Bujkál benned az érzés: hagyjuk abba?!

Egy tanulságos este az érzelmek hatalmáról

Ákossal egy esti oktatáson találkoztam legközelebb. Nagyon jó estét fogtunk ki, ugyanis már 8 körül félig telt ház volt, ami jót sejtetett az estére vonatkozólag. Ezzel szemben Ákos kissé feszülten érkezett és elmesélte, hogy nehéz héten van túl, a munkahelyén leépítéseket jelentettek be és ebbe akár még ő is beletartozhat, szóval ebből a szempontból nem mondanám, hogy a legjobb előjellel kezdtük az estét.

Munka és szórakozás

Aztán a bemelegítő résznél kiderült, hogy van néhány nagyszerű közös sztorink, mindketten meglepődve tapasztaltuk, hogy mennyi minden alakult hasonlóan velünk az elmúlt évek során.

Ezzel sikerült semlegesíteni a picit negatív hangulatot és ezután nekiugrottunk a gyakorlásoknak. Átvettük a női teszteket, hogy a lányok, mivel próbálják majd kiszűrni a többi közül a legjobbat és hogy milyen csapdákba akadhatunk bele. Aztán megszólításokat gyakoroltunk, engem kellett felszednie, több kevesebb sikerrel 🙂

Negatív fordulat

Az este eleje egész könnyedén indult és azt hittem, hogy most már nem is lesz semmi fennakadás vagy botlás. Hát nagyot tévedtem! Ákost három lány küldte el egymás után és aztán valami megváltozott benne, mintha egy pillanatra feladta volna.

„Le kell ülnöm, innom kell valamit!” – ezzel fordult hozzám. Nem értette, mi történt, hiszen korábban is megesett már hasonló, mégsem dramatizáltuk túl a helyzetet. De most látnom kellett, hogy a nőkhöz hasonlóan, a mi lelkiállapotunk is ingadozó és nem hagy kétséget afelől, hogy ha hagyjuk, simán padlóra küld minket. Igazából hagyhattam volna a fenébe, mondhattam volna: elég volt ennyi, menjünk haza, de ahhoz én nem kellek. Ha már itt vagyunk, dolgozzunk!

– „Ákos, kelj fel és gyere velem!”

Újrakezdés lépésről lépésre segítséggel

Nagy nehezen sikerült rávennem, hogy folytassuk, de együtt. Én leszólítom, ő átveszi és ha törik, ha szakad erőlködik. Mindegy mennyire nincs most ereje, kedve, csinálja, mert csak így léphet egyről a kettőre.

4 lányhoz mentünk oda közösen. A negyediknél már félretolt és mondta, hogy most te vagy a segédem 🙂

És az azt követő fél órában megtáltosodott. Szebbnél szebb nőket szólított meg és beszélgetett velük, pedig a lányok nem lettek nyitottabbak, csupán ő kezdett el máshogy viszonyulni a dolgokhoz.

A végén pedig még elérhetőségcsere is volt. Nagy tanulsággal szolgált a mai nap. Ez a következő:

A férfi is érző lény, bármennyire is akarjuk, nem zárhatjuk ki az érzéseinket. Ezek mozgatják a vágyainkat és a vágyakozás adja a célokat.

Te mikor gondolkoztál el azon, hogy a nőkkel kapcsolatban mit is érzel mostanában? Egyáltalán eljutottál odáig, hogy lásd: nem csak melle és feneke van a lánynak, hanem mondjuk személyisége is, aminek passzolni kéne a tiédhez.

Ha azt gondolod, hogy reménytelen eset vagy, gyere el, segítünk, hogy felfedezd magadban a vonzó férfit, aki képes az érzelmek kontrolljára is. Mindenki egyedi, egyedi az út is, amin haladsz. Szeretnél a saját utadon járni? Jelentkezz és elindítunk!

Többet akarsz a lánytól, de nem megy?

Néha egy jó beszélgetés is sokat segít

Egy igen különös találkozóra invitáltak meg tegnap. Felhívott egy srác, hogy találkozzunk este 7 kor éjszakai oktatásra. Ez elég különösen hangzott, hiszen ez elég korai időpont az éjjeli gyakorlás megkezdéséhez. Minden esetre kíváncsian vártam a közelgő találkozást.

Nem igazán tudtam, mire számítsak. Egy számomra teljesen ismeretlen srácról volt szó – kissé furcsálltam az egész dolgot. Aztán hamar eloszlott a köd, ugyanis kiderült, hogy igencsak elhúzódik a munkája, azért találkoztunk ilyen időpontban. Nem éjszakai oktatásra vágyik csupán arra, hogy megismerjen és meséljek neki erről az egészről, valamint hogy elmesélhesse a történetét.

A gondok érzelmi gondok

Érdekes szakmája van, kertészcéget vezet és a semmiből sok év kitartó munkával küzdötte fel magát idáig. Mára ott tart, hogy független és a munkáját is rábízhatja a munkatársaira, így most, 30 körül jött el az a pont az életében, hogy körülnézzen, hol tart és merre kéne továbbindulni.

Nagy gondja, hogy nehezen köteleződik el érzelmileg és bár nem mindig így tervezi, de általában az a vége, ha egy lánnyal találkozik, hogy közli vele néhány alkalom után, hogy ő nem érez semmit és inkább hagyják egymást. Ezt persze a lányok úgy értelmezik, hogy csak “arra” kellettek, de bármilyen furcsa is, nem mindig ez az igazság.

Amikor a férfi szakít, mégis ő sérül

Ettől a sok konfliktustól ellenben nem tudta magát elkülöníteni, így kisvártatva eljutott arra a szintre, hogy amikor arra gondol, meg kéne ismerkedni egy lánnyal, gyomorideget kap.

De szó szerint! Egyszerűen fizikai rosszullét tört rá, hogy neki csak a lányok arra kellenek és ezért gusztusa sincs hozzá, annyira megviseli lelkileg… mert amúgy igen lelkiismeretes típus. Persze ez most idegenül hangozhat sokak számára, de nem egyedülálló eset. Bizony szerencsére sok olyan srác van, aki nem csak egy lyukat lát a lányokból és többet is remél, párkapcsolatot keres az ismerkedés után.

Megoldási utak – párhuzamos dimenziók

Aztán meséltem magamról, hogy én hogy kezdtem, nekem mi segített és honnan hova sikerült eljutnom. Szóba került, hogy milyen fontos az ember életében, ha új környezetbe és ez által új közegbe, társaságba kerül, ahol még mindenki tiszta lappal játszik és senkire sem mutogatnak a múltja miatt. Vannak dolgok, amik csak úgy megtörténnek velünk és nem kérdezik, hogy nekünk ez tetszik vagy sem, egyszerűen oka van és ezt vagy belátjuk, vagy soha nem értjük meg az igazán fontos történéseket.

Ne a pénzt, kilókat, izmot, nagy házat, kocsit hajszold, hanem ülj le magaddal négyszemközt és találd ki, hogy miként éred el, hogy boldognak érezd magad! Semmi más nem számít! Tudjátok, van egy mondás, hogy valaki minél nagyobb házba költözik, annál inkább fél valamitől. Tart a külvilágtól és annál jobban bezárja magát. Szerintem van benne valami. Nem ezeken múlik a boldogságod és ne is ezekkel törődj.

Menj ki és kezdj magaddal valamit!

Minden sarkon ott csücsül egy lehetőség, ami rád is vár, hogy elérhesd, amit szeretnél. Ne felejtsd el, aki azt hiszi, hogy nincsenek lehetőségei, annak tényleg nincsenek lehetőségei.

Lehet, hogy egyetlen konzultáció, egyetlen beszélgetés ezekről a téged nyomasztó dolgokról is csodákra képes. Érdekel a lehetőség? Tudj meg róla még többet!

A 3 napos tréningünkön nagyon sokat beszélünk az alapokat jelentő felfogásról, gondolkodásmód fontosságáról. Mindegy, hogy nézel ki, de nem mindegy, milyen a kisugárzásod. A valódi fejlődés ezen a pilléren indul. Ha érdekel, most jelentkezhetsz a tréningre!

Játék i-indul!

Ismerd meg a játékszabályokat és kezdd el élvezni a folyamatot!

Ismét elérkeztünk a következő intenzív ismerkedési tréninghez. Három résztvevővel indultunk, akik igen változatos tervekkel és elhatározásokkal érkeztek hozzánk. A pénteki elméleti áttekintésnél számos témára kitértünk. Aktívak voltak a srácok, jó volt olyanok közt lenni, akik nem csak érdeklődve hallgatnak, de kérdeznek is, ha arra van szükség vagy ha valamit nem tudnak.

Ilyen kérdések merültek fel:

  • mi van, ha félek, hogy visszautasítanak?
  • mi történik, ha hirtelen nem tudok mit mondani vagy lefagyok?
  • mi történik, ha úgy érzem, nincs mit mondanom, nem kíváncsi rám a lány?
  • mi van, ha van barátja? hogy derítem ki róla?
  • mivel lehet vonzalmat kelteni és hogy?

Roppant pezsgő három órát töltöttünk együtt. Ahogy az egyik résztvevő – Attila – meg is jegyezte (nem mellesleg jegyzem meg, a szlovákiai Losoncról érkezett): „ez nagyon jó volt, végre választ kaptam olyan kérdésekre, amik mindig is foglalkoztattak, de nem tudtam, hogy kit is kérdezzek meg róluk.”

Pár órával később az egyik közkedvelt éjjeli mulatóhelyen találkoztunk.

Itt az első egy órában intenzív gyakorlatok segítségével végigvettük, hogy mit is szeretnénk csinálni és hogyan érjük el ezt. Mire számíthatunk a lányoktól és hogyan cselezhetjük ki a tesztjeiket? Építettük a beszélgetést és könnyedén szórtuk a megszólításokat.

Aztán lementünk és csináltunk egy őrült jó hangulatot. Az elején még kissé félszegek és félénkek voltak a srácok, de aztán látták, hogy a helyszínen lévő srácok többsége nem foglalkozik velünk és fogalma sincs arról, hogy mi mit is csinálunk, ezért elkezdtek magukra figyelni és gyakorolni.

Egyre jobban belejöttek.

Az elején még nekem kellett odalökdösnöm őket a lánytársaságokhoz vagy külön megszólítgatni, akit lehetett. Aztán már erre sem volt szükség. Elmúlt a feszültség, feloldódtak és több tucat lányhoz mentek oda. Ez a szám nem a „köszönök és elküld a fenébe” kategória, hanem akivel legalább egy percet tudtak beszélgetni!

Mindent egybevetve az este tempós és előremutató volt, nem hagyott kétséget bennem a felől, hogy ennél még jobb dolgok várnak ránk a további napok során. Te is velünk tartasz? Ha szükséged van valakire, aki a kezdeti lökést ugyanúgy megadja, jelentkezz a következő tréningre!

Tuningold fel a beszélőkédet! Néhány módszert részletesen bemutatunk az VIP Coaching-on, ITT >>

 

Mikor merülj bele az éjszakába?

Éjszakára edzeni nappal

Zolival az első éjszakai gyakorlatra készültem. Mind ez idáig csak nappal találkoztunk és most értük el azt a szintet, hogy megejthessük az esti gyakorlást. 

Kezdőknek miért jobb a nappali csajozás?

Azt nem árt tudni, hogy ha még kezdő vagy, akkor érdemesebb nappali gyakorlással kezdeni és csak jó néhány alkalom után érdemes ellátogatni komoly szándékkal egy éjszakai szórakozóhelyre. Ugyanis nappal minden szempontból könnyebb az ismerkedés. Váratlanul éri a nőket, hogy megszólítod őket. Arról a megdöbbenésről nem is beszélve, ha kifejezed a vonzalmadat irántuk.

