Lélektakarítás, hogy befogadd a változást

Társaid önsegítő vagy önsorsrontó gondolatok?

István a mai nap használhatatlannak érezte magát, ezért arra kért, hogy a megszólításokat hagyjuk egy későbbi alkalomra és most inkább az önfejlesztés résszel foglalkozzunk kicsit mélyebben.

Ehhez viszont több információra és élményre van szükség, így alaposabban meg kellett ismernem. Sok témát érintettünk, a gimin át az egyetemi évek tapasztalataiig. A párkapcsolati történések, a családi háttér, munkahelyi viszonyok. Ahhoz, hogy értelmet nyerjen a mai alkalom, mélyre kell ásnunk.

Elmés technikák: a vizualizáció

Sok újdonság és néhány váratlan felismerés után megkértem, hogy mondja el, miért akar változni. Milyen célja van vele? Ha megváltozott, mihez kezd? Látja magát a változás közben, el tudja képzelni milyen lesz utána?

Ezek a vizualizációs gyakorlatok sokat segíthetnek, így csak ajánlani tudom őket másoknak is. Minél többször kimondasz magadról egy dolgot, minél többen jegyzik meg, annál inkább elhiszed magad is. Annál inkább ki fog rajzolódni benned a forma. Aztán azonosulsz vele.

Szociabilitás, empátia, rokonszenv

Neki nehézséget okozott a munkahelyén az a tény, hogy nem érzi magát elég empatikusnak. Ezért azt tanácsoltam neki, hogy legyen sokkal figyelmesebb a környezetére. Ne csak nézze, lássa is a munkatársait. Érezze őket, mert folyamatosan jeleket közvetítenek felé.

Ha valaki panaszkodik neki, hallgassa meg és próbáljon megoldást keresni, bátorítsa. Mindig megoldásközpontúnak kell lenni, a kifogások nem segítenek rajtunk.

Belső gátlások gyermekkorból

Aztán kiderült, hogy nem érzi magát jól az olyan helyzetekben, ahol értékelhetik, véleményt mondanak róla. Ezek oda vezethetők vissza, hogy gyerekkorában az édesapja elnyomta, az édesanyja pedig nem fordított rá kellő figyelmet és törődést. Ezért irtózik ezektől a helyzetektől és ezért is okozhat gondot számára az empátia.

Megkértem, írja le az érzéseit bizonyos napszakokban: adott pillanatban mi jár a fejében és ez milyen érzéseket vált ki belőle.

Megemlítettük, hogy az emberek nem mosolyognak, nem figyelmesek és egyre kevésbé tesznek pozitív gesztusokat a másik felé. Ezen ő változtasson, mindig nézze hol tud közbeavatkozni, tenni valamit a másikért. Ezt előbb-utóbb a környezete is érzékelni fogja és meghálálja.

A kép, mit mások is látnak 

Amit mindenképpen fontos hangsúlyozni az az, hogy legyenek céljaid. A nő is lássa: tervezel előre és építed a jövődet. De konkrét lépéseket is tenned kell, különben csak mesehősnek fogsz tűnni. A nő érezze, hogy rajta vagy a megvalósításon – ez is növeli a vonzalmát.

Legyenek szenvedélyeid vagy legalább egy olyan dolog, ami iránt úgy érzed, rajongsz. Ez imponál a lányoknak, látják, hogy tele vagy érzelmekkel és akár őket is be tudod rántani ebbe a világba: közös szenvedéllyé alakítva a dolgot vagy cselekvést.

Mindent egybevetve a beszélgetés közelebb hozott minket egymáshoz. Jó vitákat folytattunk és nagyobb bizalommal is fordulunk a egymás felé a jövőben, ami csak még inkább megkönnyíti a közös munkánkat.

Ha neked is kell valaki, aki segít megtalálnod az utat magadhoz, majd aztán az ideális barátnődhöz, akkor a VIP coachingon az oktatók állnak rendelkezésedre! Már akár 1-2 alkalom is segíthet, hogy megleld, ami eddig hiányzott a teljességhez! Itt találod a részleteket!

