“El sem tudtam képzelni, hogy ilyen egyszerű!”

Amikor egy srác egy egészen más kultúrából jön tanulni

Szombaton egy kivételes találkozásnak voltam részese. Egy Erdélyből érkezett fiatalemberrel voltam, aki Székelyföldön él és meglepően más volt, mint amihez korábban hozzászoktam egy-egy oktatáson. Különleges gondolkodásmóddal rendelkező srác, Szabolcs, aki 23 éves, de nem igazán találja odaát a helyét. Sokkal idősebb barátai vannak és a korosztályát finoman szólva sem tartja korrektnek, megbízhatónak.

Ezért is dilemmában van, hiszen az a közeg, amiben ő mozog, eltérő a miénktől szinte mindenben. Az emberek másképp fogják föl a dolgokat, másképp ismerkednek és a társadalom felépítése is duális. Egyszerűen mondva vannak a szegények meg a nagyon gazdagok, középréteg nem létezik.

Mivel a korabeliekkel nincs túl jó viszonya, ezért az idősebbektől csak a rossz példát leshette el az ismerkedés terén. Ritkán mennek oda lányokhoz, inkább társaságon (szociális körön belülről ismerkednek) és idegen nőkkel csak buliban és taperolás útján próbálnak ismerkedni. Miután kiderítette, kivel volt együtt korábban, kik a barátai, hova jár bulizni stb. Az egész kultúra más.

Így Szabolcs imádja Pestet és most eljött, hogy kicsit megnézze, hogy működik ez itt, ugyanis amiket az oldalon olvasott és látott azt ő elképzelhetetlennek tartja. Most pedig eljött, hogy a saját szemével is megtapasztalja, amit hallott, látott.

Az első gondja, hogy nem tudja magát ital nélkül hangulatba hozni.

Milyen lehetőségei vannak az italon kívül, hogy kellő hangulat álljon fel?

  1. vagy sok ember, egy társaság, akik együtt jó hangulatot csinálnak, különböző sztorikkal, poénokkal és ugratásokkal. Ha nagyon jók vagytok, akkor egymást ráveszitek különböző jobbnál jobb szociális gyakorlatok végrehajtására.
  2. Ha ez nincs és nem tudsz hirtelen keríteni néhány embert, akivel formába hozzátok magatokat, akkor marad a “manuális technika”. Ilyenkor magadtól csinálsz olyan dolgokat, amik különösek és újdonságnak számítanak számodra. Itt is a komfortzóna tágítása a cél. Legyen az tánc, furcsa kérdések idegen emberektől vagy éneklés esetleg pantomin játék, de valami olyan, ami kihúz a kényelmi zónádból.

Bevetés indul! 

Sok elméleti kérdése volt, amiket sorjában végigvettünk, majd lementünk demózni. Azt kérte, hogy mutassam be, hogyan néz ki egy ismerkedés két idegen ember között. A kezdeti megszólítástól egészen az elérhetőségcseréig.

Így nekiláttam hogy megmutassam, milyen egyszerűen megy is ez a dolog. Ötből öt társaságot állítottam le és egyik sem hagyott ott vagy akart volna lepattintani. Egytől egyig érdeklődtek, mosolyogtak és nevettek, ha azt akartam. 5-10 perc alatt könnyedén eljutottunk a közös komfort kialakításához, ami nagyban növelte az esélyeinket. Sőt akadt olyan lánypáros is, akik kérték, hogy Szabolcs is jöjjön oda, had ismerjék meg, mert szimpatikusnak tűnik. Nem is sikerült rosszul, hiszen vagy tíz percig ott maradtunk a lányokkal, akik nagyon közvetlenek és kedvesek voltak velünk. Érződött, hogy nem esik nehezükre a beszélgetés.

Mindig tudd, hogy mi miért van, mit miért csinálsz!

Befejezésül végigbeszéltük az estét és minden túlzás nélkül állíthatom, hogy Szabolcs nem hitt a szemének. Ha ezt nem látja a saját szemével, akkor sosem hiszi el. Ilyen náluk elképzelhetetlen lenne és ilyesmiket a srácok nem szoktak még álmukban sem csinálni. Elképesztő, pont erre volt szüksége és nagyon elégedett volt az estével.

