Húzd meg ereszd meg

Ez az ereje és a hatékonysága miatt egyike a legszélesebb körben elfogadott elméleteknek. Az ötlet egyszerű, az ismerkedés alatt egyszerre kell eltaszítanod magadtól a nőt minden olyan alkalommal, mikor közelebb engeded őt.

Húzd meg ereszd meg, részletek

A nő eltaszítása magában foglalja, hogy valami nem tetszik benne, valami, amit tett, vagy, ahogy viselkedik. Állandóan fel kell mérned, hogy meddig mehetsz el az el nem fogadásban anélkül, hogy teljesen meg nem bántanád. Ebben az esetben teszteled a gondolkodását, valamit nem nézel benne jó szemmel, ami megmutatja, hogy te nem olyan vagy, mint a többi srác, akik csak ágyba akarják vinni őket, s akik csak szépeket mondanak nekik. Legalábbis bízom benne, hogy komolyak a szándékaid. Ha egyszer ellököd magadtól, s vonzalmat keltesz, mindig csökkentened kell ennek a hatását valami elfogadó, megtisztelő dologgal, mely nem a kinézetére vonatkozik (bár a divatérzék megemlítése rendben van).

A túl sok eltaszítás elidegeníti a lányt és bunkónak fogsz tűnni a szemében, a túl sok közelítés hatására pedig túl könnyű falatnak fog tartani. Ki kell váltanod belőle, hogy úgy érezze, mintha egy érzelmi hullámvasúton utazna. Képtelen leszn kiigazodni rajtad, még több rejtélyt s játékosságot hozol így létre, s következésképpen még több vonzalmat.

Húzd meg ereszd meg, egy példa

Lány: Szeretem a sushit.

Srác: Valóban? A nyers hal, nagyon tré (eltaszítás), de legalább a koktélok terén remek az ízlésed (húzás), az a mojito finomnak néz ki.

Vagy

Lány: Szeretem a horrorfilmeket, van valami az idegenekben, ami érdekes a számomra.

Srác: Igen, látom, hogy egy sügér vagy! (eltaszítás) Ez rendben is van, egyszer magamban játszottam a Dungeons and Dragons-t, jól ellennénk mi együtt. (húzás)

Húzd meg ereszd meg, az egyensúly meglelése

A cél, hogy finoman csináld anélkül, hogy kirívóan durva lennél. Ha úgy találod, hogy durvának tűnsz, akkor dolgoznod kell az előadásmódodon, játékosnak kell lennie a dolognak, s a későbbiekben vitathatjuk ezt meg. Honnan tudod, hogy durva vagy? Mondasz valamit, ami miatt elítélően tekint rád, elképedten néznek egymásra a barátnőjével, vagy védekezni kezd és azt mondja, hogy menj el.

Gyakran alkalmazható ez a technika, hogy fenntartsd a lány érdeklődését, s arra is, hogy sose tudjon teljesen kiismerni. Az emberek a komfortot abban lelik meg, hogy képesek sztereotipizálni a kapcsolataikat, ez segít nekik abban, hogyan cselekedjenek, mit mondjanak és mit tegyenek. Az egészben itt az a szép, hogy az eltaszítás és a közelhúzás egymás tiszta ellentétei; 50%-ban azt üzenik: „Ez a pasi kedvel téged.” Míg a maradék 50% azt mondja: „Nem érdeklődik irántad.”

Hasonló hatást más módon a hideg/meleg taktika alkalmazásával lehet elérni, amit a kapcsolatodban később lehet használni, s arra van tervezve, hogy a nő érdeklődése irántad a tetőfokára hágjon. Ne használd ezt az elképzelést, míg a lány beléd nem szeretett. Nehéz megállni, tudom, de tisztán az eredmények tekintetében szólok!

 Hogyan juss el arra a szintre, hogy már ő akarjon megszerezni téged és végérvényesen beléd szeressen? Mindezt megtudhatod, ha tovább olvasol

Képezd magad kontraintuitívvá

A kontraintuitívvá válás legjobb módja, hogy ragadd meg az alkalmat és kérdezd meg magadtól, hogy: „mit mondana/tenne egy átlagos fickó ebben a helyzetben” – s vedd észre, hogy hogyan tehetnéd mindennek az ellenkezőjét humoros, játékos formában. Tartsd ezt észben mialatt a honlap többi részét olvasod tovább, s biztos vagyok benne, hogy látni fogod, amint a legtöbb elmélet kapcsolatban áll ezzel a szabállyal.