Ám, ha nem tudsz eljönni rendszeresen, de kellene, hogy valaki megadja a vezérfonalat, akkor jelentkezz az Intenzív Gyakorlati Tréningünkre! Végezd el annyiszor, ahányszor csak szükséged van inspirációra és próbáld ki azonnal a gyakorlatban! Ide kattintva jelentkezhetsz a tanfolyamra!

Érdekel ennél még több hasznos tanács? Hogyan kelts vonzalmat és hódítsd meg álmaid nőjét?l, Akkor ezt az anyagomat mindenképpen nézd meg most!

Te kifogást vagy megoldást keresel?

A sikertelenséget megváltoztatni és nem kifogásokkal elaltatni érdemes

A következő találkozón a fő hangsúly a hozzáállásra került. Ugyanis a résztvevő srác úgy gondolta, hogy úgy jön oktatásra, hogy semmi energiája nincs, levertnek látszott és többször is csak nehezen tudtunk egyről a kettőre jutni.

Találd meg az energiaközpontot

Ez így nem megy. Ahogy te érzed magad, úgy éreznek a lányok is. Ha rossz napot fogsz ki, nincs hangulatod semmihez, és kevésnek érzed magad, vagy azt gondolod, semmi sem jön ma össze, akkor tényleg így is lesz.

Ezt az állapotot a lányok is azonnal érzékelik finom kis receptoraikkal és minden kétséget kizáróan tudják, milyen állapotban is vagy. Próbáld ki, hogy kiállsz egy forgalmas csomóponthoz.

Első alkalommal úgy, hogy nem érzed magad a toppon. Tegyük fel, hogy aznap csupa bosszúság ért és nem tudod hogy mit is akarsz, csak kijöttél, mert épp ma van a napja. Figyeld meg az emberek zöme ki fog kerülni, kitér előled és nem hagyja, hogy végigmond a mondanivalódat.

Amikor taszítod és amikor vonzod a környezeted

Hogy miért? Mert magad sem tudod, hogy miért vagy kint. Nincs cél, nincs motiváció, csak a megszokás, rutin vagy épp egy spontán ötlet, hogy na akkor ma gyakoroljunk.

Ellenben próbáld ki akkor, amikor a következő alkalommal a napod jól alakult, a munkatársaid megdicsértek egy projekt sikere miatt, kellemeset beszélgettél egy vevővel a sparban, vagy pusztán jól érzed magad a bőrödben és őszintén mosolyogsz a szembe jövőkre.

Amikor a tapasztalat igazol: így is lehet

Érezni fogod a különbséget. Határozott és magabiztos leszel, nem gondolkodsz azon, hogy most akkor mit is kellene csinálnod. Egyszerűen élvezni akarod! Egyszerűen csak szórakozni akarsz, csak egy jót játszani . Ez az egész amúgy sem több, csak játék. Minden nap új eséllyel. Soha nincs vége, mindig játékban vagy, még akkor is, ha nem hiszed el, vagy nem is mindig akarod elhinni. Egyes szituációk kikényszerítik a cselekvést, mások pont ellenkezőleg.

A lényeg, hogy legyen folytonosság, viszontválasz és tudd értékelni magad, hogy honnan hova juttottál el. Könnyű azt mondani, hogy nem tudom mit mondjak, nem tudom hogyan állítsam meg, hogy érjem el, hogy vonzódjon hozzám stb.

Hasonló a hasonlót

Aztán csak panaszkodsz és panaszkodsz így tovább. Így csupán azt éred el, hogy olyan emberek találnak meg, akik szintén mindig pórul járnak és ezért megnyugvással tölti el őket a tudat, hogy hozzájuk hasonlóakkal találkoznak. “Mert ha neked nem megy, akkor én sem lehetek olyan rossz” – gondolhatják. De ez túl könnyű, túl egyszerű.

Elárulok valamit: ha elég kitartóan dolgozol érte, és igazán akarod a célod, megtalál a siker. Olyan nincs, hogy a befektetett munka ne térülne meg, csupán szorgalomra és sok tucat órára van szükséged, hogy fejleszd magad.

Aki ma a nulláról elkezdi az heti kétszer két óra gyakorlással meg némi elméleti ismerettel felvértezve fél év múlva már egy egészen komoly szintre juthat ahhoz képest, honnan kezdte.

Hát ennyi. Te kifogást vagy megoldást keresel?

