A saját értékem tudatos rombolásával jobb eredmények elérése
A reklám egy professzionális formája az ismerkedésnek. Melyik reklámok maradnak meg és melyek nem? Mi adja a motivációt, hogy vásároljunk is valamit? A reklámpszichológusok pontosan ugyanazt az elvet követik, mint amit én is bevetek egynőbel való beszélgetés során. Azok a dolgok csábítanak el bennünket, amiket kissé leértékelünk. Hogyan is működnek tehát a tévéreklámok?
Az emberek általában ahhoz vonzódnak, amiről úgy vélik, hogy ellenőrzésük alatt tartják. A tévébevillanások éppen ezért szándékosan úgy jelennek meg, hogy a nézőt hülyének nézve sértse intellektusukat. De ennek is csak az a célja, hogy a néző védőpáncélját áttörje.
Hogyan legyél önkritikus hős?
Majdhogynem lehetetlen, hogy tökéletes férfi váljon belőlünk. Néha meggyőződésem, hogy képes lennék megfelelni minden nő elvárásának, hogy végre én lehessek Mr. Tökély. Retorikailag a csúcson voltam. Érzékeny és humoros voltam. Birtokoltam még néhány vonzó tulajdonságot, ennek ellenére folyton azzal szembesültem, hogy számomra le van zárva a tökéletes férfihoz vezető út.
A ‘Tökéletes Férfi’ nem más, mint egy végtelen sorozata bizonyos képességeknek és tulajdonságoknak. Egyetlen pasas sem tudja mindezt egy személyben megtestesíteni. Ezért gyúrtam inkább rá a gyengéimre, vagyis a gyengéim laza, vicces, kedves prezentálására.
Még a hollywoody filmekben is úgy van, hogy a nézők nem a főhősökkel szimpatizálnak, hanem az örök vesztesekkel, a mindennapok szeretetreméltő lúzereivel, Hugh Granttel vagy a értékvesztettek istenével, Woody Allennel.
Önfényezés vagy önleértékelés?
Amikor egy beszélgetés során megpróbálom magamat tökéletesen hibátlannak és makulátlan személyiségnek beállítani, érzem, hogy a lány egy csomó negatív érzést támaszt irányomba: irigység, rosszakarat, féltékenység. Egészen más a helyzet, amikor a gyengéimről beszélek. Ilyenkor a lány rokonszenvet, együttérzést, szimpátiát tanúsít. Így tanultam meg gyengéimet erősségeimmé tenni.
Ez a középkori trubadúrok technikája is: késznek lenni arra, hogy a gyengéidet hozd játékba, azzal az előnnyel jár, hogy a lány beléd szeret. Te jó ég, miért csak ilyen későn jöttem rá erre! Saját magadat leértékelni egy zseniális eszköz, hogy jól vedd az első akadályt.
Önlejárató stratégia
A stratégia nagyon egyszerű. Jelezzük a nőnek, hogy mi mások vagyunk, és mi azért közeledünk felé, mert egy párkapcsolatra vágyunk. Velem beszélgethetsz anélkül, hogy egy kicsit is tartanod kellene tőlem. Veszélytelen vagyok. Nem is érdekelsz annyira, hogy erre ráfeszüljek. A szépséged totál hidegen hagy. Nem kell neked semmit sem bizonyítanom.
Megkérdezi a lány: “Gyakran vagy itt?”
Válaszom: “Szívesen lennék, de a pacák az ajtóban általában nem enged be. Azt mondja, hogy a hajam és a ruhám elijesztené a törzsvendégeket.” (Jól jön, ha tényleg kifogástalan az öltözékünk és jól áll a hajunk!)
Vagy azt kérdezi: “Szívesen táncolsz?”
Válaszom: “Táncolásnak a vonaglás nehezen nevezhető. De szívesen táncolok. Táncoljunk?” Aztán persze királyul táncolok! Ez egy nagyon jó stratégia, ha egy területen alulértékeljük magunkat úgy, hogy aztán van lehetőségünk azonnal bizonyítani is ennek ellenkezőjét, s hogy mennyi minden rejlik még bennünk.