Női ítélő bizottság – csajozás éjjel

Miért nehéz átjutni a női teszteken

Végre elérkeztünk Dáviddal az első éjjeli oktatáshoz! Ez nem kis dolog, mivel nagyon tartott tőle. Sok elméleti magyarázat, gyakorlás és nappali terepen végzett munka előzte meg ezt az estét.

Nappal vagy éjjel könnyebb ismerkedni ismeretlen nőkkel?

Amit fontos tudni, hogy nappal szerintem egyszerűbb elkezdeni gyakorolni és jóval több megerősítést és pozitív visszajelzést lehet gyűjteni, mint éjjel. Ugyanis annak ellenére, hogy éjszaka az emberek döntő többsége felfokozott hangulatban van és sokkal nyitottabb, mint nappal, mégsem olyan egyszerű az ismerkedés.

Pedig mondhatnánk, hogy itt mindenki ugyanazért jött le és mi sem egyszerűbb ennél, hiszen annyi sok jó lehetőség közül lehet megtalálni a legjobbat.

Csakhogy a lányok pajzsot húznak maguk elé, amiken nem olyan könnyű áthatolni. És pontosan amiatt, hogy tudják, mindenki ezért jött le, hogy kiválasszák a legmegfelelőbbet. Ezért tesztelnek, versenyeztetnek és rostálják, hogy kiderüljön ki a legjobb pasi. Ha az elején elhasalsz – véged.

Plusz a lányok többsége olyan srácnak tart majd, aki csak azt akarja, hogy lefeküdjenek vele a nők, és hogy neked semmi másra nem kellenek. Be kell bizonyítanod, hogy te ennél különlegesebb vagy, és sokkalta értékesebbnek találod személyét annál, hogy máris az alsó fertályakról legyen szó. Mutasd meg, hogy értékeled, nagyra tartod (ha már látod, miért) és érdeklődsz iránta. Intellektuálisan is! Ebben az esetben meccsben maradsz, és esélyed van a végső díjra. Ha ezeknek az elvárásoknak nem tudsz megfelelni, kihullsz a rostán.

Megmerítkezés a mélyvízben

Dáviddal a pultnál egy üdítő mellett kezdtünk el beszélgetni, mikor egy kis idő elteltével egy két fős lánytársaság került a közelünkbe. Szemrevalóak és jókedvűek voltak, kell-e ennél több? Megszólítottuk őket, honnan ez a bolondság, mit ünnepelnek? Kiderült, hogy a barátnőjüknek szülinapja van és mennek este Corvinusos buliba csak lejöttek melegíteni. (Mi is.) Majd szó szót követett és még erotikus témákról is beszélni kezdtünk. Végigvittük a folyamatot elérhetőségcseréig, majd továbbindultunk. Irány a tánctér, ahol sok lány volt és a hangulat is pont megfelelt.

Második bevetés

Itt is a pultnál kezdtünk, táncoltunk, majd visszamentünk inni egy mentes vizet. Erre két lány ért mellénk a pulthoz. Már bent is kiszúrtam őket, annyira nem tulajdonítottam nagy jelentőséget nekik, bár tetszettek, de minek kapkodni. Dávid egy határozott szemkontaktussal leszólította az egyiküket, majd egy perc múlva már könnyed társalgás indult.

Alkohol nélkül felszabadultan és bátran!

A lányok próbálnak tesztelni, hogy miért vizet iszunk, milyen már, koccintsunk stb., de mi hajthatatlanok maradunk. Közben a testbeszédre figyelve finom érintésekkel jutalmaztuk a lányok közeledését. Látszik rajtuk, hogy fura fazonnak tartanak minket és kíváncsivá teszi őket, hogy keveset árulunk el magunkról, de mégis viccesek vagyunk és érdekes témákat dobunk fel. Bementünk táncolni, ezek a lányok nagyon jól táncoltak. Egy kis csípőmozgás, finoman a fülébe suttogsz, leköveted a mozgását és kész is a recept. Néhány elejtett megjegyzés fokozhatja a hangulatot, mint például: 

  • „nagyon finom a mozgásod”,
  • „érződik, hogy jó a mozgáskoordinációd”,
  • „tetszik, hogy ilyen dinamikus a táncod”,
  • „látszik, hogy tudsz bánni a testeddel”.

Az ilyesmik általában megteszik a hatásukat és kedvelik a lányok. De ez csak a példa kedvéért mondtam, nyugodtan egyénileg is lehet ötletelni. Itt is ügyesen végigvisszük. Egyúttal meg kell, hogy emeljem a kalapom Dávid előtt, mert nem gondoltam volna róla, hogy ilyen teljesítménnyel rukkol elő. Szóval gratulálok Dávid, ez fantasztikus este volt!

Ha neked is hiányzik az igazi lendület, hogy bele tudd vetni magad sikeresen az éjszakai életbe, gyere el és bulizzunk, miközben mindent megtanulsz! Jelentkezz, amíg van hely! ITT »»

Mit csinálj a megszerzett telefonszámokkal? Használd ki az sms-ben rejlő lehetőségeket is, mint a profik! Ötletek és tanácsok a VIP Coaching-on! »»