Szerelem a munkahelyen

Szerelem vagy fellángolás? – a munkahelyi ismerkedés izgalma

A munkahely ideális terepnek tűnik, ha kapcsolatot szeretnénk. Nagyjából korosztályunk tagjai vannak jelen, jó esetben férfiak-nők vegyesen, hasonló érdeklődési kör, hasonló előrelépési lehetőség, közös tevékenység. Csoda, hogy egy-egy érdeklődést, kellemes beszélgetést az ember – főleg, ha régóta magányra ítélt személyről van szó – túlgondol és máris munkahelyi szerelemként aposztrofál?

Munkahelyi szerelem: bevállalod vagy sem?

Pedig az íratlan törvény mindenki fülében visszhangzik: “házi nyúlra nem lövünk”. Még akkor sem, ha ettől előrelépés várható a karrierben vagy tényleg életünk asszonya dolgozik a szomszéd asztalnál. Szerelem a munkahelyen sok buktatót és persze sok pozitívumot is tartalmaz. Például előnyére lehet írni, hogy közös az érdeklődés, hiszen egy munkaterületen dolgoznak, főleg, ha mindkét félben kellő mennyiségű hivatástudat is kapcsolódik munkájához.

Ez automatikusan ki is jelöl egy szinte kimeríthetetlen gazdagságú beszédfelületet. De ami egy részről előny, más részről hátrány. Évek hosszú során át, ami eleinte szerelem volt a munkahelyen, az később már inkább teherré válik, hiszen a tapasztalat is könnyen mutathatja: “másról nem is tudunk beszélni”. Egy túlhajszolt nap után kinek van kedve még a vacsorához is magával hoznia a munkahelyi témákat?

A szerelem a munkahelyen sokban hasonlít a szerelemre, amit még az iskolában tapasztalt az ember. Ott is ugyanaz a helyzet: adott a helyszín, ahol lehet válogatni az ismerkedésre kijelölt hölgyek között, adott a beszédtéma, nem gond a megszólítás, tagadhatatlanul felvillanyozó az a plusz motiváció, amivel együtt reggel munkába indulunk. Az a 6-8-10 óra nyomokban kellemes pillanatokat is tartalmazhat.

Pro és kontra a munkahelyi ismerkedésben

munkahelyi szerelem kockázatai jóval kisebb felelősséget raknak a felek vállára akkor, ha független, egyedülálló személyek találnak egymásra egy céges meetingen vagy az étteremben. Azonban a munkahelyi kapcsolatok jóval nagyobb százalékban inkább mellékutas megoldások: az otthoni hullámvölgyeket, problémákat hajlamosak vagyunk feloldani egy rózsaszín ködös szerelemmel a munkahelyen.

A kockázat is arányosan nagyobb, így az ebből eredő izgalom ennek megfelelően szintén doppingol. A tiltott gyümölcs is mindig édesebb, főleg, ha az érdeklődés a gyönyörű kolléganő részéről is megvan. Ebben a helyzetben már nem csak a kollégák pletykáira, piszkálódó megjegyzéseire (netán rosszallására) kell felkészülni, hanem a házasságtörés lelkiismereti kérdésére is.

Mielőtt döntenénk a szerelem mellett és felvállalnánk a munkahelyen, érdemes átgondolni a következményeket: mi történik, ha kiderül, hogy ebből nem lesz jó kapcsolat. S csak eztán fejest ugrani a mámorító lila ködbe. Hiszen a magánélet és a munka nem szerencsés, ha összekeveredik. Viszont ezt nehéz szétválasztani, ha hirtelen a párunk szoros kapoccsá válik a kettő között. Még kényesebb, ha kiderül: nem egyet akarnak a felek.

Instant jó tanács a munkahelyi szerelem dilemmára

Lehet, hogy egy véletlen munkahelyi találkozásként indult, de összeköltözés lett a vége. Szerencsés kevesek. Másoknál a szándékok elcsúsznak: míg az egyik csak a testi szerelmet, a másik az életét akarja partnerétől. A konfliktus kezelése a munkahelyi szerelemnél próbára tenne bármilyen csapatépítő trénert.

A pua.hu segítségével kialakítható életstílus nem csak abban rejlik, hogy képes bárkinek az érdeklődését is tiszteletét felkelteni, hanem abban is, hogy képes megalapozott döntéshozásra, illetve képes vállalni a felelősséget ezekért a meghozott döntésekért. Ez az Intenzív Gyakorlati tanfolyamon elsajátított tudás azonban nem csak a nőkkel való ismerkedésben biztosít számára előnyt az egész mezőnnyel szemben!

Szerelem tippek

Szerelem tippek azoknak, akik szeretnének szerelembe esni

Kérem, üljön le, és mondja el, mi a panasza. Heves szívdobogás, ha meghallja a nevét? Verejtékező tenyér, ha szól a telefon? Forróság a testben, ha felbukkan a képe chaten? Mámoros álmatlanság egy jól sikerült randi után? Heveny telefonbámulás, hogy keresett-e Valaki? Kérem, örömmel tudatom, hogy Önt is megfertőzte a szerelem nevű betegség. Kezelése halálos végkimenetelű lehet, úgyhogy inkább azt a szerelmi tanácsot adnám, hogy csak élvezze.