Biztos lehetsz benne, hogy sokkal több őszinte reakciót, véleményt és megnyilvánulást fogsz megtapasztalni, mint éjjel, mivel nem számítanak rád és nincs idejük a jól bevált elhajtós dolgokat előszedni, mert kb. leforráztad őket. Ilyenkor kis időre lefagynak és… na, ez a te pillanatod!

Az éjjeli gyakorláshoz viszont kell egy jó adag tapasztalat, rutin és magabiztosság, amit nem az éjszakában lehet jórészt összeszedni. Lemehetsz persze ezek nélkül is, de akkor egy szürke kisegérnek fogsz tűnni, ami meg senkinek sem hiányzik. Ellenben, ha a nappali gyakorlatokkal megalapoztad az önbizalmad és értek olyan sikerélmények, mint Zolit, akkor semmi akadálya, hogy belevesd magad az éjszakába.

Annak is megvan az oka, ha nem érzed úgy

Zoliról tudni kell, hogy a korábbi gyakorlásoknak köszönhetően két egészen csinos lánnyal is sikerült randiznia és ez most eléggé központi helyet foglal el a gondolatai közt.

Első utunk az egyik Morrison’s-ba vezet, ahol nincsenek olyan sokan és néhány kör megtétele után, Zoli közli, hogy menjünk át egy másik helyre, ez nem az igazi. Ez már nekem gyanús, hiszen nem volt még túl késő, bőven jöhettek volna még és ennyi emberrel sem lett volna megoldhatatlan feladat dolgozni. De folytatjuk utunkat a Corvintetőre, ahol a jegyszedő lány a „mennyien vannak?” kérdésre azt a választ adta, hogy nem tudja, vannak, menjünk be. Erre kiderül, hogy pár tucat csávón kívül senki sem foglal helyet aznap este.

Innen is hamar elvágyódunk, nézzük az akvárium, bazilika környékét. Itt már akadnak is lányok, meg is szólítunk néhányat, egy három fős társasággal hosszabb időre is szóba elegyedünk, de valahogy látom Zolin hogy ez nem az ő napja.

Oknyomozás oktatás során

A lányoktól elköszönünk és leülünk átbeszélni, hogy mi a helyzet. Kiderül hogy Zolit frusztrálja az egész este, mert semmi értelme így ismerkedni, hogy ha az ember már megismert két kiváló lányt, akik ráadásul zöld jelzésről biztosították.

„Minek most akkor erőlködni? Úgy sem fogok még egy ilyet találni, akkor meg?”

Azt vettem észre rajta, hogy kissé elkényelmesedett, megelégedett azzal, hogy van két komolyabbnak látszó lány is, így nem kizárt, hogy az egyikük a barátnője lesz és emiatt már nincs most akkora motivációja. Hamar csapdába esett. A saját hiúságának a csapdájába, hiszen kezdettől fogva nem csak az volt a célunk, hogy egyből megtaláljuk a párunkat. Ez csak másodlagos. Inkább azt szerettük volna elérni, hogy képes legyen egyedül is hangulatba hozni magát, illetve bárhol bármikor oldottan, fesztelenül tudjon beszélgetni lányokkal. Emellett az, hogy azzal a két lánnyal eddig pozitívan alakulnak a dolgok, még nem garancia semmire. Más lenne a helyzet, ha már biztos lenne az egyik lány részéről, hogy párkapcsolat lesz a dologból.

Szóval csalóka lett a kép és felcserélődött a sorrend. Miután emlékeztettem rá, ő is rájött, hogy ez nem kóser és legközelebb nem esik ebbe a hibába, hiszen szinte semmit sem hozott ki a mai oktatásból ahhoz képest, hogy milyen lehetőség rejlett benne.

Soha ne ess abba a hibába, hogy egy nő fontosabb lesz neked, mint te saját magadnak! A haverok és az oktatók pontosan ezen a ponton segítenek túljutni, hogy valódi célodért, a fejlődésért munkálkodj és ne csábulj bele a kényelembe!

Jelentkezz te is, ha a nagy sikert és fejlődést hajlamos vagy feladni a könnyen jött részeredményért!

Jól jönne néhány extra tanács, ha otthon, egyedül akarod jó hangulatba hozni magad bevetés előtt? Erről és a vonzalomkeltés 7 lépéséről bővebben itt tájékozódhatsz!

Ha azt mutatod, küldj el! – el is fognak

Amit érzel belül, azt érti meg a külvilág körülötted

Ma este Ádámmal jártam éjjeli oktatáson. Régóta vártunk már erre, mivel nem igazán szokott éjszakai szórakozóhelyeken megfordulni. Bár már 21 éves és egyetemista, ami sokak számára egyenlő a bulitengerrel, de ő picit másmilyen beállítódású, ezért kevésbé igaz rá a fenti megállapítás. Tartott is az estétől és sok kétely volt benne, hogy mi is várhat rá.

Majd az este kezdetét követően bevallotta, hogy ő konkrétan kétszer volt diszkóban élete során és akkor sem sok jó tapasztalattal távozott onnan. Ezért kétségek gyötörték, hogy mi vár majd rá. Akik hasonló cipőben járnak, azoknak azt tudom mondani, hogy üljenek le és tisztázzanak magukkal néhány dolgot.

1# Az első és legfontosabb, hogy kiegyeztem-e már önmagammal.

Hogy mit is jelent ez?

  • Elfogadtam-e a jelenlegi helyzetem, annak minden jó és főleg rossz oldalával?
  • Kész vagyok-e arra, hogy így is szeressem magam és tudatosuljon bennem, hogy normális srác vagyok, akárcsak a többiek, de nehézségeim vannak, amiken szeretnék változtatni?
2# Ha ez megvan, akkor vedd figyelembe…

…hogy mivel kezdő szinten vagy, a célod egyelőre még nem az, hogy megkeresd a nagy őt, hanem azért vagy itt, hogy gyakorolj és fejleszd magad. Minden más csak másodlagos. Amíg nem tanulod meg elengedni magad, és nem lazulsz el kellőképp, addig felejtsd el, hogy bárki is majd kedvelni fog vagy érdeklődik irántad.

Az oktatás lépésről lépésre

Az este feszülten indult és a kezdő beszélgetés is csak részlegesen oldotta a feszültséget. De Ádám kénytelen volt megacélozni magát, hogy ne vesszen kárba, amiért jöttünk. Nekivágtunk hát a felhozógyakorlatoknak. Sokat segített neki, hogy minden lépésénél szorosan ott voltam mellette és tartottam a lelket benne, ha valami nem úgy jött össze, ahogy számoltuk. Nyilván inkább negatívan állt hozzá az elején és a kudarcot várta, hogy mikor jön már.

Na, így nem fog menni! Őt is sorra küldték el, mert egyszerűen látták rajta, hogy semmi önbizalom, elszántság nincs benne a másik ember megismerése iránt. Előre leírta magát. Viszont nagyon hasznos lecke volt ez számunkra, mivel megtapasztalta, hogy milyen a mélybe süllyedni, amit a korábbi nappali gyakorlatok alatt kevésbé tapasztalt meg. Mivel nappal többségében sikerei voltak és egyre jobban leépültek a félelmei, nem is emlékezett, milyen mélyre jutni.

Fejmosás a támogatás 

Elkeseredve nézett rám, gondolván, hogy majd a korábbiakhoz hasonlóan leülünk – ezzel időt nyerve – és átbeszéljük a helyzetet. Hát nem ez történt.

Leállítottam és megkérdeztem:

– „Ádám! Olyan parádés lehetne ez az este! Nézz körül, klassz lányok hada issza a koktélját arra várva, hogy végre egy igazi férfi leszólítsa és némi izgalmat, színt vigyen az életébe. De minden fickó, aki itt van, vagy foglalt, vagy annyi mersze sincs, mint egy kismacskának. Nézz magadra! Normális srác vagy, semmi vesztenivalód sincs, de ha most nem szánod el magad, akkor lemaradsz a vonatról és eredmény, fejlődés nélkül mész haza, akárcsak a többiek. Közéjük akarsz tartozni? Ezt szeretnéd?”

Láttam rajta, hogy ez megérintette. Nem is válaszolt, megszólított egy mellettünk elhaladó lányt és 10 percig dumáltak, majd elkérte a számát. Ezt követően még egyszer megtette ugyanezt. Csak ekkor, fél órával később érkezett vissza.

– „Köszönöm neked. Te voltál az első ember, aki jobban hitt bennem, mint én önmagamban. Nagyon fontos volt nekem ez az este, és örülök, hogy együtt sikerrel jutottunk ki a zavarosból.”

Hát ennyi. Ilyen egyszerű lenne?! Vagy mégsem? Gyertek el és csináljuk együtt! Részletek és jelentkezés a következő alkalomra »»

A nők meghódításának részletes lépéseit pedig akár otthon is megtanulhatod! Hogyan szerezz magadnak barátnőt? Tudd meg azonnal »»

Hogyan húzd fel a sikertelen estét egy sikeres ismerkedéssé?

Feladni a legegyszerűbb, de nézzünk most más opciót!

Ákossal most egy esti ismerkedés keretein belül találkoztunk ismét. Izgatottan várta már a következő alkalmat, mivel nehéz időket él át most a munkahelyén és ezek a kicsi (vagy nem is olyan kicsi?) sikerek sokat jelentenek neki a mindennapi robot mellett.

Alapállapot: mit tudunk kihozni belőle?

Nem érkezett túlságosan jó hangulatban és el is mondta, hogy nincs túl jó passzban. Sok a meló és kevés a köszönet. Önálló gyakorlásra semmi ideje nem volt és nem is igazán mert volna belevágni. Kissé elbátortalanodott, ugyanis most is enervált és nehezen vette rá magát, hogy ne mondja le a mai oktatást.

Különösen annak fényében, hogy a korábbi elérhetőségcserék után roppant kevés lánnyal sikerült személyes találkozóig vinni a dolgot. Ez elkeserítette és elbizonytalanította, hogy van-e értelme ennek a rengeteg gyakorlásnak, idő-energia-pénz befektetésnek. Megállapította, hogy valójában magyar lányokat illetően csak negatív tapasztalatai voltak mind ez idáig, és szörnyű érzés, hogy csak külföldi nőkben csalódott pozitívan.

Konkrétan még csak külföldi párja volt és ez is csak olaj a tűzre. Úgy érzi, hogy itthon nem akar neki babér teremni.

Szórakozóhely, ahol nincs senki – most mi lesz?

Hát ezek fényében kezdtük el az egyik forgalmas éjszakai szórakozóhelyen az oktatást. Nem mondom, hogy jól indult, de gondoltam a kezdő lökés meghozza a kedvet majd. Hát nem így lett. Konkrétan nem is voltak sokan, ők sem voltak túl nyitottak és ennek tetejébe egy óra elteltével meg is szólítottunk minden vonzó lányt a szórakozóhelyen, valódi eredmény nélkül.

Ákos azt mondta, hogy menjünk haza, ennek már semmi értelme, inkább csak üljünk be valahova átbeszélni az eseményeket. Bár adtam volna ennek egy esélyt, de akkor valójában kidobott pénz lett volna az ablakon a mai alkalom. Mivel érdemi előrelépés nem történt.