Jó volt látni, hogy egy messziről, más kultúrából jött embernek is tudok segíteni, méghozzá egyetlen este alatt. Sok kérdést sikerült tisztázni benne, ami nem kis szó.

Képzeld el, milyen érzés lenne, ha egy másik országban laknál, ahol nem ismerik ezeket az ismerkedési szokásokat még annyira sem, mint nálunk és ahol teljesen furának néznének, ha ilyeneket csinálnál. Szabolcsnak nem egyszerű a helyzete, de nem is lehetetlen! Nem adja föl, eljött, hogy fejlődjön és sikerült neki!

Ezért te se siránkozz vagy keresd a mentségeket, hogy ma miért nem fogsz kimenni gyakorolni, hanem fogd meg egy haverodat és gyerünk kifelé! Nincs más választásod, ha előre akarsz lépni, ahhoz hús-vér nők kellenek. Tanuld meg te is lépésről lépésre a vonzalom felkeltésének technikáit és irány az éjszaka, hogy kipróbáld és saját stílusodra csiszold!

De ha nem megy így, akkor ránk mindig számíthatsz, hogy megadjuk a kezdő lendületet a fejlődésednek!

Érdekel ennél még több hasznos tanács? Hogyan kelts vonzalmat és hódítsd meg álmaid nőjét?l, Akkor ezt az anyagomat mindenképpen nézd meg most!

Fogalmazd meg a célod, revideáld hozzáállásod!

Elérkezett a következő három napos tréning, ebben a hónapban már a második! Elég magas számban, 5 résztvevővel indultunk neki a hétvégének. A srácok eltérő korúak, eltérő célokkal és eltérő tudással rendelkeznek. Akadt 17 éves középsulis srác, 40 éves pécsi sofőr, Németországban dolgozó mérnök és szintén külföldön élő szakmunkás, aki nem mellesleg Erdélyből való. 

Egyéni célkitűzések széles spektruma 

Vegyes csapat, vegyes érzések. A célkitűzések között a következők szerepeltek:

  • “Mivel nem szoktam eljárni ismerkedni, ezért most szeretnék minél több lányt megszólítani.
  • ”Legalább egy lánnyal szeretnék egy hosszabb beszélgetést folytatni.”
  • “Le akarom győzni a megszólítás előtti félelmemet, hogy természetesen tudjak beszélgetni egy vonzó nővel, bárhol,bármikor.”
  • “Nem akarok többé lefagyni vagy kifogyni a szóból. Meg akarom tanulni, hogyan kell korlátlanul beszélgetni egy lánnyal.”
  • “Meg akarom tanulni, hogyan kell elengednem magam, miként tudom alkohol nélkül is jól érezni magam.”

Az elméleti áttekintés gyorsan, pörgősen ment, jó néhány kérdéssel teletűzdelve. Fontos ilyenkor, hogy merj kérdezni és legyen benned annyi, hogy ne szégyellj mások előtt beszélni. Ha fiúk előtt sem mered kinyitni a szádat, akkor hogy a fenébe szeretnél bármelyik lánnyal is szóba elegyedni?

Megfelelő gondolkodásmód, hozzáállás

Átvettük a megfelelő gondolkodást, azt hogyan állj ehhez az egészhez.

  • a hozzáállás a lényeg, ez elsősorban rólad szól, nem a lányokról
  • ha nem tudod magad elengedni, akkor semmi sem fog menni
  • ahhoz, hogy fejlődj, ki kell lépni a kényelmi zónádból, olyan dolgokat  kell csinálnod, ami kényelmetlen, idegen és ismeretlen számodra
  • ami kényelmes, könnyű és nem esik nehezedre, az csak az egy helyben toporgást biztosítja, előrelépni nem fogsz tőle
Amikor egy lányt megszólítasz

Az esti oktatás felfokozott hangulatban indult, mindenki izgult kicsit, hogy mi vár rájuk, de azért alapvetően pozitív hozzáállás mutatkozott meg rajtuk. Gyakoroltuk… 

  • hogyan mélyítsd a hangod,
  • milyen testtartást vegyél fel, ha beszélgetsz a lánnyal,
  • mit ne tegyél, ha ott vagy
  • hogyan szúrd ki, ha vonzódik hozzád
  • miként lehet kezelni a lányok tesztjeit
  • hogyan fordítsd meg a helyzetet
  • hogyan tudod elérni, hogy a beszélgetés soha ne érjen véget (erre különösen nagy figyelmet fordítottunk!)

