A testbeszéd szabályai

Mint már említettem, a kommunikációnk sikeressége gyakorlatilag a testbeszéden áll vagy bukik.

A testbeszéd szabályai, mit tegyél te

A testbeszédeddel nem csak a magabiztosságodat, hanem rengeteg más dolgot is kifejezhetsz. A dolgok iránti érdeklődésed/érdektelenséged, a hangulatodat, a másikról való véleményedet… Egy kapcsolat felépítésekor (tehát mikor már túl vagy az ismerkedésen) a következőkre kell figyelned a testbeszédeden:

A szemeid: annak ellenére, amit tanítottam a szemkontaktusról, a kapcsolat építése közben néha tudatosan meg kell törnöd ezt a köztetek lévő kontaktust (amiért többet küzdesz, azt jobban meg akarod tartani). Ha a lány beszél, nyugodtan nézelődj a szobájában, nézz arrébb egy pillanatra, aztán nézz vissza a lányra. Ne csináld túl gyakran, mert bunkóságnak veheti, és lehet, hogy úgy érzi majd, hogy nem is figyelsz arra, amit mond. Minél mélyebb témákról beszélgettek, és minél jobban felépül köztetek a vonzalom, annál jobban fókuszáld rá a tekintetedet, és egyre kevesebbszer nézz mást a környezetedben. Ezt csak az első néhány alkalommal kell tudatosan figyelni, utána már megérted magától is a dolog lényegét.

A vonzalmat a testhelyzeteddel is tudod fokozni. Mikor elkezdesz beszélni egy lánnyal, ne legyél szemben vele, vagy ha szemben vagy, akkor néha fordulj el. Gyakorlatilag ugyanaz, mint a szemkontaktusnál: eleinte kevésszer ülsz vele szembe, aztán egyre többet. Ha egy viccen nevetsz, stb, akkor se legyél merev, nyugodtan fordulj el, nézz, amerre kedved tartsa, nevess szívből, ezzel azt kommunikálod a lány felé, hogy többet kell dolgozzon, hogy összejöhessen veled. Ha ugratod valamivel, ellenségesen fordulj el, vagy játékosan bökd meg a derekát, ezzel jelezve, hogy „haragban” vagytok, aztán bocsáss meg neki, és folytasd a beszélgetést, ahol abbahagytátok.

A testbeszéd szabályai, mit figyelj a lányon

Nézzünk pár dolgot a nők testbeszédéről. A nők mindig nyilvánvalóan jelezni fogják, ha vonzódnak hozzád.

Ha a lány:

• Játszadozik a hajával

• Folyamatosan tartani akarja veled a szemkontaktust

• Mosolyog rád

• Folyamatosan hozzád ér

• Ignorálja a barátait, csak hogy veled beszélhessen,

akkor vonzódik hozzád.

Figyeld ezeket a jeleket, és igazítsd ehhez a saját testbeszédedet is. Ezek a kis apró jelek lesznek azok, amik igazán eldöntik, hogy vonzódni fog-e hozzád a lány, hiszen a kommunikációnk nagy része nonverbális. Ezzel a kommunikációval, amit tanítok neked, egy fun, laza, de érzékeny srác imidzsét adom át neked. Az ötlet alapja az, hogy tudat alatt sugalld a lánynak, hogy te vagy a megfelelő ember számára.

Finomhangolás a nőkkel való beszélgetésben? Olvass a sorok között, pardon, két szempillantás között, amikor megszólítasz egy lányt. Most úgy, hogy a visszautasítás kizárt. Részletek itt!

Női szemkontaktusok II.: Hogyan menj oda?

Tegnapelőtt írtam egy cikket, hogyan tudod megállapítani egy lány nézéséből, hogy mit érez irántad. Most megosztom veled a technikákat, hogyan tudod a leghatékonyabban megszólítani pusztán elemezve a nézését.

Hogyan menj oda attól függően, hogyan néz rád?

Ha nem néz rád egyáltalán

Megközelítés módja: Nagyon határozott és őszinte. Tedd ki a kezed magad elé, és állj elé, az útjába és szólítsd meg hangosan.

Ha rád néz, majd 1 mp után felfelé vagy oldalt néz

Megközelítés módja: Még határozottabb és őszinte, mint mikor nem néz rád. A hangszíned és hangerőd hasonlítson egy rendőrére, de nem kell tőle személyit kérni 🙂

Ha rád néz, majd pedig hirtelen elnéz lefelé

Megközelítés módja: Ne szólítsd meg túl dominánsan, mert azzal meg fogod ijeszteni. Célszerű egy ilyen lánynak egyből megszólítás után mosolyogva egy olyat mondani, hogy: „Nem akartalak megijeszteni.” Egy félénkebb lánnyal van dolgod, legyél nagyon nyugodt.

Ha rád néz, majd pedig hirtelen elnéz lefelé, majd újra felnéz rád és újra le

Megközelítés módja: Őszintén menj oda újra mindenképpen és szintén ne legyél túlzottan domináns, mert ismét egy félénkebb lánnyal állsz szemben.

