Házasság után újrakezdeni

Hiedelmek, tévedések felülírva?

Ma a délutáni tréninget követően, ahol a srácok három óra alatt fejenként 25-30 lányt szólítottak meg, és voltak, akik elérhetőséget is cseréltek, kis átvezetés gyanánt egy Péter nevű, 36 éves édesapával találkoztam. Péter nem olyan rég vált el a feleségétől és próbál új életet kezdeni, mivel jelenleg egy olyan nő van az oldalán, akit csak menedékként használ, és nem is tudna mellette hosszú távra tervezni. Azt mondta, fél szakítani vele, és hogy az a célja, hogy minél többet megtudjon a nőkkel való ismerkedésről, hogy milyen alapvető tudnivalók vannak és mit érdemes kezdeni a tudás birtokában. Valamint azt, hogyan lehet hatékonyan ismerkedni és hogy képes legyen jól érezni magát egy idegen nővel, mellette. Mind ez idáig nem találta meg a valódi párját, és szeretné ezen változtatni.

Újratervezés fejben

Első ránézésre egy elég szigorú, markáns tekintettel rendelkező férfiról van szó, aki szúrós szemmel vizslat miközben beszélek hozzá. Türelmesen hallgatja a mondanivalómat és próbálja befogadni mindazt, amit mondok. Vagyis hogy minden, amit eddig hitt és próbált tenni egy nő megismeréséért, szinte tévesnek bizonyult.

Ugyanis az, hogy lovag leszel és lesed minden szavát, rezdülését a szíved választottjának nem biztos, hogy a legcélravezetőbb ebben a tekintetben.

Jó pár esetben felkapta a fejét és meghökkenve, nagy adag kétkedéssel nézett rám, hogy miket beszélek itt neki. De miután mindent alátámasztottam és megindokoltam, hogy mit miért kell csinálni, már a kép kezdett letisztulni számára és rájött, hogy egy vadiúj világ nyílt meg előtte. Ezt követően rávettem – noha az elején kategorikusan kijelentette, hogy NEM! -, hogy ne csak beszéljünk róla, hanem csináljuk is. De sikerült rávennem és elkezdtünk egy forgalmas pláza kellős közepén föl és alá sétálgatni. Eközben igyekeztem közelebb kerülni hozzá. Közös alapot akartam találni, mert így talán ő is elérhetőbbnek érezi személyemet.

Majd gyakoroltuk a tudatos testbeszédet, hogy kissé jobban kitűnjünk a tömegből, mint idáig. A testtartás és a megfelelő járás elsajátítását követően igyekeztünk minél több emberrel felvenni a szemkontaktust és elérni, hogy ránk mosolyogjanak. Ez nyilván kezdetben furcsa volt Péternek.

Az oktatás lépéseinek kulisszatitkai

Ha nem hiszel benne és ha nincs hangsúlyozva, hogy ez a gyakorlat arra szolgál, hogy hozzászoktasson, bevezessen az idegenek megismerésének első szakaszába; ha nincs a megfelelő módon elmagyarázva, hogy mi miért történik és milyen céllal tesszük, akkor idegenül és feszülten érezheted magad bizonyos szituációkban. De így, hogy látod az okokat és a miérteket nem érzed kényszernek, tehernek, hanem minden lépés felszabadít és doppingol.

Így volt ez Péterrel is. Kezdetben szokatlan volt neki mindez és furcsállta a gyakorlatokat, de a végére egészen belelendült. Ahhoz képest, hogy két órával korábban még hitetlenkedett és nem akarta elhinni, hogy ilyesmi létezik. Az utolsó szakaszban ismeretlen hölgyeket állítottunk meg ilyen-olyan szövegekkel, hogy segítsenek nekünk még inkább ellazulni és gyakoroljuk a természetes beszélgetést.