Újratervezés – csak egy kísérlet

Így inkább tettem egy ajánlatot neki: nézzünk el a Nagymező utcába, tegyünk ott egy próbát és ha ott sem járunk sikerrel, akkor ám legyen, mára fejezzük be. Betértünk az egyik forgalmasabb szórakozóhelyre.

Habár itt sem fogadott bennünket tömeg, de azért szép számmal akadtak megközelíthető lányok. Némi körözés után meg is szólítottunk két spanyol szépségnek tűnő lányt. A lányok szó szerint ragyogtak a pult mellett és mindezt egyedül tették. Hiba. Megismerkedésünket követő 5. percben én Ákosra hagytam a helyzetet, aki eddigre mind a két lánnyal jó hangulatban beszélgetetett és őszintén bevallva piszok jól csinálta.

Minden stressz és korábbi félelem eltűnt a szeméből, nem volt gondterhelt vagy nyúzott, hirtelen kisimult minden vonása. 15 percet töltött a lányok társaságában és sugárzó mosoly keretében hagyta magukra őket, és ahogy vártam: elérhetőséget is cseréltek.

 

Újratervezés sikere: sikerszéria

Ez máris helyrebillentette az önbizalmát nem is kellett győzködni, hogy korai lenne még hazamenni. Máris mentünk tovább és következett két fekete hajú lány. Nagy meglepetésünkre kiderült, hogy svédek. Első megdöbbenésünket felváltotta a gyorsan jött szimpátia, ami heves érdeklődésük miatt alakult ki kis hazánkról. Szó szót követett és gyors bemutatkozás után már a svéd éjszakai életről és a lányok legviccesebb nyári dolgairól beszélgettünk. Kellemes volt, fantasztikus hatású egy ilyen lehetetlen este után. Miután néhány puszi kíséretében elbúcsúztunk tőlük (egy másnapi buli ígéretével) Ákos nem hiába kezdte azzal, hogy „Külföldiek! Ugye megmondtam?!”

„Innen szép nyerni” – szokták mondani és nekünk sikerült is. Le a kalappal Ákos előtt, aki egy igazán pocsék estét fordított meg egy győztes hadjárattá.

A személyes oktatás egyik legnagyobb előnye, hogy ha magadat még le is beszélnéd a folytatásról, mi nem hagyjuk, hogy sikerélmény nélkül távozz!

Egy nap, amikor belekóstolsz az éjszakai és a nappali csajozásba

Beszámoló egy intenzív tréningről – 2. nap

Szombaton a Westendben folytattuk, és bár kissé fáradtak voltak a fiúk, de alapjában ez nem látszott rajtuk. Annyira. A tegnap estét sokan életük egyik legklasszabb estéjének titulálták és azt mondták, hogy ennyi nőt nemhogy egy hét alatt, de még egy évben sem szólítottak meg!

Ebben a hangulatban kezdtük el az elméleti részt és igyekeztünk minél mélyebbre ásni a technikák rejtekében.

Az intenzív ismerkedési tréning elméleti része

Elsőnek az elérhetőségcsere utáni szakaszokat vettük át:

  • mit érdemes csinálni, ha megvan egy lány neve, e-mail címe, telefonszáma?
  • Fb-on vagy sms-ben kell-e megkeresni?
  • mikor és milyen módon tegyük mindezt?

Érdekes visszajelzéseket kaptam a srácoktól. Néhány meglepő mondat is elhagyta a szájukat, de végül sikerült dűlőre jutnunk ebben a kérdésben. Aztán megnéztük,

  • hogyan érjük el, hogy randizzon velünk a lány?
  • mit kellene csinálni egy randin?
  • hova is lehetne vinni ilyenkor? 
  • mikor és hogyan érdemes megcsókolni?
  • mit tegyél, hogy ez minél hamarabb összejöjjön?
  • stb.

Majd ezt követően meglepetésként kicsit párkapcsolati vizekre is eveztünk, még a szeretkezés titkairól is beszélgettünk. További fontos témáink: szociális kör, baráti, munkahelyi kapcsolatok. Végül egy kis önfejlesztés is terítékre került.

Az intenzív ismerkedési tréning gyakorlati része

Majd következhetett a gyakorlás: Sima átvezető gyakorlattokkal kezdtünk, amik segítenek kicsit ellazulni, hogy hangulatba kerülj általuk ,és természetesen tudj viselkedni a lányokkal. Ez nem okozott senkinek sem nehézséget. Majd ezután több tucat lány megszólítása következett lépésről lépésre. Volt, aki információt kért, volt aki 5 lánnyal beszélgetett, de olyan is akadt, aki csak egyedül sétáló lányokhoz ment oda.

Ezt követően kicsit szoktattuk magunkat ahhoz, hogy bolondot csináljanak belőlünk, ha kell nevessenek rajtunk, ha kell, mi nevessünk másokkal együtt vagy csak mi nevetünk, mert a lányok nem mindig értik a viccet. Ez van. Később megpróbáltunk több száz millió forint boldog tulajdonosa lenni egy kisebb trükk által, és jó néhány lányt meginterjúvoltunk, hogy milyen érzés lenne ennyi pénzzel rendelkezni.

Persze többségük lazára vette a figurát és nem akadt fent a kérdéseken, de volt, aki azt hitte, hogy ez átverés, candy camera és hasonló nyalánkságok. Végezetül leültünk kicsit összegezni, hogy mi is történt ma.

Összegezzünk, hogy elmélyüljön mindaz, amit tanultunk 

Az elméleti résznél átvettük, hogy milyen lépéseken keresztül lehet elérni egy elérhetőségcsere után, hogy képes legyél randira hívni a lányt, majd mi történik egy ilyen találkozáson, és hogy kerülj ki úgy a helyzetből, hogy megálltad a helyed és a lánynak is vonzódik irántad. Aztán a gyakorlati résznél szociális gyakorlatok által növeltük a komfortzónánkat és elsajátítottuk, hogyan kell ismeretlen emberekkel ügyesen és barátságosan szóba elegyedni. Végül a gyakorlás csúcspontjaként gyönyörű lányokat szólítottunk le különböző indokokkal.

Összességében a srácok kiválóan érezték magukat és bár volt, akinek jobban bejön az éjjeli ismerkedés, elismerték, hogy ez hatalmas érték, amit itt ma csináltunk.

Második éjszaka a hétvégén!

Este egy kis ideig egymáson gyakoroltunk különböző technikákat és megszólításokat. Majd megpróbáltuk elküldeni a másikat és végül egymás testbeszédét elemeztük. Lent a csatatéren, ahol hömpölygött a tömeg, megindultak a megszólítások.

És nem indult könnyen az este. Kissé enervált volt egy-két srác, de igyekeztünk ezen is segíteni. A mosdó előtt csatakiáltást hallatva, új erő ébredt bennünk, különösen, mikor lányokat is sikerült bevonnunk a körbe. Így, hogy helyre kerültek a dolgok, a szociális gyakorlatokon végigsöpörtünk, és következtek az kicsit haladóbb megszólítások. Itt is volt, aki kapott elérhetőséget, és már nem esett nehezükre idegen lányokkal beszélgetni és egyre többször ismerkedtek meg az új és érdekes személyiségű hölgyekkel.

Számos elérhetőség és pozitív megerősítés kísért minket végig az este folyamán. Csak egy-két példát kiemelve: 15 percig beszélgetsz egy olyan lánnyal, akit aznap láttál először életedben. Vagy 25 lányt szólítasz meg egyetlen este alatt. Mindez korábban elképzelhetetlen lett volna.

Mindent egybevetve ragyogó napon vagyunk túl, és korántsem szállt el a lelkesedés. Sőt! Kipirult és feltüzelt arcokat látok, akik készen állnak, hogy holnap méltóképp zárjuk le a tréninget. Szép volt srácok! Így tovább! 

Életed egyik legtartalmasabb hétvégéje tele izgalmas kalandokkal és érdekes személyiségű emberekkel, akik között barátra, barátnőre lelhetsz! Jelentkezz még ma!

Tudósítás egy tréningről – az első nap beszippant!

A kezdeti szorongás és félelmek leküzdésére is megvannak a tudatos lépések

Ha beköszönt az új hónap, akkor új három napos intenzív ismerkedési tréning ideje is elérkezik. A múlt hónapban fantasztikus tréningeken voltunk túl, ahol igazán szép eredmények születtek. Most 5 ember ült velem szemben. 5 különböző élet. Eltérő vágyakkal, célokkal, reményekkel.

Nem akad ember, aki meg tudná jósolni, hogy mi várható a három nap folyamán, de azt garantálom, hogy mindenki belead mindent és senkiben nem marad kétség afelől, hogy mindent megtett a győzelem érdekében és hogy kihozza magából a legtöbbet.

Beindul a tréning

Ezzel a rövid monológgal kezdtem a felvezetőt. A srácok mindenre nyitottnak tűntek és nagy kíváncsiság rejtőzött a kérdéseik mögött.

Az elején leírtuk, hogy ki miért van itt. Fontos, hogy néhány alapcélt rögzíts magadban, különben a tréning után nem tudod reálisan értékelni a teljesítményed! Az elméleti áttekintésen sok mindent érintettünk és nem akadt olyan, aki ne bombázott volna kérdésekkel.

A kérdések, melyek mindenkiben felmerülnek óhatatlanul:

Ne adj esélyt a kétségeidnek, merj szembenézni a félelmeiddel! Fontos, hogy ez az első komolyabb lépés a változásod felé és ezt nagyon fontos tudatosítani.

Este egy forgalmas éjjeli szórakozóhelyen találkoztunk, ahol sűrű tömeg fogadott minket. A fiúk árgus szemekkel figyelték a tömeget, lesték a lányokat és hogy mi mindent is lehetne itt kezdeni. De előbb még az alapozás. Párosával csináltunk ráhangoló feladatokat, ércesítettük a hangunkat, gyakoroltuk a magabiztos testbeszédet, és szerepjátékokat játszottunk egymással annak érdekében, hogy egy-egy esetben tudjanak improvizálni, valami spontán szöveggel előállni. Jó volt látni, hogy mindenki akarja a sikert! Ilyenkor rosszul veheti ki magát, ha valaki kedvetlen vagy nincs akkora tűz benne, mint a csoport többi tagjában.

Bevetés indul, AKCIÓRA fel! 

Ezután lementünk, hogy megnézzük, mi a helyzet a tánctereken és merre találjuk a legvonzóbb nőket. Esetlenül keringtek az elején, de aztán hatott a ráhangolás és az atmoszféra hamar beszippantotta őket, nem volt kérdés hogy ma egy komoly estére lehet számítani. Indulásképp bemelegítő szociális gyakorlatok jöttek, ahol nem az a lényeg, hogy milyen reakció érkezik, hanem hogy a hölgyek észrevegyék a feléjük irányuló kommunikációt. Majd bementünk, kicsit pacsiztunk a tömeggel, ami osztatlan sikert aratott és egytől egyig meggyőzte a srácokat, hogy az, hogy aznap este ott voltunk, egy óriási dolog.

Sorban jöttek a megszólítások és ki-ki a saját maga által kiszemelt lánnyal folytatta az estét.

Hosszabb-rövidebb beszélgetések következtek és nem akadt senki, aki ne cserélt volna elérhetőséget egy lánnyal a srácok közül. Ez nagyon nagy dolog! Büszke vagyok rátok! Minden esetre a mai este után magasra tették a lécet, és nem lesz egyszerű túlszárnyalni az elkövetkező napokban, de remélem még összejöhet ez is. Kitartást!

Hogy mi minden vár még a srácokra és következő alkalommal Rád, azt itt elolvashatod!

