – szabadidős tevékenység.

Szerezz tapasztalatot, hogyan keresd társad

Minél több a tapasztalatod a nőkkel való ismerkedésben, a társkeresésben, annál több rutinra is teszel szert, hogyan kell megszervezned egy randit, hogyan célszerű megszólítani egy ismeretlen nőt bárhol stb. Csakhogy amíg a leghatékonyabb módszerekre magadtól, saját bőrödön tapasztalt kudarcokból és sikerekből összeállítod saját magad tankönyvét, rengeteg idő rámegy életetből a felesleges társkeresésre. A tréningek során mindezt a tudást már kész, tesztelt formában kapod kézhez, úgy, hogy az eredmény, amit várhatsz, nem csak a társkeresés területén lesz majd érezhető, hanem az élet többi színterén. Hogyhogy?

A férfiak többsége azért fordul a PUA.HU személyiségfejlesztő és ismerkedési tanácsadó tréningekhez, mert egyre sürgetőbb gondot jelent számukra a felkiáltás: “társat keresek”. Ez a felszíni probléma, amit meg akarnak oldani. Azonban a felszínt kicsit megkapirgálva szint kivétel nélkül komolyabb problémákkal kell szembenéznünk, úgy mint szorongás, önbizalomhiány, alacsony önértékelés. Mindez pedig egy nem megfelelően fejlett önismerettel hozható összefüggésbe.

Társkeresés búja-bánata

A társkeresés mélyén ezek nem ritkán megbúvó gondok, amelyeket meg kell változtatni. Az attitűd és a gondolkodási keret megváltoztatása nagyon fontos feladat, melyben a PUA.HU megoldási utat kínál. Megtanulhatod, hogyan alakítsd ki magadban azt a gondolkodási keretet, amely feloldja a negatív gondolati köröket, nem korlátoz és nem gátol abban, hogy cselekvőként lépj fel egy-egy helyzetben. Az aktivitás és a cselekvőképesség az, ami a férfit egy nő szemében részben vonzóvá és érdekessé teszik, hiszen az egyik lényegi férfi princípium éppen az erő, dominancia.

Az, hogy társat keresel, egy érett felnőtt személyiség esetében azt jelenti, hogy felépítetted magad már annyira, hogy meg tudd osztani életedet egy másik személlyel, aki ugyanúgy képes erre. Tehát két egészséges személy egyesüléséről van szó úgy, hogy megtartják autonómiájukat is, nem hódolnak be a másik személyiségnek. Ennek tudatos képviselése azonban csak szűk keveseknek adatott meg. De tanulható, sőt fejlesztésére folyamatosan szükség van.

Társkeresés színtere: hol, merre, mikor?

Egy másik lényeges kérdés azonban, hogy hol keresel társat. Akiknek kevesebb az önbizalmuk, elsődlegesen az online ismerkedést választják, hiszen ez egyfajta védelmet is jelent számukra, sokkal nagyobb eséllyel tudják képviselni személyiségük legvonzóbb oldalát. Azonban ez csak egy szűk metszete a lányokkal és nőkkel való ismerkedés tereinek.

Hiszen ismerkedni bárhol lehet. Természetesen minden külön helyszínnek és időpontban megvannak a maga előnyei és hátránya, azonban ezekre figyelve, s a megfelelő hozzáállással helyzetbe kerülve csodálatos eredményeket lehet elérni. A PUA.HU-nál már egyetlen hétvége után birtokába kerülsz azoknak a tapasztalatoknak és információknak, amelyek gyökeres változást hoznak életedbe.

Örömszerzés

Hogyan szerezz örömöt magadnak és párodnak?

Freud óta a köztudat is tudja, hogy az ember mélyen, legbelül valamilyen szinten egy ösztönlény, akit alapvetően az örömelv mozgat. A kisgyerekben ez még leplezetlen: ha éhes, sír és enni követel, ha álmos, elalszik, ha játszani akar anyjával, addig nem tágít, míg figyelmét magához nem láncolja. Az örömelv vezérelte lénykék azonnali és ellentmondást nem ismerő kielégülést várnak vágyukra.

Az átlagosan fejlett felnőttek már megtanultak várni és ismerik a társadalom szabályait, elvárásait. Hiába okozna örömet egy felmerülő érzés, ha azt az utcán, a színházban, az autópályán nem lehet kiélni. És még egy fontos jellemzője az átlagosan fejlett felnőtteknek, hogy örömüket szívesebben osztják meg számukra kedves, szeretett emberekkel, mint élik meg egyedül.

A felnőttek már felnőttesen játsszák a papásmamást. Nem funkcionális az együttlét: az örömszerzés kölcsönös vágyteljesítést jelent, ahol a gyönyörteljes beteljesülés a cél. Nagyon intim, nagyon bensőséges kapcsolat az ideális. A keleti filozófiákban ezért is jelenik meg annyira szoros kapcsolatban a teljes értékű egyénvezérelt ember életmód tanácsaiban a szexualitás. De ebben az örömszerzésben nem az orgazmus fiziológiai elérése a cél és a siker. A tantra is arra ösztönöz, hogy a megélt beteljesülést ne övön alul, hanem a szívben élje át a pár. Sok az idea, melyet jelen korunk médiája sugároz az emberek felé, ezzel szemben a valóság tapasztalata tendenciózusan nem ezt a meghitt párkapcsolatszerűséget tükrözi. A szeretkezés is sajnos sokszor olyan, mint a fogyasztói társadalom egy versenye: fontosabb a mennyiség, mint a minőség.

Napjaink szingli és agglegénydivatja, az egyéjszakás kalandok kora van, ahol a családalapítás, az elköteleződés még várat magára. Ez nem a legjobb irány. Tény, hogy fontosak a próbálkozások, tapasztalatszerzés, a saját magunk megismerése és kipróbálása, ami megalapozhatja a későbbi ‘jó döntés’ meghozását. Hiszen a cél: szerezzünk örömet magunknak és partnerünknek egy hosszú távú kapcsolatban. Praktikák, fogásos, szeretkezési tippek és trükkök, ételek és helyszínek tanácsaival árasztják el az embereket, állítva, hogy ezek bevetésével felejthetetlen örömszerzésben lesz részük mind nekik, mind partnerüknek.

Az örömszerzés alatt azonban nem mindig csak a szexuális együttlétet kell érteni.

Persze az is fontos, hogy milyen gyengédséggel és milyen erővel, milyen figyelmességgel és milyen helyeken fedezitek fel az örömzónáitokat. Az örömszerzés célja itt is közös. De egy bókhadjárat, egy flörttől felhevült este, egy random sms stb. mind lehet ugyanúgy az örömszerzés forrása. Pick Up Artistnak lenni és igazi Férfiként viselkedni ugyanis nem a lányok elcsábítását és lefektetését jelenti, tehát a skalpvadászatot. Az örömszerzés lényege, hogy a kis dolgok, a figyelmesség, a humor vagy az, ha társasági emberként vonzalmat keltünk a másikban, ugyanúgy kielégítő lehet. A nőkben különösen erős vonzalmat kelt, ha a férfi valóban Férfi, aki sugározza feléjük a magabiztosságot és vezető egyéniséget. Mellettük érzik ugyanis biztonságban magukat (evolúciósan ez ugye a gyermekvállalásra utal vissza). Ha a férfi eredeti, meglepő és még szociálisan mulatságos is, akivel még büszkeség is akár a nőnek együtt mutatkozni, az is örömszerzés mindkét fél számára.

