Egyedül sokkal nehezebb! Próbáltad már?
Ákossal egy két hetes kihagyást követően találkoztunk ismét. Nem voltunk könnyű helyzetben hiszen, ez elég nagy kihagyásnak számít, különösen akkor, ha mellette nem nagyon megy el gyakorolni önmagától. Ezt sajnos csak egyszer tette meg, egyébként több-kevesebb sikerrel. Azt mondta, hogy egyedül nem az igazi, mivel ha pillanatok alatt éri 4-5 visszautasítás, akkor hirtelen nem tudja, hogy kezelje őket és emiatt nem tud újra hangulatba jönni. Érthető, ha szépen lassan lebeszéli magát a folytatásról.
A férfi falkában hatékonyabb
Ezért is mondom mindenkinek, hogy ne egyedül menjetek ki gyakorolni és csiszolni a technikátokat, hanem verődjetek csapatokba és kerítsetek magatok mellé olyan embereket, akikben megbíztok és akikre számíthattok. Micsoda előny az, ha az ember olyanokkal megy ki, akikről biztosan tudja, hogy ha odamegy egy vonzó nőhöz, akkor nem fognak odaugrani a második percben, mint a legyek a finom tortára azzal, hogy lecsapják a kezedről. Bizony ezzel is meg kell küzdeni, hiszen a férfiúi irigység és az örökös versenykényszer nem mindig teremt kellemes helyzetet. Döntsd el, hogy vállalod-e a vezető szerepét!
Most azért jelentősen megéreztük a kihagyást
Míg korábban mondjuk 35 perc alatt lepergettük a bemelegítő gyakorlatokat, addig most több, mint egy óráig kellett csinálni, hogy normálisan menjen és ne csússzon hiba a kivitelezésbe. Utána demóztam egyet, hogy miként lehet a formális (tárgyilagos, személytelen) beszélgetésből áttérni egy sokkal személyesebb, érzelmekkel teli informális beszélgetésre. Ezen van a fő hangsúly. A nők a szavaikkal jutalmaznak. Ha sokat beszél hozzád, sokat kérdez, érdeklődik, akkor kezdheted dörzsölni a tenyered valószínűleg jó úton jársz és vonzódik az adott pillanatban hozzád. De ez csalóka dolog főleg 5-10 perc ismeretség után. Vigyázni kell erre a kényes egyensúlyra, hogy ne veszíts már az első pár női teszten.
A lányok vonzalmának felkeltése percek alatt
A két Judit nagyon jól mulatott velünk (nem rajtunk!) és rengeteg nevetés kísérte a beszélgetésünket. Mindig el szoktam mondani, hogy ha csak annyit látnak rajtad, hogy udvariasan leszólítod őket, kulturált stílusban fejezed ki magad és őszinte, magabiztos és helyenként pimasz vagy, akkor nincs gondod.
Mert ezt keresik! Egy férfit, aki nem csak a mellüket bámulja, aki figyel rájuk és törődik az érzéseikkel. Az ilyen férfi megtalálása miatt öltöznek ki, sminkelik magukat napról napra, hogy végre észre vegye őket az az egy, akinek majd ők kellenek.
Bármikor te lehetsz az egyetlen, csak gyere el hozzánk és megmutatjuk hogy csináld!
Ha a párkapcsolatodba szeretnél újra életet lehelni, mert több van még benne, mint halottnak a csók, akkor bővítsd ismereteidet intimitásról, randiról, házipapucs helyett a férfias viselkedésről! Részletek »»