A stresszoldás módszereiből, a szerepjátékokból és az ismerkedésből leghatékonyabban a személyre szabott oktatásunkon készülhetsz fel! Hol és hogyan? Az VIP Coaching-on!

Részletgazdag beszámoló az Intenzív Gyakorlati Tréningről

Mindent megtudhatsz most Tréningek kulisszái mögül!

Délben találkoztunk az egyik nagy látogatottságú plázában a soron következő tréning 2. napján. Jó formában érkeztek a srácok, és azt reméltem, hogy egy ugrást mutathatunk be a tegnapi teljesítményünkhöz képest. Pont akkora kell, amivel már nem tartják magukat esélytelennek az este folyamán, ha oda kell menni egy klassz csajhoz. Az elején szörnyű sok elméleti áttekintés következett, de mivel ez egy intenzív tréning, itt nincs pardon, erről is beszélni kell. Többek közt azért érdekes a felépítése a tréningnek, mert mindenbe enged egy kis bepillantást és így képessé tesz arra, hogy megállapítsd, hogy mik az erősségeid és mik a gyengéid. Nem hagy kétséget afelől, hogy sötét foltok maradjanak az ismerkedésben. Csupán az idő szűkössége miatt nincs mindig elég perc ahhoz, hogy teljesen felpörgessük magunkat a gyakorlatokra. De nyilván ez is emberfüggő. Van, aki gyorsabban, van aki komótosabban veszi fel a tempót a gyakorlásban.

A bő két órás elméletben az ismerkedés legfőbb elemeit beszéltük meg. Az elérhetőségcsere utáni teendőkön át a randi felépítéséig és azt, hogyan érd el, hogy egy lány eljöjjön egy randira, és mi a teendő akkor, ha szeretnéd, hogy komolyra forduljon a kettőtök találkozása. Aztán robogtunk bemelegíteni, hogy minél hamarabb ellazuljunk és mehessünk a már haladóbb szintű gyakorlatokra. Ez hármójuknak egész jól ment, kis segítséget leszámítva hamar megtalálták a tempójukat. Ám egyiküknél komoly erőfeszítésekbe került, míg egyáltalán nekiveselkedett a feladatoknak.

Roppant fontos elmondani, hogy nem az számít, hogy mennyire vagy eredményes (telefonszámok), hanem sokkal inkább az, hogy képes vagy-e ugyanazt a feladatot újra és újra kivitelezni, de egyre magasabb hatásfokkal.

A gyakorlás, valamint az ez által nyert tapasztalat az, ami megacéloz és tudással ajándékoz meg. Semmi más. Attól, hogy tudod a világ legjobb szövegét, még önmagában semmivel nem vagy több, mint a többiek. Ha emögött kellő tartalom és magabiztosság, hitelesség rejlik, akkor leszel képes arra, hogy önmagad légy. Ez itt is bebizonyosodott és piszok kemény munka árán sikerült feltornázni a 0-ról 15-re a megszólított és igazán vonzó lányok számát.

Vegyes kép fogadott a végén: sokan nagyot léptek előre, bár ezt még fel kellett dolgozniuk (több elérhetőség), de akadt, aki kevésbé érezte magát magabiztosan, mint este.

Ilyen előzményekkel vágtunk neki az estének. A rövid ismétlést egy gyakorlati rész követte, még a pihenő zónában, ahol igyekeztünk felkészülni arra, hogy milyen lesz, mikor egy klassz lánnyalbeszélgetsz és hogyan kellene vonzalmat kelteni benne. Sorozatos megszólítást és korlátlan beszélgetést emelném ki – ezekre kell a legfőbb hangsúlyt fektetni. 

Kiderült, hogy még komoly hibák is korrigálhatóak és hogy kegyetlenül sokat kell gyakorolni ahhoz, hogy lendületből, természetesen tudj beszélgetni egy lánnyal. Ugyanis az egy dolog, hogy tudod mit mondj, ha ehhez görcsösen ragaszkodva máshoz nem is akarsz nyúlni, csak egy témát vagy megszólítást erőltetsz folyamatosan. De amit lehetett, megtettük, az is nagy szó hogy képet kaptak arról, miként épül fel maga a társalgás és milyen eszközökkel lehet változtatni a dinamikáján.

Nézzük mindez hogy nézett ki a gyakorlatban.

A kezdés nagyon jóra sikeredett, már egyedül is képesek voltak kivitelezni a hangulatbahozó gyakorlatokat. Aztán jöttek a megszólítások és itt sem kellett senkinek sem szégyenkeznie. Az elején még együtt mentünk oda, kettesével-hármasával, később, mikor már megjött az önbizalom és a zárások, valamint a pozitív megerősítések is csatlakoztak hozzá, már ez sem kellett. Egyedül repesztettek a fiúk.

Egyenes tartással, kihúzva magukat, mintha pár centivel a Föld felett járnának, úgy lépdeltek oda a lányokhoz és nem is vallottak kudarcot. Előfordult, hogy elküldtek egyszer-egyszer egyikünket-másikunkat, de ezt csupán kezelni kell tudni és nem mellreszívni. Nem kell felvenni a vadidegen lányok minősítéseit. De összességében azt kell, hogy mondjam: kirobbanó formában voltak a srácok és a hozzáállásuk példaértékű volt. Ha péntek délután megkérem egyiküket, hogy 15 percig beszélgessenek folyamatosan egy ismeretlen nővel, akkor erre egyikük sem lett volna képes. Ellenben a mai este ezt a mércét mindegyikük megütötte. Jó volt fiúk, holnap feltesszük a pontot az i-re!

Neked is van lehetőséged, hogy végre Férfi légy és évtizedek lerakódott hibáit egy hétvége alatt semmissé tedd! Itt találod a részleteket »»

 

Mi vár rád egy 3 napos Intenzív Gyakorlati Tréningen?

Mi mindenre számíts, ha belevágsz életed legpörgősebb hétvégéjébe? Szkeptikusoknak ajánlottan!

Ismét eljött a következő tréning hétvégéje. Még sosem tértem ki arra, hogy mitől is lesz ‘intenzív’ az Intenzív Gyakorlati Ismerkedési Tréning? Miért ez a neve? A válasz egészen egyszerű. Olyan elemi erővel ránt ki a megszokásból és az egyhangúságból, hogy három nap után azon kapod magad, az életed gyökeres fordulatot készül venni.

Ugyanis több mint 100 lány megszólítása, több tucat percnyi aktív beszélgetés és számos megszólítás, szinte kikényszeríti, hogy változtass az eddigi sémáidon és forgatókönyveiden. Nem hagy nyugodni a gondolat, már-már befészkeli magát a fejedbe, hogy „atya ég, ha én ezt három nap alatt értem el, akkor mire leszek képes 3 hónap vagy ne adj Isten 3 év alatt”?

Szkeptikusok, figyelem!

Ijesztőnek tűnhet, de nem az! Sokaknak képtelenségnek tűnhet, amit itt leírok. Valami handabanda, amit pár figura kitalált és most etetik a népet. Volt egy srác, aki a napokban azzal a ténnyel kínált meg, hogy ő azt hitte, hogy az összes videó az oldalunkon profi statisztákkal lett felvéve. Ilyenkor a legédesebb a siker, ha valakinek lefagy a rosszindulatú mosoly vagy a negatív előítélet az arcáról és rájön, hogy mindez valóság. Nem csupán duma és képzelet szüleménye.

Kezdődik a hétvége!

Így voltam a mai napon azzal a 4 emberrel is, akik velem szemben foglaltak helyet. Tele voltak félelemmel, kétséggel, reménnyel. A bemutatkozó kört követően elmeséltem, hogy mi fog zajlani a tréningen, és körülbelül milyen tempóra számíthatnak. Illetve lefektettünk néhány alapszabályt is a gyakorlással kapcsolatban. Mindenki kezdett feloldódni, ahogy beleástuk magunkat az elméleti részbe, és egyre inkább szót kaptak a résztvevők.

Végre egy lehetőség, amikor SZEMÉLYESEN MINDEN KÉRDÉSRE VÁLASZT KAPSZ!

Sok kérdés merült fel, és sokszor kellett elismételni a mondandómat, de összességében a 3 óra a hasznunkra volt és kalandos esti gyakorlásra számíthattunk. A srácok között volt, aki a Vízműveknél dolgozott, volt aki Informatikus volt Stuttgartban, de inkább hazajött, hogy megváltoztassa az életét. Illetve akadt még egy diák is, aki fiatal kora ellenére nagy ambíciókkal jött el hozzánk.

Mielőtt felépítünk valamit, le kell rombolni a korlátokat 

Az este folyamán időbe telt, míg leépítettük a korlátokat, de a gyakorlatok profi felépítése megfelelően biztosította a hangulat növekedését. Akadt, akivel külön kellett köröznöm, mert egyedül nem ment neki egyből, és ilyesmiket még sosem csinált korábban. Ezért az agyának idő kellett ahhoz, hogy feldolgozza a bejövő információt. De a kezdeti nehézséget és botladozást követően egy hatalmas csatakiálltással hívtam hadrendbe őket méghozzá úgy, hogy a táncplacc legszebb lányát is meginvitáltam közénk, és a fiúk nagy megdöbbenésére igent is mondott rögvest.

Jó napunk volt 🙂 

Ezután nem volt megállás! Sorjában szólítottuk le a lányokat, és egytől egyig igyekeztünk jó benyomást kelteni. Volt, mikor ez simán ment, volt mikor elküldtek, hogy na hagyjuk már, ne vicceljünk, de a többség jól reagált személyünkre és partnerek voltak az ismerkedésben.

Nagy előrelépés volt, hogy fejenként 20 lányt megszólítottak, és maguk sem hitték volna, hogy képesek lesznek perceken keresztül beszélgetni ismeretlen lányokkal. De mindez simán megtörtént. Aki pedig úgy érezte nem fog összejönni, abba én öntöttem lelkesedést és űztem, hajtottam mindenen át. Kb. 3-szor haza szeretett volna menni, de a végén csak hálálkodott, hogy ez most nagyon kellett.

Nincs mese, holnap megyünk tovább!

Neked is szükséged van arra, hogy végre valaki segítsen ne az egérutat választani, hanem törtetni előre? «Akkor még tudsz jelentkezni itt »

 

5. nap a PuaCampen

Közeledünk újból egy fergetegesen sikeres és élményteli Csajozási tábor végéhez! A srácok már szinte megszámlálhatatlan lányhoz odamentek, rutinból megy a megszólítás, telefonszámcsere vagy akár, hogy hosszabb ideig fenntartsák a beszélgetést, esetleg beüljenek valahova a lánnyal. Ez egy olyan eredmény, ami sokak számára talán évek múlva a távoli jövőben realizálódott csupán. Saját maguk is megdöbbennek, ha számba kell venniük mindazokat a tapasztalatokat és élményeket, amelyekkel ezen 5 nap során találkoztak. Nincs már olyan srác a táborban, aki a saját maga által felállított célt ne ugrotta volna meg már több 10 emelettel! A határok kitágultak, szinte kicserélték a fiúkat.

Délben Mex tartott egy újabb beszédet a hosszútávú célok eléréséről, a siker és a fejlődés fenntarthatóságának titkairól. Majd egy részletet is fel fogunk tenni belőle hamarosan!

Az utolsó előadások azonban még is tartogatnak meglepetést. Mondhatni az ismerkedés legizgalmasabb bugyraiba csak most merültek alá a fiúk, miközben Bálint és West előadásait szívták magukba a pörgéstől elcsigázott fiúból férfivá érett srácok.