Ha rád néz és tartja folyamatosan a szemkontaktust

Megközelítés módja: Őszintén szólítsd meg határozottan, egy magabiztos lányt próbálsz megismerni, aki az első 1 percben méregetni és analizálni fog téged, úgyhogy készülj fel a szokásos női tesztekre.

Most már, hogy tudod kit hogyan célszerű megközelíteni és megszólítani – nincs több kifogás – menj és gyakorolj! 🙂 Erre lehetőséged lesz akár már a következő hétvégén is, ahol profi oktatók állják útját annak, hogy azokba a hibákba ess, mint eddig mindig! Bővebben itt olvashatod a részleteket!

Sok sikert!

Ádám (Mex)

Női szemkontaktusok

Női szemkontaktusok titkos jelentései

Mikor egy nő veled szemben jön az utcán, plázában, szórakozóhelyen, pusztán a nézéséből meg tudsz állapítani több dolgot, ha megfelelően olvasod a testbeszédét és értesz hozzá.

Elárulom Neked, hogy a legfontosabb dolog amire figyelj, az a szemkontaktus tartása és hogy hova néz el a lány, miután rád nézett.

Az alábbi esetek lehetségesek:

Nem néz rád egyáltalán

Mit jelent? Nem keltetted fel a figyelmét eléggé vagy a lány éppen el van kalandozva a gondolatiban.

Rád néz, majd 1 mp után felfelé vagy oldalt néz

Mit jelent? Észrevett, de konkrétan nem sok érzelmet váltottál ki benne a megjelenéseddel és a testbeszédeddel.

Rád néz, majd pedig hirtelen elnéz lefelé

Mit jelent? Általában bejössz neki, de nagyon félénk és alárendeltnek érzi magát veled szemben.

Rád néz, majd pedig hirtelen elnéz lefelé, majd újra felnéz rád és újra le

Mit jelent? Nagyon bejössz neki, de félénk és alárendeltnek érzi magát, izgatott.

Rád néz és tartja folyamatosan a szemkontaktust

Mit jelent? Bejössz neki, és egy magabiztos lánnyal nézel éppen farkas szemet.

Most, hogy már megértetted a női szemkontaktusok jelentését, irány az ismerkedés és fedezd fel őket te is!

A következő cikkemben elárulom, hogy melyik esetben milyen megközelítést alkalmazz, hogy a megszólításod sikeres legyen, ezért kövesd a blogomat naponta! Ha ennél gyorsabb fejlődésre vágysz, akkor 3 nap alatt megtanulhatod az összes garantáltan működő megszólítástípust és azt a stílust, ami a nők 92%-ban villámgyors vonzalmat generál. Részletek KATT ««

Ádám (Mex)

u.i: ha már tapasztaltad ezeket te is, akkor kérlek oszd meg a véleményedet itt alul, kíváncsi vagyok rá! Ha még nem, de szeretnéd, ám félsz, hogy mit gondolnak mások, akkor gyere, és ismerkedj velünk közösen!

Hogyan csókold meg a lányt és mikor?

Sok embernél probléma, hogy nem tudja mikor csókolja meg a lányt, és hogy legfőképpen hogyan?

Most leírok neked egy nagyon egyszerű technikát, mellyel szinte biztosra mehetsz a dologban.

Mik a jelei, hogy a lány akarja és várja, hogy megcsókold?

  • szeret veled lenni, egyből eljön a randira, mikor hívod, nem húzza a száját
  • mikor leülsz mellé, akkor nem csak a fejével, hanem a testével is feléd fordul
  • erősen tartja a szemkontaktust
  • ha megfogod a kezét, megsimogatod az arcát, átöleled, akkor nem húzódik el
  • ő is invesztál a beszélgetésbe, kérdezget, bő mondatokban válaszol
  • sokat mosolyog, mikor veled van
  • hozzád bújik
  • megcsikiz téged
  • puszilgat
  • nyalogatja a szája szélét
  • sokat néz a szádra

Ha a fent említett jelek közül min. 2 igaz a lányra, akkor nyugodtan megcsókolhatod

Hogyan?

Most megmutatom neked 7 lépésben!

  1. Fordítsd felé az arcod
  2. Nézz mélyen a szemébe
  3. Mosolyogj
  4. Nézz rá a szájára majd a két szemére és ismét a szájára háromszög alakban
  5. Hajolj hozzá egyre közelebb
  6. Ha nem távolodik el tőled, akkor hajolj még közelebb
  7. Mikor már egymás arcától kb 3 cm-re vagytok akkor lélegezz mélyeket és lassan mozdulj rá
  8. Lassan csókold és közben csukd be a szemed (ne támadd le a nyelveddel az első csóknál! 🙂 )

Voila! Megvan az első csók a lánnyal!

EZ nem is hangzik bonyolultan ugye?

Gyerünk! Ha randizol egy lánnyal, aki nagyon tetszik neked, és látod rajta a jeleket, próbáld ki! (Használd ki az SMS adta lehetőséget és hangold csókra a lányt már telefonon! Hasznosítható tippek ITT>>!)