Megfutamodni könnyű, de akkor ne várd, hogy lesz barátnőd!

A munka nem mindig móka és kacagás

Rég nem találkoztam Dáviddal. Sok minden történt az elmúlt hónapokban. Otthagyta az egyetemet, egy hónapig thai box iskolába járt egy vidéki thai városban, sőt időközben egy barátnő is alakulóban van. Ha többet szeretnél megtudni arról, mire figyelj egy párkapcsolatban az elején, a közepén és amikor érzed, hogy végéhez közelít, akkor olvass tovább hasznos tanácsokért!

Kihagyás után kis sikeres gyakorlás

Furcsa volt látni ennyi idő után, hiszen hónapok teltek el úgy, hogy se híre, se hamva nem volt. Aztán most jelentkezett, hogy folytassuk. Kezdésnek megpróbáltam vele felidézni, hogy milyen alapokat fektettünk is le a korábbi alkalmak során, de ez a kísérletem nem végződött túl sok pozitív eredménnyel. Így az elejéről kellett kezdeni az elméleti megalapozást, persze nem voltak teljesen ismeretlen témák számára, de ez most édes kevés volt.

„Ennek a véredben kell lennie és nem csak várni, hogy találomra néha beugrik valami. Vagy spíler vagy az elméleti alapot illetően, vagy megkétszerezed a fáradtsággal járó munkát, ami enélkül vár rád.” – szögeztem le.

Ismétlés az unalom atyja? !

Miután sikerült dűlőre jutnunk a helyzetet illetően, finomítottuk a testbeszédet, mivel az már nagyon messze állt attól, ahol abbahagytuk. Hónapok teltek el eseménytelenül, gyakorlás és bármiféle komolyabb erőfeszítés nélkül, így kénytelen voltam az elejétől elkezdeni. Ez némi sértődést váltott ki Dávidból…

„Most azt hiszed, nem emlékszem már semmire???” – kérdezte. 

„Sajnos ennek semmi jelentősége. Ilyen szempontból ugyanolyan vagy, mint egy kezdő. A rutinod, az élességed megszűnt ezáltal, nincs igazán semmi, ami megkülönböztessen a többiektől. Mindenki hasonlóan kezdi, csak a folytatásban módosulnak az utak.”

Néha a fejmosás segít túllendülni

Miután ezt a kört is letudtuk, nekiálltunk a bemelegítő szociális gyakorlatoknak. Ezek szolgáltak arra, hogy kissé feloldják a benne lévő korlátokat, gátlást, izgalmat. Ez most nem vált be, mondhatni egyfajta megfagyott állapotban kezdtük az utolsó fél órát.

Szinte lehetetlen volt rávenni bármire is. Képzeljétek el, hogy hónapok óta kiestél a ritmusból, magadtól lusta voltál bármi ilyet elkezdeni és most botladozol és le vagy blokkolva, mint egy kisiskolás, akinek elvették a tízóraiját.

Szinte bénító látványt nyújtott. Ha felajánlottam, hogy csináljuk együtt, akkor is kihátrált és arrébb állt, így igen csak megnehezítette a közös munkát. Majd ez következett:

„Stop. Álljunk meg most! Ennek így semmi értelme Dávid, menj haza és lődd fel a pizsit. Mit keresel itt? Tudod egyáltalán? Mi a frászt akarsz ettől az egésztől? Mert ha nem a fejlődást, hanem csak egy barátnőt, akkor az nagyon kevés lesz öreg!

Ha nincs célod, láthatatlan vagy! Nincs cél, nincs tűz!

Ha ezt nem látják a szemedben, akkor csak a nagy sötétséget látják benned, hogy a többi suta seáchoz hasonlóan neked is csak szerelmeskedésre kell egy egy nők, semmi másra. Ez így nem a jó út! Vagy nekiállsz dolgozni alázattal és csinálod, amiért itt vagyunk, hogy fejlődj, szembenézz a félelmeiddel, lebonts a gáttlásaidat és megtaláld a hozzád illő nőt, vagy hagyjuk egymást a fenébe és kész.”

