Nincs kifogás, csinálod! Az eredmény magáért beszél

Végre megérett a gyümölcs, ideje leszedni!

Gáborral pénteken gyarapítottuk az összejöveteleink számát. Nem akadt idáig olyan alkalom, amikor úgy éreztem volna, fejben teljesen egyben érkezett meg hozzám. Ám a mai alkalom kivételt képezett a többivel szemben. Érződött rajta, hogy most akar dolgozni, gyakorolni, tenni, alkotni.

Kifogások nélkül energiagazdaságosan

Nem éreztem rajta semmi fáradtságot vagy kifogást, egyszerűen rájött, hogy ez kivételes dolog és ezért a hozzáállás is kivételes kell, hogy legyen. Lehet csak a közelgő hétvége miatt alakult így, lehet hogy más miatt, de nagyot sikerült előrelépnünk minden tekintetben.

Ma nem kellett unszolásig hajtogatnom a kéréseimet, észrevételeket, kijavítandó dolgokat. Kimentünk és megcsináltunk, amiért jöttünk. A szociális gyakorlatoknál már haladó fokozatba kapcsoltunk – többségben lévő férfi csapatoknak köszöngettünk vagy épp párokat állítottunk meg, ha arról volt szó.

Gyakorlás egy szinttel feljebb!

Aztán az volt a feladat, hogy állítson meg a lányokat és maradjon ott, ameddig csak bír a társaságban. Csináltunk olyat, hogy megállítottuk a lányt, de csupán ennyi. Majd vártuk, hogy ő szólítson meg minket és helyenként ez egész viccesen jött ki. (Volt néhány ismeretlen lány, aki elhitte, hogy ismerjük egymást, vagy hogy tényleg egy suliba jártunk.)

Aztán következtek az üzletek eladói, először csak üzleten kívülről érzékeltettük, hogy jelen vagyunk, majd egy jó élmény keretében már öleléseket és jókívánságokat osztogattunk.

A tempó fokozódik…

Itt is a társaságban kell maradni 5 percig legalább és minél több információt meg kell tudni a lányról. Gábor ezt megelőzően nem vállalkozott volna ilyen feladatokra, de most egészen más volt a helyzet. Nem volt akadály, a hangulata az egekben volt és lehengerlően teljesített. Itt félsznek és kétségeknek helye nem volt. Ma tudatosult talán benne, hogy nem lehetetlen egyik gyakorlat sem, csak sokszor tehetetlenül állt hozzá és inkább a negatívumokat látta, mint hogy arra koncentrált volna, amit már sikeresen végrehajtott.

Hab a tortán, de a lényeg a koktélcseresznye

A végére jött a slussz poén. Felismert egy lány, akit korábban állítottunk meg. Úgymond vendégszereplőként belépett az egyik társaságba, amikor megpróbáltunk rávenni egy lányt, hogy keverjen zenét nekünk a szájával, mert a Vodafonenak gyűjtünk hangokat Yonderboi-jal karöltve.

Szóval ma nagyon belehúztunk és nem okozott gondot semmi és senki! Kiváló gyakorlás volt, köszönöm neked, Gábor!

És mindezt te is megélheted, ha végre veszed a bátorságot és kimész terepre! Az oktatóval való gyakorlás mindig könnyebb és célravezetőbb! Ha nincs időd tökölni, mert eredményt akarsz, jelentkezz most!

Élj bárhol az országban, a módszereket, hogyan szólíts meg lányt és az alapokat, hogyan kedveltesd meg magad vele, már csak némi kreativitással kell összegyúrnod a sikerért! Az első lépések viszont otthon is megtanulhatóak. Érdekel hogyan? Akkor olvass tovább!

Te kifogást vagy megoldást keresel?

A sikertelenséget megváltoztatni és nem kifogásokkal elaltatni érdemes

A következő találkozón a fő hangsúly a hozzáállásra került. Ugyanis a résztvevő srác úgy gondolta, hogy úgy jön oktatásra, hogy semmi energiája nincs, levertnek látszott és többször is csak nehezen tudtunk egyről a kettőre jutni.

Találd meg az energiaközpontot

Ez így nem megy. Ahogy te érzed magad, úgy éreznek a lányok is. Ha rossz napot fogsz ki, nincs hangulatod semmihez, és kevésnek érzed magad, vagy azt gondolod, semmi sem jön ma össze, akkor tényleg így is lesz.

Ezt az állapotot a lányok is azonnal érzékelik finom kis receptoraikkal és minden kétséget kizáróan tudják, milyen állapotban is vagy. Próbáld ki, hogy kiállsz egy forgalmas csomóponthoz.

Első alkalommal úgy, hogy nem érzed magad a toppon. Tegyük fel, hogy aznap csupa bosszúság ért és nem tudod hogy mit is akarsz, csak kijöttél, mert épp ma van a napja. Figyeld meg az emberek zöme ki fog kerülni, kitér előled és nem hagyja, hogy végigmond a mondanivalódat.

Amikor taszítod és amikor vonzod a környezeted

Hogy miért? Mert magad sem tudod, hogy miért vagy kint. Nincs cél, nincs motiváció, csak a megszokás, rutin vagy épp egy spontán ötlet, hogy na akkor ma gyakoroljunk.

Ellenben próbáld ki akkor, amikor a következő alkalommal a napod jól alakult, a munkatársaid megdicsértek egy projekt sikere miatt, kellemeset beszélgettél egy vevővel a sparban, vagy pusztán jól érzed magad a bőrödben és őszintén mosolyogsz a szembe jövőkre.