Mindent egybevetve Péter elégedetten és mégis elképedve távozott. Számára ez egy nem mindennapi kirándulás volt. De azt mondta, hogy nagy kár hogy csak 36 évesen talált rá minderre és a jövőben sokkal jobban el fogja mélyíteni a tudását. Te még időben vagy, ne szalaszd el az éveket! Kezdd el a fejlődést mondjuk holnap! Jelezd, ha kíváncsi vagy az első lépésekre ITT!

Mindent megtudhatsz az Intenzív Gyakorlati Tréningen arról, hogyan vidd juss el egy lánnyal a szemkontaktustól a párkapcsolatig lépésről lépésre! Bővebben >>

 

Érdekel ennél még több hasznos tanács? Hogyan kelts vonzalmat és hódítsd meg álmaid nőjét?l, Akkor ezt az anyagomat mindenképpen nézd meg most!

Udvarlás

Egy megunhatatlan régimódi szokás: az udvarlás

Miről szól az udvarlás? Ebben az időszakban lehet megismerni a másikat. Manapság kiveszőben lévő tevékenységformának tekinthető, de még akad egy-egy maszkulin létforma, aki a nők elvárásait kielégítve, képes megtenni effajta férfiúi kötelességét, és udvarol. Hódít. Az udvarlás is egy játék, amelyben a kicsit adok, kicsit visszaveszek forgatókönyve él. Egészen addig, amíg megfelelő információt nem értettem és éreztem meg azzal kapcsolatban, hogy ezzel a lánnyal valóban lehet-e valami több. A játék háttere, hogy tulajdonképpen az udvarlás már csak a kijelölt ösvény, amiről tudod, hogy jó úton haladsz, mivel biztos vonzalom izzik a levegőben: a vonzalom kölcsönös, de azért még óvatosan tapogatóztok, hódítasz. A lány nem adja magát. Nem is kell neki.

Udvarlással hosszú távra tervezünk

Az udvarlás az a bizonyos befektetés időben és energiában, ami ahhoz kell, hogy értékként visszakaphasd egy jól működő szerelmes párkapcsolatban. De ez egy menekülő zóna is, hiszen ha kiderül, hogy meggondolatlanság lenne belevágni, még mindig vissza lehet táncolni különösebben kínos szakítási és megbántási jelenetek nélkül. De a nő is fenntartja magának a jogot a választásra. Udvaroltat magának (vagyis megadja a jogot, hogy a pasik udvarolhassanak nekik), eközben ő is tesztel, nézelődik, hogy mégis mit várhat egy leendő kapcsolattól. Az udvarlás nőknél nagyon érzékeny finomhangolással bír, ugyanis a női agy ezen területe speciális elvárásokkal huzalozott.

Egy leheletvékony hatásvonal az, amin nem szabad átesni, különben elveszik örökre az a vonzalom és az a szerelmi feszültség, ami a nőt motiválja és az érdeklődését fenntartja irántad. Az udvarló Férfi, ha átesik ezen a határon egy szerencsétlen töketlenként fog megmaradni a női gondolatokban. Noha észre sem vette, hogy átesett. Ezért fontos az udvarlást tudatosan strukturálni, és mint egy stratéga kidolgozott haditervvel nekivágni. Mikor van itt az ideje az első csóknak? Hova vidd el a lányt? Mit csináljatok? Mennyire, mikor és miért bókolj? Meddig kell erősíteni a nőben, hogy ő egy istennő és mikor érdemes az ellenkezőjét mutatni, hogy a bókot ne természetes rutinként, hanem csak ritkán élje meg?

Az udvarlás forgatókönyve?

