Sikeres megszólítás, amikor a nő átveszi az irányítást

Hatékony kommunikáció a nőkkel

Danival kezdésként leültünk megbeszélni az elméletet. Konkrétan azt a részt, hogy hogyan is néz ki az ismerkedés menete és milyen tényezőkből tevődik össze.

Korlátlan beszélgetés és ami mögötte van

A korlátlan beszélgetésnél le is ragadtunk, mivel ez a téma különösen foglalkoztatja és szeretne minél többet megtudni róla. Ugye ez a szakasz akkor következik be az ismerkedésben, mikor már kiválasztottad a lányt és odamentél hozzá, majd egy sikeres megszólítást követően elérted, hogy legalább 5-10 percre veled maradjon bármilyen okból kifolyólag. (Sikeres megszólítás = a lányban érdeklődést keltesz, figyel rád és kíváncsi arra, amit mondasz.) 

Női beszélgetés és férfi stratégia

Ezen belül azt emeltük ki, hogy miként lehet elérni azt, hogy ne haljon meg a beszélgetés és mindig legyen téma, illetve a lány is érdeklődjön irántunk. Hogyan érjük el. hogy ne menjünk át interjú módba. Alapszabály, hogy te irányítod a kommunikációt. Mert ha ő teszi, abból semmi jó nem fog kisülni. A beszélgetés csapongóvá válik és nem arról fog szólni, amiről kellene.

Tartsd kézben a kontrollt, figyelj a lányra, a mondandójára, kérdezz rá bizonyos korábban mondott dolgaira. Tegyél fel nyitott kérdéseket, de ne sokat, inkább légy titokzatos magadat illetően, ne árulj el sokat. Állíts, feltételezz, sugalmazz a lánynak. Így jó eséllyel sikerül vonzalmat keltened benne. Sőt, ha ügyes vagy, lehet egy elérhetőséget is cseréltek majd.

És mindez a gyakorlatban pozitív példával

A gyakorlati rész gyorsan indult, most aránylag tempósan haladtunk, nem volt megállás, megtorpanás vagy váratlan elutasítás. Aztán jött egy gyönyörű nő, akit Dani egész könnyedén szólított meg. Segítségét kérte, majd a párbeszéd felénél elmondta, hogy klassz lánynak tartja és szívesen ismerné meg jobban is. De ekkor jött a fordulat.

A lányról kiderült, hogy pszichológus és a beszélgetés második részében már gyakorlatilag ő faggatta Danit és mindenre kíváncsi volt. Eszméletlen volt hallani, hogy milyen nyitott és közvetlen. Bár állítása szerint van barátja és ő nem szokott ilyeneket csinálni, de úgy látszik most kissé elragadtatta magát. Aztán tizenöt perc elteltével elváltak, de azért a lány megadta a nevét. Sose tudhatod, lehet, jó barátok lesztek, és így még a barátnőit is megismerheted.

Danit – utólag átbeszélve – nagyon váratlanul érte a dolog, hogy egy lány átvegye a beszélgetés irányítását és ő kezdjen el kezdeményezni.

Ilyen esetben ügyes közbeszólásokkal, feltételezésekkel és néhány frappáns kifejezéssel ezt a folyamatot meg lehet fordítani, de résen kell lenni! Ne éld bele magad túlságosan a szituációba, mert akkor beszűkül a koncentrációd és a két frontos figyelem helyett csak magadra kezdesz el összpontosítani.

Legközelebb már ez sem ér minket váratlanul. Veled mikor fordult elő utoljára, hogy legalább tizenöt percet beszéltél egy idegen nővel? Ha már idejét sem tudod megmondani, most itt az alkalom, hogy belevágj és bezsebelj néhány pozitív visszajelzést! Bővebben olvass tovább itt >>

Ha többet akarsz tudni arról, hogyan célszerű beszélgetni a nőkkel, olvass tovább! »»

Az ismerkedés menetének rövid vázlata

Sikeres nappali oktatás elméleti alapozással

A mai napon Ádámmal, az egyik vip coachingos sráccal találkoztam. Tettünk egy kellemes sétát, majd a Deák térnél állapodtunk meg. Kiváló az időjárás: hűs szellő és csinos lányok. Mi kell még? Minden adva volt a nagyszerű gyakorláshoz.