Bálint és West bevezette a srácokat a szeretkezés, a bárban való ismerkedés, szociális kör építés pikáns részleteinek legmélyebb szintjeibe. Szóba kerültek az egyéjszakás kalandok is. Sok férfi fantáziáját megmozgatja, viszont egy jött-ment lánnyal töltött éjszaka egyáltalán nem tud felérni azzal, mint ha egy mély, intim szeretkezésben van részeg azzal a nővel, aki nem csak testileg, hanem lelkileg és szellemileg is vonzó számodra. Tény, hogy általában csak kevesen vannak, akik egyáltalán oda mernek menni idegen, vonzó nőkhöz, még kevesebben, akik sikeresen úgy tudják alakítani az eseményeket, hogy őszinte kommunikációval, hazugságok és átverés nélkül ismerkedjenek egy vonzó nővel. Aki ma végighallgatta Bálint és West előadását, soha többé nem fog kételkedni abban, hogy erre bárki képes trükkök, manipulatív technikák és csalás nélkül is!

De higgyétek el, erre bárki képes, ha elhiszitek! A lányok sem véletlenül mennek Siófok legpörgősebb szórakozóhelyeire minden részletre odafigyelve és bombasztikus sminkben, felkeltve ezzel a srácok érdeklődését és megvillogtatva nekik a tánctudásukat! Ez már a kihívás, a legvonzóbb lányhoz odamenni, randira hívni, egy olyan lányt, nap mint nap több tucat férfinak mond nemet! Ezek a srácok, akik 5 nappal ezelőtt, még megszólítani is alig mernének kevésbé vonzó lányokat, pontosan ezek a férfiak már elértek egy olyan szintre, ahol ez a kihívás reális!

Fergeteges kalandok, élmények, telefonszámok, barátságok születtek. Sokat tanulhattunk mi is egy mástól és önmagunkról! A rengeteg fun, álombarátnő pedig garantáltan nyolc napon túl gyógyulnak! 🙂

Ha szeretnél jövőre Te is ekkora sikereket és fejlődést elérni a következő PuaCamp Csajozási Táborban, siess a jelentkezéssel, mert akár 100.000 Ft kedvezménnyel is jöhetsz! Kattints IDE a részletekért! »»

 

 

2. nap a PuaCampen

Az idei PUA tábor második napjára kirobbanóan lelkesült formában érkeztek a srácok. Az első nap tapasztalatai, eredményei és felszabadultság érzése bizonyította számukra, hogy nem humbug ez az egész. A szkepticizmus utolsó morzsái is elfogytak, mire a 2. nap előadásai kezdetére benépesült a kellemesen légkondicionált konferenciaterem, hogy meghallgassuk Misit és Gabeszt. Látszik, hogy a srácok kezdenek csapattá összeérni. Ez nagyon fontos, hiszen egymást támogatva, közös bevetésekre indulva még nagyobb sikerekre számíthatnak amellett, hogy kirobbanó formájukhoz hozzátesz az új haverokkal megélt sok közös élmény, fun, nevetés.

Misi témája egyenes folytatása a tegnap megkezdett vonulatnak. Mit kell tenni, hogy a megszólítás után ne álljunk kukán és némán! Sőt, hogyan lehet úgy egymásba szőni a mondatokat, hogy akár végtelen ideig is élvezetes beszélgetésbe bonyolódhass? Azok akiknek már tegnap sikerült beszélgetésbe fordítani a megszólítást és azok, akik ezt még nem merték megtenni, most bőszen írták a korlátlan beszélgetés módszerének és fizikai érintkezés lépéseit és technikáit! Hiszen hamarosan újabb kihívás vár a csapatra a parton!

De mit sem ér, ha csak szavakkal akarsz meghódítani egy lányt! Gabesz kulcsfontosságú témát boncolgat a hallgatóság előtt. Talán ez az, amire a jelenlévők nagy többsége leginkább kíváncsi: hogyan kell vonzalmat kelteni egy nőben? Nélkülözhetetlen lépések titkaiba avatta be a srácokat. Milyen tulajdonságokat kell egy vonzó férfinak kidomborítani mind verbális, mind nem verbális kommunikációba? Hogyan vigyen végig egy nőt azon az érzelmi hullámvasúton, melyek legvégén szinte már ő akar jobban megismerni minket? Egyáltalán, milyen gondolkodásmódra van szükség ahhoz, hogy vonzalomkeltő erővel magabiztosan tudj fellépni akár egy tucat szupermodellnek is beillő lány körében?


Szerda este már szinte tömve volt a Petőfi sétány szebbnél szebb lányokkal. Ezek az új információk és a kint töltött oktatások olyan fejlődési ugrást jelentettek számukra, ami már feketén-fehéren megmutatkozott az este folyamán, amikor – ha lehet fogalmazni – még több sikeres megszólítási arány és beszélgetés született. 🙂 Látszik, hogy már egyre jobban érik a tudás és fantasztikus lehetőség mindenki számára, hogy itt, azonnal, élesben, a TOP PUA oktatók azonnali visszajelzésével fejlesztve gyakorlásra is van lehetőség.

Ha szeretnél jövőre Te is ekkora sikereket és fejlődést elérni a következő PuaCamp Csajozási Táborban, siess a jelentkezéssel, mert akár 100.000 Ft kedvezménnyel is jöhetsz! Kattints IDE a részletekért! »»

1. nap a PuaCampen

És igen. Elérkezett az év legnagyobb durranása, amelyre csak a szerencsések juthattak el. Itt vagyunk Siófokon, megszámlálhatatlanul sok vonzó nő gyűrűjében. A srácok életük legnagyobb kalandja előtt állnak. Itt nincs menekvés, meg fogják torpedózni a partysétányt, még akkor is, ha ezt sokan közülük, csak csöndben, félve merik elhinni. 🙂

Megérkezett mindenki és szinte azonnal belecsaptunk a lecsóba. A VIP-esek a mesterfodrásznál kezdték egy profi, vonzó frizurával gazdagodtak, majd utána nappali oktatáson folyatatódtak a kalandok. Sokan az ismerkedés és az éjszakai szórakozás közé megkérdőjelezhetetlen egyenlőségjelet tettek korábban, holott a nappali ismerkedés sokkal intenzívebb és meglepőbb sikereket hozhat a konyhára.

18.00-tól jönnek az előadások. A teremben izgalom, feszült várakozás. Már nincs visszaút, az első előadást Kevin tartja. Témája a félelmek, korlátok leküzdése és a megszólítás alapjai. Mire kell figyelni és hogyan kell kezdeni egy interakciót? Először is fejben. Hidd el, hogy meg tudod csinálni és értsd meg, hogy ismeretlen, idegen lányok véleménye mit sem számít. Nagyon gyakorlatias tanácsokon keresztül vitte végig a témát, ezzel tulajdonképpen meggyilkolta a félelmek ismeretlenségéből fakadó szorongást.

A második előadást Svéd tartotta, melynek témája egy olyan minőségileg más szemléletet hozott a srácoknak, amely sokakat teljesen megdöbbentett: hogyan lehet határozottá válni pár egyszerű lépésben.  Ezen a héten bőven lesz lehetőség arra, hogy testközeli tapasztalatokat szerezzenek, és 180 fokos fordulatot vegyen az ismerkedésről és szórakozásról eddig kialakult nézetük.

Harmadikként West avatta be a srácokat, hogyan készüljenek fel az estére, hogy azonnal jó kedvvel és pozitív energiával indítsák a gamet.

A párkeresésben – nem lehet elégszer hangsúlyozni – a lényeg, hogy jól érezzük magunkat. Kevin, Svéd és West példákat hoznak, lelkesítenek, látszik, hogy a hallgatóság szorgalmasan jegyzetel, isszák megváltó szavaikat. Már nem kell sokat várni ugyanis. Este ezt már mind be lehet vetni. Ez nem az a hely, ahol van egérút és újra egy feszült napot tölthetnek a srácok saját félelmeikkel.

És nem is ez történt. A srácok saját oktatókkal fejenként legalább 20-30 vonzó lányt szólítottak le, és nem ritkán akár 5-10 perces beszélgetésbe feledkeztek velük! A gátlások elkezdtek lebomlani. Volt olyan, akinek úgy alakult az este, hogy még csókolózott is,  sokan számukra szimpatikus hölgyekkel cseréltek telefonszámot, és egy srác egy lánnyal és a barátnőjével reggel 7-kor még a strandra is elment. 🙂 Ez korábban elképzelhetetlen lett volna számukra! És mindez alkohol nélkül! Még látszik, hogy nehéz levetkőzni mindazt, amit hosszú évek alatt beépítettek és falként felépítettek magukban, de már vannak reménykeltő pillanatok, néhány elérhetőség, rengeteg fun és tucat megszólítás! Igen, megcsináltátok! Holnap jön a folytatás! Maradj vonalban!

Ha szeretnél jövőre Te is ekkora sikereket és fejlődést elérni a következő PuaCamp Csajozási Táborban, siess a jelentkezéssel, mert akár 100.000 Ft kedvezménnyel is jöhetsz! Kattints IDE a részletekért! »»

Csajozni csak felszabadultan!

Kis változtatás benned, óriási változás ismerkedés közben

A következő 3 napos intenzív ismerkedési tréningje is eljött! 4 résztvevővel indultunk, akik közül ketten egy testvér pár voltak! Sosem gondoltam volna, hogy egyszer két testvérrel fogok találkozni egyetlen oktatás alkalmával. Ráadásul teljesen eltérő habitus és szokások, más-más berögződések jellemezték őket. Külsőre sem hasonlítottak különösebben, azt pedig, hogy alig 3 év korkülönbség van köztük, járatlan szemlélő meg sem mondta volna.

A másik két résztvevő: egyikük az orvosi egyetemre most bejutott fiatal gólya, másikuk egy 24 éves srác, aki úgy érzi, hogy nem elég, amit a nőkről, illetve a nőknél mostanáig tudott, ezért ezen itt az ideje a változásnak. Már-már frusztrálta, hogy nem mert odamenni a nőkhöz, alig mer beszélgetni és nincs igazán senki a környezetében, akivel megoszthatná érzéseit.

Oktatás lépésről lépésre jó hangulatban 

Az elméleti oktatás jó hangulatban, sokszor kifejezetten sziporkázva telt. A srácok élvezték a tempót és tetszett nekik a számtalan gyakorlati példa.

Azt mondták, nem is gondolták volna, hogy egy elméleti oktatás ilyen gyakorlatias is tud lenni. Középtávú céljukként tűzték ki, hogy egy adott szituációban, bárhol bármilyen helyzetben, talpraesetten feltalálják magukat.

Az esti rész fülledten indult. Nagyon párás, forró éjszakának néztünk elébe. Aránylag sok lánnyal és felfokozott hangulattal.

Az oktatás előtti elméleti gyakorlás nem indult egyszerűen, nehezen pörögtek fel a srácok és helyenként a figyelem sem működött a legmegfelelőbben. Ám a végére sikerült egészen jó fordulatszámot felvenni és frissen kezdhettük az estét.

Ugorj fejest az éjszakába!

Azt tudni kell, hogy egyik srác sem (vagy csak alig-alig) szokott odamenni lányokhoz. Csak úgy elvétve, ha épp olyan pillanatot fogtak ki. Ezért 2,5 órával később megrökönyödve, elégedett sóhajtások közepette nyugtázták, hogy ők ma fejenként kb. 20-25 nőt szólítottak meg és volt, akivel annyira meg volt az összhang, hogy Facebook-ot is cseréltek.