Az elején voltak kisebb pofonok, visszautasítások. De ez ezzel jár! A kudarc és sikertelenség a legjobb társad a kezdeti időszakban. Ha ezek nincsenek, semmi sincs. A könnyű siker csak elvakít, nem tanulsz belőle, nem állsz le mérlegelni, csak mész tovább az újabb könnyű lépcsők reményében.

Aztán rájöttek a srácok is, hogy nincs mitől félni és az, hogy visszautasítanak nem idegen dolog. Nem kell felvenni vagy megsértődni, menj tovább és ne foglalkozz számodra idegen lányok véleményével. Nem ismer, nem tudja, ki vagy miért is érdekelne, hogy mit gondol rólad?

Aztán a srácok még elérhetőséget is cseréltek egy-egy nagyon aranyos lánnyal és feloldódtak. Elszállt a görcs és rájöttek, hogy ha fejben elhiszik, hogy összejöhet, akkor nincs gond, se akadály. Holnap jön a folytatás!

Csak ennyi kell a gyökeres változáshoz. Egyetlen hétvége, megszámlálhatatlan konstruktív kudarc és szemet gyönyörködtető siker. Ezen az úton még szakemberek fogják a kezed. Ha kíváncsi vagy, neked miben segíthet, olvass tovább!

Ha bővebben szeretnél tanulni arról, milyen módszerekkel és hogyan célszerű megszólítani a lányokat, hogy minimalizáld a visszautasítást, akkor itt sok hasznosat tanulhatsz!

Érdekel ennél még több hasznos tanács? Hogyan kelts vonzalmat és hódítsd meg álmaid nőjét?l, Akkor ezt az anyagomat mindenképpen nézd meg most!

Súlyos hiba hajszolni a változást és észre nem venni a fejlődést

Mi van akkor, ha valaki tudatosan menekül a szembenézés és a valódi megoldás elől? Ha folyton kompromisszumokat köt és félmegoldásokat alkalmaz. Húzza az időt, hogy ne kelljen a valódi félelmekkel felvenni a harcot és mindig legyen ideje újabb indokokat és kibúvókat találni.

Persze ezt nem biztos, hogy magától észreveszi, hiszen ez a boldog tudatlanság állapota is lehetne. De nem az. Különösen nem Tominál, aki az elmúlt fél évben időt, energiát és pénzt sem kímélve elképesztő mennyiségű tréningen, tanácsadáson, előadáson, kurzuson vett részt.

Neki mik voltak az indítékai?

  • hogy sikerüljön feltárni a belső sebeket, sérelmeket, hiányosságokat
  • miután sikerült, megértse, hogy ezek miért és minek következtében alakultak ki benne
  • miután ezt sikerült kideríteni, különböző kezelési módokat szeretett volna kapni, minden terület a saját gyógyszerével teszi ezt meg. Az viszont, hogy ő mit és miért ítél számára hatásosnak, kedvezőnek az már más kérdés.

Egyszóval látni szerette volna, milyen gyógymód van a bajaira és megnyugtatta, hogy ha részt vesz ezeken az eseményeken, és heti szinten több órát szentel nekik, akkor biztos, hogy lesz valami pozitív kimenetel. Lett is. Kiderültek a sebek és belátta a hiányosságokat, komplexusokat. Egyre jobb kedve lett, mivel egyre több mindenre derült fény, és így bár sok mocskos dolog is akadt, könnyebb volt elfogadni a múlt kellemetlen történéseit.

Aztán járt oktatóhoz, akivel beszélt ezekről, terapeutához, aki kezeléseket ajánlott. Ezen dolgok ideig óráig hatásosnak bizonyultak, mindenki rengeteg segítséget nyújtott és sok ötlet született a megoldást illetően, de valójában Tomi egy helyben toporgott.