Ha nem ártana neked is egy kis fenékberúgás, hogy kilendülj a nőkkel való sikerek felé, akkor az oktatók vezénylete alatt ezt most megkaphatod! Akár 1-2 alkalommal is állunk rendelkezésedre a VIP coachingon, hogy személyre szabottan segítsünk neked. Itt találod az információkat.

Küzdj meg félelmeiddel, szorongásaiddal és tanuld meg a leghatékonyabb technikákat ez egész hétvégés tréningünkön! Kattints ide a részletekért!

Érdekel ennél még több hasznos tanács? Hogyan kelts vonzalmat és hódítsd meg álmaid nőjét?l, Akkor ezt az anyagomat mindenképpen nézd meg most!

A siker fejben dől el

Csak egy jól irányzott lökés és életed máris radikálisan javul

Kíváncsian vártam a mai oktatást, ugyanis egy híres dj keresett meg minket, hogy szeretné megízlelni a komfortzónán kívüli életet. 13 éve ugyanis kizárólag a pultból ismerkedett, és 18 éves kora óta nem járt tánctéren. A nappali ismerkedés fogalmát, mint olyat teljesen kiradírozta a szótárából. Ráadásul extrém kérése volt: egy 5 órás oktatás egyhuzamban. Engem is meglepett, milyen nyitott és pozitív a hozzáállása, bár látszott rajta, hogy tart attól, mi következik.

Alapokból építkezünk

A komfortozás után meséltem neki a félelmekről és arról, hogy ez az egész nem csak a párkeresésről szól. Sőt nem is arról, hogy lányok nevét és telefonszámát szerezzük meg. Ezek persze szükséges dolgok, de csak másodlagosak. Ami viszont mindent megelőz és igazán számít, az az, hogy el tudjunk lazulni, görcsölés nélkül csináljuk azt, amit kell és közben élvezzük és érezzük jól magunkat.

Feloldódás a tevékenységben! És a cél, hogy ezeket egy nap önállóan végre tudja hajtani és nélkülem is képes legyen megállni a helyét. Fesztelenül, természetesen.

Az elméletben kitértünk a célokra, hogy mit kell feláldozni az ügyünk érdekében és mi az, amiből többre lesz szükségünk, ha változást akarunk. Persze a végén elcsodálkozott, hogy ez nem is hangzik olyan bonyolultan. “Ha ez működik, akkor menjetek a fenébe” – mondta 🙂

Az elmélet és a gyakorlat csak elméletileg azonos

Következett a terepgyakorlat. Eddig azt gondoltam, semmi gond nem lesz, hiszen látszólag kellő önbizalommal rendelkező emberről volt szó. Ám ahogy nekiálltunk a szociális gyakorlatoknak, ez a valaki eltűnt és jött a helyébe egy olyan ember, aki állandóan azt fejtegeti, hogy:

  • figyelj, nekem ez ezért és ezért nem fog menni
  • nem vagyok rá képes
  • én ezt nem tudom elképzelni magamról

Az eljén még szótlanul hallgattam és kértem, hogy koncentráljon a gyakorlatra. De nem ezt tette, így úgy éreztem, most valami másra van szükség.

Hegyibeszéd?

Elé álltam azzal a tudattal, hogy most vagy hazazavarom vagy megembereli magát és csináljuk, amiért itt vagyunk.

– “Miért vagyunk itt?”
– “Hogy gyakoroljak.”
-“Nem.”
-“…..(?)”
– “Idáig azt hittem, hogy egy belevaló srác vagy, de itt úgy viselkedsz mint egy nyuszika, akit az ölébe vesznek a csajok, de még így is elfut előlük. Ha nem akarod, nem kell ezt csinálni, menj haza és maradjon minden a régiben. Ez kiszámítható, nincs kockázat. Vagy pedig maradsz, kezeled a félelmed és bár szenvedve is, de végigcsinálod, amiért jöttél. Azért vagy itt mert, elértél oda, hogy megelégelted a téged kínzó magányt és elégedetlen vagy. Többre vágysz. Változtatni szeretnél. Akkor ez itt most kevés. Ha változtatni akarsz, akkor ki kell lépned a kényelemből, el kell hagynod a biztonságot mint útitársat. Ez egy olyan terep, ami tele van meglepetéssel és félelemmel, csupán az a kérdés, hogy a többi betojihoz hasonlóan hagyod, hogy eluralkodjon rajtad, vagy elfogadod, hogy ez van és fittyet hányva, a segítségemmel kirántod magad a gödörből.”