Nem igazán hitték el, hogy ez velük megtörtént, pedig csak kicsit komfortoztunk, aztán behúztuk a lányokat is, hogy gyakoroljanak velünk és utána már mindenki felszabadult! Rájöttek, hogy bármi történjék is, nincs mit veszteniük, mert ez elsősorban róluk szól, nem csak a lányokról. A lányoknál elért siker, megtalálni az igazit  csak másodlagos.

Amíg nem vagy képes elengedni magad, sosem tudsz természetes lenni egyetlen lánnyal sem. Gyere és játssz! – ezt szoktam mondani. Szórakozz, élvezd és akkor nagy gond nem lesz. Ha kipróbálnád magad egy támogató közegben, ahol a fejlődés mellett új haverokat is gyűjthetsz, akkor jelentkezz most… A részleteket itt találod!

Ha viszont csak egyetlen dolog van, amin egyszerűen nem tudsz túljutni és teljesen személyre szabott megoldást vársz, akkor megkaphatod. Hogyan tudod akár egyetlen délután alatt is teljesen felszámolni belső korlátaidat? Olvass tovább és megtudod!

Amit az éjszakai és nappali ismerkedésről tudni kell!

A szombati tréning első része nappal volt. Sokan összetévesztik a nappali és az éjjeli ismerkedés sajátosságait. Nem is tudják, hogy milyen alapvető különbségek vannak a két időszak között.

Mi jellemző a az esti időszakra? 

Éjszaka minden lány úgy megy le szórakozni, hogy „jaj, bárcsak ma megtalálnám azt az életképes férfit magamnak, aki kedves lesz hozzám, törődik velem és majd gondoskodik rólam”. Ezért veszik fel a legszebb ruháikat, ezért sminkelnek, akár órákon keresztül a tükör előtt. Azt akarják, hogy felfigyelj rájuk, hogy észrevedd őket, hogy odamenj hozzájuk. Minden lány belül arra vágyik, hogy valaki vele is foglalkozzon, hogy valakinek ő legyen az egyetlen. Aki mást mond, azt sajnos olyan negatív érzések, történések érték, hogy kénytelen álláspontot váltani. Így maradhat számára valami, ami megvédi.

De amikor éjjel odaérsz, hogy megszólítasz egy lányt, egy sem fogja azt mondani neked, hogy én ma egy bizonyos valaki miatt vagyok itt, hanem megpróbál próbák, tesztek elé állítani, hiszen ő abból indulni ki, hogy minden férfi azért megy le az éjszakába, hogy legalább egy csajjal hazatérjen. Bízom benne, hogy te nem ilyen vagy, de a nagy átlagot tekintve talán nem is tévednek olyan nagyot. Nekünk a pozitív kivételek közé kell tartoznunk.

Ez van. A könnyű nőcskék nem a mi terepünk. Az ilyen lányok – meglátod – még csak kihívást sem jelentenének, csak a testiséget látnád bennük, ellenben aki sokáig nem áll kötélnek, na ő az érdekes. Figyelemfelkeltő lesz és őt akarod majd a párodnak. Ezért kell megkülönböztetned magad a többiektől. Nem kell feltétlenül jobbnak lenned. Elég, ha újabbnak, érdekesebbnek, másabbnak tűnsz. Olyat kell produkálnod, amire felkapja a fejét „Nocsak!” és konstatálja, hogy ez még nem esett meg vele. „Mi folyik itt?”

A nappali alaphelyzet

Ellenben nappal semmi ilyesmiről nincs szó. Nappal meg sem fordul a fejükben, hogy egy idegen srác csak úgy odalép és megszólítja őket akármilyen indokkal. Vagy nekiáll velük beszélgetni. Vagy ne adj Isten meg akarja ismerni őket mélyebben. Ezért pontosan ez a te esélyed. Te vagy a meglepetés, amire nincsenek felkészülve. Te vagy a nem betervezett, a váratlan és a hatásos. Valamint nem mellékes megjegyezni, hogy pontosan ezért is tud működni.

Nappali és esti ismerkedés a hétvégén

Ezt a srácok is megtapasztalták, hiszen elképesztő élményekkel gazdagodtak. Ők maguk sem akarták elhinni, hogy ez ilyen egyszerű, ugyanis nincs védelmi pajzs a lányok körül. Amit ilyenkor mondanak az úgy is van. Nincs benne kertelés vagy teszt, mert még gondolkodási időt sem hagysz. Nem tudnak felkészülni. Egyszerű egész pályás lerohanás, ami góllal ér véget. Ennyi lenne a dolog.

A mai napi lányok ezt sok pozitív visszajelzéssel, több srác elérhetőséget is cserélt, és fokoztuk az előző napi tempót. Ma kb. 30 lányt sikerült megszólítani ilyen-olyan módon, ami egyre izgatottabbá és bizakodóbbá tette a srácokat az estét illetően…

Este most arra kértem őket, csinálják először egyedül, lássuk hogy működik nélkülem. Először kételkedtek, aztán mentek. Működött, igaz mindig volt egy-egy alkalom, amikor közbe kellett lépnem, de a korábbi estéhez képest nagyságrendekkel előrébb sikerült jutnunk.

Határozottan sikeres este ismérvei:

Nem ijedtek meg a lányoktól, nem volt bennük félsz, hanem élvezték, feloldódtak. Olyannyira sikerült belelendülnünk, hogy a végére eljutottunk a teljesen őszinte megszólításokig. Számukra ez felfoghatatlan volt: már a harmadik alkalom után ilyesmiket be mernek vállalni mindenféle félsz nélkül. Megjegyzem imádták.

Valahogy erről szól ez az egész. A szenvedélyeddé kell hogy váljon, rajonganod kell érte, magadért. Éhezned kell a fejlődést, és nem csak egy barátnőért! Arra kell törekedned, hogy jobbá válj korábbi önmagadnál. Úgyhogy engedd el magad és irány gyakorolni! Ezt megteheted a következő intenzív ismerkedési tréning során. Jelentkezz, mert a helyek hamar betelnek!

Irigyled a srácokat, akiknek be nem áll szájuk és bármikor könnyedén találnak barátnőt maguk mellé? A korlátlan beszélgetés titkába beavatást nyerhetsz, ha tovább kattintasz!

 

Bevetés a táncparketten

A táncparkett ördögévé válni sem ördöngős feladat

Elérkeztünk a következő intenzív tréninghez. Ebben a hónapban már harmadik alkalommal! Négyen voltak, mindegyikük más és más. De egyvalamiben mégis hasonlóak. Egy dolgot nagyon akarnak tudni: mi a Titok.

„Mondd el… Hogyan lesz valaki mestere az ismerkedésnek?”

Ez elég hamar ki fog derülni számukra, hiszen látják majd, hogy a nagy sikerek és csinos barátnő mögött olyan szavak rejlenek, mint kisugárzás, karizma, szorgalom és akaraterő.

Ezek azok a tulajdonságok, amiket egy életre magadba kell építeni. Sziklaszilárd hit, rendíthetetlen akaraterő, duzzadó önbizalom és korlátok nélküli lét.

A három órás elmélet izgalmasan telt, hiszen záporoztak a kérdések felém.

  • Mi történik majd a tánctéren?
  • Mi van, ha nem tudok táncolni?
  • Mit mondjak a lánynak miután megszólítottam? stb.

Az elmélet és a gyakorlat csak elméletileg…

Nagyon fontos megérteni, hogy az elmélet arra szolgál, hogy összeálljon a fejetekben egy kép arról, hogyan is épül fel maga az ismerkedés. Milyen szerkezetben helyezkedik el és hogyan csatlakoznak egymáshoz az egyes alkotóelemek. Átlátod a vázát, így képes leszel jobban elhelyezni magad a nagy egészben. Eloszlanak a fehér foltok az egyes részekről és letisztul a kép számodra.

Az este nem indult zökkenőmentesen. Ketten is visszajöttek már az elején, hogy nekik ez ma nem megy, nem érzik… valahogy nincs meg az energia. Energia? Butaság! Ez csak a süket duma, amivel magukat mentegetik, ha nem sikerül.

De ez téves gondolkodás, ugyanis az egy helyben való toporgásnak ad csupán termékeny táptalajt. Ezzel pedig csak pazarolod az idődet, ami nem neked dolgozik.

„Kelj fel és járj!”

Egy alapos fejmosást követően, illetve egy jó példa bemutatása helyrerázta őket. Immár együtt mentünk oda a nőkhöz 3-4 alkalommal, ami már elég jó eredményeket hozott, így az önbizalmuk is a kellő szintre emelkedett.

Elég volt csak körülnézni, hogy lássuk: sok srác a szórakozóhelyen csak nézett ki a fejéből, keresve a megfelelő indokot, hogy ma miért is nem megy oda lányokhoz. A végén úgyis mindig csak a pia marad válaszként. Ez szomorú és fájdalmas dolog, ráadásul egyedül ér véget.

Ha a vége jó…

Voltak hullámvölgyek az este folyamán, de együttes erővel ezeken hamar túllendültünk és már volt, aki telefonszámot is cserélt a második részt követően. Az estét egy nagyszerű tánctéri produkció zárta, amivel felkerült az i-re az a bizonyos pont is.

Két résztvevő sem tudott táncolni állítása szerint, mégis úgy fejezték be az estét, hogy 4 lány társaságában ugrándoztak fantasztikusan érezve magukat.

Nem, nem tanultak meg táncolni 3 óra alatt, csupán elhitték, hogy nem is olyan nagy gond, ha valakinek nincs kiváló mozgása vagy ritmusérzéke. Így is lehet érvényesülni és sikereket aratni. Érdekel pusztán a csajozási táncoktatás? Nézz el ide ««

Ismerj meg hozzád hasonló arcokat az intenzív ismerkedési tréningeken, mert együtt sokkal nagyobb fun lesz az ismerkedés! Profi oktatók vezényletével gyerekjáték meghódítani álmaid nőjét. Itt találod a részleteket!

 

Megszólítástól csókig, néha akár 15 perc alatt!

Ismerkedési forgatókönyv: megszólítástól csókig, telefonszámtól a jó randiig

A szombati napon következett az intenzív ismerkedési tréning hétvége folytatása. A srácok a korábbi este lendületével érkeztek meg a Westendbe. Érződött rajtuk, hogy bár tartanak attól, ami következik – hiszen korábban még nem volt részük hasonlóakban –  mégis elfogadják a helyzetet és tudják, hogy nem lesz számukra lehetetlen feladat.

Elérhetőségcsere után hogyan tovább? 

Az első rész egy elméleti áttekintésből állt, ahol apránként végigvettük a telefonszámcsere utáni forgatókönyveket. Ugyanis a telefonszám a híd a randihoz. Szó esett a lépésekről, amik a Facebook-cserét követik (minél hamarabb tereld a találkozó felé a csajt), illetve arról, hogy a telefonszám megléte, milyen lépéseket von maga után.

  • Küldj sms-t vagy hívd fel?
  • Hogyan mutatkozz be?
  • Mikor hagyd abba a beszélgetést?
  • Hogyan és mikor térj rá a találkozó egyeztetésére?

Hogy juss el a második randiig?

Ha az első néhány fordulón átjutottál, következik az első randi. Kitértünk arra, hogy milyen helyszínt válasszunk és milyen cselekvések jöhetnek szóba. Elsődleges szempont, hogy ne legyél beszélgetésre kényszerítve és legyen mindig valami, ami kitölti a csendet.

