Mit tegyünk, amikor célegyenesben a leendő barátnő?
A következő találkozás Dáviddal érdekes témával szolgáltatott ugyanis képbe került egy lány. Sőt, úgy néz ki, hogy komolyra fordulhat a dolog. Ez nagy szó, mivel korábban többször is próbálkozott különböző lányoknál, de általában visszautasítás lett a vége. Így most karnyújtásnyi, azaz szomszédságnyi közelségbe került egy talpraesett, vonzó lány.
Na de mit is tegyünk és hogyan?
Csak úgy röpködtek az érvek pro és kontra, hova menjenek, mihez kezdjen vele, mikor és mit kéne tenni, hogy a legjobb legyen az időzítés stb.
Ami fontos tanulság Dávid esetéből, az a következő:
Akinek hónapokig, fél évig, egy évig vagy netán soha nem volt barátnője, annak hátrébb az agarakkal! A kapkodás a legveszélyesebb társ ebben a döntésben. Ilyenkor hajlamosak vagyunk túlzásokba esni és sokkal több jelentőséget tulajdonítani egyes dolgoknak, mint ami valójában. Ne felejtsd el, itt egy lányról van szó, nem mindent tudó szuperszámítógépről. Valamint a számítógépekkel ellentétben a nők érzelmi döntéseket hoznak, nem agyalnak annyit, mint a férfiak.
Szóval higgadj le és gondold át, mit szeretnél a lánytól pontosan! Mi az, ami tetszik benne – szigorúan a belső tulajdonságokra összpontosítva!
Majd képzeld el, hogy mit szeretnél megtudni róla! Vajon rendelkezik-e az általad vágyott tulajdonságokkal?
Van-e humora, értelmes, intelligens, hozzá tud-e szólni a dolgokhoz vagy pont ellenkezőleg: egy csendes, szűkszavú, visszahúzódó lány, aki jobban szereti, ha követhet téged és csak halkan nyilvánít véleményt.
Aztán kérd el az elérhetőségét! Legyen ez fb azonosító, e-mail vagy telefonszám.
Ha ez megvan, érd el hogy találkozzatok! Ezt akár lehet rafinált mód is: vagyis úgy csinálsz mintha véletlenül botlanátok egymásba és úgy egyezteted le vele a találkát, vagy ráírsz, felhívod.
Aztán találd ki, hova viszed, mit fogsz vele csinálni! Te dönts! Ez elvárás veled szemben! Egy nő megzavarodik, ha nincs kit követni és kezébe kerül az irányítás. Pontosan azért, mert nem szokott hozzá és idegen neki, ami összezavarja. Ilyenkor zaklatott és ideges lesz. Ezt kerüljük inkább el!
Ezt követően alkoss meg valamiféle struktúrát, hogy a randi alatt mit szeretnél neki mondani, mit szeretnél tőle megtudni. Készülj fel néhány érdekes témából, főleg veled kapcsolatban, mert ez aranytartalékként szolgálhat.
Majd következik a csók és a többi már a jövő zenéje… Azt ne siessük el.
Neked milyen tuti randi tippjeid vannak a téli, illetve a nyári időszakra?
Juss el te is randira egy vonzó, csinos, okos nővel, aki komolyan is akar tőled valamit! Ha még nem vagy felkészült, gyere el a VIP coachingra, hogy felvértezd magad az igazi párkeresésre!