De ez is, mint minden, a változásról szól.

A változás mint értékteremtés pedig befektetés. Ahhoz, hogy másoknak örömet tudjunk okozni, magunkkal kell kezdenünk a leckét. Ha szerethető vagyok magam számára, és tudok egy sor olyan tulajdonságot hitelesen képviselni a szociális maszk fojtogatása nélkül, akkor már a jó úton haladok. De ha ez még görcsös, vagy csak egy nagy fekete űrt érzek magamban magamról, akkor a pua.hu trénerei segíthetnek abban, hogy előbb magadat megismerd, a benned rejlő vonzerőt felszínre hozd, és utána élesben is bevesd, hogy magadból másoknak is adj. Hiszen már tudsz adni, hiszen már van miből. Ha pedig ez az alap biztosan megvan, már lépegethetsz az örömszerzés térképén a csajozástól az udvarláson át a párkapcsolatig. A csajozós közösség tanácsaival és kollektív tapasztalataival pedig ebben a játékban sok örömet szerezhetsz mind magadnak, mind a szerencsés nőnek.

 

Macsó

Ismered a macsó típust: a férfiak gyűlölik, bizonyos nők imádják

A macsó az egy műfaj. Ő az, aki ha megjelenik gondolkodás nélkül írtja ki az arra fogékony nők minden erkölcsét. A tartásnak annyi. Egy macsó elvetendő állatfaj a férfiak evolúciós ranglétráján. Sokan úgy gondolják, hogy része a homo sapiens sapiens kategóriának, de inkább csak távoli unokatestvéreknek mondanánk.

A példány elnevezése spanyol. Hímet, kant jelent, aki uralkodik a nőn, de mindezt úgy, hogy a nő élvezi. Na, ebből már mindenki levághatja, hogy nem véletlen a mediterráneum és a latin szeretők szó szoros összekapcsolása. A macsó az a férfiszerű lény, aki tökéletesnek tartja magát, tennie sem kell a puszta felbukkanásán kívül azért, hogy bizonyos nők önként a karjaiba boruljanak. Antonio Banderas. Kell még sorolnom?

Hogyan állsz hozzá a macsókhoz?

Minden nőnek van valamilyen ideáltípusa, akit, ha meglát nem bír magával és infantilis 12 éves lánnyá változik a nagy epekedésben és zavarában. Vannak, akik a latin szenvedéllyel telt bronztestű félistenekért adnák oda magukat, mások az északi szőke herceget választanák.

Ilyenek ezek a macsók: születési rendellenességük, hogy pofátlanul férfiasak, túl sok szexuális energiával vannak tele… bármikor felrobbanható tesztoszteronbombák ők. Viszont szinte esélytelen, hogy ez a típus kispolgári családapává vagy a család fejévé váljon. Nem is akar, minek erőltetni. Az erkölcstelen nők is inkább csak egy vad éjszaka eszközét látja bennük, nem életük párját. (Ki bírná ki az örökös féltékenykedést, amikor rajtuk kívül más nők is vannak a térben?)

Mi jellemző erre a fajra?

Lelőhely? Kültakaró? Táplálkozás? Szaporodás? Rebesgetik, hogy a férfiak ezen típusa a brutális férfias külsőt csak páncélként viseli, s valójában belül egy érzékeny lélek lakik. Ez a feltételezés erősen arra hajaz, mintha a kedves elcsábított nők mentségeket keresnének, hogy nem csak egy éjszakára kellettek. De persze ki tudja, egy normális férfi úgysem szimpatizál a macsókkal az erkölcstelenségük miatt. Hiszen akinek helyén van az értékrendje, az tudja, hogy macsónak lenni nem egy követendő példa, hiszen kihasználja a nőket, ami egyáltalán nem férfias.

Ennek fényében érthető, hogy sokan, ha meglátják, zsigerből utálják, szóval nem a készülékedben van a hiba. Ha egy nő látja meg, és elveszik a valóságból, szintén normális. Vigyázó szemedet a macsókra vessed, mert egyetlen gyönyörű nő sincs biztonságban, ha ő megjelenik. Meghódítani, aztán a következőt meghódítani… hűtlenségre csábít és elég ki. Hódít, és ezt még az orrod alá is dörgöli. Szemtelen és pimasz magabiztosság jellemzi.

Merre találjuk ezt az erkölcstelen egyedtípust?

Tipikus élettere a betondzsungel, megtalálható a high tech modern legénylakásában, de jellemző rá, hogy nem tud egyedül aludni. Persze plüss maci helyett dögös macákkal nyugtatja magát éjszakánként. Testén és lakásán minden tökéletes. Első pillantásra. És másodikra is. A macsók 180 cm fölött kezdődnek és kb. 70-80 kg színtiszta izomból épülnek fel. Rendszeres látogatóik a kozmetikáknak, szoros barátság fűzi őket a szemöldökcsipeszhez és a testgyantához. Vagy éppen nem, mert a laza erkölcsű nők éppen a szőrös őserőtől akarják, hogy az ágyhoz vágja őket. Tökéletesen belőtt séró, ízléses illat, babapopsit idéző bársonyosság vagy mérnöki pontossággal növesztett borosta. És a lányok elvesztek.

A macsó nagyon dörzsölt és képmutató fajta. Ezért ha összefutunk is eggyel, jobb elkerülni. Nehogy bármilyen hatással legyen ránk. Ő nem azon az úton jár, amin mi, hogy értékteremtő, elhivatott és teljes férfivá váljunk. A macsó aljas módon kúszik bele a lányok ágyába, s azok észre sem veszik a fondorlatot. Nincs szüksége csajozós dumára vagy drága ajándékokra, hogy megvegye a nők figyelmét. Ő megkapja azt kérés nélkül is. Már csak válogatnia kell. Felszínesség jellemzi, amiért szenvedélyt kínál. Ő az, aki bármikor képes bármelyik nő kielégítésére feláldoznia magát. Neki már csak ez a mártíromság.

Életstílus

Élj olyan életet, amelyet megálmodsz magadnak, mert hosszú távon a nőket a személyiséged mellett az életstílusod fogja bevonzani!

A legtöbb természetükből fakadóan vonzó srác, akik a legvonzóbb lányokkal vannak körülvéve, nem csak a jófej és domináns személyiségük miatt, hanem a megfelelően kialakított életstílusuk miatt vonzanak be olyan sok lányt. Biztosan láttad az Amerikai Pite közül valamelyiket, ahol őrült nagy házibulikat tartanak nagyon sok csajjal. Képzeld el, hogy te vagy a házigazda és minden lány odajön hozzád, mert tudják, hogy te szervezted a bulit. Alakíts ki egy olyan szisztémát az életedben, mely generálja a jókedvet, a szórakozást, az élvezetet és ami automatikusan bevonzza a nőket az életedbe.