A fejmosásnak meglett a hatása. Folytattuk. A maradék időben 8 lányt szólítottunk le és kivétel nélkül pozitívan reagáltak ránk. Aztán már csak egyedül ment és engedett. Felengedett. Kár, hogy ilyen sokáig tartott az értelmetlen harc. Legközelebb remélem, ezt nem kell megélnem és minőségi munkát tudunk lerakni az asztalra.

Te mit teszel az ellen, ha úgy érzed berezeltél? Hajlamos vagy lebeszélned magad arról, hogy jobb legyen az életed és nem akarsz tenni érte, mert mi van, ha fájni fog a kudarc? Gyere el és segítünk abban, hogy a fejlődés mérföldkövének éld meg ezt és tanulj a hibákból és később már csak mosolyogj rajtuk!

Milyen férfi kell a nőnek?

Egyedül sokkal nehezebb! Próbáltad már?

Ákossal egy két hetes kihagyást követően találkoztunk ismét. Nem voltunk könnyű helyzetben hiszen, ez elég nagy kihagyásnak számít, különösen akkor, ha mellette nem nagyon megy el gyakorolni önmagától. Ezt sajnos csak egyszer tette meg, egyébként több-kevesebb sikerrel. Azt mondta, hogy egyedül nem az igazi, mivel ha pillanatok alatt éri 4-5 visszautasítás, akkor hirtelen nem tudja, hogy kezelje őket és emiatt nem tud újra hangulatba jönni. Érthető, ha szépen lassan lebeszéli magát a folytatásról.

A férfi falkában hatékonyabb

Ezért is mondom mindenkinek, hogy ne egyedül menjetek ki gyakorolni és csiszolni a technikátokat, hanem verődjetek csapatokba és kerítsetek magatok mellé olyan embereket, akikben megbíztok és akikre számíthattok. Micsoda előny az, ha az ember olyanokkal megy ki, akikről biztosan tudja, hogy ha odamegy egy vonzó nőhöz, akkor nem fognak odaugrani a második percben, mint a legyek a finom tortára azzal, hogy lecsapják a kezedről. Bizony ezzel is meg kell küzdeni, hiszen a férfiúi irigység és az örökös versenykényszer nem mindig teremt kellemes helyzetet. Döntsd el, hogy vállalod-e a vezető szerepét!

Most azért jelentősen megéreztük a kihagyást

Míg korábban mondjuk 35 perc alatt lepergettük a bemelegítő gyakorlatokat, addig most több, mint egy óráig kellett csinálni, hogy normálisan menjen és ne csússzon hiba a kivitelezésbe. Utána demóztam egyet, hogy miként lehet a formális (tárgyilagos, személytelen) beszélgetésből áttérni egy sokkal személyesebb, érzelmekkel teli informális beszélgetésre. Ezen van a fő hangsúly. A nők a szavaikkal jutalmaznak. Ha sokat beszél hozzád, sokat kérdez, érdeklődik, akkor kezdheted dörzsölni a tenyered valószínűleg jó úton jársz és vonzódik az adott pillanatban hozzád. De ez csalóka dolog főleg 5-10 perc ismeretség után. Vigyázni kell erre a kényes egyensúlyra, hogy ne veszíts már az első pár női teszten.

A lányok vonzalmának felkeltése percek alatt

A két Judit nagyon jól mulatott velünk (nem rajtunk!) és rengeteg nevetés kísérte a beszélgetésünket. Mindig el szoktam mondani, hogy ha csak annyit látnak rajtad, hogy udvariasan leszólítod őket, kulturált stílusban fejezed ki magad és őszinte, magabiztos és helyenként pimasz vagy, akkor nincs gondod.

Mert ezt keresik! Egy férfit, aki nem csak a mellüket bámulja, aki figyel rájuk és törődik az érzéseikkel. Az ilyen férfi megtalálása miatt öltöznek ki, sminkelik magukat napról napra, hogy végre észre vegye őket az az egy, akinek majd ők kellenek.

Bármikor te lehetsz az egyetlen, csak gyere el hozzánk és megmutatjuk hogy csináld!

