Tippek, hogyan legyen mindig élményekben gazdag életed

Sok hobbival, társasággal egy a napod is szebb

Ádám új srác. Korábban csak egy alkalommal találkoztam vele, ami amúgy is csak egy elég sietős oktatás volt, így nem nyílt még alkalmam jobban megismerni. Ezért most úgy gondoltam, eleget teszek ennek a vágyamnak.

Első ránézésre karakteres srácnak tűnt, aki jól forgatja a nyelvét. A beszédén érződik, hogy nem kell gondolkoznia, mit mondjon egy-egy pillanatban.

Aki tudja, hogy mit akart…

Egyből belevágunk a sűrűjébe. Nem köntörfalaz. Elmondta, hogy két okból választotta a vip coaching oktatást. Az egyik hogy sokat dolgozik, ezért nincs ideje magától sokat gyakorolni, így viszont rá van kényszerítve, hogy csinálja és tudatosul benne, hogy ez kötelezettségekkel jár. A másik, hogy ha el is megy bulizni, az első pár alkalom után, ha nem jön össze semmi, inkább sörözik egyet a többiekkel, nem erőlteti a dolgot. Szüksége van valakire, aki kellően motiválja és ha kell, biztosít számára egy jó nagy fenékenbillentést – ahogy ő fogalmaz.

Három fő célja van a vip coachinggal:

  1. Az első, hogy tágítani szeretné a komfortzónáját és növelni akarja az alkalmazkodóképességét.
  2. A második, hogy le akarja győzni azt az érzést, hogy jobban érdekli, mit gondolnak róla mások és ez befolyásolja a önmaga megítélésében is. Szeretne új hobbikat találni és izgalmasabb életet élni.
  3. Valamint szeretne egy laza és jófej társaságot bevonzani maga köré.

Ezek a célkitűzések. Három hónap alatt nem akármilyen változást érhetünk el, ha valaki igazán akarja.

Kérdések, melyek válaszra várnak

A kezdeti két fontos kérdése: Mennyire baj, hogy ő nem szeret táncolni? Hogyan lehet új érdeklődési körökre szert tenni?

Az első kérdés elég gyakori, de megnyugtatlak titeket, nem létfontosságú, hogy tudjatok profin táncolni. Ugyanis egy adott szórakozóhelyen általában nem a tánccal hódít egy férfi, hanem a dumával, a kisugárzással, a karizmával. Ha ez nincs, lehetsz a táncparkett ördöge, de ahogy le kell ülni társalogni, halott ember vagy. Ezért ne aggódj!

Alapvető ritmusérzéke mindenkinek van és előbb-utóbb a legszebb nők is kijönnek pihenni/iszogatni/beszélgetni a tánctérről. Na, akkor jön el a te pillanatod! Vagy ha ez nem adatik meg, akkor menj oda a lányhoz és kérd meg, hogy tanítson meg néhány alap tánclépésre. Ha nem bénázol és átéled a szituációt, hogy nem tudsz táncolni, akkor ő segítőkész lesz és veled együtt fog nevetni. Ahogy te érzed magad, úgy érez majd ő is.

A másik kérdés nem egyszerű falat. A munka sok időt vesz el és nem szívesen mond le róla, hiszen itt az eredmények nem azonnaliak és nem mindig kézzelfoghatóak.

Valamit valamiért

Ha fejlődni akarsz, kockáztatnod kell. Minél több dologban vagy jó és minél több dolog iránt viseltetsz szenvedéllyel, annál nagyobb lesz az ismerkedési lehetőséged. Nem mindegy, hogy valaki csak a munkájában jó és ha ott egy balul sikerült nap után nem jönnek össze a dolgok, akkor teljes letargiába zuhan és csak ezen agyal, vagy van még 4-5 ehhez fogható dolog, ami ugyanúgy boldoggá teszi és amiket élvez.

Ezért ilyenkor nyugodtan belefoghat egy másik szenvedélyébe, ami kiegyensúlyozza az adott napi megingást. Gyűjts rengeteg ilyen tevékenységet és nem leszel többé elkesredve annyira, hogy órákig rosszul érezd magad! Ami iránt rajongani tudsz, ami szenvedéllyel, érzésekkel tölt el, az a kulcs a boldogságodhoz, az elégedettségedhez.

Az oktatás jól alakult, gyors tempóban haladtunk és volt, aki még a telefonszámát is megadta a mai napon, ami külön öröm volt számomra. Ádám le volt nyűgözve, hogy ennyit tanult egy alkalom alatt, akkor mi jöhet még?! “Elképesztő” – csak ennyit tudott hozzátenni. Ennél rosszabb kezdést sohasem kívánnék senkinek:)

Szép volt Ádám, így tovább!

Ha Te is segítségre szorulsz, hogy megtedd az első lépést egy gyönyörű és okos barátnő felé… akkor akár már 1-2 alkalom is segíthet VIP coachingon, ahol állunk rendelkezésedre. További információkat itt találsz!

Ha nem csak az élőben való ismerkedés érdekel, hanem kihasználnád a telefonban és sms-ben rejlő PÓTOLHATATLAN lehetőségeket, akkor most érdemes kipróbálnod a PUA Egyetem gyakorlati példatárat. Kattints tovább a részletekért!

Érdekel ennél még több hasznos tanács? Hogyan kelts vonzalmat és hódítsd meg álmaid nőjét?l, Akkor ezt az anyagomat mindenképpen nézd meg most!