Olyan tanácsokat kapsz tőlünk, melyek segítségével nem csak az ismerkedésbenfogsz előretörni, hanem a karrieredben is. A munkatársaid még jobban fel fognak nézni rád, mivel te pontosan tudod, hogy mik a céljaid, amiket el is érsz egytől egyig.

Specifikusan kitaláljuk közösen a számodra értékes és érdekes új hobbikat, melyek segítésével egy vonzóbb férfivé válsz és közben új embereket ismersz meg nagyon sok tapasztalattal gazdagodva. Készen állsz? Megváltoztatod az életed? Szert teszel egy barátnőre és fejleszted az ismerkedési képességeid?

A vonzó férfi személyiség szerves része a vonzó életstílus

Kezdjük a sort közhelyekkel: minden ember egyedi, utánozhatatlan és megismételhetetlen. Értéket képvisel és jelenlétével hozzáad ahhoz a nagy egészhez, amibe születésekor belecsöppent. Közhely ide vagy oda, nézzünk tükörbe és vizsgáljuk meg a saját életstílusunkat!

Életstílusból sugárzó vonzerő

Tényleg egyedi, eredeti, kielégítő és változatos annyira, hogy saját magaddal elhitesd, hogy értékes vagy? Ugye, problémás. A vonzalomkeltés alapja viszont éppen ez. Az, hogy az életstílusod mennyire vonzó, mennyire kelti fel az érdeklődést, a kíváncsiságot a másik emberben. És ezt most attól függetlenül nézzük, hogy párt szeretnénk találni vagy társadalmi presztízst akarunk magunknak szerezni. És pontosan ez az, amit megtanulhatsz az intenzív tréningen.

Az életstílus ugyanis tükröz egyfajta értékrendet, gondolkodásmódot és azt is, hogy mennyire vagy tudatában önmagadnak. Mennyire vagy igényes saját magaddal kapcsolatban? Mennyire értékeled a saját mindennapjaidat és életedet?

Példa és antipélda – életstílusok

Nézzünk egy példát az életstílusra: reggel csörög az óra, 40 perc szundi, cigi, kávé, késésben felöltözöl, cigi, dugóban idegeskedsz a munkahelyre menet, cigi, kávé, stresszel a főnök, cigi, cigi, indulsz haza, kínai gyorsétterem, cigi, tévé-internet bekapcsol, pizzarendelés, fürdés, lefekvés. Erre az életstílusra mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy vonzalomkeltő.

Mi minden kerülhet azonban bele akkor, ha vonzó férfivá akarsz válni? Nem kell milliókra vagy luxusautókra és kigyűrt modell testre gondolni ahhoz, hogy életstílusodon gyökeres változást tapasztalj Te magad is és ez feltűnjön a környezetednek is. Sportolsz? Van hobbid? Szoktál kultúrsznob programokra járni? Olvasol kulturális vagy tudományos szaklapokat? Szeretsz kirándulni? Szeretsz élni benne a városban? Elkötelezett pénteki-szombati partyarc vagy? Van amiért tudsz rajongani, lelkesedni? Bármi, amiről szívesen beszélsz akár 10 percig is megszakítás nélkül? Zenélsz?

Fejleszd magad, építsd fel vonzó életstílusodat!

Ezeknek nem kell mind belekerülni az életedbe, illetve van még millió és egy olyan lehetőség, amit megragadva változtathatsz életstílusodon és ezzel együtt életminőségeden. Az pedig, ha magadra időt fordítasz csak hozzásegít ahhoz, hogy sokkal szociálisabb légy a társas kapcsolatokban.

Hogy miért? Érdekes az életed, érdeklődni fognak irántad. Ezzel magabiztosabban jelenhetsz meg társaságban. Találkozhatsz olyan emberekkel, akik hasonló életstílussal és értékrenddel, na meg érdeklődési körrel bírnak: varázsütésre lesznek barátaid.

Ha magadra nézel és megkérdezed, miért nincs még mindig barátnőd, akkor első körben nem a barátnőtalálás módszertanát kell elsajátítani, hanem először komoly önvizsgálatot kell tartani. Meg kell alapozni azt az életet, amibe már “tettestársként” helyet nyerhet egy számodra vonzó nő.

Mi a vonzó férfiak gondolkodási kerete?

“Én elég értékes vagyok, egy olyan férfi, aki mellett bármelyik nő szívesen leélni az életét, egy olyan nő, akit én is érdemesnek találok arra, hogy udvaroljak neki.” Ha az életstílusodat magabiztosan fel tudod vállalni, akkor az önértéktudatod is emelkedni fog: elhiszed, hogy értékes vagy.

Akik már elvégeztek egy intenzív tréninget, azok biztosíthatnak arról, hogy gyökeres a változás. A lépés apró, a következmények leírhatatlanul pozitívak. Ne halogasd megtenni ezt az első lépést, hogy jelentkezel és segítesz magadon!

Világhíres Külföldi Trénerek Látogatnak Mo.-ra

2 Világhírű Külföldi Tréner Látogat El Hozzád, Hogy Megtanítson Téged Nappal Illetve Éjszaka Ismerkedni Siófokon, a II. PuaCamp Csajozási Táborban

Az első világhírű külföldi PUA tréner YAD, aki korábban a PuaTraining-nél (világ legnagyobb csajozást oktató  cége) most már a Daygame.com-nál Londonban tart csajozási tréningeket. Yad az a srác, akire nem lehet azt mondani, hogy csak azért vonzó a nőknél, mert: jóképű, gazdag, magas, izmos, mivel ezek a jelzők közül egyik sem illik rá. Ő aztán tényleg megcáfol minden pua-ellenes elméletet, mely szerint a csajozásban csak az lehet sikeres, aki gazdag, jóképű vagy izmos, mivel ő inkább: köpcös, alacsony, hosszú hajú, nem túl attraktív srác.

Mi Yad titka?

  • Iszonyatosan nagy tapasztalat a nappali ismerkedésben (több éve, 365 napból több mint 300-at gyakorol!)
  • Felépített önbizalom, belső magabiztosság
  • A leghatékonyabb technikák és módszerek ismerete

Mint láthatod, ezek nem annyira ördöngös dolgok, és bárki képes lehet arra, hogy megtanulja! A II. PuaCamp Csajozási táborban Yad pénteken és szombaton elő fog adni, és ígérte, hogy rengeteg rejtett kamerás videót fog bemutatni, melyeket még sehol sem mutatott meg! Gyere el a PuaCamp Csajozási táborba, és ismerd meg őt személyesen!

>> Részletek és jelentkezés a következő PuaCamp Csajozási Táborba <<

 

A másik világhírű PUA tréner, egy machesteri jó barátom, Pete, más néven Sweeney, aki hihetetlen szociális képességekkel rendelkezik (vele már találkozhattál a nagy sikerű II. Ismerkedési Konferencián tavaly novemberben). Olyan életstílusa van, mellyel bármely világsztár vígan büszkélkedhetne. Legutóbb együtt partizott a filmsztár Eva Mendessel (Randiguru, Halálosabb Iramban),  és Mark Wahlberggel (Entourage-Törtetők), mely buli eléggé jól sikerült a számára.