Illetve hogyan lehet elérni, hogy ha egyikőtök sem szólal meg, akkor se legyen kínos vagy kellemetlen a szótlanság. Aktivitások! Minél több annál jobb. Legyenek helyszínváltoztatások egy találkozón belül, és az első alkalommal a randi ne nyúljon tovább 2 óránál.

Ezt követően beszéltünk a szociális körről. Erdemes-e ismerkedni benne vagy sem? Milyen feltételek kellenek ahhoz, hogy ez egyáltalán szóba jöhessen?

A végén pedig megvitattuk, miért is olyan nagyszerű dolog, ha egy lány látja rajtunk, hogy a jövőnket tervezzük és minden nap teszünk is célunk megvalósításáért.

Csajozás tele akciókkal

A gyakorlati rész igen pörgősre sikeredett. A srácok villámgyorsan végigmentek a szociális gyakorlatokon, majd számtalan alkalommal csináltak direkt bolondot magukból. De kit érdekel, ha ők jól érzik magukat? Aztán a parfümériában és az egyik ruhaüzletben még elérhetőséget is cseréltek. Élménydús délután volt, alig várom már az esti bevetést, kíváncsi leszek, mire mennek a mai tapasztalattal a fiúk.

Este egy gyors ismétléssel kezdtünk péntekről, majd belevágtunk a szerepjátékokba. Gyakoroltuk a hangmélyítést és a különböző típusú megnyitásokat.

A gyakorlatok közben ma nem volt fennakadás, ha valaki meg is torpant egy pillanatra, gyorsan mellé léptem és 3 perc alatt visszazökkent a megfelelő állapotba.

Amire Te is képes vagy!

Az este fénypontja Thomas akciója volt, aki a tánctéren odament egy csinos szőke lányhoz. Táncoltak, leültek beszélgetni, majd Thomas táncolt a lány édesanyjával :D, aztán kivitte a társaságból a lányt és egy csendesebb folyosón véghezvitte azt a dolgot, amit korábban lehetetlennek tartott.

Nem csak hogy elérhetőséget cserélte, de óriási csók csata alakult ki kettejük közt és hatalmas mosollyal az arcán köszönt el a lánytól. Mindezt 15 perc alatt! Számomra is fantasztikus volt látni, hogy ha valaki érzi, hogy mit kell tennie és tudja folytatni a beszélgetést, akkor milyen hamar eddig elképzelhetetlennek hitt eredményeket lehet elérni!

A többiek is számtalan élménnyel gazdagodtak. Mindenki nagyszerűen érezte magát és bár nagyon elfáradtak, de ez senkit sem érdekelt igazán.

Ez egy 10/10-es nap volt, parádés történésekkel. Soha rosszabb tréninget!

Ismerj meg hozzád hasonló arcokat az intenzív ismerkedési tréningeken… és együtt sokkal könnyebb lesz az oktatók vezénylete alatt megtalálni álmaid nőjét! Itt találod a részleteket!

Ha már a következő randin biztos akarsz lenni abban, hogy a csókcsata sem marad el, akkor miért nem fűzöd a küldesz kellő technikákat sms-ben? Ha végre nem akarod elszúrni a kapcsolatot és a randit, akkor a PUA Egyetem Program lesz a sikeres útmutató a randiig visszamaradó időben! A részleteket itt találod. 

Érdekel, hogy mit mondanak mások?

Most megmutathatod: egyéniség vagy

Elméleti áttekintéssel kezdtük az intenzív gyakorlati hétvégét az Aréna plázában három résztvevővel. Mindhárman igen eltérőek voltak különböző jellegzetességekkel. Az első résztvevő,  Zoli 52 éves székesfehérvári rendszergazda. Saját bevallása szerint 30 éve nem volt szórakozóhelyen és kezdte úgy érezni, elszalad mellette az idő, ideje hát a nyomába eredni. A másik, Thomas pécsi hallgató srác, a harmadik pedig Ákos, aki már egy műszaki projektekkel foglalkozó cégnél dolgozik.

Eltérő célok és közös siker

Eltérő habitusok, eltérő célok. Van, aki határozottabb akar lenni, van, aki úgy érzi, nem tud mit mondani, miután odament egy ismeretlen lányhoz és lefagy. De van, aki egyszerűen csak egy kis noszogatásért jött, mert úgy érzi, hogy a kis ördög mindig lebeszéli a cselekvésről.

Az elmélet során a vizualizációs gyakorlattól a korlátlan beszélgetés gyakorlásán át jó néhány érdekes témáról szó esett. Például, hogy ha nem csinálod, ha nem gyakorolsz, csak rosszabb leszel.

Ha nincs szinten tartás, ha kiestél, akkor kezdheted elölről az egészet. Ezért azt mondom, akinek van barátnője, az is legyen szociális és a szociális gyakorlatokat is érdemes folytatni.

Ne kérj bocsánatot!

Az este folyamán nem volt egyszerű dolgunk, hiszen Zolit karaktere nem igazán volt beilleszthető a másik két srác profiljába, így vele én mentem, ahova csak lehetett. Itt is beszéltünk az esti ismerkedés legfontosabb tudnivalóiról. Mi az, amire fel kell készülni, mi az, amit tilos csinálni. Például: ha megszólítasz egy lányt, ne kérj tőle bocsánatot! Ezt követően szociális gyakorlatokkal izzítottuk a hangulatot, sok-sok lánnyal kapcsolatot kialakítva.

Függetlenedés a köz-véleménytől

Eközben megpróbáltam megértetni velük, hogy az egyik legfontosabb eleme az estének, hogy bárhol bármikor képes légy bolondot csinálni magadból, ugyanis ez az, ami önállóvá formálja a személyiséged, ami visszahódítja a külső környezet befolyása alól. 

Ha el tudod érni, hogy ne zavartasd magad mások által, hogy ne érdekeljen, ha megmosolyognak vagy kinevetnek, másodlagossá válik a lányok reakciója is, ha minderre képes vagy, már nyertél, mert a saját véleményed a legfontosabb számodra. Nem befolyásolnak ismeretlen lányok negatív reakciói.

Testbeszéd – párbeszéd

Ez az este folyamán is előjött, amit már az elején furcsálltak: miért kell mindez. Ám mikor megérezték, hogy a lányok hogyan viselkednek velük, nem teketóriáztak. Volt egy-egy holtpont, amikor mintha fáradni látszottak volna, de ezen egy közös megszólítással mindig tudtunk segíteni. Fontos, hogy mindig megszólítás előtt jelezz a lánynak, különben megriad és elutasít.

Illetve a testbeszéd fontosságát sem győzöm elégszer hangsúlyozni. Többször is szóba került, hogy a testbeszéd tudatosítása nélkül, semmi nem alakult volna úgy, ahogy és a srácok hatékonysága is jóval alacsonyabb szinten rekedt volna meg.

Olyasmire gondolok, hogy mi az, amit kerülj el és hogyan veheted észre, ha vonzódik hozzád a lány. Apró jelzések ezek, néha-néha észrevétlenek, de a siker szempontjából kulcsfontosságú tényezők.

A fiúk egyre inkább belejöttek. Elérhetőséget is kaptak, és az egyre intenzívebb beszélgetések, amit pár alkalommal egy ölelés vagy simogatás is kísért. Mindent egybevetve kezdésnek egy fun estével nyitottunk, ami megadta az alaphangot a hétvége további részéhez. Fontos, hogy senki nem bízta el magát és képesek lépésről lépésre értékelni a teljesítményüket.

Egyedül nem mersz belevágni? Akkor ragadd meg az intenzív ismerkedési tréning lehetőséget, ahol nemcsak gyönyörű lányok tucatjaival beszélgethetsz, de egy új haveri társaságot is szerezhetsz magadnak. Mert együtt sokkal könnyebb! Az oktatók vezényletével igazi játék a csajozás! A részleteket itt találod!

Ha nincs annyi időd és pénzed, hogy rendszeresen együtt fejlődj egy oktató segítségével, akkor most számodra itt egy jobb megoldás: a barátnőtalálás lépéseinek és technikáinak teljes arzenálját megtanulhatod az 3 napos intenzív gyakorlati tanfolyamon. Bővebb információkért kattints tovább!

Önbizalom és siker egymás hegyén hátán

A nulláról 2 nap alatt exponenciálisan növekvő önbizalom?! Semmi sincs véletlenül

Szombat este ismét a morri 2 felé vettük az irányt. Nem meglepő módon most még az előző napnál is nagyobb izgalmat érzékeltem, mivel a srácok is megízlelték a sikert. Már közel sem tartották elképzelhetetlennek, hogy odamenjenek egy elbűvölő lányhoz és addig maradjanak ott, amíg le nem fixálják a randit. Ez kicsit aggasztotta is őket, mivel nem érezték tét nélkülinek a dolgot, sőt. Fáradtak voltunk és közel sem volt egyszerű felrázni őket. Megint az elmélettel kezdtünk. Gyors ismétlés, majd a megszólítások és a korlátlan beszélgetés gyakorlása következett.

Voltak lefagyások és sokszor a tegnapi sablont szerették volna ellőni. Azért a végére megértették, hogy ha most itt egy szőrős srácnak sem képesek improvizálni még egy egyszerű mondatot sem, akkor mit akarnak majd egy lánnyal a táncparketten, akire csak úgy tapadnak a pasik.

Nem maradsz egyedül

A szociális gyakorlatokat most felturbóztuk éljenzéssel, csatakiáltással, de a legnagyszerűbb az volt az egészben, hogy ebbe másokat is bevontunk, akiknek tetszett, hogy csapatként működünk együtt. Nem csoda, hogy ők is bekapcsolódtak egy-egy kiáltás erejéig. A határozottság és az, hogy érződött rajtuk, többek lettek mint két nappal ezelőtt voltak, már a járásukon is könnyen észrevehető volt.

Az elején két srácot is keményen visszautasítottak, de nem vették fel és ezért nem törte le a kedvüket sem. Nem álltak le. Ha elkezdesz gondolkodni, blokkolod magad, kész, vége. Ebben az esetben negatívvá válik a gondolkodásod, a kifogások száma, hogy miért ne csináld és miért veszélyes ezt tenni pedig, exponenciálisan nő. Az este legfontosabb eleme az volt, hogy miután néhányuk az elején komoly lelki pofont kapott, képesek voltak folytatni és nem vert kutyaként elkullogni a bárpulthoz egy újabb adag piáért, mint ahogy azt láthattuk a körülöttünk lévőknél. A srácok saját magukba vetett hite kezdett egyre erősebb lenni, az a kis hang pedig odabent, ami szüntelenül hajtogatta nekik, hogy „nem fog sikerülni, te erre nem vagy képes” – halkult.

A változás dinamikája

És hogy miért? Egyszerű a válasz. A semmiből 2 nap leforgása alatt mérhető önbizalmuk lett, ezáltal képesek voltak sikerélményeket szerezni (fb és telefon elérhetőségek is akadtak, klassz lányok elismerései). Csak akkor fog működni ha csinálod! Ha keresed a kifogásokat vagy valamiféle csodára, jelre vársz, akkor megint csak a magányosan töltött napjaid számát gyarapítod. Hitetlenkedve értették meg az este végén, hogy ez bizony komoly munka volt és egyik-másik nem is fogta fel, mi történt vele. Hiszen minden csak megtörtént. De ez már a harmadik eset volt, amikor valami olyat tettek, ami korábban lehetetlennek tűnt számukra. És tessék! Jött a negyedik alkalom.