Kell-e egy egész vagyont költeni a lányra? Mikor érdemes társaságba vinni? Ezek a kényes kérdések okozhatnak az udvarlás terén kevésbé rutinos férfiaknál éjszakába nyúló sör melletti beszélgetést a haverokkal és álmatlan éjszakákat a randi előtt. Amit ezzel kapcsolatban érdemes megfogadni, hogy ne agyald túl és ne légy mesterkélt (de légy határozott és összeszedett). Egy tökéletes randi, amit mintha csak egy rendezvényszervező cég állított volna össze, mit sem ér, ha mögötte nincs ott az ember, akinek a vágya, hogy meghódíthassa a lányt, aki tetszik neki. Ahelyett, hogy arra figyelsz, minden flottul menjen, inkább azokra a reakciókra figyelj, amiket a lány lead. Legyen ötleted, hogy hova menjetek, mit csináljatok, érd el, hogy udvarlásoddal szinte már függőddé tedd. Hogy szeressen veled lenni.

Ebből értheted meg, hogy mikor léphetsz egy következő szintre a kapcsolatban. Mikor fogd meg a kezét és hol, mikor érzed meg a pillanatot, hogy “most kell megcsókolni”. Ha van ilyen erős pillanat és már biztosan érzed a nő érdeklődésének jeleit, inkább ne totojázz, cselekedj. Maximum elfordítja a fejét és belepirul. De ez még nem volt végítélet. Az udvarlásban a pozitív és a negatív bókokkal kényeztetni és zavarba hozni is lehet. Azzal, ha egy férfi udvarlásban nem kiszámítható, hanem egyedi és eredeti, kitűnik az összes többi közül. És ez az a helyzeti előny, amiért elmondhatod, hogy te vagy, aki már olyan közel kerül a lány szívének ajtajához, hogy udvarol.

Érdekel ennél még több hasznos tanács? Hogyan kelts vonzalmat és hódítsd meg álmaid nőjét?l, Akkor ezt az anyagomat mindenképpen nézd meg most!

Udvarlási tippek

Udvarlás tippek, hogy a magad értékét maximálisra növeld

Tudod és érzed, hogy megvan a kölcsönös vonzalom közted és a lány között, de azért még van mit puhítani a dolgon? Ez esetben nincs más hátra mint előre, teljes erőbedobással kell udvarolni, hogy kialakítsd a lányban azt az érzést, hogy Te neki márpedig nagyon is kellesz. Azonban felmerül a kérdés, hogy létezhet-e tuti módszere az udvarlásnak? A filmekben, sorozatokban, regényekben és a haverok elmeséléséi alapján úgy tűnik, hogy minden lehetséges udvarlási ötletet megjátszott már egy vagy több férfitárs.

A helyzet nem elkeserítő, hiszen a motívumok és elemek, amelyek jellemzői lehetnek a randinak, szabadon kombinálhatóak és végtelenszámú lehetőségére adnak módot. Merthogy a randi nem merül ki abban a klisében, hogy beültök valahova meginni egy teát, kávét, sört. És nem is csak annyi, hogy sétáltok valami esztétikailag is értékelhető helyen.

Milyen udvarlási tippekre kell gondolni?

A randizás eleve csak egy eleme az udvarlásnak. Ott van mellette a lehetőség, hogy élj a modern technika számtalan eszközével, legyen szó kép, hang, videó üzenetről. És a hangsúly szintén azon van, hogy az apróságok tudnak a legnagyobb erővel hatni. Egy-egy random sms, amivel eszébe juttatod, hogy most is valahol ott van a fejedben, vagy egy youtube link egy szépálmokat számmal. Udvarolni sem kell életed és pénztárcád árán. Attól, hogy puccos helyre viszed többfogásos vacsorára, inkább a zavar lesz nagy, nem a kötődés.

A nők, ha nem is mondják, imádják az apró kis meglepetéseket. És pontosan ezt is várják el. Hogy légy kreatív, járjanak az eszedben, de azért hagyd meg magadnak és nekik is a kellő autonómiát. Nem kapcsolatfüggőkre hajtasz te sem, akik megfojtanak, hanem olyasvalakire, aki önmagában szilárd és mellette te is csak több lehetsz.