Sweeney már az első Pua Táborban is bebizonyította a magyar csajozási közösségnek, hogy tudja, hogy miről beszél és nem hiába TOP oktatója a világ legnagyobb ismerkedést oktató cégének, a PuaTraining-nek, mely tavaly elnyerte a legjobb PUA cégnek járó díjat (Gambler cége).

Mi Sweeney titka?

A titok nem olyan bonyolult, mint azt először gondolnánk, viszont van pár előfeltétele, amit muszáj megismerned:

  1. Turbo fokozatra kapcsolt szociális képességek
  2. Hatalmas önbizalom
  3. Egy kiépített vonzó életstílus

Turbo fokozatra kapcsolt szociális képességek

Mikor már annyira szabadnak érzed magadat belül, hogy ugyanúgy tudsz beszélgetni anyukáddal a nappaliban, mint egy szép lánnyal egy buliban, akkor neked sem fog problémát okozni, hogy egy szórakozóhelyen megismerd Eva Mendest. Ehhez iszonyat sok gyakorlásra van szükség, nap mint nap foglalkozol a szociális életeddel, minden nap új embereket ismersz meg és annyira szabaddá válsz a fejedben, amennyire az lehetséges.

Hatalmas önbizalom

Ha az életedet tudatosan építed fel, minden percben a céljaid elérése fókuszálsz és nem pazarolsz szinte egy pillanatot sem az életedből (Tv nézés, lan party stb.) akkor az önbizalmad is hatalmas léptekben fog nőni, mivel érezni fogod, hogy egyre vonzóbb a személyiséged, egyre sikeresebb vagy az élet különböző területein és ez meg is látszódik.

Egy kiépített vonzó életstílus

Ez a témakör az, melyben Sweeney a legjobb a világ összes PUA-ja közül. Egy PUA-t sem ismerek, aki sok pénz nélkül képes lenne olyan életet élni, mint ő. A titkát, hogyan sikerült a kis középiskolai bulikból annyira feltuningolnia az életstílusát, hogy aztán világhíres celebekkel partizzon, elárulja Neked 3 hét múlva a II. PuaCamp Csajozási Táborban.

>> Részletek és jelentkezés a következő PuaCamp Csajozási Táborba <<

 

0-ról könnyebben ismerkedni mint Robbie Williams?

Mikor legutóbb márciusban kint jártam Londonban, találkoztam Richarddal, akinek az élettörténete nagyban hasonlít az enyémhez.

Mindketten az ismerkedés terén sikertelen srácként kerültünk bele a csajozási közösségbe körülbelül 2004-2005 tájékán, mindketten magunktól és a saját erőnkből küzdöttük fel magunkat és mindketten segítünk folyamatosan férfiaknak sikeresebbé válni az ismerkedésben.

Mikor felmentem Richardhoz a londoni lakásába és előjött a szobájából egy szál pólóban és nadrágban és melegen üdvözölt, hirtelen egy nagymértékű nyugalom árasztott el. Kevés embernél éreztem ezt a kisugárzást eddig életemben, ő volt eddig az egyetlen tréner, akinél ezt tapasztaltam.

Éreztem, hogy valami hihetetlen nagy magabiztossággal és karizmával rendelkezik, melyet a sok év küzdelme, kudarcai és fejlődése során tudott elérni.

Miután megbeszéltük a részleteket a közös projektekkel kapcsolatban, elmentünk ebédelni egyet. Richard egy szál pólóban, nadrágban és cipőben jött be London központjába, se telefon, se pénz, se bankkártya se személyigazolvány nem volt nála, annyira nem érdekelte őt, hogyan mozog Európa egyik legnagyobb városában.

Éreztem rajta, hogy ő az önbecsülését és az önbizalmát szinte 100%-ban belülről meríti. Nem jár túlzottan divatos ruhákban, nincsen autója, nem lóg a kezén egy Rolex sem, miközben a világ hamarosan legnagyobb ismerkedést oktató cégét vezeti 5 éve (legutóbbi USA tanfolyamukon 25en voltak, míg egy átlag Love Systems tanfolyamon max 3-4en szoktak lenni) és mellette pedig gyönyörűbbnél gyönyörűbb nők barátnői voltak az elmúlt években.

A pozitív kisugárzásán túl a személyiségén is éreztem, hogy nem azt keresi az emberben, hogy ő mit tud nyerni és milyen hasznot tud húzni, hanem hogy mit tud adni, hogyan tudja jobbá tenni a körülötte lévő emberek életét.

Richard-ot gyakran kérik fel előadásokra a világ sok országából, melyeket legtöbbször elutasít, ezért külön megtiszteltetésnek érzem, hogy ellátogat Magyarországra és előad a II. Ismerkedési és Párkapcsolati Konferencián számunkra.

A hangszíne, a testbeszéde és amit mond, mind egy dologra utalnak, hogy ő egy hosszú életutat és fejlődést megjárt ember, akitől nagyon sok mindent lehet tanulni az ismerkedésről és az önfejlesztésről egyaránt.

Számos TV-ben, újságban szerepelt világszerte, könyvét Amazonon több tízezren vették meg. Sokan Anglia Neil Strauss-aként emlegetik.

Richard Európában idén csak nálunk ad elő ekkora közönség előtt, ki tudja, mikor fog újra eljönni kis hazánkba, ne szalaszd el ezt az alkalmat és jelentkezz a konferenciára most, míg nem telnek be a helyek!

Az előadásában az életéről, sikereiről és kudarcairól fog mesélni és arról, hogyan tudsz te is kitörni a magányból és elkeseredettségből és felépíteni magadnak egy olyan önbizalom-dús személyiséget és életet, melynek minden másodpercét élvezed és kihasználod.

Frissítés: a konferencia már lezárult, az összes hely betelt, így sajnos ha lemaradtál, akkor a következőre előbb jelentkezz! Viszont így sem maradsz le semmiről, mert az intenízv tréningünkön is megkaphatod a tudást és részletesen megtanulhatod a sikeres párkeresés fogásait! Jelentkezni itt tudsz a 3 Napos Intenzív Gyakorlati Tréningre!

 

Hogyan partizz világsztárokkal?

Egy machesteri jó barátom, Pete, más néven Sweeney, hihetetlen szociális képességekkel rendelkezik. Olyan életstílusa van, mellyel bármely világsztár vígan büszkélkedhetne. Legutóbb együtt partizott a filmsztár Eva Mendessel (Randiguru, Halálosabb Iramban),  és Mark Wahlberggel (Entourage-Törtetők), mely buli eléggé jól sikerült a számára.

Sweeney már az idei Pua Táborban is bebizonyította a magyar csajozási közösségnek, hogy tudja, hogy miről beszél és nem hiába TOP oktatója Európa és hamarosan a világ legnagyobb ismerkedést oktató cégének, a PuaTraining-nek, mely idén elnyerte a legjobb ismerkedési trénercégnek járó díjat (Gambler cége).