Képezd magad kontraintuitívvá, hogyan legyél játékos

A humor felkelti a figyelmet, a játékosság párkapcsolatot szül. A játékosság általában magába foglalja, hogy ugratod a lányt, mialatt egy kicsit mosolyogsz, vigyorogsz, mintha ki akarnád nevetni. Bármely kimondott szöveg lehet játékos, éppúgy mint az előadásmód, ami jobban hozzájárul, a játékossághoz, mint a szöveg tartalma. Finoman lökdösheted a lány vállát, s kétségbe vonhatod, amit mond, mindezt úgy, hogy viccet csinálsz az egészből.

Például itt van egy beszélgetés, amiben részem volt, s ami veled is megtörténhet…

Lány: Hétvégenként kirándulni megyek, hogy kiszellőztessem a fejemet.

Te: El tudom képzelni, ahogy egy izzadt topban és szafari kalapban aprítod a bambuszt 40 fokos hőségben.

Lány: Ha-ha, nem egészen, szeretem, ha a kiruccanás megnyugtató és nem ilyen intenzív.

Te: Nos, van itt a közelben egy szép cserepes növény, miért nem mész és dörzsölöd bele kicsit az arcodat, és így már nem is kell az Amazonast megcéloznod ezen a hétvégén.

Lány: Ha-ha, nem hiszem, hogy fel lennék rá készülve – miközben a magassarkúját és a koktél dresszét mutatja.

Te: Ha valaki tud tűsarkúban és Gucci-ban túrázni, akkor az te vagy.

Lány: És ez mit jelent?

Te: Jelent, amit jelent.

Lány: Ha-ha, oké, ahogy gondolod.

Te: Azt gondolom a kedvenc színed a kék.

Lány: Valójában a piros.

Te: Hmm… nem, a kék az. Hidd el, úgy gondolom, hogy tudom.

Lány: Oké, ahogy gondolod, te hülye.

Te: Mindig ilyen ellenséges vagy azokkal a fickókkal, akikhez vonzódsz?

Lány: Nem.

Te: Jó tudni, hogy én vagyok a kivétel a szabály alól, ne próbálj meg velem áthágni semmilyen más szabályt, bár nem tudom, meddig bírom még kezelni a flörtölésedet.

Megvádolni a lányt azzal, hogy flörtöl veled, vagy, hogy megpróbál megnyerni téged, még akkor is, ha szó sincs róla, egy vicces és pimasz módja annak, hogy arra kezdjen gondolni: „…talán flörtölök vele… Lehet, kedvelem őt…” Ez valóban olyan egyszerű, mint ugratni őt valami miatt, miközben mosoly ül ki az arcodra.

Még ha csak annyi a mondandó: „Ugyan menj már. Na és. – vagy – Dehogy.” – érdemes játékosnak lenni. Sok srác gyerekes humort használ, mert talán ez a legegyszerűbb (pl.: Fúj, ne érj hozzám, tetves vagy!) Ami vicces volt általános másodikban, az még most is az.

TIPP: Ha elnyújtod a szavaid végét, akkor szarkasztikus lesz a hangzásuk, s ennek következtében játékosan hatnak. Bármit mondhatsz egy nőnek, amit csak akarsz, de ha mindezt szarkasztikus hangnemben teszed mosollyal az arcodon, akkor megúszod szárazon. Nemrég egy tanfolyamon megmutattam az egyik diáknak a különbséget aközött, amikor játékosan mondod egy lánynak, hogy: „Húzz a fenébe!” – és aközött, amikor ezt hétköznapi hangnemben mondod.

Amikor a „húzz a fenébe” szöveget közönségesen kifejezéstelenül mondtam, az egész támadólag hatott. Amikor azonban elnyújtottam a „-be” ragot, játékossá vált a dolog. Van különbség a „húzz a fenébe” és „húzz a fenébeeeee”, vagy a „na és” és a „na éééssssss” között. Ráadásul, ha minden szó hangsúlya ellentétes, az egész mondat hangvételével, akkor a mondandó szarkasztikussá válik.

Még több társalgási stratégia és stíluscsiszoló ötlet vár rád, amelyeket online ismerkedésben is bevethetsz! Bővebb információ a stílusos online csajozásról itt!