Mondhatnám, egy kisfilm játszódott le ezalatt az arcán, de aztán ezt mondta:

– “Sajnálom. Nem így gondoltam. Az volt a baj, hogy elképzeltem milyen lesz és nagyon nem erre gondoltam. De most már érzem, hogy mi a különbség. Folytassuk.”

Gyökeres fordulat

Megfordultunk és abban a pillanatban kiszúrtunk egy gyönyörű szőke hostess lányt, aki káprázatos mosolyt küldött felénk. Mivel már átbeszéltük korábban, hogy mi a teendő ebben az esetben, én a bemutatkozás után leléptem “telefonálni” és közben figyeltem, mire képes a barátom.

Az eredmény meghökkentő volt, mintha kicserélték volna. 2 perce még a hangját sem lehetett hallani, halk és visszahúzodó volt, erre a lánnyal lehengerlően viselkedett. A kellő időben érintett, jól használta a kezdőknek kialakított technikákat és könnyed volt! A végén egyébként óriási mosolygások közepette a lány a számát is megadta. Ez a fordulat visszahozta a meccsbe és én is sokkal pozitívabb hangulatban folytattam a munkát.

Összeségében ez a nap számos új élményt hozott számomra és csak megerősített abban, hogy szükség van ránk. Mert ezeknek a srácoknak kell az iránymutatás. Kell, hogy időnként fenékbe rúgják őket és ez segít nekik elmozdulni a holtpontról. Ne ragadjatok le! Bármilyen tevékenység, társaság vagy ember is van a környezetedben, akiről úgy érzed hátráltat: ne tartsd vele többé a kapcsolatot! Engedd őt el! Most! Vagy amint csak lehet. Ez az az út, amit kevesen járnak végig. Ne cipelj a batyudban felesleges terhet! Ebben segítenek a trénerek akár már 1- 2 alkalommal is a VIP coachingon! A részleteket itt találod!

Ha nincs annyi jövedelmed vagy túl elfoglalt vagy, hogy rendszeresen részt vegyél az oktatáson, akkor most otthon is elérheted, hogy kimozdulj végérvényesen a holtpontról! A játszma belül és kívül is zajlik, tudd meg, hogyan kerülj ki győztesen belőle! Bővebb információkért kattints ide!

Érdekel ennél még több hasznos tanács? Hogyan kelts vonzalmat és hódítsd meg álmaid nőjét?l, Akkor ezt az anyagomat mindenképpen nézd meg most!

Hogyan legyél mások helyett saját életednek az irányítója

Ha még a szomszéd is jobban ismer, mint te saját magadat

Megannyi helyzet emlékképe él a fejünkben. Többnyire valamilyen pozitív vagy negatív érzéssel szorosan össze vannak fonódva. Fontos, hogy csak a pozitívakra koncentráljunk. Nézzük csak: nevetsz. Látod? Az ajkaid melletti gödröcskék szinte kapcsolói a pozitív érzéseknek.

Ismered saját érzelemközpontjaidat?

Meg kell próbálnod megragadni a félelmeidet. Hiszen jó ha tudod, hogy az érzelmek a test energiamezői. Fontos, hogy megtanuld, hogy leszel képes az érzelmeidet és érzéseidet valahova elhelyezni és tudatosan mozgásba hozni. Például sokaknak a félelemközpontjuk a gyomor közepén helyezkedett el. Ha összpontosítasz, pontosan érezheted a jelenlétét. És ha megvan, csomagold össze és kihajítsd ki ezt a félelemgócot. Messze ki a testedből. Megfigyelhető nagyon sok embernél, hogy alig foglalkoznak saját testükkel. Ha nincs helyes testtudat, az éntudat is problémákkal küzd.

Mi befolyásoljuk a gondolatokat, vagy ők minket?

