Visszautasítás mentes megszólítás titka

Hogyan lehet, hogy a megszólításra nem visszautasítás a válasz?

A mai oktatás különösen fontos dolgokat hozott felszínre a fejlődéssel és a hittel kapcsolatban. Ádámmal az Árkádban találkoztam, amit ő kért.

Oktatási rutin

Már az első fél óra után kiderült, hogy számára zavaró elemek sokaságát vonultatja fel a pláza. Túlságosan szűk folyosók, kevés fény, a zárt, keskeny térérzet nagyon befolyásolta a kezdeti hangulatot.

A kezdeti komfortozást követően szociális gyakorlatokkal nyitottunk, majd információért állítottunk meg járókelőket.

A helyzettől és a kapcsolatteremtéstől való idegenkedést hamar legyőztük, noha állandóan ott lógott a levegőben a “ez ma nem az én napom” kezdetű mondat. Szerencsére a gyakorlat sikerei rácáfoltak erre a vészterhes gondolatra.

Pozitív megerősítés és megszólítások

A korábbi alkalomhoz képest a megállított emberek 90%-a végighallgatott minket és nem rohant tovább, vagy nem próbált meg kapásból lerázni bennünket. Ez nagy szó, mivel nem mindig ilyen hatékony egy-egy oktatás!

De most határozott és erőteljes volt a fellépésünk, némi bizonytalankodástól eltekintve sorra tudtuk kivitelezni a feladatokat.

Számos esetben kiderült, hogy egyre jobban ment a beszélgetés, valamint a testbeszédre is nagyobb hangsúly került. Néhányszor az is előfordult, hogy levette a szemellenzőt, így nem csak csőlátással nézett előre, hogy az adott gyakorlatot végrehajtsa.

Lépésről lépésre egyre magasabbra

Ádám sikeresen tudott figyelni a saját reakcióin túl a lányéira is. Nagyon jó tapasztalat volt, hogy ilyen megszólítással milyen könnyedén megállíthatóak a járókelők. Nem érezték tolakodásnak, hogy odamegyünk hozzájuk, és szinte mindig pozitív reakciót váltott ki belőlük a megszólítás, kapcsolatteremtés. 

Összességében elmondható, hogy ha nem csak egy napban gondolkodsz és nem csak az lebeg a szemed előtt, hogy azonnal elérd célodat, akkor rájössz, hogy minden nap más és más.

Lesznek napok, mikor kudarcok sora hátráltat és azt érzed, hogy “ezt nem hiszem el”, “ilyen nincs”, “nem létezik, hogy ez velem történik meg”. Pedig de! Ám ezt követően adódnak majd pillanatok, amelyek a sikert hozzák el számodra és fürdesz a dicsőségben, hisz megcsináltad, a tiéd.

Belülről fakadó harmónia: csali a nőnek

De sose felejtsd el, hogy nem ez számít! Ezek állandóak. Minden esetben kiegyenlítik egymást. Az igazán fontos dolog, hogy feladj dolgokat a kellő időben, acélozd meg a magadba vetett hitedet és küzdj kitartóan, amíg egyedül vagy másokkal a célhoz érsz.

Egy ősi mondás szerint, ha a lelked egy óceán és a mélyben minden csendes és nyugodt, akkor a lelked hazatért és nem háborog a felszíni viharok miatt. De ha nem így van, akkor minden egyes vihar és cunami kizökkent, félrelök, felzaklat és nem lesz nyugtod, amíg meg nem találod az egyensúlyt.

Élvezd, ne görcsölj! Már csak egy kiadós atyai hiányzik, hogy elkezdd és csináld? A trénerek segítenek Neked is megtenni az első lépéseket, mert együtt sokkal könnyebb és sokkal nagyobb fun az ismerkedés nőkkel. Állunk rendelkezésedre a VIP coachingon, akár már 1-2 alkalommal is, hogy lásd Neked is sikerülhet mindezt megtapasztalnod magadban!

Érdekel ennél még több hasznos tanács? Hogyan kelts vonzalmat és hódítsd meg álmaid nőjét?l, Akkor ezt az anyagomat mindenképpen nézd meg most!