Jó lenne szerelmesnek lenni? Ha lenne valaki elérhető kartávolságban, aki szeret és akit szerethetünk? Ugye milyen irigylésre méltó minden arcátlan, aki az aluljáróban, a parkban, a bevásárlóközpontban, a buszon ölelkezik és csókolózik? Nade, kérdem én, kin múlik, hogy megengedjük-e magunknak, hogy szeressünk? Ja, hogy az nem megy ilyen egyszerűen? Miért? Ha szerelmi tippekre vágyik az ember először az a fontos, hogy megtegye az első lépést és ismerkedjen.

Megtalálni azt a valakit, akiért szükségesek a szerelmi tippek

Az igazi szerelmeket akkor lehet megtalálni, ha van tapasztalatunk, hogy ki az, aki mellett magunk is boldogok lehetünk. Van egy valószínűség-számítási formula, miszerint ahhoz, hogy nagy valószínűséggel megtaláljuk a számunkra legideálisabb szerelmet, engedjük el a potenciálisan szóba jövő lányismerőseink egyharmadát, akivel kapcsolatot alakítottunk ki, akármennyire is jónak tűnik, majd válasszuk a következőkben azt, aki az eddigieknél a legjobb. Ez lenne az egyik szerelmi tipp.

A másik szerelmi tipp még mindig nem a romantikus vacsora vagy a kedveskedő ajándék témáját érinti – azokról lépten-nyomon olvasni lehet. Viszont arról már kevesebbet, hogy ahhoz, hogy a szerelmes tippeknek egyáltalán célszemélyük legyen, ki kell alakítani egy olyan személyiséget, aki képes a hatékony ismerkedésre, aki magabiztosan, határozottan és A Férfi minden tulajdonságával tud az ujja köré csavarni egy nőt, hogy megtalálja azt a Valakit, aki őt kiegészíti és akibe valóban szerelmes lehet. Így lesz egy meg egy az három.

Szerelmi antitanács: a szorongás

Számos férfi szorong és küzd megmagyarázhatatlan félelemmel, ha a csajozás témája szóba kerül. Bennük van a feszítő vágy, hogy elköteleződjenek, hogy családot alapítsanak, hogy pangó energiákat egy kapcsolat építésébe fektessék. De nem mernek lépni. Mitől félhetnek? A visszautasítástól? Attól, hogy esetleg nem választanak jól és nincs visszaút? Attól, hogy boldogtalanok lesznek évek múltán? Attól, hogy ő nem kell senkinek? Attól, hogy unalmas, csúnya, nem milliárdos és a lány majd nagyon hamar ráun?

Amíg ezek a félelmek az emberben vannak, felesleges is szerelmi tippekkel szolgálni, hiszen magát a gondolkodást kellene úgy átkeretezni, hogy befogadó talaja legyen a barátnőszerzésnek és ismerkedésnek. Hogyan lehet vonzalmat kelteni? Ha már magad számára vonzó vagy. Határozott, stabil, magabiztos, amit kifelé is tudsz sugározni a lányok felé. Így bimbózik a szerelem. De ehhez cselekedni kell, nem várni a fotelban, hogy majd becsönget álmaid asszonya.

A csajozós közösség is eredendően azért jött létre, hogy segítsen azoknak a férfiaknak, akik egyedül nagyon nehezen teszik meg a lépést és legkisebb kudarc is visszatántorítja őket arról az útról, aminek a végén a szerelem áll, viszont addig sokat kell dolgozni mind magukon, mind a kapcsolatteremtési képességeiken. Aki érzi a PUA-ság lényegét, annak ezek a szerelmi tippek és tanácsok hamar a mindennapos rutin részévé válnak. Csak a saját megélt tapasztalataidból tudod leszűrni, hogy ki is az a lány, akit feltétel nélkül tudsz szeretni, de ahhoz, hogy ezeket a saját tapasztalatokat megszerezd, a csajozós közösség hozzá tud segíteni.

Ha a férfi szerelmes

Értik a nők? – ahogy a férfiak szerelmüket kifejezik

A férfi és a női kommunikáció különbözik egymástól. És a nők ezt már nagyon jól tudják, hiszen ha fellapozzuk bármelyik női magazint, egymást érik e témát igazoló és boncolgató cikkek. És mivel a kommunikáció, illetve ennek hátterében a férfi-nő gondolkodás alapvetően eltérő programon és preferenciákon fut, ezért a férfi szerelem és a női szerelem kifejezőeszközei is mások. Ennek részletezésére vállalkoznak a pua.hu trénerei is.