Mi Sweeney titka?

A titok nem olyan bonyolult, mint azt először gondolnánk, viszont van pár előfeltétele, amit muszáj megismerned:

  1. Turbo fokozatra kapcsolt szociális képességek
  2. Hatalmas önbizalom
  3. Egy kiépített vonzó életstílus

Turbo fokozatra kapcsolt szociális képességek

Mikor már annyira szabadnak érzed magadat belül, hogy ugyanúgy tudsz beszélgetni anyukáddal a nappaliban, mint egy szép lánnyal egy buliban, akkor neked sem fog problémát okozni, hogy egy szórakozóhelyen megismerd Eva Mendest. Ehhez iszonyat sok gyakorlásra van szükség, nap mint nap foglalkozol a szociális életeddel, minden nap új embereket ismersz meg és annyira szabaddá válsz a fejedben, amennyire az lehetséges.

Hatalmas önbizalom

Ha az életedet tudatosan építed fel, minden percben a céljaid elérése fókuszálsz és nem pazarolsz szinte egy pillanatot sem az életedből (Tv nézés, lan party stb.) akkor az önbizalmad is hatalmas léptekben fog nőni, mivel érezni fogod, hogy egyre vonzóbb a személyiséged, egyre sikeresebb vagy az élet különböző területein és ez meg is látszódik. A hatalmas önbizalom gyors elérését a VIP Coaching-on sajátíthatod el!

Egy kiépített vonzó életstílus

Ez a témakör az, melyben Sweeney a legjobb a világ összes ismerkedési trénere közül. Egyet sem ismerek, aki sok pénz nélkül képes lenne olyan életet élni, mint ő. A titkát, hogyan sikerült a kis középiskolai bulikból annyira feltuningolnia az életstílusát, hogy aztán világhíres celebekkel partizzon, elárulja Neked 3 hét múlva a II. Ismerkedési és Párkapcsolati konferencián.

Ezen a konferencián fel fog lépni Badboy (Bővebben Badboy-ról, a direkt ismerkedés alapítójáról) és Gambler is (Bővebben Gamberről, a világ legjobb PUA cégének az alapítójáról).

Bővebb információk a tréningről: Katt ide <<

Kiknek szólnak a tréningek, a konferencia?

Ez azoknak a férfiaknak szól, akik legyőzve félelmeiket és gátlásaikat, tudatosan tesznek erőfeszítéseket azért, hogy alapos ismereteket és gyakorlatokat szerezve a nőkkel való ismerkedés, a párkeresés terén, növeljék az önbizalmukat, könnyen szerezzenek maguknak egy csodálatos barátnőt és képesek legyenek megállni a helyüket egy harmonikus párkapcsolatban is.

Itt a helyed, ha képes vagy meghozni a döntést, hogy mostantól fogva az életed irányát és hogy kivel hoz össze a sors a saját kezedbe veszed, mert nem vagy hajlandó többé mások kedve szerint élni, a saját utadat akarod járni, és olyan nővel akarsz együtt lenni, akit te választottál, nem pedig olyannal akivel csak azért vagy, mert nincs más lehetőséged.

Bővítsd a lehetőségeidet, és nézd meg milyen új, titkos tudásnak vagy részese a VIP Coaching-on: Katt <<

Ádám (Mex)

u.i.: Ha már eleged van a sok elméletből, inkább dobjon valaki mélyvízbe, akkor kattints tovább és ismerkedj meg az Intenzív Ismerkedési Tréning lehetőségével!

Az 5 fő lépés a komfort zónádból való kilépéshez és a fejlődésedhez

Először is tisztázzuk, hogy mit értünk komfort zóna alatt. A komfort zóna, az a hely és állapot, ahol semmi váratlan fordulat, új dolog nem történhet veled, mert egy számodra abszolút megszokott, nyugalommal teli helyzetben vagy. Ez lehet a szobád, a kedvenc foteled a nappaliban, nagyapád hintaszéke stb.
A komfort zónára szükség van, mikor pihenünk és erőt gyűjtünk. Mégis, a komfort zónában való folyamatos létnek a nagy hátránya az, hogy meggátolja a fejlődést. Mikor a puha kanapéba süppedve ülsz a TV előtt, és nézed a legújabb valóságshow-t,vagy olvasol egy sci-fi könyvet, akkor nem aggódsz, nincsen benned félelem. Tudod, hogy valószínűleg nem fognak terroristák rohangálni a konyha és a kamra között, viszont a leendő pároddal sem fogsz összefutni, mikor a mellékhelység felé veszed az irányt. A komfort zóna egy olyan hely, mint a no man’s land. Nem érzed magad sem nagyon jól, sem nagyon rosszul. Csak elvagy, és vegetálsz.

A komfort zónából való kilépés azt jelenti, hogy kilépsz a számodra megszokott dolgok sorából és valami abszolút új dolgot próbálsz ki, aminek pontosan nem tudod megjósolni a végkimenetelét.

A legtöbb ember sosem lép ki a komfort zónából, ezért van annyi céltalan és boldogtalan ember. Minden cél eléréséhez és minden öröm és boldogság megszerzéséhez muszáj kilépned a komfort zónádból. Ez az egyetlen út a fejlődés és a boldogság felé. Mikor én nekikezdtem ennek az egész “csajozás tanulásnak”, amiből ugye hamar kisült, hogy valójában önfejlesztés, nagyon sok hátráltató tényező vett körül, amik meggátoltak abban, hogy kilépjek a komfort zónámból és elkezdjek fejlődni. A tréningjeimen és a coaching gyakorlatokon számtalan egyéb esettel is találkozom, és folyamatosan tapasztalatom, hogy mik a leggyakoribb tényezők, melyeken a legtöbb ember nem tud átlépni, hogy elkezdjen fejlődni. Összegyűjtöttem őket Neked és írtam hozzájuk megoldásokat is, melyek korábban nekem, most pedig a tanítványaimnak is bejön és segít.

Az 5 fő megoldás a komfortzónából való kilépéshez

1)Az új környezet és az új igazi barátaid támogatnak és nem visszahúznak

Mivel az embereket nem lehet kívülről megváltoztatni, így az egyetlen dolog, amit tehetsz, ha a régi barátaid visszahúznak, hogy amint tudsz, környezetet váltasz, lehetőleg egy olyan irányába, mely nem hátráltat, hanem támogat. Lehet, hogy a baráti köröd hülyének néz, amiért ismeretlen lányoktól kérdezed meg, hogyan szaporodnak a teknősök naponta 15x, lehet hogy a családod akar ezért pszichológushoz járatni, a fontos az, hogy ha te tudod, hogy neked mi a jó, akkor ne hagyd, hogy azt mások mondják meg neked.

Nekem a régi baráti köröm volt a fő akadály, akiktől fejben el kellett búcsúznom és le kellett mondanom, mert milyen barátok azok, akik nem támogatnak, hanem irigységből és jókedvből piszkálnak, megaláznak és kibeszélnek a hátad mögött? Én eldöntöttem, hogy nekem nincs szükségem ilyen emberek társaságára, és nem foglalkoztam velük többé.