Csajozási alapok – ismétlés

Első körben egy kicsit ismételtünk. A korábbi alkalmak során már számtalan dolgot átvettünk és ezt most szerettem volna visszahallani.

Nézzük, hogyan is néz ki az ismerkedés menete. Történetesen sokaknak egy fekete lyuk van a fejében azzal kapcsolatban, hogyan működik az ismerkedés. Remélik, hogy azáltal, hogy odaszédelegnek a lányhoz és még sikerül is megszólítani, akkor már nyert ügyük van. De sajnos a párkapcsolat még nagyon messze van innen.

Az, hogy megszólítod és neked szenteli az idejét – mondjuk 30 másodpercig -, önmagában még nem jelent túl sok dolgot és garantált eredménnyel sem kecsegtet. Hacsak nincs egy váz, valamiféle szerkezet a fejedben, miként is áll össze ez a nagy egész.

Első lépésben magadat kell ráncba szedned

Ez alatt mit értek? Tekintsd át a saját testtartásod!

  • Kihúzod magad?
  • Milyen a járásod?
  • Kezedet mennyire dobálod?
  • Vannak pótcselekvésre utaló jelek a testbeszédedben? stb.

Aztán következik a logisztikai rész. Ilyenkor kiválasztod a lányt, akihez oda szeretnél menni (pl. a sarki gyrosos eladót vagy egy hostess lányt egy plázában). Ezt követően eléred, hogy megszólítsd. Döntsd el, hogy álló vagy mozgó helyzetben legyen. Ehhez nyilván jó adag félelemérzetet kell leküzdened, de sebaj, megbirkózol vele!

Mielőtt odalépsz, el kell döntened, hogy milyen módon közelíted meg (teljesen őszinte vagy mondjuk véleménykérő ), aztán megszólítod (ez lehet köszönés vagy leállítod „szia, szükségem van a segítségedre”).

Aztán jöhet a megszólítás

Itt is két eset fordulhat elő:

  1. vagy pozitív választ vált ki a megszólítás és azonnal kialakul egy spontán társalgás
  2. vagy ez nem teljesül így újabb megszólítással kell próbálkoznod.

Ha másodszorra is elakadsz, akkor kezd elölről egy másik lánynál. Nincs szükség arra, hogy lerombold a szociális értékedet. Ha sikerrel jársz és érdeklődik irántad a lány, akkor megpróbálsz korlátlan beszélgetést kialakítani vele, miközben megfelelően viselkedsz, hogy kialakuljon a vonzalom.

Valaminek a vége, valami másnak a kezdete

Ha sikerült szilárd vonzalmat kiépítened és megcsillantottál valamit abból, hogy miért is vagy különleges, más, érdekesebb, mint a többi magadfajta srác, akkor elérhetőséget cseréltek, és következik a randizóna.

Mindenképp meg akartam osztani veletek ezt a felépítést, mert azt tapasztaltam, hogy sokaknál komoly gondokat okozott, hogy felépítsék az ismerkedés menetét.

A mai nap főleg elméleti áttekintésre tért ki, de ez meglepően eredményes volt. Nyilván az értékes gyakorlati tapasztalatok csak kellő elméleti tudással válnak hasznodra. Mikor volt az utolsó alkalom, amikor tudatosan figyeltél a saját, illetve a lány testbeszédére?

Ha segítségre szorulsz… akár 1-2 alkalom a profi trénerekkel csodákra képes, ha Te is akarod! Állunk rendelkezésedre a VIP coachingon. Itt találod a részleteket.

Ha mindezt bővebben, gyakorlati példákkal, hús-vér nők megszólításán keresztül szeretnéd megtanulni, akkor még most jelentkezz az Intenzív Gyakorlati Tréning elvégzésére. Bővebben itt olvashatsz minderről!