Véletlenek márpedig nincsenek… ahogy a te életedben is mindez megtörténhet. Gyere el a következő intenzív ismerkedési tréningre, ahol nemcsak az eddigi félelmeiddel nézhetsz szembe, és találhatsz megoldást a párkeresési problémáidra, de új haverokra is szert tehetsz, akikkel igazán fun lesz a csajozás! Itt olvashatsz bővebben a részletekről! 

Sőt, ha a folytatásban is segítség kell, hogyan érd el, hogy a lány a randira is örömmel elmenjen, akkor ismerkedj meg a PUA Egyetem programunkkal! Hogy hogyan fog ez segíteni? Csajozz tovább sms-ben! Hogyan? Ha tovább olvasol, megtudod!

Álom vagy valóság? – Egy sikeres este

Elhiszed? 1 éjszaka, pozitív reakciók és végtelen fun!

Este a morri 2-ben folytatódik az intenzív gyakorlati tréning, hogy ne csak elméletben, hanem végre élesben is megtapasztalják a srácok, amire már régóta várnak. Kalandos 3,5 óra előtt álltunk, hiszen 2 olyan srác is akadt a résztvevők közt, akik évek óta nem jártak éjszakai szórakozóhelyen és mostanáig az aktív gyakorlási óráik száma a 0-át még alsó hangon sem érte el.

Tanítva szórakoztat – hogy érezd jól magad!

Az első egy órában néhány elméleti kérdést vettünk át (testbeszéd, kisugárzás, női jelzések). Aztán csináltunk pár gyakorlatot, hogy megkönnyítsük az esti bevetést. Kitértünk a hang fontosságára, gyakoroltuk a testbeszédet, a megszólításokat, a vonzalomkeltést és hogy mi a teendő akkor, ha a lányok tesztjeivel testközelben találkoznak. Utána lementünk a kerthelyiségbe és belevágtunk a hangulatjavításba. Ez mindenkire rá is fért, mivel már így is kellően feszültekké váltak. Érthető, ha arra gondolunk, hogy elérkezett az a pont, amire már azóta várnak, mióta ráébredtek: ideje változtatni az életükön.

Jónéhány olyan feladatot végeztünk, amik segítik levetkőzni a gátlásokat és megszabadítanak a félelmektől. Hogy mi az, amit minden percben hangsúlyoztam nekik már a kezdetektől fogva? Az első és legfontosabb dolog az az, hogy érezd jól magad. Minden más csak másodlagos. Ha ez nincs meg, semmi sincs meg. Aki nem tudja elengedni magát, annak soha nem lesznek tartós sikerei az életben és a párkeresésben sem.

Hobbija: kapcsolatépítés

Az első köröket követően néhányszor bolondot csináltunk magunkból és próbáltuk kezelni, hogy most épp tök hülyének éreztük magunkat :). Ez egész jól alakult, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy ekkorra már közel 10 idegen lány megszólításánál tartottunk.

Mondanom sem kell, hogy a megszólítások száma egyre csak nőtt az este végéig. Az utolsó órában pedig nagy hangsúlyt kaptak az egyre őszintébb és közvetlenebb megszóltások. Itt már kellően belelendültek a srácok és kifejezetten jól bírták a strapát. Elég sok visszautasítás érte őket és bizony, sokszor félre kellett hívnom egyiküket másikukat, hogy most van itt az idő, hogy összekapják magukat pszichésen.

Mindenesetre az este végére mindegyikük megszólított kb. 15-20 idegen nőt. Volt akivel 1 percig kerültek kapcsolatba, volt akivel 10 perces élvezetes beszélgetés alakult ki. Ketten elérhetőséget is cseréltek, ez nekem külön öröm volt hiszen jó elismerése a befektetett munkánknak. Holnap folytatjuk a nappali oktatással, aztán éjjel jövünk vissza!

Mit szólnál, ha nem csak olvasnád, ha részese is lennél ezeknek a sikereknek, amelyeket ma még álmodni sem mersz, hogy képes vagy rá? Az oktatók vezénylete alatt egy élvezetes játék ez a munka is. Jelentkezz a következő ismerkedési tréningre, mielőtt betelnek a férőhelyek! Itt olvashatsz tovább a részletekről!

Ha pedig az érdekel, hogy mi tévő legyél, ha a lány megadta a telefonszámát, akkor a PUA Egyetem ötlettára és gyakorlati példa arzenálja kell neked. Hogyan lehet a tiéd? Bővebben itt olvashatsz minderről!

A nők megismerésének fajtái

Ha nagyon leegyszerűsítjük, csak két olyan randiképesség van, ami a srácoknál fontos:

  • egy nőt megismerni,
  • egy nőt megtartani

Ha te csak egy nő megszólításában és megismerésében vagy jó, a csajozás egy nagy részét tudod. Ezek után a feladat a nő érdeklődésének és vonzalmának megtartása. Egy dologra mindenképp emlékezz, ha nem okozol a barátnődnek örömöt, valaki mindig vár a leállósávban, hogy tegyen egy próbát.

Tehát a HÁROM LEGJOBB MÓDSZEREM EGY NŐ MEGISMERÉSÉRE:

Ismerkedés szórakozóhelyeken, bárokban

 

Ez pár srác számára remekül működik. Azért mondom, hogy „pár”, mert az igazság az, hogy ha barátnőt keresel, elég valószínűtlen, hogy egy bárban fogod megismerni. A bárok csak a gyors menetekre jók. Ez a nőcsábászok területe, és nem követendő példa. Az valóságban a legtöbb nő nem megy klubbokba, hogy ismerkedjen, legalábbis nem ez az elsődleges céljuk. A nők azért mennek partizni, hogy SZÓRAKOZZANAK. És… talán hogy ismerkedjenek is.

A helyzet az, hogy a klubok és bárok túlzsúfoltak, hangosak, kellemetlenek és drágák. És sokkal jobb képességeket igényelnek a konkurencia miatt. Valószínűleg ezeken a helyeken nem fogsz olyan lánnyal találkozni, aki tartós kapcsolatot akarna.

Másrészről viszont ez egy nagyszerű hely arra, hogy szingli lányokat ismerhess meg egy koncentrált környezetben. Ez olyan, mint a csajozás szupermarketje.

Ismerkedés az ismeretségi körödben

A valóságban a legtöbb ember olyanokkal szeretne ismerkedni, akik a barátaik barátjai. A nők olyan srácokat szeretnének megismerni, akikről érzik, hogy biztonságosak, tehát ha egy barátjának vagy a barátja, akkor biztosítva érzik magukat.

Mindenek előtt ragadd meg a lehetőségeidet.

El kell menjél minden egyes partira, amire a barátaid meghívnak. Találkozz velük akár csak egy rövid kávézásra, vagy csak lógjatok együtt a hétvégén. Elkerülhetetlen, hogy nők is jöjjenek a barátaikkal, hogy megadják az ESÉLYt egy cool srác megismerésére.

(Ezt sose fogod tőlük hallani, de ez így van…)

Még jobb, ha pár partit felsorakoztatsz ugyanarra az estére, hogy megtalálhasd a számodra legtöbb lehetséggel kecsegtetőt.

Legyen célod nők megismerése az ismerettségi körödből, mert a nők így ismerkednek legszivesebben srácokkal.

Online ismerkedés

Tudom, hogy ez a módszer sok ellentétbe fog ütközni, de ez az összes közül a legjobb lehet. Ha jelenleg nem használsz valamilyen társkereső oldalt, mint a love.hu, akkor a lányok megismerésének valaha volt legegyszerűbb módját hagyod ki. Először is kényelmes.

Tulajdonképpen otthon ülve a nappalidból ismerhetsz meg lányokat. Lányokat kereshetsz olyan érdeklődési körrel, amilyen a tied, és olyan tulajdonságokkal, amiket kedvelsz.

Ezen felül sorbatáblázhatod a randijaidat azokkal a nőkkel, akiket érdekesnek találsz. Régebben több randim volt egyetlen egy vasárnap délután. Randizhattam a reggeli tea mellett, és este már a meccset néztem otthon.

De itt rontja el a legtöbb srác az online ismerkedést:

Azt feltételezik, hogy a nők minden lehetséges alkalmat kihasználnak, hogy találkozhassanak velük.

A dolog kemény része, hogy még mindig végig kell menjél az ismerkedés folyamatán. Elég értéket kell mutatnod ahhoz, hogy legyőzhesd a nők idegenektől való természetes félelmét. EZEK UTÁN majd találkozni akar veled egy italra.

Ennek megvan a szisztémája, ami segíti a nőt abban, hogy reagáljon a netes bemutatkozásodra, amit egy telefon követ majd, ezek után beleegyezik a randiba.

Emiatt a legtöbb arc 3 hónapon belül befejezi az online társkeresést. Valószínűleg később visszatérnek, de a nők igényeinek és az online protokol megértésének hiányában valószínűleg újra és újra kilépnek.

Pár tipp, ami segíteni fog az online ismerkedésben:

  • Ne feledd, számára a legfontosabb a BIZTONSÁG.

Egy nőnek szüksége van a biztonság érzetére. Végül is te egy nagyszerű srác vagy, nem? TE tudod ezt, de ő még mindig a leggyalázatosabb horrorsztorikat hallja a barátaitól azokról a lúzerekről, akikbe ők ütköztek.

Az első telefonbeszélgetés legyen csak egy vidám dumálás. Semmi komoly. Nehogy javasold, hogy találkozzatok, csak hagyd, hogy akarjon többet.

Ezután fejezd be a beszélgetést a legmagasabb ponton. Hívd egy nappal később, és javasolj egy 30 perces kávézást, teázást, hogy láthasd, „minden stimmel-e’. Minél lezserebbnek hangzik a meghívás, annál kisebb lesz az idegeskedés a lány részéről.

  • Emlékezz, hogy az online társkeresés a nők számára NEM egy lerövidítés az pártaláláshoz.

Pár tag feltételezi, ha egy lány online társkeresésre adja a fejét, akkor kész kihagyni minden formalitást és dumcsizást. Valójában ez pont a fordítottja. Neki megerősítésre van szüksége arról, hogy cool, biztonságos, és vicces csóka vagy, nem pedig egy pszihopata.

Már eleve érzékeny, hogy netes társkereső használata magába foglalhatja, hogy lejjeb helyezi a mércét, vagy elkeseredetten keres párt. Tehát neked lazának és nyugodtnak kell lenned, és könnyűvé kell tegyed számára a folyamat élvezését.

Szánj rá időt, és játszd el a vonakodó udvarló szerepét. Minél kevésbé az jön át, hogy rászorult és elkeseredett vagy, annál jobb színben fogsz feltűnni, és annál jobban fogsz kitűnni a tömegből.

Ahogy láthatod, rengeteg módja van annak, hogy nőkkel találkozz, és mindet használnod kell, nem csak egyet. Nekem van egy filozófiám a srácoknak, amit a „női bevétel többszörözött forrásának” hívok. Ez azt jelenti, hogy több különböző módon kell lányokkal ismerkednek, hogy:

  1. Ne tarts egy módszert túl fontosnak, és legyenek túl komoly elvárásaid, mert ez elijeszti a nőket.
  2. Van tartaléklehetőséged, ha valamelyik út nem lenne számodra járható.

Ez mind a hozzáállásod és a magabiztosságod védelméről szól, amikor gyakorolni vagy, hogy nőkkel ismerkedjél. Használd ki az összes lehetőségedet, és alkalmazd a korábban tanultakat, hogy hatékonyabban randizhass és minél előbb megtalálhasd a hozzád illő társat. Erre alkalmad nyílik most profi vezetés és segítség mellett! Részleteket itt találsz a lehetőségről!