“Belül minden rendben?” – Technikák az önfejlesztéshez csajozós dumák nélkül

Hogyan vezesd saját eredménykövető naplódat?!

Istvánnal pénteken találkoztam legközelebb. Közölte, hogy kemény napja volt (6 találkozó), ezért inkább ma egy mélyebb önfejlesztő jellegű találkozást szeretne.

Ennek semmi akadálya, de akkor készüljön fel rá, hogy nem lesz sétagalopp. Ugyanis míg ő azt gondolta, hogy feldobunk ilyen-olyan témát és kedélyesen elbeszélgetünk róla, addig én egy korábbi alkalommal kért táblázatot vettem elő, amit ő töltött ki.

Hogy néz ki egy ilyen eredménykövető napló?

Ez az excel fájl állította fel a jelenlegi diagnózist az életéről. Egyfajta eredménykövető napló… de mégsem csak az. Szerepelnek benne önismereti dolgok:

  • hogy érzem magam a bőrömben?
  • mitől érzem magam jobban, mitől kevésbé?

Emellett tartalmaz információkat a karrierről, szabadidőről is:

  • munkahelyi konfliktusok,
  • beosztottakkal való bánásmód
  • nyelvezet,
  • hobbik,
  • szenvedélyek,
  • mi az, ami megérinti, ami érzéseket kelt benne.

Elég sűrű és sok információt tartalmazó táblázat lett, ami kellő rálátást biztosított, hogy meghatározzuk, hol áll most és hova kellene eljutnia, illetve mi hiányzik mindehhez. Milyen összetevők állnak rendelkezésre és mi az, amit meg kell szerezni, hogy a miénk legyen.

De lássunk néhány példát, hiszen ebből lehet tanulni!

Önértékelése labilis: környezete szerint magabiztos és jól reagál egyes helyzetekre, ráadásul még a fellépése is kellemes. Ezzel szemben ő úgy érzi, hogy közel sem ilyen bíztató a helyzet és a reakcióideje is jóval lassabb, mint ahogy tűnik.

Volt szó arról, hogy előadásokat és értekezleteket kell vezetnie, de nem mindig hiszi el, hogy erre képes. Sőt, sokszor bizonytalanodik el, amikor úgy érzi, nem megfelelően alakulnak a dolgok. Ezért számos gyakorlatot írtunk le, amelyek segíthetnek javítani a helyzeten.

Technikák, hogy egyre jobban és jobban legyél

Vizualizáció, tükör elötti motiválás reggel és este. Ez két fontos dolog! Ha nehezen indul a napod, nehéz magadtól jó irányba visszaterelni, illetve ha rossz hangulatban fekszel le, akkor bizony nincs garancia, hogy álomországba jutsz egyhamar. Ezért az ilyen és ehhez hasonló technikák segíthetnek abban, hogy befolyásold a kedélyállapotodat.

Még egy tipp! Mérd nap mint nap, milyen hangulatban vagy és ebből tudsz következtetni arra, hogy egyes időszakok és szituációk milyen érzéseket váltanak ki belőled. Jelölj ki 8 különböző időpontot a napodban és írd le, amit abban a pillanatban érzel, gondolsz. Az egyes szituációk után írd le, mit érzel és gondolkodj el azon, hogy mi mit vált ki belőled. Mi minek a következménye lehet.

Figyeld a reakcióidat és lesd a válaszokat! Aztán, ha megvan egy adott idő után az eredmény, kezdj el dolgozni a hibás vagy a kevésbé hatékony válaszaid korrigálásán. Már egy hónap után kiderül, hol tartasz és mi kell a változáshoz.

Kell a szociális tükör és a baráti visszajelzés

A mai nap egy igazán tartalmas beszélgetést és egyes esetekben az ébredést hozta számunkra.

Fontos, hogy mindig legyen mellettetek valaki, akivel megoszthatjátok, ami bennetek van. Legalább egy ember, akivel az életed lényegesebb részeit átbeszéled, kielemzed. Különben egyre kisebb lesz annak az esélye, hogy egyáltalán lesz-e kedved elmondani bárkinek is a saját életed történéseit. Innen pedig már csak egy lépés, hogy észrevedd: nemcsak nem nem akarsz mesélni, hanem már nem is tudsz.

Segítségre szorulsz és kell egy társ, aki segít megtenni a nők felé az első lépéseket és segít fejlesztened önmagadat? Most mindez a segítség már akár 1-2 VIP coaching alkalma során is a tiéd lehet! Az oktatók rendelkezésedre állnak, hogy együtt megtegyétek ezeket a bizonyos lépéseket! A részleteket itt találod!

Ha nincs annyi jövedelmed, hogy a leggyorsabb fejlődést megengedhesd magadnak, akkor sincs elveszve semmi! Ha ellátogatsz az Intenzív Gyakorlati Tréning 3 napos tanfolyamára, az ott tanultak most már elvégezhetőek saját hétköznapjaidban pontosan annyiszor, ahányszor szükséged van rá! Jelentkezz a tanfolyamra még ma és tedd az első lépést a belső félelmektől és szorongástól mentes élet felé!

Érdekel ennél még több hasznos tanács? Hogyan kelts vonzalmat és hódítsd meg álmaid nőjét?l, Akkor ezt az anyagomat mindenképpen nézd meg most!