Néha egy jó beszélgetés is sokat segít
Egy igen különös találkozóra invitáltak meg tegnap. Felhívott egy srác, hogy találkozzunk este 7 kor éjszakai oktatásra. Ez elég különösen hangzott, hiszen ez elég korai időpont az éjjeli gyakorlás megkezdéséhez. Minden esetre kíváncsian vártam a közelgő találkozást.
Nem igazán tudtam, mire számítsak. Egy számomra teljesen ismeretlen srácról volt szó – kissé furcsálltam az egész dolgot. Aztán hamar eloszlott a köd, ugyanis kiderült, hogy igencsak elhúzódik a munkája, azért találkoztunk ilyen időpontban. Nem éjszakai oktatásra vágyik csupán arra, hogy megismerjen és meséljek neki erről az egészről, valamint hogy elmesélhesse a történetét.
A gondok érzelmi gondok
Érdekes szakmája van, kertészcéget vezet és a semmiből sok év kitartó munkával küzdötte fel magát idáig. Mára ott tart, hogy független és a munkáját is rábízhatja a munkatársaira, így most, 30 körül jött el az a pont az életében, hogy körülnézzen, hol tart és merre kéne továbbindulni.
Nagy gondja, hogy nehezen köteleződik el érzelmileg és bár nem mindig így tervezi, de általában az a vége, ha egy lánnyal találkozik, hogy közli vele néhány alkalom után, hogy ő nem érez semmit és inkább hagyják egymást. Ezt persze a lányok úgy értelmezik, hogy csak “arra” kellettek, de bármilyen furcsa is, nem mindig ez az igazság.
Amikor a férfi szakít, mégis ő sérül
Ettől a sok konfliktustól ellenben nem tudta magát elkülöníteni, így kisvártatva eljutott arra a szintre, hogy amikor arra gondol, meg kéne ismerkedni egy lánnyal, gyomorideget kap.
De szó szerint! Egyszerűen fizikai rosszullét tört rá, hogy neki csak a lányok arra kellenek és ezért gusztusa sincs hozzá, annyira megviseli lelkileg… mert amúgy igen lelkiismeretes típus. Persze ez most idegenül hangozhat sokak számára, de nem egyedülálló eset. Bizony szerencsére sok olyan srác van, aki nem csak egy lyukat lát a lányokból és többet is remél, párkapcsolatot keres az ismerkedés után.
Megoldási utak – párhuzamos dimenziók
Aztán meséltem magamról, hogy én hogy kezdtem, nekem mi segített és honnan hova sikerült eljutnom. Szóba került, hogy milyen fontos az ember életében, ha új környezetbe és ez által új közegbe, társaságba kerül, ahol még mindenki tiszta lappal játszik és senkire sem mutogatnak a múltja miatt. Vannak dolgok, amik csak úgy megtörténnek velünk és nem kérdezik, hogy nekünk ez tetszik vagy sem, egyszerűen oka van és ezt vagy belátjuk, vagy soha nem értjük meg az igazán fontos történéseket.
Ne a pénzt, kilókat, izmot, nagy házat, kocsit hajszold, hanem ülj le magaddal négyszemközt és találd ki, hogy miként éred el, hogy boldognak érezd magad! Semmi más nem számít! Tudjátok, van egy mondás, hogy valaki minél nagyobb házba költözik, annál inkább fél valamitől. Tart a külvilágtól és annál jobban bezárja magát. Szerintem van benne valami. Nem ezeken múlik a boldogságod és ne is ezekkel törődj.
Menj ki és kezdj magaddal valamit!
Minden sarkon ott csücsül egy lehetőség, ami rád is vár, hogy elérhesd, amit szeretnél. Ne felejtsd el, aki azt hiszi, hogy nincsenek lehetőségei, annak tényleg nincsenek lehetőségei.
Lehet, hogy egyetlen konzultáció, egyetlen beszélgetés ezekről a téged nyomasztó dolgokról is csodákra képes. Érdekel a lehetőség? Tudj meg róla még többet!
A 3 napos tréningünkön nagyon sokat beszélünk az alapokat jelentő felfogásról, gondolkodásmód fontosságáról. Mindegy, hogy nézel ki, de nem mindegy, milyen a kisugárzásod. A valódi fejlődés ezen a pilléren indul. Ha érdekel, most jelentkezhetsz a tréningre!