Női és férfi szerelem más nyelvet beszél

Az ismerkedés, illetve a kapcsolat elmélyülésének kezdeti szakaszában, ha a vonzalom meg is van mindkét fél részéről, mégis folyamatos szorongást vált ki az az aprócska tény, hogy nem vagyunk biztosak partnerünk érzéseiben, hiszen abból indulunk ki, ahogy mi ki tudjuk fejezni a vonzódásunkat, így hát azokat a jeleket keressük, amit mi magunktól már jól ismerünk. Ebben az alaptalan fürkészésben főleg a nők járnak az élen.

A férfi szerelem nem arról híres, hogy áradó lelkesedéssel rajongja körbe a választott hölgyet. Ha így tenne, a választott hölgy hamar ki is adná az úriember útját. De arról sem híres, hogy megfogalmazva az érzelmeket beszélgessen róla párjával.

A szerelemben ugyanis éppen az a vérpezsdítő (és a vérlázító is), hogy a biztos bizonytalanság, a felfedezés öröme hajtómotorként áll a háttérben. Ha egy nő azt tapasztalná, hogy még a csillagokat is le akarod hozni neki az égből, azonnal tudatosítaná magában, hogy te vagy az, aki jobban szeret, s ő a te jutalmad.

A férfi szerelem vonzalomkeltő ereje

férfi szerelem önkifejezéséhez ezzel ellentétes gondolkodási keretet kell felépítened már a PUA.HU tréning ideje alatt is: te egy értékes férfi vagy, és ezt a nőnek értékelnie kell. Adsz, de vissza is fogsz a bókokból. Kifejezed saját szeretetnyelveden, hogy fontos a számodra, de nem fontos annyira, hogy feladd miatta a saját életedet.

hogyan válj vonzó férfivá.

Vannak bizonyos jelek, melyeket a nők egyértelműen a szavak nélkül kimondott férfi szerelemnek tulajdonítanak. Ilyen például, ha random sms-ekkel hozod tudtára, hogy éppen eszedbe jutott. Ezek tipikusan azok a rövid szöveges üzenetek, amelyek nem várnak választ, de céljuk, hogy kellemes érzést és bujkáló mosolyt csaljanak elő a nőből.

A másik, a nők számára is egyértelműen a férfi szerelem jele, ha felvállalva elviszed a saját baráti társaságodba. Hova tovább az anyósjelöltnek is be lesz mutatva. A nők egyértelműen többre értékelik ezeket a szerelmi kifejezési eszközöket, mintha csak a kötelesség mondatná a férfiakkal azt a bizonyos mágikus szót: „szeretlek”.

Hogyan fejezze ki szerelmét egy vonzó férfi?

Ez mind hasznos, de attól, hogy ezeket egy férfi ösztönből megteszi, még nem lesz vonzó, a szerelem és a hódítás művésze. A vonzó férfi tulajdonsága, hogy nagyon szofisztikált módon adja a nő tudtára érzéseit, képes erről beszélni, de messze kerüli a szentimentális érzelgést. A drága ajándék vagy a vacsora szintén tipikus ötlete a tömegférfinak, amikor a szerelmét akarja kifejezni a számára vonzó nő iránt.

De ez is csak a városi mítoszból származik. A nőket nem megvenni, hanem lenyűgözni kell. Ha van miért és van kiért, még nagyobb elszántsággal fognak hajtani a férfi szerelméért. Sokkal jobban, mint te tennéd az előtt, hogy megtanulnád a tréningeken, hogyan válj vonzó férfivá.

A férfi tétjei: kihalás vagy öröklét

A „szerelem” egy olyan játék, ahol a tét nem kevesebb, mint a genetikai halhatatlanság. Hiába tudatalattiak a folyamatok, elképesztően erősek.

A férfi tétjei: kihalás vagy öröklét

Ha a viselkedésed kihozza belőle a beépített, tudatalatti figyelmeztető rendszer riadóját, hogy „ALSÓBBRENDŰ GÉN SZAPORÍTÓ” akkor természetesen elveszti az érdeklődést és keres valakit aki nagyobb eséllyel garantálja a génjei halhatatlanságát.

De te sem vagy más, a magad módján.

A te tétjeid: kihalás vagy öröklét

A belső rendszer amit arra használsz, hogy eldöntsd, egy nő vonzó-e vagy sem, szintén évmilliók alatt fejlődött ki. Ez a rendszer adja meg a képességet, hogy ösztönösen vonzódj olyan nőkhöz, akik nagyobb eséllyel adnak életet egészséges utódoknak, akik majd vonzó párokká nőnek fel, ezáltal garantálva a génjeid jövőjét.

Nem kevesebb ez, mint háború a halhatatlanságért. Mindketten a legjobb esélyekért küzdötök.

Gondolj erre legközelebb, amikor csábító lenne ellustulni és nem A FÉRFINAK lenni. Egy konstruktív letorkolásért és cselekvésre sarkallásért (gyakorlatokkal, akciótervvel) jelentkezz most!