Egy felfedezésre váró külön világ: a női gondolkodás
Mérnök legyen a talpán, aki modellezni tudja a tipikus női gondolkodást. Olyan bonyolult párhuzamos kapcsolást kellene építeni, ami meghaladja a józan tervezőkészség határait. Na persze, hiszen a női gondolkodást éppen a random-faktor tudja rendkívül szemléletesen jellemezni.
Férfi gondolkodás versus női gondolkodás
A férfi társadalom nagy hányada örömmel venne egy retúrjegyet a női gondolkodás megismerésének világába, hogy ha már érteni nem is érti, de legalább el tudja fogadni a legtöbb férfi számára sokszor teljesen inadekvátnak tűnő reakciókat, amelyekkel a lányok reagálni tudnak egy-egy mondatra, helyzetre. Ezt a retúr jegyet most a PUA.HU felkínálja neked is.
Ha máshonnan nem, hát a filmekből biztos ismerős a jelenet, ahogy mint a derült égből villámcsapás úgy töri, zúzza minden előzmény nélkül a nő a porcelánt. De itt a bökkenő! Ez a minden előzmény nélküli kitétel a lényeg.
A férfi és a női gondolkodás éppen az információszűrés módjaiban tér el
Míg a férfiaknak sokkal több mindent mond a direkt, verbális üzenet, addig a nők a lényeget a hangszínből, a szavak nélküli tettekből (vagy nem-tettekből), a testbeszédből szűrik le. Tegyük fel, hogy tényleg érdekel, amit mond, de közben a falvédőt szereled. Csendben hallgatod, már tudod is, mit fogsz kérdezni (mintegy az érdeklődés tanúbizonyságát adva), erre hirtelen egy hisztiroham kellős közepén találod magad és csak hümmögni tudsz, amikor fejedhez vágja a sérelmét: “nem is figyelsz rám”.
A női gondolkodás ugyanis úgy van programozva, hogy a figyelem egyet jelent a szemkontaktussal és azzal, ha mindenféle tartalmatlan ühümökkel és ahhamokkal jelzed, hogy most rá figyelsz. Nekünk, férfiaknak ez a lényeget tekintve csak felesleges sallang.
Másrészt a nők állítólag sokat agyalnak. És ennek a férfiak isszák meg a levét. Pláne, hogy a barátnői társaság együtt gondolkodik. Bonyolult, nagyon sok az érzelmi töltete, amelynek semmiféle racionális táptalajt nem lehet találni. Persze ez most sarkítás, de így tehető illusztrissá, hogy miért fut zátonyra oly sok kapcsolat.
A társalgási veszteség kezelése női-férfi kommunikáció esetében
A női és a férfi gondolkodás eltéréséből fakad a legtöbb kommunikációs rés, ami a társalgási veszteséggel karöltve konfliktushoz vezet. A konfliktust a kultúrember pedig szóban igyekszik megoldani, nem is ököllel, viszont a gondolkodásbeli különbségből fakad ez a konfliktus, akkor ott egyik fél sem érezheti, hogy a másik félnek igaza van. Bár, miben is kell igazat adni? Na ugye…
Ahhoz, hogy megfelelően tartós és stabil párkapcsolatra tegyél szert, meg kell tanulnod beszélni a nőkkel. A nyelvek is változatosak és változataikban élnek, úgy a nők nyelvén való beszéd sem univerzális. Ahány nő, annyi női gondolkodás, de mégis megvan a maguk közös jellemzője. Hogy mi? Figyel a részletekre és kimondatlan elvárásai vannak. Elvárását csak ő tudja, Te mint férfi már csak azt kapod, hogy áldás helyett átkoz, pedig semmit nem is csináltál. Épp ez az: semmi nem csináltál.
Hogyan lehet kezelni ezt a helyzetet és hogyan lehet kiismerni a női gondolkodást?
Neki szentelt figyelemmel és vele való játékkal. Ahogy a nők is bevetik a praktikáikat a férfiak heccelésében, épp úgy tesztelik is a őket. A visszautasítás, a piszkálás sok esetben a vonzalom jele, ezek a női tesztek. Ha tudod, hogy vannak és hogy miért vannak, könnyen fel tudsz készülni rájuk, hogy kivédd a női gondolkodás méregfogát, s ehhez szerezheted meg az elméleti alapokat a PUA.HU tréningeken, hogy aztán a valóságban rácsodálkozz: valóban működik. Az Intenzív Gyakorlati Tréningen bepillantást nyerhetsz az évek óta feltérképezés alatt álló női gondolkodás kulisszatitkaiba és megkapod a gyakorlatban is azt a módszert, ahogyan belehelyezkedve megérted és megfelelően kezelni tudod. A nők számára az a férfi, aki kezelni tudja őket: megfelelően domináns vonzó férfi.