Hiába a válasz, ha nem hallod meg, amit üzennek

Hogy miért? Mert a lényeg elsikkadt. Háttérben maradt pont a legfontosabb dolog. Bár kiderültek az okok és miértek, de függő lett és nem állt meg meggyógyítani magát miután már mindezeken túl volt, hanem a mai napig folyamatosan tréningekre járkál és spiritisztáknál próbálja megérteni a múltját. Ezek elvben hasznos és sok esetben szükséges dolgok egy bizonyos pontig. Ő már rég túl van az egészséges határon.

Egyszerűen túllőtt a célon és már nem is látja a kezdeti szempontjait, indítékait. Csak az érdekli, hogy látszólag ő mindent megtesz a megoldás érdekében, de valahogy nem akar tényleg elmozdulni az igazi tettek irányába. Megnyugvással tölti el, hogy ő látszólag mindent megtesz és bár már nem érzi jobban ezektől magát, de ez így helyes. Ne legyünk telhetetlenek. Pedig ez nem így van. 

A tréningek, képzések után le kellene ülni magaddal és átgondolni, hogy mit is hallottál, miről is volt szó. Majd levonni a szükséges következtetéseket. Időt kell hagyni, hogy leülepedjen az új ismeret. Megrágni, áthámozni magadon és utána átültetni a gyakorlatba. Ha az ember minden héten ilyesfajta kurzusokra szaladgál, akkor erre sosincs lehetőség, és mindig előrefelé rohan, igazi tényleges megoldás nélkül. Te ne ess ilyen hibába sosem! Ne akard a valós sérelmeket ilyen mód takargatni, eltorzítani. Vállald, aki vagy és küzdj meg azért, aki lenni szeretnél!

Személyes tanácsadás, oktatás, konzultáció részletei itt >>

Érdekel ennél még több hasznos tanács? Hogyan kelts vonzalmat és hódítsd meg álmaid nőjét?l, Akkor ezt az anyagomat mindenképpen nézd meg most!

Online ismerkedés – női elvárás: hűség

A nők tesztelik a férfit, mert genetikailag is a Hűségest keresik

A neten a nők műszerfala teljesen nyílt. Egyre másra tesztelik a “kérőiket”:

  • Ez a pasi tényleg elég vicces?
  • Együttérző?
  • Elég szociális?
  • Magabiztos?
  • Hűséges?

Csak a kellő mennyiségű egyezés után várható, hogy randizni szeretne majd veled. A nők mindig hűséges pasikat keresnek.

Hogyan kezdjük az első levelet?

Elérem, hogy jól érezzem magam a folyamat közben. Kicsit viccelődöm a képeiken, megkérdezem, hogy a hajuk szándékosan ilyen-e, hogy a háttérben lévő szekrény a legfontosabb tárgy-e a szobában. Ha érdekes fantázianeve van, akkor azért is cukkolom kicsit. Például miért ne kötném az orrára, hogy pont úgy hangzik, mint egy mosóporreklám?!

Az a tapasztalatom, hogy a kevésbé vonzó nők alacsony önértéktudattal nem nagyon tudnak mit kezdeni ezzel a játékos csipkelődéssel. Ők vagy vissza sem írnak, vagy csak valami ormótlanságot. Az legvonzóbb lányok azonban felveszik a kesztyűt és értik a kihívást! A vonzerő mértéke pontosan ezen a különbségen múlik!

 

Érdekel még ismerkedési tipp és tanács? Jelentkezz az Intenzív Csajozási Tanfolyamunkra itt! ««

De mihez kezdesz akkor, ha a virtuális világ anonimitásából kilépve hirtelen élőben kell elcsábítanod a csajokat? Ugye gyereket nemzeni nem lehet online. Ha már most pánikba esel, hogy milyen lesz az első randi és hogyan lesz belőle második, akkor érdemes néhány stratégiával felvértezned magad.

A hatékony megoldásért, hogyan szervezz randit online és hogyan bűvöld őt élőben, most kattints tovább.

 

Érdekel ennél még több hasznos tanács? Hogyan kelts vonzalmat és hódítsd meg álmaid nőjét?l, Akkor ezt az anyagomat mindenképpen nézd meg most!