2) A pozitív gondolatok hihetetlen energiával és motivációval látnak el, melyek minden egyes mélyponton átsegítenek Téged

A gondolat a legnagyobb befolyásoló tényező az életedben. Ami vagy és ami leszel, az mind pusztán a gondolataidnak az eredménye. Ha olvastál a pozitív gondolkodásról és a vonzás törvényéről, akkor tudod, hogy miről beszélek. Ha nem, akkor javaslom, hogy állj neki, mert nagyon hasznos. Minden egyes gondolatodat tudatosan meg kell vizsgálnod, hogy mennyire pozitív.

Ahogyan egy kertésznek minden egyes gyomot ki kell írtania a kertjében, hogy a termelése a leghatékonyabb legyen, ugyanúgy Neked is ki kell írtanod minden negatív gondolatot az agyadból.

Ez azt jelenti, hogy ha valami nem sikerül, akkor nem azt mondogatod magadnak, hogy de béna vagyok stb., hanem azt, hogy igen, megpróbáltam, most nem sikerült, de tanultam belőle és következőre újra megpróbálom és idővel sikerem lesz!

3) A pontosan meghatározott céljaid felé sebesen haladsz, mert tudod a pontos lépéseket, melyek afelé vezetnek

Határozd meg a pontos célodat, mit is szeretnél. Ez lehet pusztán a fejlődés, a nők megismerése, hosszú távú párkapcsolat. A lényeg, hogy írd le a célodat, és hangosan mondd ki magadnak minden nap. Ezután kérdezd meg önmagadat, amilyen gyakran csak tudod, hogy amit éppen csináslz, az közelebb visz-e a célodhoz. Ha igen, akkor folytasd, ha nem, akkor változtass. A TV nézése, a számítógépen való játék nem biztos, hogy a kívánt célod elérése irányába visz, míg a buliba járás, a npk megszólítása, új hobbik elsajátítása, önfejlesztő könyvek olvasás az már inkább.

A te életed, a te döntésed, hogy mit kezdesz az időddel. Dönts bölcsen és gondolkozz hosszútávon.

4) Csapatban varázslatos gyorsasággal fejlődsz, mert támogatjátok egymást, hozzáadtok a másik fejlődéséhez és nevettek a sikeren és a pillanatnyi megbotláson is egyaránt 

A fejlődésem és személyiségváltozásom egy részét az új barátaimnak köszönhetem, akikkel körülvettem önmagamat és akikből kiépítettem az új baráti körömet. Joe-tól iszonyat sokat tanultam a humorról, a randomságról. Természetesen sikeresen ismerkedő srácoktól megtanultam, hogyan kell nők közelében viselkedni, milyen vonzó kvalitásokkal kell rendelkeznem ahhoz, hogy a jelenlétemmel vonzalmat keltsek egy nőben. Gabesztól és Westtől megtanultam a pozitív hozzáállást minden egyes dologhoz, Svédtől megtanultam, hogy az önfejlesztésnek mekkora ereje van. Peti hatására rendezettebb lett az életem, sokkal jobban tudok fókuszálni a céljaimra, és jobban beosztom az időmet.

Mint láthatod, a barátaimnak köszönhetek sok minden új, pozitív tulajdonságot, de ez csak úgy volt lehetséges, hogy folyamatosan segítettük egymást az életben. Szinte mindegyikőjüket az ismerkedési közösségből ismertem meg, aminek Te is a része vagy. Alakítsd ki Te is az új baráti köröd, ahol az emberek önzetlenül segítik egymást, és meglátod, mennyivel könnyebb lesz, mintha egyedül kéne próbálkoznod!

Ezért érdemes eljönni a találkozókra, mert ott hasonló emberekkel találkozhatsz és barátkozhatsz össze. Most dolgozom egy vadonatúj projekten, ami még jobban összefogja tartani a közösséget, és melynek segítségével új baráti kapcsolatok kialakítása, egymás segítése és a pártalálás még könnyebb lesz számodra, mint korábban, és mindez ráadásul teljesen ingyenes lesz!

5) Tudod pontosan, hogy minden egyes sikerért meg kell dolgozni, és csak az fog aratni, aki előtte vet

Brian Tracy egyik tananyagából van a híres mondás, hogy ha megakarod duplázni a sikereid számát, akkor előtte a kudarcaid számát kell megdupláznod. Ez semmi negatív hozzáállás, pusztán statisztika. A legsikeresebb embereket érte a legtöbb kudarc. Általában ők jöttek a legmélyebbről, és ők voltak azok, akik a legnehezebb és legsikertelenebb időkben is kitartottak és nem adták fel.

Te sem adod fel soha, mert tudod, hogy ez az ára a sikernek. Legyél bölcs és kitartó és addig keresd az utat a célod felé, amíg el nem éred azt. Sok sikert a komfort zónából való kilépésben!
Ebben tud még több segítséget nyújtani az Intenzív Ismerkedési Tréning is!

Ádám (Mex)

u.i: kérlek LIKE-old és kommentáld a cikkemet, kíváncsi vagyok a véleményedre!

u.i.2.: Még több tanács, hogyan győzd le belső félelmeidet és hogyan válj felszabadult, vonzó férfivá ITT!

A vonzalomkeltés alapja

Eltűntem egy kis időre, mivel dolgozom az új projekteken (VIP Coaching, Intenzív Gyakorlati Tréningek), és mint láthatod, hatalmas változások lesznek a következő 1-2 hónapban a közösség életében, és ezek iszonyat sok időt és munkát igényelnek. Egy teljesen új napirendem van szeptember 1 óta, minden nap 6-kor kelek és napi több mint 12 órát dolgozom. Bulizni nem voltam a nyár közepe óta, csak a tréningeken mentem ki az éjszakába. Hamarosan írni fogok egy hosszabb cikket a napi rend és a célok fontosságáról, de ma a vonzalomkeltésről fogok Neked írni.

Különböző megközelítések találhatóak a csajozási közösségben a vonzalomkeltésről, én most egy egyszerű képet szeretnék adni róla legfőképpen kezdőknek, és pár általam is használt technikát adok a kezedbe, hogy akár ma azonnal ki tudd őket próbálni és minél előbb sikerrel megtaláld a párodat!

A vonzalomkeltésről 1. rész

1) A vonzalom nem egy logikai döntés kérdése a nőkben. (David D.)

Tehát a nő nem dönti el, hogy most fog-e érezni bármit egy férfi iránt, hanem egyszerűen vagy érez, vagy nem.

Ez mit jelent számunkra? Azt jelenti, hogy ha megfelelően kommunikálunk, és egyik híres guru szavaival élve, felkapcsoljuk a vonzalom kapcsolókat a nőben, akkor nem fog tudni semmit tenni az ellen, hogy mit érez irántunk. Ne akard a nőt soha sem logikusan meggyőzni arról, hogy Téged válasszon.