Diszkvalifikátorok

Diszkvalifikátorok, az alapok

A célod, hogy a radar alatt repülj egész végig. A mesterien ismerkedő férfi elhiteti a lánnyal, hogy őt hódítják meg, s nem ő hódít. Kizárhatod magad, mint potenciális udvarló, ha úgy érzed, hogy a lány túl korán megsejti a kapcsolatkialakítás során, hogy a szándékaid eltérnek a játék mackóktól és a Született feleségek nézésétől. Ugyanazt a biztonságérzetet kell nyújtanod a számára, mintha már egy házas férfival lenne. Tudja, hogy az ilyen ember egy semlegesített veszélyforrás, s így nagyobb eséllyel ruházzák föl. Remélhetőleg neked is komolyak a szándékaid, a nőkbe egyébként is ösztönösen beleivódott, hogy ne használtassák ki magukat a férfiakkal. Minderre a biztonság, a hűség és a legitimitás érdekében van szükség, mely a törzsi időkből ered, amikor egy nőnek szüksége volt egy férfira, aki segít neki a vadászatban, megvédi őt a vadaktól, s végső soron a túlélése érdekében is rá volt szorulva. Ha egy nő több férfival feküdt le, sok törvénytelen gyereke született, s ha férfi nélkül akart vigyázni mindannyiukra, nem tudott életben maradni.

Továbblépve a kapcsolatkialakításokra, ismertté KELLENE tenned a párkeresési szándékodat, de csak azután, mikor már mutatott néhány jelet neked, melyekből kitűnik, hogy érdeklődik irántad (kérdéseket tesz fel, a testbeszéde árulkodik, bókol neked, nevet, stb.)

Diszkvalifikátorok, első példa

A diszkvalifikátorok minden formában és méretben előfordulnak, némelyek erősebbek és játékosabbak a többinél. Az egyik csel, amit tehetsz, hogy játékosan rámutatsz az egyik srácra, aki „illene hozzá”. Ezt bármely helyzetben megteheted, amiben van a közelben egy másik srác, aki távol áll a lány típusától. Rosszindulatúnak tűnhet olykor, mikor egy olyan srácra mutatsz rá, aki elhízott, vagy ápolatlan. Általában szeretem az ilyen nagy motoros csávókat kiválasztani, vagy azokat az igazi tuskókat, akik a klubban ott izzadnak nagy aranylánccal a nyakukban és túl van zselézve a hajuk.

Alternatívaként választhatsz egy átlagos, normális kinézetű palit a lánynak, majd odamehetsz és bemutathatod neki. Őrültség? Nem. Az újonnan szerzett ismerkedési jártasságaiddal könnyedén folytathatod és uralhatod a beszélgetést, s te maradhatsz a vonzó srác a társaságban, még akkor is, ha új vetélytársakat mutatsz be.

Még, ha a srác rá is érez arra, hogy csak egy kicsit kell megerőltetnie magát, akkor is igen tanácstalanná fog válni, hacsak nem eleve ő is olyan, mint te, nem fogja tudni mibe is csöppent. Ha úgy érzed, túl sok pozitív hozzászólást tett hozzá a beszélgetéshez, mondhatsz csupán annyit hogy: „Na, ez jó beszélgetés volt, most viszont megyünk a tánctérre/barátainkhoz.”

A célod nem csupán annak megmutatása, hogy szembeszállsz a konkurenciával, hanem, hogy maga a versengés nem összeegyeztethető veled. Az esetek 90%-ában a srác annyira padlót fog attól, hogy ez a gyönyörű lány csak úgy az ölébe pottyant, hogy az agya le fog fagyni és a beszélgetés unalmassá és kínossá válik. Mindez tökéletes ellentéte lesz a te karizmatikus pezsgésednek.

Diszkvalifikátorok, második példa

Az egyik legerőteljesebb diszkvalifikátor, amire rábukkantam, okot adni a lánynak (összekötni valamivel, amit mondott, vagy tett), amiért nem lehettek együtt. Mi a haszna? Ez az ok egy pozitív dolog lesz, amit valamilyen okból kifolyólag túl jónak tartasz ahhoz, hogy a kapcsolatod része legyen.

Például egy nő lehet, megnevettet. Erre azt mondod: „Látod, ez az, amiért soha sem lehetnénk együtt. Rossz hatással vagy az emberekre. El tudnád képzelni kettőnket egy temetésen? Sosem működne, annyira nevetnénk egymás hülyeségein, hogy felébresztenénk a holtakat. Helyes vagy, de ez nem ér annyit, hogy feltámadjanak a zombik.”

Ez a szöveg elégséges mennyiségű közeledést és eltaszítást is magában foglal, s igazán megkavarja a nőt. Egyrészt azt mondod, nem lehettek együtt (mely csökkenti a védekező magatartásukat és segít, hogy a radar alatt maradj), miközben nagyon fontos pozitívumokat sorolsz fel. Számára mindez észrevétlen. Tartsd észben, hogy ha nem ismerhet ki, rejtélyes maradsz: egy nagyon vonzó jellemvonás.