A pszichológusok körében sem tisztázott, vajon a gondolatainkat és érzéseinket tudatosan befolyásolhatjuk-e. Van, aki tagadja, van, aki állítja ezt. Tapasztalatból azonban mi is mondhatjuk, hogy gondolatainkat valószínűleg már csak azért is elég jól meg tudjuk változtatni, mivel saját környezetünket nemcsak észleljük, hanem interpretáljuk is. Minden, amit látok, alapjában se nem jó, se nem rossz. Majd csak azután kapja meg ezeket a címkéket, hogy átment értékítéletem szűrőjén.

Mások látják, ki vagy?

Hogyan tudnék meggyőzni egy nőt arról, hogy én egy vonzó férfi vagyok, ha már én magam sem vagyok erről tökéletesen meggyőződve? Muszáj, hogy szeresd magadat. Ez minden sikeres csajozás kiindulópontja. Minden flörtöt azzal kell kezdened, hogy megvizsgálod pillanatnyi gondolkodásmódomat és aktivált viselkedésmintáidat. Aztán meg kell változtatnod a fejedben rögzült elveket, amelyek inkább beszűkítik viselkedésedet, mint támogatnák azt. Csak ezután leszel képes megtanulni, hogyan alakíts magatartásodon és hogyan ölts magadra egy olyan szerepet, amelyet saját magad választ ki a lehetőségek közül. Szabadon, mindenféle kényszer és sulykolás nélkül.

A gondolkodás- és viselkedésmód elemzése

Elgondolkodtál már azon, miért vagy olyan, amilyen? Mi korlátozza a magatartásodat? Alapjáraton ezek központi kérdések az önmegértés útján. Sikertelen az, aki nem szívesen foglalkozik saját magával és nem szeret töprengeni órák hosszat saját személyiségéről. De ahhoz, hogy célomat elérjem és igazán vonzó férfivá váljak, ennél többre van szükség. Mélyebben kell megvizsgálnom, hogy mi a gátlások gyökere.

Ezek a kérdések lehetnek ebben az önvizsgálatban a vezérfonalak:
  • Kitől próbálok meg figyelmet és elismerést szerezni?
  • Miért hajszolom a figyelmet és elismerést?
  • Valójában mi elől menekülök egész idő alatt?
  • Személyiségemen belül mi az, ami valóban az enyém?
  • És mi az, amit másoktól vettem át?
  • Ezek közül mit hántanék le magamról szívesen?

A mondás örök: ismerd meg önmagad!

Saját magadat kell megfigyelned és megismerned ahhoz, hogy a változás útjára léphess.

  • Szeretnéd az értékeimet tudatosan megválogatni?
  • Szeretnéd a saját utadat megtalálni?
  • Azt is te szeretnéd megválasztani, hogy ki legyen a párod?
  • Szeretnél személyes felelősséget felvállalni mindazért, amit gondolsz és amit teszel?
  • Jó lenne ismerned a bizonytalanságaidat és a gyengeségeidet, hogy új keretbe helyezve eszközöd legyen?
Mikor fogod tudni őszintén kimondani: az életemet én irányítom.

Jogos igény, hogy ha az párkeresést is te magad akarod irányítani, és meg akarod tanulni, hogyan juthatsz az életben, egy nőnél egyről a kettőre. Ugye te is szeretnéd tudni, mi az ok, és mi az okozat? Saját életedben te vagy a főnök!

Sokan egész életükben az alapján szervezik tetteiket, cselekedeteiket, amiről úgy tűnik, hogy egy nő elvárja tőlük. Tehát önszántukból odaadják a nőnek a saját életük feletti irányítást, pusztán azért, hogy mindig pozitív megerősítést kaphassak. Ha már ebből neked is eleged van és most már valahogy mégiscsak szeretnéd ezt a hatalmat saját magad képviselni, ahhoz első körben meg kell tanulnod, hogyan lehetsz boldog, kizárólag magadtól magaddal magadért.

Meddig akarsz még függni mások elismerésétől? Válj a magad urává, tapasztald meg, milyen a szociális szabadság!

A VIP coachingon az oktatód 100%-ban kizárólag a te fejlődésedre figyel, így akár már 1-2 alkalom is meghozza a gyökeres változást! Részletek a VIP coachingról »itt«!

Érdekel ennél még több hasznos tanács? Hogyan kelts vonzalmat és hódítsd meg álmaid nőjét?l, Akkor ezt az anyagomat mindenképpen nézd meg most!