Milyen udvarlási tippekkel lehet még nekilátni a kapcsolatod kedvező alakításához? Egy kedves szó, dicséret, bók, de mindezt úgy, hogy a jó ízlés határán nem lépsz túl, nem válasz szentimentális szeretővé. A gyengédség, amit üzensz neki, fontos, hogy kellő férfias határozottsággal és erővel legyen átitatva. Hiszen mit szűr le a nő is az udvarlásból? Hogy mennyire vagy tökös, mennyire érezheti magát melletted biztonságban. És mennyire vagy szociális, hogy felvállalhat. Azzal, hogy az udvarlásba beleadsz mindent, tulajdonképpen saját értékedet növeled a szemében.

Udvarlás – hol a helyed mellette?

Az udvarlási tippek köre éppen ezért nemcsak a technikai részletekre, vagyis a bókokra, az eszkalációra vagy éppen a kommunikációs csatornákra terjed ki, hanem arra is, hogy a lehető legtöbb színtéren ki is próbáljátok egymást. Ne csak mindig kipihenten, hétvégén a tóparton találkozzatok, mert abba hamar bele lehet unni, az újdonság ereje sem hat tovább. De udvarolj neki az egyetemen, vagy a munkahelyén, a szülei előtt, ha már ott tartotok, haveri körben pedig ne csak neki, hanem tulajdonképpen meg kell hódítanod a teljes társaságot. Az áldást úgyis ők fogják kimondani rátok.

Ha udvarolsz, legyél önmagad. Kerüld a felvett maszkot, mert hamar kiderül az álca. De használd bátran a fantáziádat. És beszélj. Hallottad már a mítoszokat a női agyműködésről, tehát inkább beszélj, mondd ki ha van, ami bánt vagy van, amire vágysz. Kérdezd és hozd fel a témákat, ha érzed, hogy kezd aktuálissá válni. Imponál a nőknek az is, ha partnerként tekintenek rájuk és hajlandóak velük megbeszélni témákat. Az udvarlásnak ez is része: tudok-e érzelmekről, tervekről beszélgetni, nem csak intellektusból társalogni.

Ha pedig a sorrend megfordult és az udvarlás szakasza csak követi az első csókot, akkor se spórold ki az ismerkedésnek, az intim távolságtartásnak ezt a bizsergető szakaszát. Kicsit ha verbálisan néha ellököd magadtól a lányt, néha magadhoz húzod, csak fenntartod a varázs feszültségét.

Szerezz még több tapasztalatot arról, hogyan vegyél le a lábáról már az első percben egy nőt és hogyan keltsd fel az érdeklődését! Ez a képesség akár egyetlen délután alatt elsajátítható, ne vesztegesd hát az idődet! Részletek »»

Ha már nyert ügyed van a lánynál, akkor extra udvarlási tippeket ajánlunk. Egy kis bűvészkedés, egy kis spontán randi, és végérvényesen a tiéd egy boldog párkapcsolat! Kattints tovább, ha érdekelnek ezek az udvarlási tippek!

Érdekel ennél még több hasznos tanács? Hogyan kelts vonzalmat és hódítsd meg álmaid nőjét?l, Akkor ezt az anyagomat mindenképpen nézd meg most!

Csajozós nóta

Zenével hódítani – a régmúlt csajozós nótái

A zene és az érzelemkifejezés szorosan összetartozó fogalmak. Egy romantikus, gyertyafényes vacsorát vagy egy meghitt estét elképzelni sem lehet illő aláfestő zene nélkül. De nevezhetőek is ezek vajon csajozós nótának? Mitől lesz valami különösen alkalmas arra, hogy a zene nyelvével jusson be a lányok kegyeibe. Van-e valahol egy összeállított lista a csajozós zenékből?