Szó szerint bármit használhatsz diszkvalifikátornak, kezdve egy lány tiszteletlenségétől, egészen az érintéséig. Elmondod, miért nem működne köztetek a dolog, majd elképzeltetsz vele egy szituációt, amit túldramatizálsz. Pl.: „Sosem tudnánk együttműködni. Ki akarnék mozdulni és bulizni, s te pedig nem lennél képes engem hazafurikázni. Mások kocsijába tuszkolnál be minket.” Béna, de igen hatékony.

Emlékezz, hogy akkor használd a diszkvalifikátorokat, amikor úgy érzed, hogy a lány tudja, merre haladsz, vagy, ha több vonzalomra van szükséged. Ha viszont már teljesen oda van érted, csak lazíts, s készülj fel a továbbiakra.

Diszkvalifikátorok, mint az érdeklődésjelzéseid kiegyensúlyozói

TIPP: Alkalmazz rajta egy diszkvalifikátort, mikor megöleled őt. Ez lehet rövid egysoros szöveg, s nem olyan hosszú, mint az első. Pl.: ha a lány hajszíne barna, játékosan megjegyezheted, hogy: „Működne köztünk a dolog, de csak ha szőke lennél.”

Ez az általam használt leghatékonyabb diszkvalifikátor. Magában foglalja mind a szóbeli, s mind a fizikai érdeklődést és érdektelenséget is egyben. Szóban pozitív dolgot mondasz (húzás), majd mindezt diszkvalifikálod (negatívvá teszed), és az egész alatt végig átöleled őt (fizikai húzás/érdeklődés).

Tudom, hogy ez így leírva sok(k)nak, szinte kivitelezhetetlennek tűnik, ha még nincs tapasztalatod az ismerkedésbenben. Ha gyakorlatban, személyre szabott, életszerű példákon keresztül akarod megtanulni, hogyan diszkvalifikálhatod a lányt, hogy még erősebben vonzódjon hozzád, akkor ettől a lehetőségtől már csak egy kattintás választ! Kattints ide a részletekért!

Előjáték

Ha már néhány ruhadarabtól megszabadultatok, és mindketten az ágyon/díványon/fürdőszoba padlón (vagy bárhol, ahol tervezed csinálni a dolgot) vagytok, elkezdődött az előjáték.

Előjáték, ne siesd el

Sajnos a legtöbbünk szereti kihagyni/siettetni az előjátékot, mert hihetetlenül szeretnénk a saját vágyainkat kielégíteni. Pedig minél több az előjáték, annál izgatottabb lesz a csaj, annál jobban fogja érezni magát szerelmeskedés közben, és annál valószínűbb, hogy újból találkozni fogtok. Kezdetnek a legjobb, ha elkezded masszírozni és nyalni a melleit. Néhány lány szereti, ha lágyan megharapdálod őket, de vigyázz, mert nem minden lány szereti ezt. Innentől az ujjaid nyilván lefele kell hogy haladjanak. Ha szeretnéd orálisan kielégíteni a lányt, itt az ideje. Ha jó vagy benne, hihetetlenül felhúzod, és könyörögni fognak, hogy feküdj le velük.

A legfontosabb az előjátékban is az, hogy a csaj ne érezze úgy, hogy siettetik, ne érezze úgy, hogy ideges vagy, hogy mikor léphettek már tovább, mert ez neki elrontja az egész örömét. A lányok imádják, ha húzzák őket. Például ujjazásnál ne egyből dugd bele az ujjad, hanem először csak lágyan érintsd meg egy pár másodpercre, és ha ezt jól csinálod, akkor jobban fogja akarni veled a szerelmeskedéset, mint bármikor addig a pillanatig. Ahelyett, hogy egyből elkezdenéd kinyalni, kezdj el a köldökétől haladni, egyre lassabban. Ha ezeket jól alkalmazod, a csaj fog könyörögni, hogy feküdj le vele.

Nyújts tovább a pillanatot és érintsd meg a nőt a legtitkosabb, legérzékibb pontokon, hogy a vágy elhatalmasodjon rajta! Hol és hogyan érintheted meg a nőt erotikusan? A részleteket itt olvashatod…

Ha lehetőséget akarsz adni magadnak, hogy egy kis előjáték már a szórakozóhelyen is legyen, de nem tudod, hogyan kerülj közel a legbevállalósabb nőszemélyekhez, akkor érdemes tovább olvasnod, hogyan fejlődhetsz az éjszakai csajozásban!