Így lesz telefonszámból randi

A viszontlátás öröme – új találkozás

Sikeresen megszólítottam a nőt. Jót beszélgettem vele. Érzelmileg is közelebb kerültünk egymáshoz. Telefonszámot cseréltünk. Beszéltünk is telefonon és le is fixáltunk egy randit. Eddig minden tök egyszerű volt. Most pedig találkozni fogok a álmaim nőjével. Mit tegyek?

Játékszabályok az első randi előtt

A szabályok alapvetően mit sem változnak ennél a találkozásnál sem. Amit eddig tanultunk, annak ugyanúgy meg kell jelennie a randin is. Fontos, hogy ugyanúgy viselkedjek, mint amikor megismerkedtünk, s ne legyek homlokegyenest saját magam ellentéte. A kapcsolatok érdekes belső dinamikát indítanak el. Ha a haveri vonalon indultunk, nagyon nehéz lesz párkapcsolati vágányra terelni a dolgot.

Ha minden klappol a randin, fejben már bízom benne, hogy azzal a nővel, aki most épp velem szemben ül, akár komolyabban is tervezek. Ez tiszta sor. A kérdés már csak az, hogyan érhetjük el addig is a lehető legtöbb örömet. Én folyamat- és nem eredményorientált vagyok. A cél az útra terel!

Mitől lesz egy randi közel tökéletes?

Már Ovidius is megírta, hogy az ismerkedés sem csak és kizárólag a beszélgetésen és kinézeten múlik, hanem a külső körülményeken is. “A szenvedély az izgalom helyszínén ébred, a színházban, a versenyen, a eljátszott tengeri csatáknál vagy a gladiátorjátékokon. Nézzétek meg az arénát, amelyet már a meleg vér áztatott és a fordulópontot, amikor az izzó szekerek átszáguldanak.”

Ebben a szövegrészben is jól megsejti Ovidius a lényeget. A hormonbomba és ezzel együtt a szerelemre való hangolódás tulajdonképpen az izgatottsági foktól függ. Nő és férfi könnyebben szeret egymásba akkor, ha érzelmileg különösen felhevült állapotban vannak.

Öröm, szomorúság, félelem, kíváncsiság jelentik a biológiai alapját a megemelkedett szerelmi hajlandóságnak, ami nem más mint a fokozott dopaminkiválasztás az agyban. Tehát azt kell elérnem, hogy a nő fejében dopaminkiválasztás legyen. A dopamin a szerelem neurotranszmittere (hírvivő anyaga). A esély, hogy a nőt ágyba viszem a dopaminszintjével, nő.

 

Céltudatosság és a környezet támogatása

Ha tudod, mit akarsz  és látszik rajtad, a környezeted akaratlanul segíti utadat

Délután az Aréna pláza felé vettük az irányt, hogy nekilássunk az aznapi gyakorlásnak. Ádámmal találkoztam, akiben mostanság furcsa kettősség van jelen. Valamiféle kapcsolatszerűség kezd kibontakozni az életében, eközben pedig hozzám jár vip coachingra. Milyen különös kettősség. Még nem volt korábban igazán komoly kapcsolata, ahol hozzászokott volna ahhoz, hogy egy lány minden nap keresi, érdeklődik iránta és szeretne vele találkozni. Lehetőleg minél többet. 

Erről fontos is beszélni, hogy ha barátnőd van, mennyit kellene vele találkozni és ezt miként tisztázzátok?

Egy átlag kapcsolatban, ha nem élnek együtt a felek, akkor általában heti pár alkalommal találkoznak. Van akinél találkozásonként mindez pár órát jelent, van akinél akár fél napot vagy egy teljes hétvégét. Kinek-kinek milyen igényei vannak a másik felé.

Ezért kezdetben nem kell túlzásba vinni. Ismerjétek meg egymást minél közelebbről, de ne kapkodjátok el! Hagyjatok időt egymásnak, hogy ő is megszokja a jelenléted, hogy megszokja, immár világod része. Találjatok közös kapcsolódási pontokat, élményeket, érzéseket. Alakítsatok ki egy saját világot, ami csak a tiétek. Ha nem tudja magát elképzelni veled, akkor nem lesz jövője a kapcsolatotoknak.

Az oktatásnál villámgyorsan pörögtünk végig a szociális komfort gyakorlatokon és nem hagytunk kétséget afelől, hogy minket itt és most illik komolyan venni. Ádám volt könyv guru, boldogságkutató, piaci felmérést végző szakember és még sorolhatnám.