Ma már zene, ma már a youtube-ról és a playlist-ről kapjuk a zenét, de korábban még csinálni kellett. Ha nem volt eszközünk, akkor hanggal farigcsálták elődeink a hangokat szólamokká. Ha ezeken a nótákon múlott a csajozás sikere, akkor nem lehet panaszkodni, mert az emberiség él és virul. Talán még élnek a családban az ősök sztorijai: hogyan udvarolt ezelőtt 50-80 évvel nagyapád? A választ és a történetet, melyet nagymama könnybe lábadó szemmel mesél, kívülről tudjuk: szerenádot adtak a kiszemelt lány ablaka alatt.

Csajozós nóták az irodalomban

Mondhatjuk tehát, hogy ezek lennének múlt századunk csajozós nótái? Miért is ne, hiszen a célt elérték vele: dallamokkal adták a szeretett lány tudtára érzelmeiket. Vagy ott vannak a közösségi terek, ahol ifjak és hajadonok valamilyen munka végett összegyűltek és népdalokkal szórakoztatták egymást. Szórakozás? Valójában csak egy-két titkos üzenet száll a szélben.

De, hogy még ennél is távolabbra nyúljunk vissza az autentikus csajozási nótákért, nézzük a virágénekeket, melyek azóta vannak lejegyezve, mióta a reneszánszban elterjed a nemzeti nyelvű írásbeliség. Ezek a virágénekek igazi csajozós nóták a maguk pikáns, sikamlós üzenetével. Megannyi kép és képzet, melynek egy célja van: a címzett azt hallja ki belőle, amit neki szánnak. Nade, amiért sikeres csajozós nóták lehettek a maguk idejében az a tartalom direktsége mellett a megfogalmazás rafinált indirektsége. A párválasztás – ezen irodalmi termékek tanúsága alapján – soha nem volt fejfájástól és mesterkedéstől mentes tevékenység.

A csajozós nóták történelme tehát a ma már csak versként ránk maradt virágénekekig nyúlik vissza. Hozzá kell tenni, hogy a szerelmes szövegversek kialakulása már egy másodlagos fejlemény. Eredetileg énekversek voltak, nótajelzéssel. Miért lehetnek a csajozós nóták sikeresek, miért lehet ma egy srác sikeres az ismerkedésben, ha zenével közelít egy lányhoz? Tud valamit, ami különlegessé teszi. Játszik hangszeren, művészetet művel, esztétikailag értékelhető, bizsergetően implicit módon fejezi ki érzéseit.

Csajozós nóták manapság?

Ha megpróbálnánk a 20-21. század csajozós nótáit megtalálni, akkor a popslágerek unalomig sablonozott szövegeiben kellene keresgélnünk? Hiába közhelyek, hiába sírnak arról, hogy elhagyta a “lírai ént” a kedves és most mennyire rossz neki, mégis zenéről beszélünk. Valójában egy igazán jól eltalált hangszereléssel a legromantikusabb estét is be tudja tölteni ez a bizonyos modern csajozós nóta. Vagy tekinthetők vajon csajozós nótának Fluor Tomi számai a két kicsi legó virágénekek képvilágát meghazudtoló metaforáival? Szövegre vagy zenére figyelünk? Még akár kifoghatunk olyan slágergyanús számokat is, melyek aranyigazságokat fogalmaznak meg például azokról “az átkozott nők”-ről (pl. Magna Cum Laude).

Kétségtelen, hogy vannak olyan zenék, számok, melyekkel kedvezőbben lehet alakítani a csajozást. Egy kis szaxofon különös és izgalmas fényt ad az estének, vagy a lírai andalításban is jó ölelkezni. Vannak olyan párok, akik a szeretkezés idejére állítanak össze egy műsortárat, amiben lehet minden, vérmérsékletnek megfelelően.

 

Érdekel ennél még több hasznos tanács? Hogyan kelts vonzalmat és hódítsd meg álmaid nőjét?l, Akkor ezt az anyagomat mindenképpen nézd meg most!