Amikor a tapasztalat igazol: így is lehet

Érezni fogod a különbséget. Határozott és magabiztos leszel, nem gondolkodsz azon, hogy most akkor mit is kellene csinálnod. Egyszerűen élvezni akarod! Egyszerűen csak szórakozni akarsz, csak egy jót játszani . Ez az egész amúgy sem több, csak játék. Minden nap új eséllyel. Soha nincs vége, mindig játékban vagy, még akkor is, ha nem hiszed el, vagy nem is mindig akarod elhinni. Egyes szituációk kikényszerítik a cselekvést, mások pont ellenkezőleg.

A lényeg, hogy legyen folytonosság, viszontválasz és tudd értékelni magad, hogy honnan hova juttottál el. Könnyű azt mondani, hogy nem tudom mit mondjak, nem tudom hogyan állítsam meg, hogy érjem el, hogy vonzódjon hozzám stb.

Hasonló a hasonlót

Aztán csak panaszkodsz és panaszkodsz így tovább. Így csupán azt éred el, hogy olyan emberek találnak meg, akik szintén mindig pórul járnak és ezért megnyugvással tölti el őket a tudat, hogy hozzájuk hasonlóakkal találkoznak. „Mert ha neked nem megy, akkor én sem lehetek olyan rossz” – gondolhatják. De ez túl könnyű, túl egyszerű.

Elárulok valamit: ha elég kitartóan dolgozol érte, és igazán akarod a célod, megtalál a siker. Olyan nincs, hogy a befektetett munka ne térülne meg, csupán szorgalomra és sok tucat órára van szükséged, hogy fejleszd magad.

Aki ma a nulláról elkezdi az heti kétszer két óra gyakorlással meg némi elméleti ismerettel felvértezve fél év múlva már egy egészen komoly szintre juthat ahhoz képest, honnan kezdte.

Hát ennyi. Te kifogást vagy megoldást keresel?

Ha nem ártana neked is egy kis fenékberúgás, hogy kilendülj a nőkkel való sikerek felé, akkor az oktatók vezénylete alatt ezt most megkaphatod! Akár 1-2 alkalommal is állunk rendelkezésedre a VIP coachingon, hogy személyre szabottan segítsünk neked. Itt találod az információkat.

Küzdj meg félelmeiddel, szorongásaiddal és tanuld meg a leghatékonyabb technikákat ez egész hétvégés tréningünkön! Kattints ide a részletekért!

Egyetlen hétvége és egy új élet

Pozitív külső-belső megerősítés: jó vagy!

Elérkeztünk az utolsó felvonáshoz. A vasárnap délutáni oktatás színhelye a Westend. Itt már nincs elmélet, nincs ” csak még egy kérdés”, nincs „adj még egy kis időt, hadd találjak ki valamit” kifogás. Odamegyünk, megszólítjuk, érdeklődünk, közös pontokat keresünk, kicsit cukkoljuk vagy elemezzük, kihez mi illik jobban, és a lány még magához se tud térni, a randi már szóba került, a nevét és a számát már megadta, és úgy néz ki, a randiig ő is sóvárogni fog.

Érdekel, mit gondol a tömeg?

Az utolsó nap is tudja még a korlátokat feszegetni. Nagyon jó példa erre, hogy van, aki éjjel sokkal inkább elemében érzi magát, míg nappal az a tévképzete, hogy ha megszólít egy idegen lányt, akkor mindenki őt fogja bámulni, minden körülötte lévő ember rá fog figyelni.

Pedig ha kicsit is megfigyeljük a mellettünk elhaladó embermasszát, akkor megállapíthatjuk, hogy kismillió fontosabb dolguk akad, mint hogy a Kovács Marcit kövessék figyelemmel tréning közben. Ezzel a félelemmel nem egyszerű megbirkózni, de a társak és az oktató segítségével sokkal könnyebben átlendül bárki a holtponton.

„Azért vannak a jó barátok…”

Amit személy szerint kiemelnék a oktatásból, az az lenne, hogy rettentően fontos, hogy ne egyedül állj neki a gyakorlásnak. Keríts magad mellé egy ismerőst, barátot, szomszédot és csináljátok közösen! Csak így lesz igazán hatékony. Persze ha egyelőre még nem találtál ilyen segítséget, akkor is csináld, ne az legyen a kifogásod, hogy csak egyedül tudnál menni, így nem csinálod! Sok ezer olyan srác van, akik semmit sem hajlandóak tenni azért, hogy valami változzon az életükben, csupán hitegetik magukat, halogatják a tetteket, s egy álomban ringatóznak. Majd holnap, majd legközelebb.

Miért nem vagy hajlandó változni?

Ezek az emberek élőhalottak, a megszokás, a kényelem és a biztonság határozza meg az életüket. Minden egyes dolog, tevékenység, ami ezen a komfort zónán kívül esik, veszélyes és ártalmas az életükre, ezért nagy ívben elkerülik. Te ne tartozz közéjük! Ha csak egy kicsit is úgy érzed, hogy akarod ezt csinálni, akkor már heti egy óra is óriási hatással lehet a mindennapjaidra és hozzáállásodra. Mire vársz még?

Ismerj meg hozzád hasonló jófej arcokat az intenzív ismerkedési tréningen… és együtt sokkal könnyebb lesz az oktatók vezénylete alatt megtalálni és meghódítani álmaid nőjét! Itt találod a részleteket!

Nem csak a nappali gyakorlásból akarod kihozni a maximumat, hanem a netes ismerkedésben is fejlődnél? Akkor a Pua Egyetem ismerkedési mesterprogram nem hiányozhat az arzenálodból! Spórolj meg magadnak feleslegesen szétküldött e-maileket… hogyan? Ennek a részleteit itt találod!