Mennyit számít a határozott kiállás!

Néha még én is meglepődök, hogy ha egyenesen, határozottan megszólítod a lányt, és látja rajtad, hogy tudod, mit akarsz – mennyire egyszerű dolgod van. Ha látja rajtad, hogy nem egy bunkó vagy, akkor semmi sem állhat az utadba.

Könnyedén megnyílnak előtted a kapuk, még azok is, amik korábban elképzelhetetlenek lettek volna. Ha látod, hogy megy, és az emberek nyitottak a mondandódra, nincs akadálya az ismerkedésnek. Hiába akarnak az elején elrohanni vagy lerázni.

Ha elég határozott vagy és nem töketlenkedsz, maradnak. Aztán már csak rajtad múlik, hogy mit hozol ki a szituációból. Te egy klassz srác vagy, aki bátor és határozott. Különleges vagy valamiért, még ha ezt nem is sejted magadról… egyelőre. De minél többször kimondod, minél többször végig mered gondolni, hogy „igen, én egy különleges férfi vagyok, akinek ha elég kitartó és sokat gyakorol bármi összejöhet”. Akkor ez így is lesz. Csak rajtad múlik.

Az első lépésekhez azonban sokszor kell a mankó, a segítség, hogy meg tudd tenni, ami elképzelhetetlen a számodra. Sokan kérték már ebben a segítségünket. Neked is jár a változás sikere! Részletekért kattints tovább!

Ha már Ádámhoz hasonlóan neked is alakulóban van valami, de be akarod biztosítani a dolgot, akkor érdemes megismerkednek a párkapcsolatok dinamikájával. Ne az ideálist, hanem az optimális keresd. Bővebben erről itt… 

Kerüld el, hogy lemondja a randit a lány!

Ma arról fogok neked írni, hogyan tudod elkerülni, hogy a lány lemondja a megbeszélt találkozót, illetve hogy ne jelenjen meg.

Legjobban úgy tudod elkerülni a fenti szituációt, ha figyelsz a jeleire, és egyből kapcsolsz, ha valami nem stimmel.

Milyen jelek utalhatnak arra, hogy nem fogtok találkozni a jövőben?

  1. Mikor felhívod telefonon, a hangján nem hallod azt, hogy örül a hívásodnak
  2. Csak te beszélsz, ő nem igazán kérdez semmit, nem invesztál a beszélgetésbe semmit
  3. Közömbös mindenféle témát illetően, semmivel nem tudod feldobni a hangulatát
  4. Ő sosem hozza fel azt, hogy mikor találkozzatok, mit csináljatok együtt
  5. Mikor felhozod a találkozót, kifogásokat keres, hogy miért valószínüleg nem jó neki, mostanában sok dolga van, nem ér rá, a suli, a munkahely miatt alig van szabadidője (ez 99%-ban baromság)
  6. Ha bele is egyezik, hogy találkozzatok valamikor, nem érzed azt a hangján, hogy lelkes lenne, és egy olyan érzés is van benned, hogy nem fog eljönni, csak megnyugtatni akar a randiba való beleegyezéssel, hogy hagyjad már békén és ne hivogasd

Mit tudsz tenni?

Ha ezek a jelek közül többet is észreveszel, akkor a legjobb amit tehetsz:  elfelejted a lányt és kitörlöd a számát a telefonkönyvedből

Ha csak az első 1-2 eset áll fenn, akkor még van rá esély, hogy feldobd a beszélgetést és a kommunikációt köztetek.

  • Próbálkozz pár TURBO mondattal, húzd meg-ereszd meggel, illetve érdekes témák felhozatalával.
  • Ne hívd minden nap, tartsál szüneteket.
  • Küldj neki pár random sms-t, hogy érdekesebbé és misztikusabbá tedd a dolgot.

Ha ezek sem csinálnak semmit, akkor valószínűleg az elején nem volt atom jó, ahogy csináltad, úgyhogy érdemes őt elengedni, és tovább keresni a párodat. Ha legközelebb nem akarod elszúrni, jelentkezz a tréningünkre és 3 nap alatt a változás gyökeres lesz! Ha nem tudsz részt venni életed legintenzívebb hétvégéjén, otthon is megtanulhatod, hogyan legyél más, mint az összes többi srác, akinek a hibáit eddig te is elkövetted! Itt tudhatsz meg többet erről a lehetőségről!