Erre példa: sok férfi a buliban meghív nőket italra, ami kb. annyit jelent, hogy pénzzel próbálja megvenni az idejüket, ahelyett, hogy a személyiségével próbálna érvényesülni. Ezt látta a tv-ben, ezért logikusan gondolhatja azt, hogy működnie kell. De ugye a Red Bull is szárnyakat ad, nem ? 🙂

2) Csak akkor fog egy nő vonzalmat érezni irántad, ha teljesen más vagy, mint az átlag férfi!

Mint tudjuk, az átlag férfi nem vonzó a nő számára. Nem kelti fel az érdeklődését. Az átlag férfi unalmas.

Mindig kérdezd meg magadtól, hogy az átlag férfi mit tenne ebben a helyzetben, és csináld pont az ellenkezőjét.

Pl: az átlag férfi meglát egy gyönyörű nőt, majd elkezd gondolkozni, hogy ha odamegy, akkor a nő mit fog szólni, amúgy sem tudja mit kéne mondania, meg amúgy is sokan hallanák, ezért inkább oda sem megy.

Ezzel ellentétben TE odamész, mert te VONZÓ férfi vagy!

3) Ne akarj először a nő legjobb barátja lenni, majd aztán a párja, mert ez a sorrend nem működik. A barát zónából 99%-ban nincsen kiút!

A legtöbb férfi ott szúrja el az ismerkedést, hogy először össze akar “haverkodni’ a lánnyal, aztán próbálja őt érzelmileg is magához kötni.

Ha barátként indítasz, akkor barátként is fogod végezni.

Viszont ha őszintén, tiszta szándékoddal közelíted meg a lányt, akkor értékelni fogja az őszinte, természetes és férfias viselkedésed!

Lehet, hogy nem fogtok járni és nem lesz a barátnőd egyből, de 100%-al nagyobb az esélyed, ha így indítasz, mintha először a jóbarátja akarnál lenni.

4) Csak annyit invesztálj, amennyit muszáj. Invesztáltasd helyette a lányt!

Csak akkor fog értékelni Téged, ha megdolgozott érted!

Ha mindent elé raksz, kijátszod az összes adudat, egy nyitott könyv vagy előtte, akkor gyorsan az antikváriumban fogod végezni.

Ha túl hamar túl sok érdeklődést mutatsz, és pl. már a második randin a jövőtökről beszélsz, akkor azzal könnyen elijesztheted a lányt.

Ne adj ki túl sok infót önmagadról az elején, próbáld inkább a lányt “megdolgoztatni” a figyelmedért, de ezt is vicces módon tedd.

Pl: ha a lány valamilyen konkrét információt akar tudni rólad, akkor először próbáld megtudni ugyanazt róla, majd pedig áruld el félig, amit tudni akart.

Egyszóval: húzd egy picit az agyát.

Szeretik a nők, ha nem kaphatnak meg valamit azonnal. Ha megkaphatnák, akkor már nem érdekelné őket egyáltalán, mivel nem kihívás továbbra.

5) Fejleszd ki magadban azokat a tulajdonságokat, melyek illatára azonnal vonzalmat fog érezni a körülötted lévő nők nagy része

Mik ezek?

  • Magabiztosság
  • Vezető adottságok
  • Céltudatosság
  • Kíválóság az élet egy területén
  • Szociális kalibráltság
  • Más nők által kedvelt vagy

Ezeknek a tulajdonságoknak a fejlesztése mind ki lesz fejtve bővebben később!

6) Sajátíts el egy nyugodt, domináns hangszínt!

A hangod nagyon fontos szerepet játszik a megszólításnál és a kommunikációban!

A legtöbb férfinak nyúl hangja van, felfelé viszi a hangsúlyt és olyan érzése van a nőknek, hogy folyamatosan imponálni akar. Ez a tipikus behódoló hang.

Felejtsd el!

Mikor megszólítasz egy nőt, próbáld meg olyan hanggal, mint mikor a rendőr kéri tőled a személyigazolványod! Meg fogsz lepődni, mennyivel más reakciót fogsz kapni ugyanazt a szöveget használva, mint korábban!

7) Fejlessz és alakíts ki egy vonzó életstílust

A csajozási közösségben sok ember álmodozik egy párkapcsolatról, magolja a rutinokat, megszólít, megszólít, megszólít, és csodálkozik, hogy mégsem jut semmire. Vajon miért? 

Azért, mert ha csak az ismerkedésre koncentrálsz, de az életedet nem fejleszted, röviden: egy iszonyat unalmas életet élsz, a négy fal, a tv és a számítógép között, akkor ne lepődj meg, ha ez nem vonzó egyetlen egy nő számára sem.

Ne azért keress új hobbikat, hogy ezzel imponálj a nőknek. Azért csináld, hogy TE jól érezd magadat belül a saját bőrödben. Csak egy következménye lesz ennek az, hogy a nőknek fel fogja kelteni az érdeklődését az új, izgalmas életed! Tudj meg még többet a vonzalomkeltésről akár rejtett kamerás videofelvételek elemzésén keresztül. Katt a részletekért!

Gyerünk, ne keresd a kifogást, menj, csináld és járj sikerrel! Nem tudod, hogyan fogj neki? Bizonytalan vagy és nem tudod, hogyan működik ez az egész a gyakorlatban? Most akár egyetlen délután is gyökeres fordulatot jelenthet! Miért? Hogyan? Olvass tovább, hogy megtudd!

Ádám (Mex)

u.i: kérlek kommenteld a cikkemet, érdekel a véleményed! Jelölj be FaceBook-on, hogy mindig értesülj a legfrissebb újdonságokról!  >> KATT IDE <<

Sportolj!

Előző héten minden este gyakorloni voltunk a srácokkal kb. hajnali 1-től 5-6ig.

Ez a nyár nagyon hardcore volt eddig, mivel a sok tréning, coaching, PuaCamp és egyéb bulik miatt sokat voltunk kint éjszaka. Átlagban heti 4x minimum. 

Az ember szervezetét nagyon megviseli a sok éjszakázás, a szervezet saját bioritmusa is megváltozik, egyre nehezebb visszaállni a rendes kerékvágásba.

Sokkal könnyebb ilyenkor megbetegnedni pl. megfázni, mivel az immunrendszer le van gyengülve a sok alváshiány miatt.

Svéd, az egyik nagyon jó barátom, aki egyben TOP oktató is, már több, mint 10 éve élsportoló. Kungfu világbajnok, ketrecharcos, thaiboxoló stb. és mellette heti 3x gyúr. Rajta nem látszódtak a fáradtság jelei. Ő bírta keményen. Nem betegedett le, az energiaszintje ugyanolyan magas most is, mint nyár elején.

Miért van ez? Svéd miért nem fárad el?

Azért, mert aktív sportoló és ezért erős az immunrendszere. Ez hatalmas erőt, energiát ad neki, nem beszélve az önbizalomnövelő hatásáról.

Ha nem sportolsz átlagban naponta min. 30 percet, és nem mozogsz heti min. 3x, akkor ne csodálkozz, ha könnyen megbetegedsz és nem bírod az éjszakai ismerkedést.