Ha a párkapcsolatodba szeretnél újra életet lehelni, mert több van még benne, mint halottnak a csók, akkor bővítsd ismereteidet intimitásról, randiról, házipapucs helyett a férfias viselkedésről! Részletek »»

Egy helyben toporogsz vagy haladsz előre? Önismeret 2.0

Állapotjelentés a „hova tovább?” előtt: a trükközésnek vége!

Dani két hónap után tért vissza hozzám, hogy újabb öt alkalommal próbáljunk feljebb lépni a létrán. Kíváncsian vártam a találkozást, mivel jó és eredményes munkát lehetett vele végezni minden egyes alkalommal.

Egy bökkenő akadt csupán. Dani egyedül, a holtidőben, mikor nem találkozunk, nem igazán hajlandó önálló munkát végezni. Magyarul: nem hajlandó kimenni és gyakorolni. Kissé lusta és elkényelmesedett, valamint hajlamos elfelejtkezni arról, hogy milyen sokat számít, ha valaki kimegy és mindent belead, hogy jobb legyen és elérje a célját.

Önismereti mi micsoda: célok

Így kezdésnek szerettem volna kicsit felnyitni a szemét, hogy érzékeltessem vele, milyen dolgok is számítanak neki valójában az életben.

Meg volt szeppenve, mikor a kérdések elhangzottak és igazából rá kellett, hogy döbbenjen: az élete egy helyben toporog és nem igazán tudja, hogy merre is induljon el. Ezt kissé felpörgetve eljutottunk oda, hogy érdekli a jótékonykodás, a karitatív dolgok. Így a végén megállapodunk abban, hogy a Mikulás gyár honlapját meglátogatjuk és majd eldönti, hogy tetszik-e neki az ötlet vagy sem. Itt emberek közt lehet, segít is és akár még ismerkedésre is felhasználhatja a dolgot.

Korlátlan beszélgetések receptje

Ezt követően a korlátlan beszélgetést gyakoroltuk hosszú perceken keresztül. Ez azért kulcsfontosságú technika, mert lehet bármennyire kedvező a megszólító szöveg és az első benyomás, ha nem tudod érdekes témával, kérdéssel, feltételezéssel folytatni a beszélgetést, akkor elhal a kíváncsiság és a lány továbbáll. Ezért fontos, hogy legyen szó bármilyen témáról, igyekezz néhány felvezető mondattal magadhoz ragadni a kezdeményezést vagy okosan várj ki és tegyél néhány általános megjegyzést.

Kezdd kisebb jelentőségű témával, mint vásárlás, ajándékok, ruhák, aztán evezz a Most-ra, miben szakítottad félbe, majd ismét dobj be egy témát, de ez már lehet hangsúlyosabb (ismerkedés, tánc, nyelvtanulás, suliból kiragadott dolgok). Használj nyitott hurkot, ha arról van szó.

A trükközés ideje leáldozott

Miután sikerült egy fél órát ezzel eltöltenünk, nyakunkba vettük a plázát és megpróbáltunk, minél több lánynál elérni, hogy tartalmas, mélyebb beszélgetés alakuljon ki. Az első pár lány még elküldte, majd próbálkoztunk viccesebb megszólítással (mozgó wc-t kerestünk). Ez már több találatot hozott és sikerült is néhány alkalommal 5-10 perces beszélgetéseket kialakítani. Ez már egy haladóbb szint! Itt a rutinok és trükkök már elhalnak, a figyelmet és az érdeklődést csak lényegi dolgokkal lehet hosszabb időre lefoglalni.

Aztán a gyakorlás végén Dani – nagy örömömre – elmondta, hogy jelentkezni fog a Mikulás gyárba dolgozni az ünnepekre és 7 napot szeretne elvállalni a 11-ből, hogy minél többet tudjon segíteni az ajándék nélküli gyerekeknek. Napi jótett letudva 🙂

Elég színes és élményekben gazdag az életed, hogy a beszélgetéseid valóban korlátlanak legyenek? Az életedhez szükséges változásban ITT segítséget találsz! Kattints tovább a részletekhez >>