Hidd el, ha nekilátsz, rövid időn belül sokkal egészségesebbnek fogod magadat érezni, jobb lesz a közérzeted, jobb lesz a hangulatod és ezáltal a lányok is sokkal pozitívabbak lesznek az irányodban!

Mit sportolj?

Bármit, amihez kedved van.

  • Járj el úszni, mert az minden izmot megmozgat, iszonyat egészséges és a tüdőt és szívet is nagyon erősíti
  • Járj el gyúrni egy konditerembe, mert az hatalmas önbizalmat fog adni, mellette pedig új haverokat is szerezhetsz ott
  • Fuss sokat, mert az növelni fogja a kitartásod és az akaraterőd
  • Focizz, kosarazz és próbálj ki különböző csapatsportágakat, mert az segíteni fog neked, mikor közösen, csapatban mentek oda lányokhoz ismerkedni
  • Kezdj el megtanulni egy küzdősportot, mert akkor sokkal bátrabban fogod tudni megszólítani az embereket, a lányokat, nem fogsz tartani az a többi sráctól

Érzed már az összefüggést a sportolás és a csajozás között? (ha nem, akkor olvasd kérlek végig a cikket újra)

Ne tökölj, kezdd el ma, menj le a terembe, sportolj és érezd jól magadat!

Még több életmódot, személyiséget fejlesztő tanácsért kattints tovább!

Érdekel a véleményed, kérlek kommentelj!

 

7 lépés a változáshoz

Minden fejben dől el.

Azaz, ha fejben 100%-ig elhiszed önmagadról, hogy vonzó vagy a nők számára akkor ezt is fogod kommunikálni a külvilággal, és a nők is így fogják gondolni.

De ez nem megy ilyen könnyen. Ahhoz, hogy higgy önmagadban, nem elég az, ha kimondod, hogy mától hiszek önmagamban.

Mi kell akkor ahhoz, hogy ténylegesen is megnőjjön az önbizalmunk, jól érezzük magunkat belül és túljussunk az akadályokon?

1. Az első lépés az, hogy elengedjük ezt az egész csajozás dolgot.

Azaz nem görcsösen gondolunk rá, hogy most éppen nincs barátnőnk, hanem úgy, hogy akkor mi van? Éhenhalok mert nincs párom? Elvesztem az egyik vesémet?

Talán meghalok? NEM!

A csajozás tanulását csak úgy lehet elkezdeni megtanulni, ha a folyamatot és a fejlődést nézzük és hozzuk előtérbe, nem pedig az eredményt.

2. A második lépés, hogy kidolgozol egy stratégiát arra, hogyan változtasd meg a korábbi eredményeidet.

“Ha ugyanúgy éled tovább az életed, ahogyan eddig tetted, akkor ugyanolyan eredményeket fogsz kapni, mint korábban.”

3. Határozd el magad a változás mellett!

Kezd el megváltoztatni a szokásaidat! A TV és az egyéb felesleges időpazarló tevékenységek helyett, kezdd el fejleszteni az életedet! Ha komolyan akarod a változást, akkor tegyél is érte! Olvass és hallgass Brian Tracy-t és egyéb híres sikerpszichológusok irományait. Merülj bele az ismerkedési irományokba, a blogon nagyon sok hasznos információt tudsz megkapni ingyen!

4. Legyél tisztában azzal, hogy lesznek akadályok, legfőképpen az elején.

Legyél erős, és kitartó. Ne add fel!

Ha 30 napon át sikerül konzisztensen csinálnod az önfejlesztő feladatokat, akkor utána már sokkal könnyebb lesz!

5. Kezdd ma! NE holnap, ne jövő héten, hanem MOST!

Mindig az első lépés a legnehezebb, de hidd el, utána már menni fog, mint a karikacsapás! Megjön az életkedved, egyre motiváltabbnak érzed magad és tolod keményen!

Ha már sok könyvet elolvastál, akkor itt az ideje, hogy kimenj gyakorloni, és megszólíts pár embert, nagymamát a Teknős vagy a LIDL megszólítással.

6. Írd le a célod, írd le, hogy szerinted mi kell ahhoz, hogy elérd és kezdd el most megvalósítani!

Ha a célod egy barátnő, akkor írd le, hogy pl.: fejleszted az életed és kijársz hetente 2x 2 órára megszólítani lányokat. És ezt addig csinálod, amíg nem vagy olyan szinten a kommunikációs képességeidben, hogy már találhatsz magadnak barátnőt.

7. NE add fel, NE tarts szünetet, csak erre koncentrálj mindeneddel!

Ha komolyan gondolod ezt a dolgot, akkor komolyan is csináld. Félmunka nem munka. Vagy teljes erőből csinálod, vagy sehogyan.

” Több mint 9000 dobást rontottam el. Közel 300 meccsen kaptam ki. 26 alkalommal rajtam múlt a győzelem, és én kudarcot vallottam. Az életemben folyamatos kudarcok értek végig, nap, mint nap. És pontosan ezek miatt lettem sikeres.” Michael Jordan

Ádám (Mex)

u.i: a 3 Napos Intenzív Gyakorlati Tréningen ezeket a gondolatokat fogom bővebben kifejteni. Fogok beszélni a magabiztosságról, az identitás váltásról, identitás krízisről és arról, hogyan juss tovább az akadályokon, melyek majd az utadba térnek. Bővebb info az tréningről ITT

Szociális és ismerkedési gyakorlatok élőben

Ma Westtel éppen a városban jártunk, és gondoltuk miért ne funoljunk egy kicsit.

Felvettünk pár teknősös és lidlis nyitást, sajnos a hang még nem tökéletes, de egyre jobb lesz ez is!

Amit tanulni tudsz a videókból az az, hogy ha az egész csajozást szórakozásként fogod fel, szociálisabbá válsz, mindenkivel jófej és barátságos vagy, akkor ez hosszú távon meg fog látszódni és fejleszteni fogja a csajozási képességeid. Ha van bármilyen nyitási ötleted, akkor írd le alul a kommentekben és ha tetszik nekünk is kipróbáljuk és levideózzuk!

Próbáld ki te is ezeket a megszólításokat és hamar észre fogod venni, hogy mennyire könnyű és jó érzés szociálisan szabadnak lenni! Ha nem mered, akkor tudunk neked segíteni ebben, kattints ide.

Kérlek LIKE-old és kommenteld a bejegyzést, kíváncsiak vagyunk a véleményedre!

Mex

Béta testbeszéd jelek felismerése és megváltoztatása

Ma megosztok veled egy videót egy korábbi 1 napos tanfolyamról. Itt pont a béta testbeszéd jelekről beszélek, és hogy hogyan tudod megváltoztatni őket, hogy vonzóbbá válj a nők számára.

Kérlek, kommentáld a videót alul, kíváncsi vagyok a véleményedre!

Mex

Sok a duma? Nem tudod, hogy te miben vagy béta? Folyamatos visszajelzés mellett fejlődhetsz a gyakorlatban, éles helyzetekben! A természetes ismerkedés és magabiztos kiállás fejlesztése ITT »»